Nem mondtam el senkinek. Anyának se, aki megszidott, mert késtünk, apának se, aki újabb ütésekkel nyugtázta a napot, és az öcsémnek se. Bár ő egész úton azt kérdezgette, hogy mi bajom van. Vele többet beszélek, mint bárki mással, észreveszi, ha valami megváltozik. Ahogy én is rajta. És ő is eltitkol valamit.

Egész este nem aludtam. Nem is akartam menni iskolába, de még egyszer nem adom be azt a szüleimnek, hogy beteg lettem. Az orvos, az a sok gyógyszer, és amiket anyám ilyenkor a fejemhez vág nem hiányzik a hétköznapjaimból.

Az iskolában nem is néztem senkire, csak amilyen gyorsan tudtam, a legrövidebb úton bementem a terembe. Molly még nem volt itt, pedig megkérdeztem volna, hogy van. Jungkook pedig a padon aludt, nem akartam felébreszteni. Egyedül maradtam, mint mindig. Átolvastam a jegyzeteket, de nem tudtam arra figyelni. Igazából azt se tudtam, milyen óra lesz, amíg meg nem láttam a tanárt.

- Hallottad a hírt? Amiért Molly ma nem jött? - súgott össze a mellettem levő sorban két lány. - Állítólag a könyvtárba ment, és sírva szaladt ki onnan. Utána meg rögtön Jungkook is követte. Vajon a friss húsra fáj a foga? - kuncogtak.

- Molly azért nem jött, mert megerőszakolta? - esett le végül a másiknak. Ökölbe szorított kézzel fordultam meg. Láttam, hogy Jungkooknak nyitva van a szeme, mindent hallott, mégse tett semmit. Csak felsóhajtott, és a fal felé fordult. Miért nem mond semmit? Miért hagyja, hogy rágalmazzák? Mióta idejött annyi mindent mondtak róla, ő mégse végi meg magát. Túlkoros, öreg, pedofil, gengszter... És még ki tudja mit képzelnek róla.

Az óra elkezdődött, muszáj volt koncentrálnom. Ma valahogy nehezebben ment, mint eddig bármikor. Valóságos megváltásként kezeltem a tényt, hogy az utolsó óráról is kicsöngettek, és mehetek haza. Már épp pakoltam volna össze a holmimat a táskámba, mikor Jungkook kilépett mögülem, és az asztalom elé sétált.

- Tanulunk ma? Négyig ráérek a könyvtárban - mosolyra húztam a számat, de mielőtt válaszolhattam volna, már megtette helyettem.

- Szó sem lehet róla! - jött be Ran. Olyan hangos volt, hogy a teremben maradt diákok ránk szegezték a tekintetüket. - Hogy őt is sírva kergesd ki? Ebből nem eszel - Ran fogta az összes cuccom, és behajította a táskámba, majd megragadta a karom, és megint kirángatott a teremből. Visszanéztem Jungkookra, aki lehajtott fejjel, behajlított ujjakkal állt az üres pad előtt.

Ám nem hagytam neki. A lépcsőfordulóban megálltam, és hagytam, hogy a lendület tovább vigye. Két lépcsőfok után megállt, és visszanézett. Letérdeltem, és elkezdtem rendezgetni a füzeteimet.

- Idióta vagy!

- Most védtelek meg! - vágta vissza harsányan.

- Tudod nagyon jól, hogy mit kapok otthon, ha a füzeteim piszkosak vagy szamárfülesek lesznek!

- Ne haragudj, de féltelek. Az az ember-

- Mi? - keltem ki magamból, de rögtön visszavettem. Bár nem voltak mellettünk sokan, nem engedhetek meg magamnak ilyen hangnemet. - Mi van azzal az emberrel? Csak mert idősebb és vannak tetoválásai? Tudod hány éves? Tudod miért jött vissza? Semmit se tudsz róla, mégis elítéled. Egyedül megyek ma haza - löktem arrébb. Megkerestem az öcsémet, és kézen ragadva elindultam vele.

Otthon a vacsora után a tanulóidőt a szokásokat megtörve rajzolással töltöttem. Régebben is csináltam már ilyet, elbújok a füzetem fölé, így mikor anya benyit azt látja, hogy olvasok, de valójában firkálgatok. Jó érzés a szabályokat kicsit megszakítani, amíg lenyugszom. Akaratlanul is Jungkook tetoválásait kezdtem el rajzolgatni, már amennyit engedett látni. Holnap muszáj leszek beszélni vele. Nem akarom, hogy Ran miatt azt higgye, én is olyan vagyok, mint a többiek. De mit és hogyan kéne neki mondanom? Még sose kellett senkinek magyarázkodnom.

***

A tervem meghiúsult. Mikor beértem, Jungkook nem volt ott, ráadásul újabb pletyka kapott szárnyra, mivel Molly-val az oldalán csörtetett be a terembe, az utolsó egy percben. Nem tudom, mi történt velük, de a szívem összeszorult a lány arcát meglátva. Nem hiszem, hogy Jungkook miatt ilyen lehangolt.

