"-Todoroki szerethetne e egy olyan lányt, aki embert ölt? Számtalanszor.

-Nem, és ezt te is tudod Név, akkor miért teszed? "

-Másnap szomorúan sétáltam be az iskolába Izukuval az oldalamon.

-Melyik gonosz ölhetett meg egy olyan lányt mint ő és miért? Ő mindig vigyázott magára. -Gondolkozott hangosan mellettem Izuku. Izu-chan, ne gondolkozz nem akarlak megölni.

-Sajnos az embert nem kerüli el sem a bűn, sem a halál.. Nem vállogatnak.. -Töröltem le arcomról egy könnycseppet. Színésznek is elmehettem volna ilyen tehetségel.

-Igazad van név-chan! -Ezzel csendben telt az út, egészen a UA-ig. Ahol már mindenki tudta, Uraraka halott.

Ahogy végig sétáltunk a folyosón volt aki csak pletykált róla, volt aki sírt vagy épp nem foglalkozott vele s élte a minden napi életét boldogan.

S végül szépen lassan be értünk a terembe, mindenki csendes volt vagy csak suttogott, hirtelen érte őket, ahogy mindenkit.

Ha oda figyelt volna s messziről el kerülte volna senpait, akkor nem lenne ez. Az ő hibája, s most valahol a pokolban ég.

-Min gondolkozol? -Lóbálta a kezét arcom előtt Mina. 

--Ja semmin, csak hiányzik... -Bigyesztettem le ajkaim, s egy másik irányba fordultam, ezzel hihetővé téve szomorúságomat. Mire a lány óvatosan magához ölelt, ezzel éreztetve neki is hiányzik a lány.

Pár óra múlva, már nem beszélt róla senki, mindenki élte az életét s a lányt elfeledve próbáltak tovább lépni, gondolván így könnyebb lesz neki. Nem tudtam mást tenni, ha életben hagyom.. Akkor senpai közelébe maradt volna.

-Név-chan!- Egyre hangosabban hallottam hogy egy női hang szólongat, haza felé sétálva le ültem egy padra, a kedvenc parkomban.

Ki talált meg már itt is?

Fel néztem s a hangirányába fordultam, senpai húgát s Bakugout láttam. Mosolyogva integettem hogy jöjjenek ide, Roya megfogta Bakugou kezét s egy kedves mosollyal sétált ide.

-Sziasztok! Hát ti? -Néztem először a szemükbe, majd a kezükre, hisz a kezük még mindig összekulcsolva voltak. Senpai kezét bárcsak én is így foghatnám, el jön majd az idő.

-Ch.. Oi (gúnynév)! Én lépek veszek dangot, kérsz Ro..? -A mellette álló lányra nézve Bakugou szemei kissé idegesen de még is édesen csillantak fel.

Én is pont így szeretem senpait ahogy Bakugou Royat, bár bele halnék ha nem viszonozná.. Bár tulajdonképpen nem is én, hanem mindenki más, elérném hogy én legyek az utolsó személy akit magához ölelhet s végül csak én maradnék.

Annyira bele merültem a gondolataimba, hogy észre sem vettem hogy Bakugou már itt sincs. 

-Név-chan, szerinted Todoroki szerethetne egy olyan lányt aki embereket öl? -Súgta halkan fülembe a felemás hajú lány. Még is honnan..? S válaszolni sem tudtam, ugyanis ismét hallottam a hangját.. 

-Nem és ezt te is tudod Név, akkor miért teszed? - S most a fejemben hallottam válaszát, mintha csak egy gondolat volna az ő hangjával.

-Még is ki vagy te?-Néztem felé döbbenten, de Bakugou megérkezett közben, a kért étellel, meglepetésemere még nekem is vett. 

Egy fél óra múlva ismét kettesben maradtam Royaval.. Valahogy nem szeretek vele kettesbe lenni.

-Miért nem próbálsz meg lépni felé? -Döntötte hátra padon a fejét, mire én csak sóhajtottam.

-Senpai.. Olyan elérhetetlenek tűnik. -Ajkaimat ismét egy sóhaj hagyta el, hiszen tudtam.. Ő mindig is elérhetetlen lesz számomra..

-Ha bírsz magaddal egy ideig és nem bántasz senkit Shoto közelében, akkor el intézek nektek egy vacsorát. -Feje még mindig hátra döntve pihent a padon, de éreztem a lány tekintetét magamon, amiről a hideg is kirázott.

-Legyen! - Törődtem bele. 

Legalább közelebb kerülhetek senpaihoz.

"-Nem gondoltam volna hogy ilyen nehéz lesz.. "