Békítő hálózat

Az életben semmi sem állandó.
Egyik nap sem hasonlít egymásra. Abban megegyezik, hogy nap mint nap ugyan azokat csinálod. Reggel felkelsz, munkába mész majd fáradtan haza battyogsz. De a nap kis réseiben bejönn egy jó vicc vagy valami esemény ami meghatározza azt, hogy az a napod most jó volt vagy elképesztően szomorú, dühítő, keserédes. Ha megkérdezik: milyen volt a napod? - az esetek többségében az a válasz  hogy semmi. De ha elkezdődik egy beszélgetés előtörnek a semmiben lévő kisrések között megbújó történések  és gondolatok amit érdemes elmesélni adott esetben megbeszélni.

Szóval az életben semmi sem állandó.

Tegnap még mosolyogva jöttem ki a munkahelyemről, ma meg boszankodva egy vendég miatt aki kifogásolta a munkába vetett erőfeszítéseimet és ezt a gondolatát még a főnökömmel is közölte.
Tegnap haza mentem a páromhoz Yoongihoz akivel együtt főztünk magunknak egy kiadós vacsorát, ma pedig még vele is sikerült összevesznem, oly annyira, hogy sikeresen ráüvöltöttem ő pedig nem tudta máshogy kezelni a helyzetet mint, hogy bevonult a közös hálószobánkba és azóta elő se bújt. Nem akartam utána menni mert tudtam, hogy csak még jobban elszabadulnának az indulatok, szóval okosabbnak gondoltam, hogy járok egyet, és mikor haza értem kitisztult fejjel neki álltam takarítani. Hisz a veszekedésünk indító rúgója a mosatlan edények voltak amiket a távollétemben azóta eltűntetet.

Én a helyében ott hagytam volna, hogy csak azért is én csináljam meg, de ő eléggé rendszerető emiatt pedig sokáig nem tudja elnézni a rendetlenséget. Szóval akkor inkább neki álltam portalanítani.

A portörlőt vezettem végig a nappali szekrény tetején miközben a fejemben játszottam le újra és újra a nap történéseit. Emiatt persze előtört belőlem a bűntudat, a megbánás, a mit kellett volna és a mit nem kellet volna események végigjátszása amikor a fal sarkában megláttam egy nagy fekete gombocot ami lassan nyújtóztatja ki izmos végtagjait.

– Te ÚrIsten! – Hátráltam hátra felé, majd futásnak eredtem be egyenesen a szobánkba.
Yoongi az asztalnál ült fejhallgatóval a fején előtte pedig az egyetemi jegyzetei hevertek. Tanult.
Tudtam, hogy zavarom, de ez egy olyan akadály volt amit egyedül nem tudtam volna megoldani.
– Gyere csak szépen! – Másztam fel az ágyunkra és fogtam fel az éppen alvó macskánkat.

– Mit akarsz Hikomattal? – Kérdezte tőlem, miközben tarkójára csúsztatta le a füllesét.

– Semmit. Te csak tanulj! – Öleltem magamhoz a macskát. – Bocs a zavarásért! – Mosolyogtam rá miközben behajtottam magam előtt az ajtót. – Na most jött el a te időd Hikomat! Bizonyíthatsz! – Suttogtam a tarka macskának, közben hallodtam, ahogyan a szoba ajtaja nyitódik és a szemem sarkából láttam a közeledő alakját.
– Na – álltunk a rém előtt. – Vadászd le nekem őt! – Emeltem oda az állatot aki mindenhova nézett csak épp a pókra nem. – Hikomat ott a feladat! – Mutattam a pókra, de csak nyávogott egyet.

– Meddig nyújzod még szerencsétlen állatot? – Kérdezte sóhajtva.

– Nem nyúzom! A macskák DNS-e 95%-ban  megegyezik a vadon élő tigrisével. Vadászatra született! – Megint sóhajtott egyet, majd oda cammogott mellém és elvette tőlem az állatot.

– De nem ez a példány. – Kezdte el simogatni fejebúbját.

– Dehogyisnem! – Erősködtem.

– Ugyan, ha nem nyomkodom szét neki a parizelt belefullad.

– Neked kellett a macska! – Mutattam rá.

– És kiválasztotta ki nekem a menhelyről a születésnapomra? – Nézett rám kérdőn. Ott a pont.

– Na jó ezt a meccset te nyerted, de mentségemre szóljon, hogy nem kaptam tájékoztatást arról, hogy Ő ilyen kis szerencsétlen.

– Nekem ő tökéletesen megfelel így is. – Fordult meg és indult meg vissza a szobába.

– Hé, hékás most meg hová mész?

– Nyilván tanulni! – Fordult vissza hozzám. – Folytasd csak amit elkezdtél. Bár a hajhálót kissé túlzásnak gondolod, de ha ettől jobban megy egye fene.

– É-és vele mi lesz? – Mutattam a sarokban lévő pókra.

– Mi lenne? Fogsz egy zsebkendőt aztán megfogod. Utána vagy kiviszed vagy összenyomod. A döntés a tiéd!

– Nem szednéd le?

– Nocsak!? Jung Hoseok segítséget kér tőlem a, hogy is mondtad? – Tanakodott. – Jaah igen a "takarító mániás elmebetegtől"? Amúgy is nem te mondtad, hogy eleged van a hisztikből? Ahhoz képest nem én nyaffogok egy pók miatt ami akkora mint egy bab.

– Jó-jó! – Sóhajtottam egy nagyot. – Igazad van és nagyon sajnálom. Nagyon nehéz napom volt és nem kellett volna, rajtad  levezetnem. Tudom, hogy te is kivoltál. Ott a munka, meg a suli és mellette viszed a háztartást, hogy a lakás ne egy disznó ól legyen. És ketten lakunk itt és nem szabad elvárnom tőled, hogy mindent egyedül te csinálj meg! A munka után igen is, nekem is részt kell vennem a házimunkába. – Eléálltam, hogy megsimogassam az arcát. – Ne haragudj! Egy barom voltam és önző. Nem gondolkodtam amikor azokat mondtam. És nem érdemelted meg, hogy rádüvöltsek. Szeretlek, mindenhogyan is. Rendmániásan, macskásan. – Ekkor már ő is elmosolyodott és lenézett a kezében lévő Hikomatra.– Bocsáss meg nekem!

– Haaj de rohadt nehéz veled néha Hoseok! De egy szerencséd van, hogy szeretlek! – Hajolt közelebb én pedig vettem az adást és föléhajolva rácsókoltam cseresznye piros ajkaira.

– Én is szeretlek!

– Tudom, de ha megegyszer rám ordítasz leszabom a tökeidet! – Paskolta meg az arcom majd elfordulva elindult.

– Hé akkor most jók vagyunk?

– Igen.

– És mi lesz a pókkal?

– A kis barátod, már régen lelépet! – Fordult be a kis folyósora.

– Hogy mi? – Kaptam hátra a fejem, de a póknak nyoma veszett. — Jézusom, Yoongi keressük meg!

– Keresi a halál.

– De mi van akkor ha éjszaka jön és beszővi a számat? Végül is mindent hallodt pontosan tudta, hogy megakartam ölni.

– Biztos is. Szerintem szól az egész családnak. De nyugi, vigasztaljon a tudat, hogy a sírodra majd visszek virágot.

– Nagyon nem vagy vicces! – Persze ezen elnevete magát amitől már biztosan tudtam, hogy rendben van köztünk minden.

Vége