Az utolsó előtti szünetben megpróbáltam úgy rendezni a füzeteimet, hogy kicsöngetés után csak bele kelljen csúsztatnom a kint levőt, és már mehessek is. De mikor az ajtó kinyílt, és az a két férfi, akik becsaltak minket a könyvtárba nagy nevetve megszólították az egyik fiú osztálytársunkat, még a vér is belém fagyott.

Meg se mertem moccanni, pedig nem hozzám jöttek. Rám se néztek, én mégis meredten bámultam előre. Remegtem, a félelemtől.

Bár nem néztem fel, láttam, hogy valaki kihúzza a mellettem levő széket, leült, és a kezemet megfogva hozzám simul. Molly fekete fürtjeit pillantottam meg, ezért nagyot sóhajtottam, és mocorogni kezdtem.

- Ne haragudj - suttogta. - Csak... Félek - nyögte ki nagy nehezen.

- Én is - fogtam rá a kezére. Iszonyú érzés volt, hogy pont azt a kezemet fogja, amit reméltem, hogy soha senki nem fog megérinteni, mégis hagytam neki. Amíg ki nem mentek a teremből. Molly azonban nem tágított mellőlem.

- Ülhetnék itt a következő órán?

Elgondolkodtam. Még sose volt padtársam. Anyám beszélt a tanáraimmal, hogy mellém ne ültessen senkit, mert csak elvonnák a figyelmem. De Molly... A kétségbeesése az én érzéseim tükörképe, hogy mondhatnék neki nemet?

- Persze.

Óra közben a lány hátradőlt, és megállt az írásban. Közelebb húzódott hozzám, és a fülemhez hajolt.

- Sajnálom.

- Micsodát? - a szívem hevesebben kezdett verni. A tanár nem vette észre, hogy nem rá figyelek, de még sose beszéltem, óra közben anélkül, hogy felszólítottak volna. Mintha nem is az én hangomat hallottam volna.

- Rossz dolgokat feltételeztem Jungkookról. De te nem, ugye? Az automatánál és a könyvtárban is kiálltál mellette. Tudod.. Ma azért jöttem vele, mert a folyosón ott voltak ezek a srácok, és nem mertem elhaladni mellettük. De Jungkook megfogta a kezem, és segített. Rám se néztek. Nem rossz ember, már látom én is.

Szerettem volna beszélgetni még vele, de nem tehettem. Csak bólintottam, és elmosolyodtam, majd hátranéztem az említett férfira, aki szorgalmasan jegyzetelt. Basszus! Amit én nem csináltam! A francba!

***

Molly sem jegyzetelt akkor, hisz láttam, hogy letette a tollat. Ráadásul már el is ment. Megfordultam, és felnéztem Jungkookra, aki amint találkozott a tekintetünk, lesütötte a szemét.

- Elkérhetném a füzeted? - kezdtem bele. Láttam, hogy direkt nem néz rám, és nagyon sietett a pakolással.

- Minek? Te mindig mindent pontosan leírsz.

- De most... Kimaradt pár mondat. Kérlek, nagyon fontos lenne - felóhajtott, és megint rám nézett. ám ezúttal a tekintete elsötétült.

- Nem akarok megint összefutni azzal a kellemetlen fickóval.

- Ran?- biccentettem oldalra a fejem, ő pedig vállat vont. Hát persze, honnan is tudhatná a nevét. - Ne foglalkozz vele. Ő is olyan, mint itt mindenki. Olyanokat feltételeznek rólad, ami nem is igaz.

- És te? - kérdezte. Leült a padra, így pont fölöttem volt. Kelepce. - Te miért állsz ki mellettem? A nevemen kívül semmit se tudsz rólam. Mi van, ha tényleg fiatal lányokkal csinálom? Miközben a maffiának dolgozom, és ma reggel Molly-nak is csak azért segítettem, hogy nyomkövetőt rakjak rá, és este elmenjek érte?

- Szóval hallottad - csúszott ki a számon. Olyan direkt példa volt, tuti hallotta mit mondott nekem a lány róla órán. - Nem hiszem, hogy ezek igazak lennének.

- De miből gondolod?

- Mert... - beharaptam az alsó ajkam. Tényleg, miből is? - Semmi sem az, aminek látszik. Nem véded meg magad, pedig most mutattad meg, hogy mindent hallasz abból, amit a többiek mondanak rólad. Gondolom, mert nem érdekel a véleményük, mert úgy se igazak - vontam vállat. Jungkook egy ideig még szuggerált, de lehunyta a szemét, és szusszant egyet.

- Ne bízz meg ennyire az emberekben - fogta a füzetét, letette elém, és elindult a kijárat felé.

- Várj! - szóltam utána. Megállt, de nem válaszolt.

- Holnap órák után gyere a könyvtárba. Le vagyunk maradva, muszáj dolgoznunk a beadandón. - Nem mondott semmit, még csak bólintani se volt hajlandó. Ott hagyott egyedül, a füzetével.

Aminek az első oldalára egy olyan lány volt rajzolva, mint én. A haja is, a ruhája is. Így lát engem hátulról? Ennyire unatkozna? Hát persze, neki nem fontos mindent tudnia. Gondolom őt otthon nem azzal várják haza, hogy mindent leírt-e, és megjegyzett. Neki szabadabb élete van.

Mint mindenki másnak.