Minho szemszögéből!
....

*fél évvel ezelőtt*

Éppen együtt fürdök Hannal, amikor kaptam egy számára láthatatlan levelet. Az állt benne, haza kell menjek a bolygómra. Így furcsán jött ki a helyzet, ki szálltam a kádból majd egy törülközés után fel öltöztem és eltűntem a házból.

Nem véletlen nem mondtam neki semmit sem, hisz a biztonsága mindennél fontosabb. Erre nemrég jöttem rá.

Egyből át változtam majd kaput nyitottam haza, így nem telt sok időbe míg szülőhazámba érkeztem. A látvány azonban nem volt annyira gyönyörű mint eddig, romok és sérült emberek mindenhol. Egyből oda szaladtam és megkérdeztem mi történt mire a válasz kissé se volt nyugtató. Egyből apámhoz siettem, belépve az irodájába egyből szóba elegyedtem vele.

- Apám miért nem mondtad eddig hogy ilyen súlyos a helyzet? -ültem le elé.

- Fiam, hát hazajöttél? -kérdezte figyelmen kívül hagyva a kérdésem.

- Apa kérdeztem valamit! -emeltem meg kissé a hangom.

- Hát rendben...azért nem mondtam eddig, nehogy hazagyere. Az életed veszélybe került volna. Így is nagy veszély leselkedik rád ha nem mész majd haza. -mondta miközben levette koronáját a fejéről.

- De apa ez nem így működik. Jogom van tudni mindenről.

- Igen ez így igaz, de ha mondtam volna, nem tudtad volna megvédeni a Földet és a könyv őrzőjét. De ha már itt vagyunk...aranyos lány lett az őrző? -mondatán meglepődtem.

- Miért? Lánynak kellett volna lennie? -húztam fél szemöldököm.

- Fiú? -kerekedtek ki szemei. Nem értettem a helyzetet egy kicsit sem.

De hamar meg válaszolta. Elmondta hogy az őrzőnek kell a jövendőbeli feleségemnek lenni, mert így van a sorom. De arra egyikünk se számított hogy az őrző Han lesz.

Elmondtam apának hogyan néz ki, hogy miket tett meg annak érdekében hogy tetszeni próbáljon nekem, amíg én nem voltam ott és arra jutottunk, nem számít fiú e vagy lány, mert tökéletes lenne mellém a trónra és a kinézete se akadály, hisz kissé lányos.

De számomra Han hiába lányos, mert egyben sexy is. Természetesen a maga módján. Akkor például iszonyatosan sexy volt amikor a falnak lökött mérgesen és megfenyegetett. Komolyan mondom akkor úgy megcsókoltam volna. Oh igen, ekkor jöttem rá arra, érzéseim vannak iránta. És ez a tőle távol töltött idő alatt igazolódott be teljesen.

De visszatérve arra miért is jöttem el onnan, hát csata volt, egyszerre két helyen. A fő ellenségünk éppen megtámadta a hazám, a serege meg a Föld felé tart. Mire sikerült kiűzni addigra továbbképzést kellett tartani a számomra. Ez eléggé hosszú időt vett igénybe. Összesen fél évet. De pont jókor értem vissza oda ahová kellett, Hant majdnem elütötte egy autó.

Hogy is mondjam zavarba jöttem amint rám esett. És aranyos volt nagyon ahogyan ő is ugyanígy érzett. Egyszerűen imádom.

Ezután át beszéltük a dolgokat és össze jöttünk, sokat voltuk együtt, a nap szinte minden egyes percében. Persze amikor nem kellett valahova mennie.

Az első hivatalos megjelenésünk egy párként azután következett be hogy el mondtuk Han szüleinek hogy együtt vagyunk. Ők meglepően nagyon jól fogadták. Aztán jöhettek a barátaink, így egy találkozót beszéltünk meg a parkba, nagyon jól sikerült. Tök jól el voltunk. Minden nagyon jól ment.

A jó pillanatot az éhínség szakította meg, de ezt is hamar orvosoltuk.

Beültünk egy étterembe, ahol jót ettünk, persze mindenki flörtölt a másikkal. De mi Hannal úgy gondoltuk elmondjuk a terveinket, és ez így is történt. Nap végén mindenki hazament és szerelmével töltötte a Tap hátralévő perceit egészen addig míg el nem nyomta őket az álom.

De a nyugalmunkat az zavarta meg hogy rá egy-két nappal elérkezett az ellenség.

Már több mint két napja nem aludtunk, senki. Nagyon  aggódok a "lányok" miatt. Ők nincsenek ehhez szokva. És ez meglátszik rajtuk, de nem tágítanak mellőlünk. Itt vannak és segítenek ahogyan csak tudnak. Nagyon feljettek lettek, de ez még mindig nem az ő asztaluk.

*most*

És ennek látszatja is van...amennyire kimerültek nem tudnak már kellően koncentrálni és... És... NEM!

- VIGYÁZZ! -ordítottam szerelmemnek de már késő volt.

A szemem előtt esett össze, szemeim sós könnyceeppek lepték el, homályosan láttam, de a düh és a mérhetetlen fájdalom miatt ami ért tovább kellett harcoljak.

Rá parancsoltam Changbinre, vigyázzon Hanra és próbálja életben tartani. Így is tett, eközben mindannyiunk párját megvédte.

