- Mielőtt visszaadom - mosolyodott el Jungkook, meglengetve a szorítót. Utálom a péntekeket, mert ilyenkor két napig nem látom. Csak a telefonon tudunk beszélni, amit már egész jól elsajátítottam. - Szeretnék adni valamit.

Belenyúlt a táskájába, és az egyik kis zsebből előhúzott egy lila karkötőt.

- Oh Jungkook - pillantottam le a kis ékszerre. - De tudod-

- Igen - vágta rá. Meg se várva, hogy befejezzem. - Nem hordhatod, valószínűleg itt sem, a lovagod miatt - utalt Ran-ra, enyhe gúnnyal a hangjában. - De szeretném, ha nálad lenne. Nem gond, ha nem veszed fel. Csak legyen nálad, hátha szerencsét hoz majd.

- Köszönöm - mosolyodtam el. Kinyújtottam a kezem, de Kook nem azt fogta meg, hanem a másikat. A rossz kezem. Nem próbálta meg levenni a kesztyűt, csak óvatosan feltette a karkötőt. Ujjaimat kiegyenesítette, és az arcához emelte a tenyerem.

- Remélem egyszer leveszed majd. Mikor rájössz, hogy nem változtat semmin.

- Mondanom kell valamit - váltottam témát. Amúgy is kényes vizekre eveztünk. Nem miatta, magam miatt nem veszem le. Nem bírom elviselni, hogy bárki megláthatja, és azt se, hogy én látom. Hogy rajtam van. - Lejárt az időnk. A történelem tanár hétfőn visszajön. Nem mehetek többet át hozzád.

- Emlékszem - bólintott, elvégre ezt egyszer már levázoltam neki. Így is csodálom, hogy anya nem kérdezett még rá. - De a szakkörök helyett attól még kijárhatunk.

- Az csak egy óra - sóhajtottam.

- Egy órával több, mint amit otthon kéne lenned. Most pedig, bár nincs ínyemre, de fordulj meg és húzd fel a pólódat, hogy rád tehessem.

- Nem oldhatom meg magamnak? - kérdeztem, de ekkor már húztam felfelé az anyagot, mert tudtam a választ.

Egy utolsó csókot adott, mielőtt elment volna. Egyedül maradtam a teremben, mert nem akartam vele egy időben kimenni. A végén még feltűnne valakinek. Ám két perc múlva, mikor már vettem a táskámat a vállamra, Ran sétált be az ajtón. A szívem kihagyott egy ütemet, a gondolataim cikázni kezdtek.

- Miért nem vagy a szakkörödön?

- Mert péntek van? - kérdezte megemelt szemöldökkel, és keresztbe font karral. A francba! - Te miért vagy még itt? Csak nem azzal a férfivel volt dolgod?

- Neve is van, és de, vele volt.

- Kicsit többet vagy vele a kelleténél - folytatta. - Ne találkozz vele többet.

- Ezt nem te fogod eldönteni - fogtam magam, és kikerültem, majd a kilincsért nyúltam, mikor utánam szólt.

- Ha nem hagysz fel ezzel, nem anyádhoz, hanem a rendőrökhöz fogok menni.

- És mégis mit mondanál? - kezdtem mérges lenni. Jungkook, remélem elmentél már. Nehogy vissza gyere, mert abból csak botrány lesz.

- Szexuális zaklatást - felelte könnyedén. - Beszámíthatatlan vagy a félelemtől, ezért csak tagadni tudod a dolgot.

- Azt bizonyíték nélkül úgy se hinnék el.

- Nincs elég bizonyíték a testeden? - Mosolyog! Halvány mosoly jelent meg az arcán, mert tudta, érezte, hogy nyeregben van. Hányni tudnék ettől az embertől! Felhasználná ellenem azt, amit az apám okozott nekem?

- Ezt ugyan annyira fogják kivizsgálni, mint azt, hogy az apám okozta nekem - mondtam ki hangosan a gondolatom. - És akkor te is bajba leszel hamis feljelentés miatt.

- Miért csinálod ezt? - kelt ki magából. - Olyan jól megvoltunk, mielőtt ez a huligán közbejött volna!

- Ne nevezd már így! - megfogtam a padon levő vizes flakont, és felé hajítottam, amit ő kézzel kivédett. - Sose voltunk meg jól! Jesszus, Ran, nem szeretlek! Idegesítenek a szabályok, ahogy te is! Tudod milyen érzés ez nekem? Mintha nem is léteznék! Semmi vagyok!

- Szóval a nagybátyád nyomdokaiba akarsz lépni.

