Rájöttem, hogy a szokottnál is idegesebb vagyok. Mi van, ha Ran benéz a matek szakköre, és rájön, hogy nem vagyok ott? Nem foghatom mindig arra, hogy kimentem a mosdóba, mert nagyjából ez lenne az egyetlen kifogás, amit talán elnéznének nekem. És őt ismerve rögtön rohanna anyámhoz. Nem csinálhatok semmit, most, hogy végre begyógyultak a hátamon levő sebeim.

- Hé - ült le elém Jungkook. - Mi a baj? Már rég kicsöngettek.

- Mi? - képedtem el, és néztem szét. Igaza volt, a terem üres volt. Csak mi maradtunk, én meg észre se vettem.

- Baj van?

- Igen. Még ha meg is engedték, félek. Hogy lebukok. Ran miatt, anyám miatt. Miattam - tettem hozzá halkan. Jungkook felsóhajtott, és hátradőlve elengedett egy csibész mosolyt.

- Kár, pedig mára izgi dolgot találtam ki. De ha ettől így kivagy, akkor inkább menjünk tanulni a könyvtárba.

- Micsodát? - váltottam témát, de ő megrázta a fejét.

- Nem lehet. Még a végén lebuksz.

- Jungkook! - dőltem előre, hogy közelebb legyek hozzá. - Mi az? Mond már!

- Arra gondoltam, ma nem a könyvtárban kéne lógnunk, hanem nálam.

- Mármint ott, ahol laksz? - kérdeztem vissza, mire bólintott.

- Öt percnyire van innen a házam. Persze nem akarlak kényszeríteni, csak egy ötlet. Megnézetnék veled pár filmet, mert biztos vagyok benne, hogy nem sokat láttál. - Megerősítésképp megráztam a fejem. De ez a dolog aggasztott. Én Jungkook lakásán? A film nagyon jól hangzik, biztos érdekes, elvégre Jungkooknak kiváló az ízlése minden téren, de... Elhagyni a sulit? - Noszogassalak, vagy napoljuk el az ötletet?

- Menjünk! - vágtam rá egyből, ami kissé meglepte. Nem gondolkodhatok többet, mert az elvenné a kedvemet, és még több kételyt csepegtetne belém. Jobb most kihasználni, hogy tényleg el akarok vele menni. Megnézni, hol él, kicsit vele lenni a tilosban.

A hátsó ajtó felé indultunk el, mert én közben rájöttem, hogy Ran történelem szakköre pont abban a teremben van, ami a nagykapu felé néz. Ha meglátna minket, képes lenne utánunk szaladni, hogy mégis hova megyünk. Éppen ezért kihasználtuk, hogy a hátsó ajtó sosincs zárva, és elindultunk a kerítés felé.

- Nem tudtam, hogy itt is van kapu - néztem fel Jungkookra, aki felnevetett.

- Mert nincs is. - Amint kimondta, megállt, a kerítés előtt. Hatalmas beton emelvény, de egy ajtót se láttam. Összetette a kezét, és lefelé biccentett.

- Mármint én oda? - kérdeztem, a tenyerébe mutatva.

- Én fel tudok ugrani, majd felhúzom magam, miután felraktalak téged.

Elhúztam a számat, és körbenéztem. Nem volt hátul senki, és a fák is elég takarást adtak ahhoz, hogy ne lássanak meg minket. Jungkook látva a szorongásom mögém lépett, és kicsit megtolva a kerítés elé vezetett. De ahelyett, hogy az eredeti tervet követte volna, terpeszbe vágta a lábam, és a fejét a két combom közé emelve a nyakába vett.

Próbáltam nem sikítani, de nem sikerült. A fejébe kapaszkodtam, pontosabban az egész arcát közrezártam a tenyeremmel, mert nem akartam a haját tépni. Közel voltunk a betonoszlophoz, így rá tudtam támaszkodni anélkül, hogy leesnék. Jungkook pedig csak mosolyogott. Felkapaszkodtam, ő pedig mintha nem lenne súlyom megragadta a combom, és felnyomott. Mire leugrottam a földre, ő is mellém ért, és leporolta magát.

- Nem is volt olyan vészes, mi? - incselkedett, de nem várt választ, elindult.

Igaza volt, nagyon hamar odaértünk hozzá. Az elképzelésemmel ellentétben, nem egy lakásban, hanem egy kertes házban lakott. Látszott rajta, hogy kissé elhanyagolta a kinti dolgokat, tele volt minden gyomnövénnyel.

- Mielőtt viszont bemennénk - állt meg, és tárta ki oldalra a kezét, hogy ezzel engem is megállásra késztessen. - Egy dolgot tisztázni akarok veled - bólintottam, de nem tetszett, hogy ilyen komoly lett hirtelen. - Ugye tudod mit vállalsz, ha bejössz hozzám?

- Mit? - kérdeztem vissza értetlenül.