Én addig elveszítettem a fejem és kaszabolni kezdtem. Nem volt gátlás bennem. Őrült módjára gyilkoltam az ellenséget. Mindenfelé vér és hullák terültek el a földön. Konkrétan sírva lettem egy iszonyatosan kíméletlen gyilkos.
De NOTHING EL SE MATTERS, JUST HAN JISUNG. Ő az én életem, nem hagyom hogy egy ilyen hálátlan senkiházi elvegye tőlem életem nagy szerelmét, a nagy őt. Elé érve letöröltem a sós cseppekkel áztatott arcom, majd a lehető legnehezebb csatámba kezdtem.

- Elvetted tőlem! -néztem rá gyilkos tekintettel.

- Az ilyen kis buzik mint te megérdemlik, elkészítsék azt akit szeretnek. Kár hogy nem szenvedett mielőtt meghalt! -nevette el magát. Nekem itt elszakadt a cérna, majd tényleg rám se lehetett ismerni.

Elvette tőlem... Elvette azt, akit szeretek...itt pusztuljon!

Elővettem egy kardot, majd a hasát fel vágva nevetnve néztem végig ahogy vérezni kezd majd kiesnek belei a testéből, végül el gyengül. Én kaptam az alkalmon és oda sétálva hozzá megfogtam az imént kihullott szervét és nyaka köré tekerve folytottam meg vele, majd élettelen teste el terült a saját vérétől áztatott porba.

Én térdre estem és sírni kezdtem, mindenki aki ott volt engem nézett. Még apám is ideért azóta, tudtam hogy nem tehetek még olyat amit később megbánnék.

Tudtam, hogy varázslattal vagy mágiával nem győzhettem le, éppen ezért választottam ezt a módszert de a tény hogy így is úgyis elveszítettem Hant....

Hatalmas fájdalom van a szívemben. Felix, Jeongin és Seungmin a szerelmem mellett sír, míg párjaik nyugtatni próbálják őket. Én teljesen össze vagyok törve...

De ekkor megjelent egy olyan valaki akit életemben nem láttam, viszont annál inkább többet hallottam róla. És alezredes a valaki a királyságom nagy hatalmú boszorkánya.

- Minho. -szólított meg mire mindenki engem és a boszorkányt nézte. - A nevem Rose és azért jöttem, segítsek neked Visszahozni azt aki számodra nagyon fontos...de cserébe egyet kérek...de vigyázz nagy ára van. -emelte ki de nem érdekelt.

- Mi az ára? Akármit megadok. Csak kérlek segíts. -néztem rá kérlelő szemekkel mire ő bolintott egyet.

- Az ára az emlékeid a családoddal, a barátaiddal és minden olyannal kapcsolatos ami nem evilági. Magyarán mondva le kell mondanod és ki törlöm az emlékeid. Benne vagy vagy sem? -amint ezt meghallottam szemeim tágra nyíltak.

Apámra néztem aki szintén ugyanígy nézett egy ideig majd idejött hozzám és vállamra tette a kezét.

- Fiam....a te döntésed, de tudd hogy mi örökre emlékezni fogunk rád és azokra amiket értünk és a népért tettél. De most eljött a te Boldogságod ideje is. Nem számít semmi más. Csak azt tedd amit a szíved sug, rendben? -nézett szemeimbe én meg egyből magamhoz öleltem.

- Köszönöm apa...én is szeretlek, bár valójában nem fogok rátok emlékezni de igenis szeretlek titeket. -mondtam halkan zokogva.

- Hát akkor benne vagy. -mondta Rosé majd egy hatalmas köd, amit sötétség követett.

...

Egy ágyban ébredtem fél, nem tudtam hol vagyok, szinte azt se ki vagyok és honnan jöttem. De egyetlen egy dologra emlékszem...

- Oh nyuszi felkeltél? -jelent meg mellettem... Szerelmem! Egyből felpattantam majd magamhoz öleltem őt, mérhetetlenül boldog voltam, úgy éreztem régebben elveszítettem őt. De szerencsére nem így történt. - Jól vagy? -kérdezte miközben apró kezei közé fogta arcom.

- Igen, mostmár igen. -szipogtam, majd nagy mosollyal az arcomon engedtem el. - Annyira örülök hogy vagy nekem. -simítottam arcára amibe ő teljesen belesimult.

- Én is egyetlenem. Oh de készülj lustaság mert jönnek át anyáék hozzánk és még pizsamában vagy. -kuncogott majd felállt mellőlem és kiment a szobából.

Én nagy nehezen kikeltem az ágyamból, majd magamra egy emberi külsőt varázsolva mentem szerelmem után eléggé bizonytalan tekintettel.

Végül a nap hátralévő részében jól sikerült minden, jókat beszélgettünk a szüleivel és nagyon finomakat is ettünk, persze Hanie baba főzött valamit az anyukájával. Egyszerűen konyha tündérek. Eszembe jutott az amikor én próbáltam főzni körülbelül két héttel ezelőtt.

Had ne mondjam mi történt. Hát igen nem tudok főzni az is biztos.

Este közösen lefürödtünk, majd ágyba bújtunk eme tökéletes nap után.

VÉGE

ANNYEONG!

Íme a könyv záró része több, mint 1300 szóval. Nagyon köszönöm mindenkinek aki olvasta és itt volt a végéig.
Nagyon hálás vagyok minden egyes komment és vote miatt, imádlak titeket.
❤❤❤Együtt hatalmas sikereket értünk el. Köszönöm mindenkinek, szuper olvasók vagytok.❤❤❤

Ezennel le zárom a NOTHING ELSE MATTERS könyvem.
2022.márc.16., szerda

Mindenkinek további szép napot és jó olvasást kívánok.
Na puszi☺☺