Taehyung

Lotti ajkai olyan mámorítóan hatottak rám, hogy minden logikusnak tűnő gondolatot kiűztek a fejemből és csak sodródtam az árral. Élvezettel viszonoztam szenvedélyesen a csókját és egy tizedmásodperc alatt átvettem a vezetést tőle, ahogy egyik kezemmel a derekába markolva rántottam közel magamhoz és kezdtem húzni magammal a kis kanapé szerűségre.

Nem törődtem vele, hogy megígértem Seokjin hyungnak, hogy békén hagyom a lányt, amikor ekkora istenadta lehetőség hullott az ölembe. Lotti engedelmesen ült a combomra lovaglóülésbe egyetlen pillanatra sem szakítva meg a köztünk zajló csatát. Nyelve szinkrontáncot lejtette az enyémmel és esküszöm ennyire erotikusan még soha senki nem csókolt. Lehet, hogy rosszul ítéltem őt meg és mégsem egy törékeny porcelánbaba, aki összeroppanna alattam?

Ujjai a hajamat térképezték fel, és egyszerre lettem tőle libabőrös és éreztem, hogy hamarosan gondok lesznek alul. Illetve... már kezdődtek a gondok, ugyanis Lotti kuncogva elszakadt tőlem és egy kacér vigyorral nézett rám. Úristen, miért ennyire dögös, ahogy felduzzadt ajkakkal, borzos hajjal és szenvedélytől csillogó szemekkel néz rám?

Láttam rajta, hogy mondani készül valamit, amivel biztosan megszakította volna a varázst, ezért ezt megakadályozva mozdítottam az ölemet feljebb, így elérve, hogy a magyar lány száján nyögéshez hasonló elfúló hang slisszoljon ki és teljes testével rám zuhanjon. Finoman kisimítottam egy tincset arcából és az álla alá nyúlva húztam újra magamhoz, hogy ismét egy csókban forrhassunk össze. Imádtam, hogy ellenkezés helyett azonnal megtámaszkodott a mellkasomon apró kacsóival és némi várakozás után, ő is mozgolódni kezdett rajtam.

Féltem, hogy hamar elveszíteném az önkontrollt felettünk és még a végén meggondolatlan cselekedeteket produkálnánk. Már így is túl sok minden történt, amire nem számítottam és be kellett volna érnem ennyivel. De bár az agyam tudta, hogy le kéne állnom, a testem nem engedelmeskedett. Főleg, amikor Lotti puha és édes párnái átvándoroltak az államra, majd apró nyálas puszikkal kezdték feltérképezni a nyakam vonalát és a fülem környékét, amitől elgyengültem.

Belemarkoltam félhosszú sötétbarna hajába és tépő-simogató mozdulatokkal bíztattam, hogy ne hagyja abba, amit elkezdett. Imádtam, és elvesztem a mámoros pillanatokban, amikbe keveredtünk és fogalmam sem volt róla, hogy ennyire szükségem volt erre.

Az összes eddig partnerem, akikkel hasonló szituációkba keveredtünk, gyengéd volt és hagyta, hogy tegyek velük, amit akarok. Azonban ők maguk fele ennyit szenvedélyt nem mutattak, amikre ezek szerint titkon mindig vágytam.

- Lotti-ssi! – hallatszott a folyosóról a lány neve újra és újra Songil noona szájából, mire az említett ijedten lemászott rólam és a haját igazgatva próbálta elfedni a buja perceink nyomait.

Ugyan szerettem volna elégedetten hatra dőlni és kiélvezni a győzelmem minden cseppjét, őszintén nem akartam kirúgatni a lányt. Hiába szerettem volna lemondani róla, ez a tervem úgy vallott kudarcot, ahogyan az meg volt írva. Most már terveim voltak vele, amiket ugyan még nem dolgoztam ki, szerettem volna időt nyerni magunknak. Hámori Lotti valami olyan újdonságot váltott ki belőlem, hogy nem engedhettem el őt.

Így megkönnyítve a dolgát én magam is felálltam a kanapéról és jeleztem neki, hogy térdeljen a puffra, mintha éppen a nadrágomat akarná megigazítani, hogy ne csúszkáljon le rólam. Lotti az ajkát harapdálva engedelmesen tette, amit mutattam neki, így mire Songil benyitott a helyiségbe, nyoma sem volt a fülledt, erotikus levegőnek körülöttünk.

- Á, de jó, hogy mind ketten itt vagytok. – tapsolt a nő elégedetten, mire Lotti, mintha csak éppen a munkáját szakították volna félbe egyenesedett ki.

- Valami probléma van? – pislogott ártatlanul, amitől akaratlanul is beugrott, hogy néhány perce, hogyan vonaglott rajtam és muszáj volt levegő után kapnom, hiszen junior énem még nem éppen került nyugalmi állapotba.

- Egy csapat őrült rajongó sikeresen bejutott az épületbe. Kicselezték az őröket, és most hatalmas a felfordulás. A többi fiú bezárkózott az öltözőikbe, az őrök pedig igyekeznek hárítani a dolgokat. Csak sajnos ezek szinte biztos, hogy sasaengek. Így leállították a forgatást. – hadarta Songil, annyira gyorsan, hogy láttam Lotti teljesen megzavarodott. Persze, hiszen még nem volt tökéletes a koreaija, érhető, hogy idő kellett neki, amíg eljut az agyáig a fordítás.

- Arra kérsz minket, hogy, akkor maradjunk itt? – kérdeztem én Lotti helyett, hogy nyugodtan a helyére parancsolhassa gondolatait.

