Lotti

Visszadobtam az ollót az asztalra, majd az eszközeimet kicserélve tűre és cérnára léptem vissza Jungkookhoz, akire túlméretezték az inget, nekem pedig sürgősen kellett orvosolnom a dolgot, mert nem volt belőle másik darab.

- Miért nem szóltál az előző ruhapróbán, hogy ennyire már szinte az ujjbegyedig ér az inged? – ingattam a fejem, közben elé térdelve egy kis puffszerűségre, hogy minél hamarabb megjavíthassam a dolgot.

- Nem próbáltam fel. – sziszegte kínosan bevallva, mire az én kezem megállt a munkában és olyan csúnyán néztem a fiúra, hogy szerintem rendesen elszégyellte magát. – Most mi van? A stylistok már tudják a méretemet, nyilván elvártam, hogy majd jó lesz rám...

- Feltűnt, hogy majdnem az egész öltöztető csapat le lett cserélve mostanában, vagy a pasidon kívül minden kiesik a fejedből? – fújtattam feljebb hajtva az anyagot, amiből már csak pár öltés volt hátra. Csakhogy a másik ujjához még hozzá sem kezdtem, már pedig nagyjából húsz perc volt hátra a forgatásáig, amikor majd az ő koncert koncept filmjét veszik fel.

- Jó, igazad van. – vallotta be végül, míg én elöltöttem az utolsó szálat és megkértem, hogy forogjon. – Miért lett mindenki lecserélve?

- Songil ragaszkodott hozzá, hogy a friss diplomásokat is felvehesse és legyen nekik esélyük. Bár sokan úgy tudom átkerültek a TXThez és a Seventeenhez, de nálatok szinte mindenki új lett, szóval ne nagyon lepődj meg. – magyaráztam, mert sajnos a múlt hetet én is a főnökömmel és a teljes felkészítő csapattal töltöttem, ahogy ellenőriztünk minden jelöltet. Ezután ott voltam, amikor körbe vezették őket és segítettem a szerződéses részekben is.

Ugyan még csak pár hete voltam a BigHit csapat része, lassan nem is a BTS egyik öltöztetője, hanem Songil jobb keze lettem. Amit, amúgy nem bántam, hiszen imádtam a nőt és titkon odáig voltam már, hogy elvállaltam az állást.

- Imádom, hogy ezt néhány nappal a nagy, két napos koncert előtt kellett neki elintéznie. – nyögött unottan Jungkook, én pedig nevetve bólintottam ezzel fejezve ki az egyetértésemet. – De legalább te sokáig velünk maradsz, igaz?

- Miért ragaszkodtok hozzám ennyire? – forgattam meg a szememet, ahogyan lassan befejeztem a másik ujjának az igazítását is. Amióta készültünk a koncert időszakra és a díjátadókra, egyre többször hallottam, hogy valamelyik tag elejtett nekem egy ilyen megjegyzést, miszerint szeretnek velem dolgozni, és örülnének, ha nem mennék el. Így sosem volt szívem elárulni nekik, hogy tavaszig fogok velük lenn maximum, utána előfordulhat, hogy a Twice vagy Itzy öltöztetője leszek a továbbiakban... Illetve, amíg le nem diplomázok.

- Valahogy jó érzés, ha a közelben vagy. Ösztönösen megnyugszom tőle. És szeretek veled beszélgetni, mert sosem kell, attól félnem, hogy ítélkezni fogsz vagy hasonló. – mosolygott le rám nyuszifogaival Kook, ettől pedig engem is hasonló gesztusra késztetve. – Ráadásul a többi hyung is így van veled. Mind megkedveltünk. Főleg Tae hyung...

A szépfiú említésére valamiért egyből összezsugorodott a gyomrom és légszomjam támadt. Mostanában feltűnően kerülni kezdett engem, aminek örülni akartam, de nem voltam rá képes. Undorodtam magamtól, amikor rádöbbentem, hogy tetszett a kitüntetett figyelme egy ilyen helyes férfinek és, hogy csak az után esett le, hogy már elmúlt. De végtére is számítottam rá, hogy ez lesz, és csak ideiglenes játszogat velem, mert valószínűleg unatkozik és velem is csak szórakoztatott.

- Jól van, bunbun. Készen vagy. – támaszkodtam a térdemre és kiegyenesedve próbáltam elgémberedett izmaimat helyre rakni. – Jobb?

- Lotti-ya, te egy zseni vagy! – ámult Jungkook, amint felemelte a karjait és immáron minden a helyére került. – Te leszel a legkirályabb dizájner a világon. Remélem, egyszer lehetek a modelled...

- Ugye tudod, hogy női ruhákat tervezek? – tettem csípőre a kezemet, közben felvonva a szemöldökömet bujkáló mosollyal vizslattam.

- Akkor majd küldöm hozzád Jimint. – legyintett, ettől pedig ösztönösen felnevettünk mindketten.

