Fáradtan sétált Konoha utcáján. Szőke haját négy coffban fogta össze, legyezője hátára szíjjazva, lila blúza, s fekete szoknyáját a nap sötétebbnek tüntette fel. A lemenő nap. Mennyire szerette ezt a napszakot, hamarosan vége a napnak, s a másik nap egy új reményt kelt az emberben. Remény? Kérdezte magától a szőkeség, majd egy fáradt sóhajjal házához oda lépett. Már lassan két éve, hogy Sunakaguréből Konohába költözött, egy Nara miatt. Ki nem is figyel rá, s csak fájdalmat okoz neki.

- Temari! – kiáltotta valaki utána, még mielőtt belépett volna biztonságot nyújtó menedékébe.

- Shikamaru? – fordult meg kérdő tekintettel. – Mit szeretnél?

- Cs... Csak azt szerettem volna meg kérdezni, hogy vacsoráztál e már. – vakarta meg tarkóját zavartan a barna hajú.

A szőkeség már válaszolt volna, mire megmordult a hasa árulóan. A szőkeség elpirult zavarában, s nemlegesen megrázta a fejét.

- Akkor szépen eljössz velem vacsorázni. – vigyorogta a srác, majd karon ragadta a kiszemeltjét, s elvezette az étteremig.

- De, Shikamaru. Nem kellett volna komolyan. – pirult a lány, miután leültek egy szabad asztalhoz.

- Nem baj, ránk fér már egy vacsora. Hisz a múltkorit jól elbaltáztam. – nevetett fel kínosan a férfi, miközben megvakarta a tarkóját.

- Áh, dehogy. – legyintett a szöszi nevetve. – Csak nem tudtam mire vélni, hogy magadra borítottál egy tál fagyit, utána meg lefejelted a pincért, ezzel kitiltva minket az étteremből.

- Muszáj ezt felhoznod baba? – nézett érettséget játszva a Nara.

- Baba? – nézett a kék szemű furcsán a becenevet hallva. – Elméletileg én vagyok az idősebb drágám.

- Ez igaz, de nekem mindig is a babám maradsz. – húzódott féloldalas mosolyra a férfi ajkai.

A nő erre elpirulva szemét forgatta, már mondott volna valamit, de megjelent a pincér, ők meg leadták a rendelésüket. Pár perc elteltével megérkezett az ételt, amit jó ízűen elfogyasztottak. Temari már vette elő a bukszáját, mire a férfi morgott egyet, hogy hagyja, majd ő fogja fizetni.

Miután fizettek kiléptek az étterem ajtaján.

- Köszönöm a vacsorát, jól esett. – mosolyodott el a nő, mire egy puszit adott a sötét hajú arcára.

Vagyis, adott volna, ha a férfi nem rántotta volna el a fejét, s az arca helyett, az ajkaira adott puszit. A nő vörösödve lépett egyet hátra, miközben motyogott, hogy sajnálja, nem így tervezte. Shikamaru ezen halványan elmosolyodva, közelebb lépett a szőkeséghez, mire a nő állát megfogva felemelte, s száját szerelme mézédes ajkaira tapasztotta.