A suliba érve, alig hagytam el Dae-t, valaki már elkapta a karom, és behúzott egy üres terembe. Minden kétségem elszállt, mikor megláttam, hogy az a valaki Jungkook volt. Lehúzta a kapucnit a fejéről, és mosolyogva felém indult.

- Jó reggelt - köszöntött.

- Neked is. Mit szeretnél? - biccentettem oldalra a fejem. Jungkook nem válaszolt, csak sejtelmes vigyorral a fején a hátam mögé lépett. Felhúzta a pólómat, de épp csak annyira, hogy a kezével alá tudjon kúszni. Kicsit elhajoltam, mikor megéreztem mennyire hidegek az ujjai, de nem simogatni akart. A szorítót oldotta ki, mint a múltkor a könyvtárba.

- Hé, add vissza! - fordultam meg. - Baj lesz ebből.

- Dehogy lesz - lengette meg az orrom előtt, és rakta el a táskájába, ezzel is jelezve, hogy nem szándékszik visszaadni. - Suli után megkereslek, és visszaadom.

- Ha Ran így meglát, be fog köpni anyáméknak, és akkor- elharaptam a mondat végét. Nem akartam azzal befejezni, hogy elvernek. Elvégre tudja.

- LiNa, ne aggódj - kezét finoman a fejem búbjára emelte, és úgy simogatott meg, hogy a hajam ne csússzon szét. Még ilyenkor is képes figyelni rám. - Ha nem tűröd be ennél jobban a felsődet, nem fogják észrevenni. - Lepillantottam, hogy ellenőrizzem az állítását, és igaza volt. Mikor felhúzta a blúzomat, kissé a nadrágom szorításából is kihúzta, így viszont nem látni, hogy van e rajtam szorító, vagy nincs. - Jó lesz, hidd el. Engedd el magad, a suliban nem bánthatnak.

Oh, Jungkook. Annyi mindent láttam már, mire képesek a szüleim. Mégis, hogy tudnék én lazítani? De belementem. Együtt hagytuk el a termet, és tértünk át a sajátunkba. Feszengtem, mióta ide járok nem voltam még így. Szabadnak éreztem magam, ugyanakkor minden percben az ajtó felé pillantottam, nem-e jön be rajta valaki, akitől óvakodnom kell.

A második szünetben olvasás helyett kicsit hátradőltem, és a hasam előtt kereszteztem a kezem. Jól esett a hátamnak a szék támlája, ma szokatlanul jobban fájt, mint eddig. Lehet front jön, a rossz kezem is sajog, de piszkosul.

- Szia - csapódott le mellém Molly olyan hévvel, mint eddig soha. Megugrottam, de nem húzódtam el, csak felé pillantottam. - Te is melltartót cseréltél? - kérdezte kicsit halkabban, és közelebb hajolva. - Látom ám az ilyet - vigyorodott el. A vérem forrni kezdett, a gondolataim homályosodni. Jungkook azt mondta, nem fogják észrevenni. - Nyugi, nem mondom el senkinek, de olyan jó látni, hogy van melled. Ne vedd sértésnek, de azt hittem neked a legkisebb A-s melltartó kell. Persze ezzel sincs gond, azok a lányok is irtó cukik, és nem kell vesződniük a nagy mellek átkával - akaratlanul is, de lepillantottam Molly-ra. Na igen, neki nem kell panaszkodnia. Ha akkora lenne nekem is tuti nem bírnám leszorítani.

- Köszönöm - hajtottam le a fejem. Végtére is megdicsért, vagy mi. Ilyenkor mit kellene mondanom vagy tennem? Én is tegyek megjegyzést rá? Nem lenne nehéz, Molly nagyon szép lány.

Mosolyogva felállt, és el akart indulni, de én utána nyúltam. Meglepődöttségét nem tudta palástolni, szemei óriásira kerekedtek. Elengedtem abban a pillanatban, ahogy észrevettem magam, és leszegtem a fejem.

,,Maradj itt, mellettem". - csendült fel bennem egy hang. A saját hangom. Olyan jó volt, mikor itt ült óra közben. Még akkor is, mikor nem szólt hozzám. De nem lehet. Engem is megrónának érte, ami nem akkora baj, már megszoktam, de ha nekimennének a tanárok. Nem akarnám, hogy miattam bajba kerüljön.

- Semmi, bocsi - mosolyodtam el én is. Molly csak bólintott, és visszaült a helyére. Én pedig megfordultam, és a könyveimbe temetkeztem.

