18+

LiNa ahelyett, hogy gondolkodni kezdett volna, oldalra nézett a kislámpára. Az egyetlen fényforrásra a szobában.

Nem, nem fogom lekapcsolni. De nem akarom, hogy rosszul érezze magát. Megfogtam a kis tekerőt, és a legkisebb fényűre állítottam.

- Addig fogom mondogatni, amíg el nem hiszed, hogy gyönyörű vagy. De tudom, hogy én vagyok mindenben az első, ezért amíg rosszul érzed magad tőle, addig nem zavar. Utána viszont nem fogom hagyni, hogy elbújj.

Felült, én pedig rögtön megszabadultam a pólójától. A szorító ma nem volt rajta, vagy csak mostanában vette le nem tudom, de nem számítottam rá, hogy egyből a melleivel fogom szembetalálni magam. Nagyot kellett nyelnem, hogy ne támadjam le és kezdjem el kényeztetni.

Én is levettem a pólómat, majd rögtön utána a nadrágomat is. LiNa következett, engedelmesen elfeküdt, és hagyta, hogy kibújtassam a ruhájából.

- Ez... Nem maradhatna? - kérdezte rettentő vékony hangon. Felnéztem rá, de ő nem engem, hanem a plafont kémlelte. Éppen ezért úgy hajoltam, hogy a látószögébe essek.

- Nem. Megmondtam. Mindent. De dönthetsz, a következőről. Bugyi, vagy kesztyű?

Szinte biztos voltam, melyiket fogja először választani. De elfelejtettem, hogy ez a lány mindig meg tud lepni engem.

- Bokszer - felelte, miközben beharapta az egyik ujját. Kellett pár másodperc, hogy leessen, nem csak hallucináltam. Erre nem számítottam. Felültettem az ágy szélére, és elé álltam.

- Akkor hajrá - tettem csípőre a kezem, megkocogtatva az anyag szélét. Nayeli direkt nem nézett rám, de még annál a gyér lámpafénynél is láttam, mennyire elpirult. Lassan húzta le rólam, szinte már égetett minden mozdulata. Ám mikor a farkam kiszabadult, hirtelen elengedte a nadrágom, ami magától ért földet.

- Ez... Mármint... Mindig ilyen, nagy?

- Nem - nevettem fel. - Ez miattad van.

- Te jó ég - fújtatott. - Nem fog... Belém férni.

- Most még nem is az a dolga. De hidd el, passzolni fogunk.

Lehajoltam, és felhúztam a kezét, amin nem volt kesztyű. Lassan ráhelyeztem a farkam köré, és elengedtem. Kíváncsi voltam, mit csinál magától. De már ezért megérte. A tenyere meleg, az ujjai puhák.

Hátravetettem a fejem és beharaptam az alsó ajkam, mikor megéreztem, hogy mozgatni kezdi a kezét. Lassan bár, de annyira fel voltam már izgatva a látványától, hogy ez is elég volt.

- LiNa! - szóltam rá, mikor a keze helyett valami nedvesebbet éreztem meg magamon. Lepillantottam, és míg egyik kezem ökölbe szorult az önkontrolltól, a másikkal a hajába túrtam. Végignyalt rajtam, a teljes hosszomon, és úgy folytatta kezével a munkát. - Elég lesz - kértem lágyan. Nem hittem volna, hogy idáig eljut, ráadásul kérés nélkül, magától.

Ő viszont hajthatatlan volt. Nem engedte, hogy a szemébe nézzek, talán ez volt a legijesztőbb benne. És közben mégis vágykeltő.

Felállt, és a mellkasomra csapva a kezét megfordított. Az ágyon magamtól is elterültem volna, annyira nyomott hátrafelé, de még taszított is rajtam egyet. Rendesen meglepett. Elém térdelt, és folytatta ott, ahol abbahagyta.

- Ez így nem lesz jó - motyogtam. De én se akartam, hogy vége legyen. Olyan jól esett, főleg tőle. Az ember ki se nézné, milyen jól képes csinálni annak ellenére, hogy először próbálja. - LiNa, ha nem akarod, hogy-

Éreztem. Én is ugyan ezt csináltam vele. Sose engedtem, hogy befejezze a mondatát, ha le akart állítani. Inkább tovább folytattam, hogy megmutassam neki, milyen jó dolog jön utána. Ezt nagyon eltanulta. Ugyanis annak érdekében, hogy elcsitítson, beengedett a szájába, és gyorsabban kezdte mozgatni a kezét. Nyelve olyan játékosan körözött rajtam, a mennyekben éreztem magam tőle. Észre se vettem mit teszek, csak belemarkoltam ismét a hajába. Nem húztam lejjebb, nem diktáltam a tempót. Átadtam magam neki.

És milyen jól tettem.

Attól, hogy már alapból fel voltam húzva, és most még rá is segített a dolgokra, hamar elmentem. Fellöktem a csípőmet, lehunytam a szemem, és megpróbáltam minél tovább ebben az állapotban maradni.

De amint kitisztult a fejem felriadtam a rózsaszín felhőkből. Felültem, és lenéztem a földön térdelő lányra, aki meredten bámult maga elé. Nem volt riadt, de a tekintete üveges volt.

- LiNa? - letérdeltem hozzá, és a vállára emeltem a kezem.

- Én... Nem tudom, mit csináltam. Ez... Ez nem én voltam.

- Kár - mosolyodtam el. - Pedig nagyon jól esett.

Már épp nyúltam volna egy zsebkendőért, mikor rájöttem, hogy se magamon, se rajta nincs mit letörölni.