- Igen. Én elszaladok a többiekhez tájékoztatni. Addig ki ne mozduljatok, és jó lenne, ha kulcsra is zárnátok az ajtót, biztos, ami biztos. – folytatta a gyors beszédét, majd gyorsan megmasszírozta a halántékát és sietett is vissza az ajtóhoz. – Hívni foglak titeket, ha elállt a probléma, jó?

- Persze, noona. Menj csak, mi megleszünk. – nyugtattam, amitől Songil megkönnyebbülve bólintott és nyugodtabban hagyott hátra a félsokkos Lottival, akinek látszólag még mindig nem volt fogalma a dolgokról.

Miután a nő elment, bekulcsoltam az ajtót, ahogy kérte és úgy döntöttem töltök egy kis vizet a velem maradt lánynak, mert nem hiszem, hogy egészséges volt a szín, amit az arcán viselt.

- Hé, minden oké? – nyúltam az álla alá, hogy ide-oda fordítva a fejét megnézzem a szemén, rendben van-e.

- Mi? Igen. – köhintett és elvette a felé nyújtott papírpoharat. – Én csak...

- Ne aggódj, ez szinte minden forgatáson megtörténik, hogy pár őrültebb army megtalál minket. – legyintettem, miközben a kanapéhoz sétáltam és kényelmesen levágtam magam rá. – Ülj le, itt leszünk még egy darabig.

- Taehyung, ami az imént történt az... - harapott kínosan újra az alsó ajkába. Lassan a kisasztalhoz sétált, ami ruhacafatokat és különböző varró eszközöket fedeztem fel. Lotti az egyik kinyitható műanyag széken foglalt helyet, maga elé helyezte a vizes poharát és feltűnően nem nézett felém. – hiba volt. Sajnálom. Fogalmam sincs mi ütött belém.

Érdeklődve felvontam a szemöldökömet és a combomon támasztottam meg könyökömet, amitől úgy hittem könnyebben fogok tudni agyalni.

- Miért lenne hiba? Tán nem élvezted? – pislogtam próbálva összerakni a hiányzó kirakós darabjait.

- Nem erről van szó. – ingatta a fejét, ujjaival megbirizgálva haját, amitől tudtam, hogy zavarban van. – De nem szabad ezt tennünk többet! Nektek dolgozom, érted? Meg amúgy is... Még mindig csak egy szar dumás tökfej vagy, aki lehet, hogy jó pasi, de nem vagy az esetem.

- Érdekes – tápászkodtam fel a helyemről, hogy kimért léptekkel odasétálhassak hozzá. A széke előtt álltam meg, csípőmmel az asztalnak támaszkodva. – amikor az ölemben ülve mocorogtál, egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy nem vagyok az eseted. – lejjebb hajoltam, hogy arcom közelebb kerüljön hozzá, amitől látszólag ismételten megszeppent, de igyekezett tartani merev tekintetét. – Biztos vagyok benne, hogyha most megérintenélek ott teljesen nedves lennél. A lelked mélyén utálod, hogy megzavartak minket és élveznéd, ha folytatnánk a dolgot...

- Túl nagy önbizalmad van, Kim Taehyung. – húzta fel magát egy pillanat alatt. Kiegyenesítette a hátát, így homloka az enyémnek nyomódott. – Azt hiszed, nem kaphatnálak meg könnyedén? Mert veled ellentétben én igenis éreztem, hogy teljesen odáig vagy értem.

- Akkor miért nem kaparintasz meg, ha? – nyaltam végig az ajkaimon játékosan és bíztam benne, hogy ráharap a horgomra és hamarosan egymást vetkőztetjük majd a kis kanapénkon.

Lotti orra az enyémnek nyomódott és éreztem, ahogy ismételten elindultam a győzelem felé ezzel a csodanővel. Karjai a nyakam köré kulcsolódtak, szája az enyémet súrolta. Ó, Lotti, annyira édes bűn vagy a számomra, amit minden alkalommal el akarok követni. Csak legyél az enyém, és hidd, el minden kívánságod valóra válik mellettem...

- Mert engem viszont nem kaphatsz meg, tökfej. – súgta érzékien a számra, majd egy határozott mozdulattal ellökött magától és felállt a székről. Hitetlenül nevetve néztem, ahogy feláll, lehajol a pólómért és hozzám vágja azt. – Öltözz fel, nincs szükségem a meztelenkedésedre. A nadrágodnak semmi baja amúgy. Csak hajtsd fel az alját és rendben lesz.

- Ugye nem gondolod, hogy ennyivel elintézhetsz? – fontam össze magam előtt a karomat pimaszul mosolyogva rá, hogy biztosan halálra idegesítsem.

- Azt hiszel, amit akarsz. Több ilyen baleset nem fog előfordulni, értve vagyok? – rázta meg az ujját felém, amire jó kisfiú módjára biccentettem egyet. – Helyes.

Amíg egy mappában kezdett nézni valami számomra érthetetlen dolgot, én visszaültem a kanapéra. Sajnálom Seokjin hyung, de Lotti nem az a lány, akiről lemondok. Megmutatta, hogyha akarom, megkaparinthatom és meg is fogom!

Ő az új drogom, ami oly tökéletesen keveredett számomra, hogy soha életemben nem fogok tudni, leszokni róla. Újra és újra be akarom lőni magam vele, amíg csak tehetem, és nem hagyom veszni.

Azt mondja, nem szerezhetem meg? Téved. És nem, azért, mert Kim Taehyung vagyok, aki mindenkit megkaphat. Nem. Éreztem, hogy nehezen áll ellent nekem, amivel egyébként a teste zöld jelzést adott nekem.

Készülj fel, Lotti, de kegyetlenül! Ennyire még soha nem akartam senkit, mint, amennyire, most téged kívánlak!      

Hol vagytok Irénke fanjaim? <3