- Hé - kocogtatta meg Jungkook a hátamat. Hallottam, hogy asztalostul közelebb jött hozzám. A székemet meg se bírtam mozdítani, itt volt közvetlen mögöttem. - Miért nem kérted meg?

- Miről beszélsz? - vontam vállat.

- Molly-t.

- Hagyj fel a gondolatolvasással - suttogtam kicsit oldalra fordulva, hogy hallja. - Nem lehet, tudod jól.

***

- Nos, komoly de egyben komolytalan dologról kell beszéljek veletek az utolsó öt percben.

- Micsoda? Az meg milyen? - csendült fel az osztály, az osztályfőnök bejelentésére.

- Hát igen, jogosan kérdezitek ezt. Az a helyzet, hogy mi sem tudunk mit kezdeni vele. Pár éve a vezetőség kapott egy levelet, miszerint újítani kéne az iskolákban. Nem nagy dologról lenne szó, csak néhány szakkört kellene indítani a diákoknak, hogy hasznosan töltsék el a szabadidejüket. De mikor ez az egész felötlött, a tanárok már akkor tudták, hogy nem lesz belőle semmi. A szakkörök meg lesznek tartva, akinek kedve van nyugodtan járhat, de akinek nincs, egyszerűen kihagyhatja. Nem lesz jelenléti, és nem kell félnetek, a tanárok nem fogják egyesével felhívni a szüleiteket, hogy nem jártok. Mivel nekünk sincs kedvünk ehhez - vont vállat egyszerűen. - Viszont papíron muszáj vezetni, hogy ha esetleg kapunk egy ellenőrzést, ne legyen belőle gond. Úgyhogy holnapig mindenki töltse ki ezt az űrlapot, hogy hova szeretne jelentkezni. Minden hónapban lesz egy jelenléti, amit alá kell írnotok, hogy ti ,,részt vettetek" ezen a szaron - mondta ki nyíltan, és esküszöm láttam rajta, hogy élvezni. Gonosz vigyor húzódott az arcára, mivel ő eddig nem káromkodhatott.

Amint a lap elém került, olvasni kezdtem. Sütő-, író-, rajzoló-, matek-, lovagló-, és töri- szakkör. Annyira belefeledkeztem a fantáziálásba, hogy észre se vettem, mikor kiürült a terem. Csak Jungkook maradt itt, de nem láttam, mikor ült elém. Az asztalomon könyökölt, vigyorral az arcán.

- Melyikre szeretnél menni?

- Nincs túl sok választásom - vontam vállat. - A töri nem a kedvencem, azt hiszem, a matek nyert.

- Nem azt kérdeztem, hova kényszerültél. Hanem azt, melyikre szeretnél TE menni.

- Hát - biccentettem oldalra a fejem. Jungkook rabul ejtett a tekintetével, tudtam, hogy nem hazudhatok. - Mindegyikre. Nem tudok főzni, biztos vicces lenne a többiekkel tanulni. Szeretek firkálgatni, de megtanulnék rendesen rajzolni. Régen vezettem naplót, imádtam írni, az is jól hangzik. Lovat közelről még életemben nem láttam, de egyszer benéztem a másik terembe, ahol van az a nagy tévé - Jungkook bólintott, jelezve, hogy tudja, melyikről beszélek. - Ott volt egy lovas film, és nagyon érdekes volt. Megtanulnék lovagolni is.

- Szigorúan lovon - közölte. Felvontam a szemöldököm, és végigmértem a férfit, aki úgy nézett ki, mint aki mindjárt nevetésbe robban.

- Mi máson? - ennyi kellett neki, még a könnye is kifakadt. - Most mi van?

- Semmi, LiNa, semmi - ingatta meg a fejét. - Megyek veled én is a matek szakkörre.

- Miért?

- Hogy ha úgy döntenél, bejársz oda, ne legyél egyedül. De ha esetleg szeretnél megint szabályt szegni velem, akár el is mehetünk olvasni a könyvtárba. Vagy más dolgokat csinálni - kacsintott. Nem értettem, mire céloz, de a múltkori után kíváncsivá tett. Olyan jó érzés volt tilosban járni. - Elvégre nem lehet belőle bajod, hisz jelenléti sincs, és a tanár leszögezte, hogy nem fognak beköpni. Nincs veszíteni valód, ráadásul lebukni se fogsz.