Ráadásul még bele is nyomtam magam a szájába, mikor elélveztem. Tényleg elveszi az eszemet.

- Milyen volt?

- Neked... Jó volt?

- Nekem nagyon - húztam ki magam. - El sem tudod képzelni, mennyire megleptél.

- Én is élveztem - mondta sokkal halkabban. - Ahogy sóhajtoztál, és már nem bírtál hova kapaszkodni.

- Ugye nem bántottalak? - megrázta a fejét. - Akkor? Végre levehetjük ezt? - mutattam a kesztyűre. - Vagy először törlesszek?

- Hogy mi?

- Csak nem gondolod, hogy ha én elmentem te nem fogsz? Nem csinálhatjuk még együtt, de egymás után igen. És szerintem - mindenféle gondolkodás nélkül lenyúltam a lába közé, félretoltam a bugyiját, és végigsimítottam rajta. - Te sem azért vagy nedves, mert ne akarnád.

LiNa megugrott, de nem húzódott el.

Hátrapillantottam az íróasztalára. Gonosz mosolyra húztam a szám, felkaptam a lányt, és lesöpörve mindent, ami a bútoron volt felültettem. Ha ő az ágyba csinálta, én változtatok. Amint leraktam, letérdeltem elé, lehúztam az utolsó anyagot is róla, és szétnyitottam a lábát.

- Ne, ez így... Nem jó!

- Miért? - bújtam a combjához és csókoltam rá. - Mert látod, mit csinálok? Nézd csak végig.

- Jungkook - hunyorított. Megingattam a fejem, és a hasától szép lassan apró puszikkal leérkeztem a puncijához. Hallottam, hogy nekilökődik az asztal szekrény részéhez, de nem érdekelt. A lábát is össze akarta csukni, mikor kicsit megszívtam a csiklóját, de ekkor még mindkét kezemmel tartottam a combját, úgy pedig esélye sem volt.

Csakis akkor engedtem el, mikor érezzem, hogy már nem erőlködik. Nyelvemmel az érzékeny kis ponton köröztem, egyik kezemmel a hüvelyénél simogattam, míg a másikkal felnyúltam a bal melléhez.

Körmeit az asztalba vájta, majd mikor érezte, hogy az ujjam egy kicsit beljebb toltam, a vállamba kapaszkodott.

Úgy habzsoltam, hogy biztosan elveszítse az eszét. Már nem feszült be a két ujjamtól, még akkor se, mikor teljesen benyomtam, és külön-külön kezdtem mozgatni benne. A gerince ívbe hajlott, a szája tátva maradt, ajka kiszáradt, amit folyamatosan a nyelvével próbált kompenzálni.

Feje hátra bicsaklott, teljesen elvesztette magát. Élvezte, ezt éreztem, mikor elélvezett, és a hátamba mart. Mégis mosolyogtam, mert tudtam, miattam keresett kapaszkodót. Büszkén viseltem az ő nyomait, ha én még nem is jelölhetem meg.

Felálltam, és átöleltem, mielőtt összeroskadhatott volna. Feje a nyakamnál pihent, éreztem, ahogy piheg. Megfogtam és az ágyba vittem. A szoba még mindig túlfűtött volt, mégis betakartam, nehogy megfázzon.

Amint kitisztult a feje, láttam rajta, hogy ezernyi gondolat ötlött fel benne. Mégse szólalt meg. Nem nézett rám. Csak a körmét piszkálta, és rágta a száját.

Pár perc múlva viszont felhúzta a kezeit, és elbújt mögé. Odamásztam mellé, a lehető legközelebb, és egy puszit nyomtam a feje búbjára, amitől csak még jobban összehúzta magát. Eddig tartott az adrenalin hatása, de még így is aranyos.

Felemeltem a kezét, és megfogtam a kesztyűt, de még nem kezdtem el húzni. Ebben a pózban nem volt esélyem elkapni a tekintetét, de mivel valamennyire fölötte voltam, ráláttam az arcára. Sírni tudott volna. Rossz ember vagyok? Még csak nem is a kíváncsiságom hajtott. Hanem inkább, hogy ne higgyen magáról olyat, ami nem igaz.

Ellenkezést nem tanúsított, bár éreztem, hogy pattanásig megfeszült minden porcikája. Elkezdtem lassan lehúzni, és mikor az anyag a kezemben maradt, ledobtam a földre. Halkan puffant, LiNa mégis összerezzent tőle.

Elmosolyodtam, mert sokkal rosszabbra számítottam. Látszott rajta, hogy régen történt, teljesen el volt gyógyulva. Csak a kis foltok maradtak meg, és néhol némi hegszövet, amitől érdesnek tűnhet a keze.

Felhúztam, és az arcomhoz emeltem. LiNa abban a pillanatban felugrott, és megpróbálta elhúzni.

- Ne! Ne tedd oda, ez undorító! - a gyomrom is felfordul attól a gondolattól, hogy egész idáig undorítónak tartotta ezt.

- Ez a bizonyíték arra, hogy ember vagy. Egy nagyon jó ember. Emlékszel mit mondtál? ,,Fizetnem kellett, amiért megmentettem az öcsémet." Megmentettél valakit. Sose szégyelld. - Csak, hogy tetézzem a dolgokat, magam felé fordítottam a tenyerét, és adtam rá egy lágy csókot. LiNa nagyokat nyelt, próbálta lenyugtatni magát.

Kezét a mellkasomhoz szorítottam, fejét pedig lehúztam magamra, hogy rajtam feküdjön. Meztelen hátát simogattam, amíg teljesen le nem csillapodott. Majd utána el nem aludt.