Hibátlan. És ez kikészít.

Semmi galiba nem csúszhat a gépezetbe, ha róla van szó. Eddig nem vettem észre, csak túl akartam lenni ezen a szarságon, hogy rendes melót találjak. De ez a nő kikészít. Egy hete figyelem. És egyre aggasztóbb, amit látok.

Már az is furcsa volt számomra, hogy egy olyan kis semmiség miatt kibukott, mint a lezárt folyosón való sétálás. Ami amúgy megjegyzem, nem volt lezárva. Teljesen kikészült. Aztán másnap, mikor beért, felfigyeltem, mennyire aprólékos.

A haja mindig tökéletes, soha nem áll el egy tincs se, amit nem igazán tudom, hogy ér el. Megnézném, akkor is ilyen-e, mikor reggel felkel. A ruhája makulátlan, ha hasonlítanom kellene valamihez a régi módi rendszer egyenruhája lenne az. A táskáját mindig felakasztja a padon levő fémre, nehogy piszkos legyen. A tollai akárhányszor megyek el az asztala mellett, egy centire állnak egymástól, nyíl egyenesen. A múltkor láttam, hogy ír. Ilyen gyöngybetűket a bibliában se találnék. És az a kesztyű... Mint aki fél a bacilusoktól, vagy az emberi érintéstől. Sose veszi le.

A mondandója mindig kimért és pontos. És mégis mikor utánam jött, dadogott, alig mert megszólalni. Félt. Ha az igazgatóiba törtünk volna be még megérteném, de ez a ki semmiség miért volt rá ilyen hatással? Szereti a szabályokat? Ekkora szarságot! Legjobb dolog megszegni őket, és érezni, hogy szabad vagy.

De ebben az egy hétben volt időm észrevenni. Ő inkább a szabályok rabja. Pontosan érkezik, és pontosan távozik. Minden nap, mikor a könyvtárban tanulunk, ő elém ül, de a fiú, aki a múltkor is elvitte érte jön. Olyan szemekkel néz rám, ha ovis lennék talán megijednék, de így csak nevetni van kedvem kínomban.

Nem szól senkihez, de a szünetekben néha el szokott kalandozni a tekintete. Sóvárgó szemmel nézi a többieket, ahogy galacsinokkal dobálóznak, ahogy beszélgetnek. Mintha ő nem tehetné meg! Hallottam a többieket, szeretik őt, és tisztelik, amiért ilyen okos. Az a lány, talán Molly, többször is említette őt, nagyon szeretne barátkozni vele, de a fiúja mindig lebeszéli. ,,Neki tanulnia kell, békén kell hagynunk". Ráadásul a szüleit is említette. Vajon mi folyhat náluk otthon?

De az öccse is ilyen. A nővér szobában, egy pillanatra meg akarta fogni az ájult lány kezét. Látszott rajta, hogy bántja a dolog, és szeretne rajta segíteni. De nem tette. Rám akart nézni, de nem tette. Pedig értelmes kis kölyök, elvégre a kérdéseim után kicsit feloldódva válaszolt

- Te húzzunk már meg valakit - kaptam el egy beszélgetést. Egy nyitott ajtó mellett suhantam el, de megálltam, és visszalépkedtem.

- Jó ötlet. Tudod kire gondoltam? Az alattunk levő osztályban van egy nagy mellű lány. Aranyos meg minden, répára való.

- Ja, de másra nem is - nevetett fel a másik. Felfordul a gyomrom, mi sosem ,,játszottunk" ilyet mikor középiskolás voltam. Egy nőt kihasználni a legundorítóbb dolog a világon.

- Van egy másik csaj is. Egy stréber, tudod az a fekete hajú.

- Ja vágom. Esze az annyi van, mint amennyi melle sose lesz.

- Vigyük őt is, hátha jó parti lesz.

Tudtam, kiről beszélnek. Molly és Nayeli, rájuk illett a leírás.

Mire elindultam volna, megkerültek, és bementek a terembe. Mentem én is utánuk, de leültem a helyemre, felhúztam a kapucnimat, és letettem a fejem. Gondolatban azonban figyeltem, mit tudok elcsípni a beszélgetésükből.

Molly-val kezdték, szegény hiszékeny lányt meggyőzték, hogy csak tanulni akarnak. Amihez elengedhetetlen Nayeli, aki mindig mindent tud. Molly pedig amint ezek a férgek kimentek, rámászott Nayeli-re, aki nyelni is alig bírt a sok ingertől.

- Nem lehet Molly, haza kell mennem.

- De hisz csak tanulnánk. Neked nem lenne jó, ha segíthetnél másokon?

Nayeli elcsendesült, lehorgasztott fejjel bólintott, Molly pedig ugrálva tapsolt örömében. Nem akartam belefolyni semmibe, de ezt nem hagyhatom a francba is. Az utolsó csengő után Molly mint akit ágyúból lőttek ki, kirohant. Gondolom a könyvtárba, a megbeszélt helyre. Nayeli rendezetten csomagolt össze mindent, ügyelve, hogy a füzetei ne gyűrődjenek fel.