- Neked aztán nincs jogod a szádra venni őt! Van munkája, van élete, az egyetlen dolog, ami neked és a szüleimnek fáj, hogy boldog! Maradj ki ebből, te nem tartozol a családomba!

Feltéptem az ajtót, és kiléptem a folyosóra, de még így is hallottam, mit dünnyög.

- Jól van Nayeli. Te akartad.

***

- Köszönöm a vacsorát - mondtam és álltam fel, hogy összeszedjem a tányérokat, de anya némán intett felém, ezért visszaültem.

- Mondanunk kell valamit. Nem örülünk neki, de sajnos mindenképp ez fog történni. - A pulzusom rohamos iramban került a plafonra. Nem tudtam, mi jöhet még. Ahogy azt sem, vajon Ran elmondta e mégis neki. - Holnap reggel el kell utaznunk. Egy fontos tárgyalás lesz, ami után eldöntik, hogy apátokat feljebb helyezik e a munkahelyén. Csak vasárnap fogunk hazajönni, délután.

- Írtunk egy listát. Olyan lesz, mint mikor itthon vagyunk. Reggel felkeltek hétkor, megreggeliztek, és nekiálltok tanulni - folytatta apa.

- Főztem eleget. A hűtőben van. Sajnálom, hogy nem lesz friss étel az asztalon.

- Ugyan anya, nem lesz semmi gond - felelte Dae.

***

Ne találkozzunk többet 20:12 - írtam Jungkooknak, hosszas gondolkodás után.

Mi? Miért? Mi történt? 20:14

Ran készül valamire. Nem akarom, hogy bajod legyen belőle 20:15 - Nem mondhattam el neki, hogy megfenyegetett a rendőrökkel. Nem is kellett, elvégre ezek csak üres szavak. Nincs bizonyíték, hogy Jungkook akár egy ujjal is hozzám ért volna.

Nem érdekel az a gyerek 20:16

LiNa? 20:25

Engedj be! 20:40

Úgy pattantam ki az ágyból, mintha kilőttek volna. Az ablakhoz siettem, de mikor elhúztam a függönyt, a talaj meginogott alattam. Jungkook azt várta, mikor nyitom ki végre az ablakot. Mivel nem akartam, hogy leessen a lehető leghalkabban engedtem be.

- Mi a francot keresel itt? - csuktam be, és fordult meg. Ám nem válaszolt, elkapta a csípőmet, a falnak tolt, majd a combom alá fogva felemelt. Kezeimmel ott kapaszkodtam belé, ahol csak tudtam, míg a lábamat körbefontam körülötte. Egyik kezével feljebb emelte az arcomat, hogy rá nézzek. Ajkával lecsapott az enyémre, belém préselte a szavakat, amiket hozzá akartam vágni a felelőtlensége miatt.

Nem tudtam, mit kéne tennem. Igyekeztem úgy mozgatni a számat, ahogy ő, de képtelen voltam felvenni a ritmusát. Mivel nem volt neki. Vad volt, mégis lágy mozdulatokkal csókolt, nyelvével hol az enyém körül táncolt, hol az alsó ajkam nedvesítette.

Nem volt gond addig, amíg kicsit lejjebb nem engedett. Éreztem, hogy valami feszül a nadrágjában, és pont olyan pózban vagyok, hogy a fenekemhez nyomja.

- Bassza meg - sziszegte, mikor elvált tőlem. - Ne írj még egyszer ilyen faszságot. Látod, mi lett a vége. Most, hogy nyugodjak meg? - pillantott le rám. Fogalmam sem volt, mit mondhatnék neki. Csak néztem tátott szájjal a férfit, aki szinte fél kézzel megtartott engem, akinek csillog a szeme a vágytól, és akitől jelen pillanatban félnem kellene, mert úgy néz rám, mint egy oroszlán a kis nyúlra.

- Sajnálom - elengedtem, bár még mindig tartottam attól, hogy leejt. Közrefogtam az arcát, és egy apró csókot nyomtam a szájára. Ami eléggé meglepte. - De félek. Ha Ran beköp az anyámnál, lehet áttetet másik iskolába. Vagy magán tanuló leszek. Vagy rád hívja a rendőrséget. - Csak kinyögtem, amit nem kellett volna.

- Nem érdekel. Bármit meg tudok oldani. Nem akarok távol maradni tőled. Mikor azt írtad olyan ideges lettem, idáig futottam. Most pedig mehetek haza álló farokkal.

Kijelentésétől csak még jobban összehúztam magam, amit észre is vett. Felkuncogva lehajtotta fejét a nyakamhoz, és lágy csókokat kezdett adni mindenhova, ahol csak ért.

- Jungkook...

- Hmm?

- Nincs kedved itt aludni?