- Mi szokott történni a könyvekben, ha a lány átmegy a fiúhoz?

- Általában le... Oh - a dolog, amire rá akart vezetni szó szerint koppant az elmémben. Hátráltam pár lépést, amit rögtön észrevett, és kinyújtotta a kezét. - Akkor...

- Ne értsd félre - vágott közbe. - Nem bántanálak soha. Nem is ezért hívtalak el magamhoz. Csak nem szerettem volna, ha ez a dolog bent, magadtól esik le, és megijedsz. Jobb, ha én tisztázom itt kint, és ennek fényében döntesz.

Bólintottam. Bár nem ismerem még annyira, tudom, hogy soha nem használna ki. Elvégre, megmentett, és most is azon van, hogy segítsen. Hogy megismerjem az életet. Soha nem lehetek elég hálás ezért neki. Úgy érzem néha, hogy csak nyűg vagyok, de mikor velem van, és látom mosolyogni rájövök, hogy ő is élvezi.

Az ajtót kinyitva belépett, és megtartotta azt nekem, hogy én is menjek utána. Ám a küszöb előtt, pont, mielőtt beléptem volna, megtorpantam. Édes illat szivárgott a házból. Jungkook illata, amit mindig rajta érzek. De ez most nagyobb átok volt, mint gondoltam.

- Mégis csak megijedtél?

- Nem. De nem mehetek be.

- Miért?

- Az... Illatod miatt.

- Büdös vagyok? - kérdezte elsápadva, majd befelé fordult, és nagyokat szaglászott. Muszáj voltam felnevetni a szituáción, és kicsit közelebb mentem.

- Az illatodat anya meg fogja érezni a ruháimon, Jungkook. Tudni fogja, hogy voltam valahol. Elvégre eddig sosem érezte.

- Oh értem - esett le neki. Pár perc töprengés után szemei ismét felcsillantak, és elfutott a házba. Nem kellett sok idő , hogy visszajöjjön. - Akkor vedd fel ezeket. Az előszobában van egy kisebb kamra, oda el tudod rejteni a saját ruháidat, és ebben lehetsz itthon. Így nem fog feltűnni neki.

- Biztos? - néztem rá bizonytalanul. Egy fehér ing, és egy nadrág volt a kezében, ami legalább a térdemig leér, úgy, mint az ing. Most vettem csak észre, mennyivel magasabb nálam ez a férfi.

Abszurd helyzet volt, mégis megoldottuk. A kis helyiségben gyorsan öltöztem, és a ruháimat a táskámba gyömöszöltem, persze valamennyire összetűrve, nehogy az tűnjön fel neki, hogy ráncos. Ám mikor kiléptem, és Jungkook mondani akart valamit, a torkára fagyott a szó. Végigmért, nagyjából tetőtől-talpig, még a szája is tátva maradt.

- Kicsit nagy, de nem vészes - húztam meg az alját.

- Nos - köhintett. - Igen. Nem gondoltam, hogy... Ilyen kicsi vagy. Na gyere, körbevezetlek. - Nem nézett a szemembe, sőt, még az arca is megváltozott. De mégis mi történt vele percek alatt? Először a nappalit mutatta meg, mert onnan nyílt szinte minden. Tágas tér, az ablakok miatt viszonylag világos, és rengeteg kép volt felaggatva a falra.

- Ezeket te fotóztad? - mutattam az egyikre, ami nagyon megtetszett. Pedig csak egy levél ereinek a felnagyított változata volt, kis módosítással.

- Mindet. Mondtam, hogy ez a hobbim, és imádom - mondta büszkén. A szobája is tele volt, de azok inkább erotikusabb képekkel. Mármint, nem tudom, hol kezdődik ennek a szónak az értelme, de a melltartó nekem már annak számít.

A konyha volt az utolsó hely, ahova mentünk. Éhes lett, ezért nekiállt gyorslevest csinálni. Nem bántam, mert pont egy olyan ízt vett ki, amit már rég meg szerettem volna kóstolni. De ha anya meglátná, hogy ilyen ,,szenny műkajákat" eszek, ki is dobná egytől-egyig.

Amíg melegedett a víz, körbenéztem a konyhán, és megakadt a szemem a hűtőn levő képre. Ezt nem hiszem, hogy ő fotózta, ezért közelebbről is megpillantottam.

- Nagyon szép nő - szóltam fel végül. Jungkook megfeszült, kimérten és lassan fordult felém. - Rokonod?

A közöttünk levő távolság óriásinak tűnt. Ahogy ott álltunk egymás előtt, szótlanul. Nem beszélt, nem nézett rám, csak a képet bámulta. Rosszat kérdeztem? Nem lett volna szabad észrevennem, elvégre ez magán terület. Megértem, ha most megharagudott rám.

- Ne haragudj, én nem-

- Ő a fiam. És az anyja. Voltak.