Odamentem az asztalához, és ráemeltem a kezem a hideg falapra, de egy kicsit talán erősebb voltam, mint akartam. Véletlenül rácsaptam, ő pedig hatalmas barna szemeivel ijedten rám nézett. Nem kértem elnézést, talán így felfogja, amit akarok.

- Ne menj a könyvtárba. Azok a srácok nem tanulni akarnak.

- Akkor mit? - vonta fel a szemöldökét. Tesztel, vagy tényleg ennyire nem esnek le neki a dolgok? Vajon mit akarhat két férfi egy zárt térben egy nőtől?

Lehunytam a szemem, és felsóhajtva átdobtam a vállam felett a táskámat. De a teremből kiérve olyan bűntudat fogott el, mint még talán soha. Nem, ez nem én vagyok. Nem hagyom, hogy baja legyen akár neki, akár Molly-nak. Mégiscsak nők, és még gyerekek.

Nayeli után mentem. Ő is a könyvtárba tartott, nem érdekelte, hogy óva intettem. Ilyen esetekben arra gondolnék, hogy akkor megérdemli, amit kapni fog, elvégre ő akarta, én szóltam neki. Mégis, a szívem hevesen vert, mert nem tudtam, hol lehetnek. A könyvtár hatalmas, a sorok szűkek. Ráadásul persze, hogy nincs bent a tanár. Ilyenkor kellene a legjobban!

Elindultam a polcok között, de amint bevillant egy hely, ami eldugott, és kevésbé kedvelt, rögtön futásnak eredtem. A pihenő szobát már az én időmben sem használta senki, pedig milyen rohadt kényelmesek is voltak azok a kanapék! Olvasni rajtuk egy szaftos könyvet, vagy csak simán aludni és zenét hallgatni suli után. Ezek a mai fiatalok nem tudják, mi a jó!

Az ajtó be volt zárva. A kilincset rángattam, mert bentről dulakodás és halk sikoly hallatszódott, de az ajtó csak nyikorgott. Régi, rozoga szar, nem volt kihívás egy pillanatra se. Berúgtam, a lányok pedig még hangosabban sikítottak.

A kép, ami elém tárult egy pillanat alatt felbaszta az agyam. Ezek a faszfejek nem cécóztak, Molly blúza el volt szakadva, és az asztalon feküdt, könnyes szemekkel, kinyitott melltartóval, míg Nayelit a nagyobb darab teperte le a kanapéra.

- Húzz innen! - kiáltották felém. Nyilván nem vágták le, hogy ki vagyok. Idősebb és erősebb is, ennyit kellett volna tudniuk. Amit ki is szoktam használni.

Molly nem bízott bennem, elmormolt egy imát, és lehajtott fejjel sírni kezdett, mikor meglátott. Nayeli szeme viszont ragyogott, és ellenkezni kezdett, amit a faszi nem vett jó néven.

Mivel Molly-ék voltak közelebb hozzám, nem tétlenkedtem, behúztam egyet a pasasnak. Levettem a kardigánom, és a vállára terítettem, amíg rendbe szedi magát. Nayeli elkezdte tépni a fogva tartója haját. Nekem se kellett több, lerántottam róla, és olyan hévvel húztam félre a kezét, hogy biztosan ő is a földön kössön ki a vergődő haverja mellett.

- Szánalmasak vagytok. Fogadjatok inkább kurvát, ne őket basztassátok!

- Ezt még megbánod! - sziszegte az egyik, miközben felállt, és követte a társát az ajtó felé.

Molly nem bírt felállni, sőt megmozdulni se. Felkaptam, és a padra ültettem. Összekapcsoltam a melltartóját, és begomboltam a még épen maradt gombjait. A kardigánomat azonban nem vettem el tőle, úgy szorította, mintha valami mentsvára lenne.

Nayeli sem nézett ki jobban. Falfehér arccal bámult maga elé, de neki volt még annyi lélekjelenléte, hogy felüljön a kanapén. Leguggoltam elé, és megfogtam a kezét.

- Minden rendben?

Rám pillantott, majd rögtön a kezemre. Mintha nem vette volna észre, hogy fogom, és csak most tudatosul volna benne, elrántotta tőlem, és felállt.

- Igen, köszönöm.

Molly-hoz ment, segített neki felállni.

- Miért jöttél ide? Mondtam, hogy nem tanulni akarnak.

- Nem hagyhattam, hogy vele megtörténjen - biccentett a lány felé. - Nem tudtam... Nem tudtam, hogy utánunk jössz. Ha én meg is úsztam volna, ő... Én..

- Értem - emeltem fel a kezem. Megint dadog. Pedig órán olyan szókincse van, mint egy irodalomtanárnak.

Hogy tudnék kiigazodni ezen a csajon?

Nincs tervben, eddig nem is értettem miért jó, de annyi embernél láttam, hogy nyitott egy insta oldalt a wattpados oldalához, hogy eskü kedvet kaptam xD (nyugi, nem lesz😂)