- Ha már szóba hoztad Taehyungot... - túrtam hátra a hajamat a szememből. – Küldd be, ha kimentél. Raeyun említette, hogy a nadrágjával van valami probléma és nem tud benne normálisan pózolni, mert folyamatosan húzogatja.

- Értettem, asszonyom! – vágta magát a legfiatalabb tag haptákba, majd kislisszolt az öltöztetőknek fenn tartott helyiségből, ezzel egyedül hagyva engem.

Hátra ejtettem a fejemet és előre idegeskedtem a gondolattól, hogy kettesben kell maradnom Taevel, de mivel Songil ma konkrétan az egész forgatás ruhás részét rám és a többi öltöztetőre bízta, muszáj voltam ezeket a malőröket profin megoldani. És mivel a kijelölt ruhákon kívül nem adhattam mást a fiúkra, azzal kellett gazdálkodnom, amiben éppen voltak. Így varrtam feljebb Jungkook ingujjait, igazítottam a helyére Namjoon mellényét és szedtem ki foltmosó szappannal az alapozó nyomot Yoongi fehér pulcsijából. Csodás nap mondhatom.

- Kerestél? – nyílt újra a fehér ajtólap, amin egy borzas hajú Kim Taehyung dugta be a fejét.

- Szerintem neked kellene megkeresned Bojint! – húztam el a számat, ahogy felmértem, hogy a haja katasztrófa és illene a fodrászhoz visszamennie.

- Most végzett velem Aejin noona, innen esküszöm, hozzá megyek! – tette szívére a kezét, másikat a magasba, közben a csípőjével belökte az ajtót. – Mire lehetek szolgálatodra?

- Inkább én neked. – sóhajtottam, közben mutattam, hogy álljon a szoba közepére, hogy megnézhessem a nadrágját. – Mi van a gatyáddal? Említették a lányok, hogy nem vagy vele jó viszonyban.

- A bokámnál nagyon tág és ilyen furán lóg lefelé. A csípőm részénél pedig bő, és ha beleteszünk egy övet, az mindenhogy rontja az összképet. – mesélte el súlyos problémáit, mire én a szekértő, megkértem, hogy vegye le a felsőjét, amitől felszaladtak a szemöldökei. – Nocsak, Lotti, megjött az eszed és szeretnéd kipróbálni mit, tud a Taemobil?

- Van egy fél órád, mielőtt a te felvételeid jönnek. – néztem egyenesen az arcába, megpróbálva figyelmen kívül hagyni a megjegyzésétől összeszűkült gyomrom és hevesebben verő szívemet. – Maradhatsz így is, vagy segíthetek.

- Oké. – vonta meg inkább a vállát, majd lekapta a pulcsiját így egy szál nadrágban állt előttem, mivel a cipőjét is lerúgattam vele. – Tudod, mivel ilyen kevés ruhában vagyok, neked is illene kicsit lejjebb vetkőznöd.

- Nahát – tettem csípőre a kezemet és gúnyosan néztem a szemeibe. – hirtelen újra flörtölsz velem? Mi van csak nem találtál más lányt, akit idegesíthetsz?

- Hogyan? – tátotta el kicsit az ajkait, ezzel döbbentve rá engem, hogy mit is mondtam neki. Ó, basszus! – Várj... te hiányoltad, hogy nem kezdek ki veled minden nap?

- Mi? Nem! – vágtam vissza talán túl gyorsan, mint, azt kellett volna. – Csak... csak fura volt, hogy nem, és most megint és... - habogtam össze-vissza, mint egy hülye és éreztem, amint piros foltok tömkelege jelenik meg az arcomon.

Taehyung tett egy lépést felém és legnagyobb meglepetésemre a derekam köré fonva egyik kezét húzott közelebb magához. Szabad kacsójával az állam alá simított és úgy emelte meg a fejemet, hogy így felfelé kelljen rá néznem.

- Egy szavadba került volna, én pedig folytatom az utánad való loholást, Lotti. – susogta kettőnk közé, kíméletlenül zavarba hozva engem. – De úgy tudtam én csak egy tökfej vagyok számodra...

- Az is vagy. – motyogtam határozatlanul, fura magas és csendes hangon, ami, mintha nem is az számat hagyta volna el.

- Akkor ellenkezz és békén hagylak. – búgta közelebb hajolva hozzám. Orra súrolta az enyémet, amitől önkéntelenül nyögtem egyet és muszáj volt egyik kezemmel a vállába kapaszkodnom, hogy ne veszítsem el az egyensúlyomat. – Miért nem ellenkezel, Lotti? – húzta tovább az agyamat már-már az ajkaimra mormolva a szavakat. A közelségétől megrészegültem és minden józan gondolatomat sutba vágva, én markoltam a tarkójára, hogy végre ne legyen több távolság közöttünk.

Úgy tapadtunk a másikra, mintha kiéhezett vadállatok lennénk. Egy másodpercnyi gyengédség sem volt köztünk. Azonnal összeakadt a nyelvünk és türelmetlenül faltuk a másikat. A levegő felforrósodott és teljesen ki is ment a fejemből, hogy egyébként dolgunk lenne...