- Figyelj Dae - szólítottam meg a suliba menet az öcsköst. - Rég beszéltünk. Ugye téged nem cikiznek a maszkod miatt?

- Ez meg honnan jött? Valaki bánt téged a kezed miatt? Mond meg, kinyírom! - szorította ökölbe a kezét, és kezdett el pattogni előttem.

- Nem nem - nevettem fel. - Senki se tud róla. Szerintem azt hiszik, félek a baciktól. Csak hát, én könnyebb helyzetben vagyok.

- A csodálatos személyiségemnek hála, észre se veszik a maszkomat - húzta ki magát. - A tény, hogy mindent elintézek és megjavítok elfeledtetik ezt velük. Aki pedig rákérdez, azt lekoptatom.

- Helyes. Ennek örülök - nyugodtam meg. Mikor megégtünk, sokáig azt hittem, ez megbélyegezte az egész életünket. Főleg az övét. Soha nem fog elmúlni, vagy enyhülni a seb. De úgy tűnik, az évek a lelkünkön ejtett vágásokat begyógyította. Nincs értelme keseregni, mert attól nem lesz jobb.

Amint szétváltunk, én már fordultam is volna le a folyosóra, ha nem pillantom meg előtte Jungkookot. Épp egy innivalót akart venni, és úgy tűnt, be is dobta a pénzt, mivel a gép világított, mégse történt semmi. Mögötte a diákok összesúgtak, és kinevették. Ők tudták, mi baja a szerkezetnek, mégse mentek oda, hogy segítsenek neki.

Nem lenne szabad. Le kéne ülnöm a helyemre, és átolvasni az anyagot, az első órára. De ez a fél perc mit számítana?

Hosszas töprengés után elindultam a férfi felé, aki már kezdte feladni az innivalót.

- Szia - léptem mellé, hogy jól lásson. - Nyugi, nem nyelte el a pénzed, csak rá kell ütni egy nagyot az oldalára.

Jungkook semleges fejjel mért végig, majd tette, amit mondtam neki. Akkorát ütött rá, hogy a kóla mellé kiesett még egy innivaló. A folyosó elcsendesült, azok, akik eddig nézték szegényt tétlenül gondolkodni felkiáltottak és elszaladtak.

Lepillantott a plusz üdítőre, és felém nyújtotta. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy elfogadom, de megláttam anyám arcát, ahogy csalódottan bámul engem. Mi bajom lehetne tőle, most komolyan? Soha nem ehettem vagy ihattam egy jót.

- Nem köszönöm - ráztam meg a fejem mosolyogva. Remélem nem tartja gorombaságnak. - Én nem ihatok ilyet.

Sebesen bementem a terembe, és amíg be nem csöngettek megpróbáltam mindent átolvasni. Ez több volt, mint fél perc. És majdnem elfogadtam. Lehet tényleg nem kéne az emberekre néznem, hanem csak a földet bámulnom, mikor megyek valahova. A végén még kiesek a szerepemből, azt pedig nem akarom még egyszer. Amit azért kapnék otthon...

A történelem sose tartozott a kedvenc tantárgyaim közé, most mégis örültem. A hírek hamar eljutnak a kíváncsi fülekbe, az én osztályom pedig mindent is ki akart deríteni. Így tudták meg, hogy a tanár úr elmegy pár hétre. A helyettesítések pedig sosem voltak olyan komoly hangvételűek. Bár ez azt jelenti, hogy nekem egyedül kell majd kielemeznem és megtanulnom az anyagot. Anya nem fogja azt elfogadni, hogy nincs tanár, ezért nem haladok.

- Szóval, gondolom már mindenki tudja, mi a helyzet - kezdett bele, megköszörülve a torkát. - Azért ne örüljetek annyira. Nem fogom hagyni, hogy tétlenkedjetek, aztán az érettségin azt mondjátok, hogy nem készítettelek fel titeket. A következő lesz, füzetet elő - mindenki tette, amire kérte. Rossz érzésem van. - Mindenki kapni fog egy anyagrészt. Amíg vissza nem érek, ki kell dolgoznotok, mintha házi dolgozat lenne. De ez igazából csak jegyzet, mivel ebből fogjátok a visszaérkezésem után írni az esszét. De nem vagyok szőrösszívű, tudom, hogy vannak itt páran, akik nem értenek a történelemhez, vagy a házi dolgozat írásához. Ezért párokba szedtelek titeket, hogy könnyebb legyen.

Párokba? Jajj ne! Hogy fogom ezt elintézni? Hogy fogom otthon megmagyarázni? Anyáék ki fognak akadni! A tanár elkezdte a napló elejéről felolvasni a neveket. Figyelt rá, hogy akik jóban vannak azok kerüljenek össze. Csakhogy én ilyen téren nem lennék jó senkinek. Nem akarom cserbenhagyni a párom, és azt se, hogy én oldjam meg az egészet. Márpedig a szabályok, amik kötnek engem csak ezt a két utat engedi.

- Nayeli és Jungkook.

A fülem sípolni kezdett. Az osztályban csend lett, a tanár mégis folytatta a felolvasást. Jungkook? Ebből botrány lesz.

Kicsöngetés után kinyitottam a könyvet, hogy megnézzem, melyik anyagrészt kaptuk. Végül is nem olyan hosszú, de ötven oldalt írni róla nehéz lesz. El kell mennem a könyvtárba, mert ehhez már az internet is kelleni fog. Otthon pedig olyat nem találnék.

Jungkook kilépett mögülem, és rátámaszkodott az asztalra. Felnéztem rá, de ő nem engem, hanem mellém pillantott. Az ott ülök, akik arcán gúny jelent meg hirtelen elfehéredtek, és rohamosan összepakolva elhagyták a termet, egyedül hagyva engem vele. Amint az ajtó becsukódott, fejét felém fordította, én pedig megláthattam barna tekintetét.

- Ne aggódj - szólalt meg végül. Furcsa, mintha most más lenne a hangja. Nyugodtabb, mélyebb. Az automatánál meg se szólalt, sőt, óra közben sem hallottam még. - Nem kell velem dolgoznod. Megcsinálom a saját részem, és majd összevágom a tiéddel.

- Miért? - kérdeztem vissza. Meg se akarta várni, hogy válaszoljak, már húzta is ki magát, hogy induljon. De meglepődött, hogy mégis megszólaltam. - Nekem nincs bajom veled, dolgozhatunk együtt.

- Nem akarom, hogy az osztálytársaid ferde szemmel nézzenek rád, amiért velem tanulsz.

Beharaptam az alsó ajkam. Hátat fordított, és kiment a teremből. Az eszem megáll! Csak így elfogadja, hogy mindenki huligánnak nézi? Mit tett ez a szerencsétlen ember, amiért ezt érdemli? Csak azért, mert tetoválása és piercingje van. Lehet, csak egy olyan korszakot zárt le az életében, amihez ezek elengedhetetlenek. Dae mesélte, hogy a fájdalom egyes emberek agyában nem úgy jelennek meg, mint a miénkben. Van, aki szereti, főleg, ha ad is neki valamit. Márpedig neki jól állnak a fémek az arcában.

Az órára pillantottam. Sietnem kell, ha még ma el akarom kezdeni. Megkerestem az öcsém, aki a fa alatt várt engem, és levázoltam neki a helyzetet. Azt mondta, majd megpróbálja elmondani anyáéknak úgy, hogy ne rágjanak be rám, de ez lehetetlen. De én még ma el szeretném kezdeni. Egy óra a könyvtárban elég lesz, és nem fogok belehalni, ha nem időben érek haza.

Ugye?

Ilyet rég nem csináltam már. Le kell nyugodnom, nem lesz semmi baj. Elvégre tanulni megyek. Ezt ők is be fogják látni. Nem is kell tudniuk az esszéről, majd azt mondom nekik, hogy lemaradva érzem magam, és be akarom pótolni. Nem, ezt nem mondhatom. Apám kikelne magából. Én, lemaradni? Nem engedhetek meg magamnak ilyen luxust.

A könyvtárba érve láttam, hogy nem csak én gondolkodtam így. Az osztály fele itt volt, pontosabban a bal oldalon. A másik asztalnál Jungkook ült, előtte magas könyvtornyok. Nem érdekelte, hogy a többiek, mintha leprás lenne, még a közelébe se voltak hajlandóak ülni. Kikerestem azt, amit a férfi még nem vett le a polcokról, és leültem, egyenesen elé. Felpillantott rám, de nagyot sóhajtva a szeme elé emelte a kezét, és olvasott tovább.

Minden jól ment. Annyira belefeledkeztem a tanulásba, hogy észre se vettem az időt. Egész jól haladtam, főleg úgy, hogy Jungkook odaadta a könyvek felét, mikor látta, hogy én átolvastam az egyiket. Hanem mikor már épp rávettem volna magam, hogy induljak a pecsétért, meghallottam egy hangot, ami mára egyáltalán nem hiányzott.

- Nayeli! Mit keresel még mindig itt? - Ran nagy léptekkel indult meg felém az ajtóból, és mikor meglátta, ki előtt is ülök, éktelen harag futott át a tekintetén. - Megmondtam, hogy tartsd magad távol ettől az embertől! - jelentette ki úgy, hogy Jungkook is jól hallja.

- Ő a tanulótársam. Történelem esszét írunk, úgyhogy hagyj.

- Nem! Te most hazajössz velem! A szüleid biztos aggódnak.

- Dae otthon van, elmondott nekik mindent. És tanulni jöttem ide - tettem hozzá, hátha leesik neki, hogy nagyon is zavar a jelenléte. De hajthatatlan volt.

- Megyünk, és kész - megragadta a karom. Utálom, ha hozzám ér, de ő az egyetlen aki tudja, hogy a kézfejem tabu. Sose nyúlt oda, mióta tudja, mi történt és miért viselek kesztyűt. De akkor is utálom, mikor anyáskodik felettem, és hasonlóan, mint a mostani szituáció, elkezd rángatni.

Az ajtóban még visszafordultam Jungkook felé, aki minket nézett. Elmormoltam egy ,,sajnálom"-ot, de nem voltam benne biztos, hogy le tudta olvasni a számról. Remek, ha Ran szája eljár otthon, iszonyúan ki fogok kapni. Miért kellett az orrára kötnöm, hogy Jungkook a tanuló társam?