Lotti

- Szóval, ha megengeded, bemutatnám neked a fiúkat. – tapsikolt izgatottan Songil, aki bár elmúlt harminc, úgy vettem le, imád kislányként viselkedni. – Taehyunggal ezek szerint már találkoztál.

- Bár mondhatnám, hogy nem. – sóhajtottam unottan és bár azt hittem, erre a többi hat tagtól csúnya pillantásokat fogok kapni, legnagyobb meglepetésemre mindannyian nevetni kezdtek. Az említett srác is elmosolyodott óvatosan, és ő sem tűnt megbántottnak. – És, ha jól emlékszem Jiminnel és Jungkookal is összefutottam, amikor...

- Igen, a raktárban. – szakított félbe a szőke hajú, aki emlékeim szerint a Jimin név tulajdonosan. – A fotózáson.

Összeráncolt szemöldökkel néztem rá, mert látszott rajta, hogy zavarban van, amit nem igazán értettem. A magasabb, barna hajú sráccal jöttek kettesben, ez miért lenne, akkora titok? Érdekes.

- Ó, értem. – bólintott Songil is komoran, és érezhetően kicsit megfagyott a levegő a szobában. – Majd, később erről még beszélünk, jó? – fordult ezúttal felém, én pedig aprót biccentettem, hiszen nem igazán volt más választásom.

A főnököm éppen folytatni szerette volna a többi fiú bemutatását, amikor kivágódott az öltözőterem ajtaja és legjobb barátnőm esett be rajta, pontosan olyan ábrázattal, mint, akinek a legkevésbé sincs fogalma, arról, hogy mégis mi a fene folyik körülötte.

- Elkéstem? Ugye még nem? – tette bal kezét mellkasára, ezzel megpróbálva rendszerezni a légzését.

- Honnan késtél volna? Ma csak ruhapróba van, sminkelni ma nem is kell. – szólalt meg egy viszonylag magasabb, mosolygós arcú srác, akinek csokoládé barna hajába sötét szőke melír csíkok voltak húzva. Sohyun a kijelentésre kissé szégyenlősen elmosolyodott, majd mellém lépett és átkarolta a vállamat.

- Itt akartam lenni, amikor megismerkedtek, ezzel a csodával. – bökte bele ujját az oldalamba, felteszem, azzal a szándékkal, hogy ettől összegörnyedek, de pechére még csak meg sem rezzentem. Csupán kiengedtem a könyökömet és úgy betaláltam nála, hogy ő viszont már összehúzta magát.

A hét srácból egyszerre szakadt ki a nevetés a ki jelenet miatt, amitől vidáman elmosolyodtam és már nem is éreztem, hogy rossz helyem lesz közöttük.

- Szóval, Lotti-ssi. – szólított meg egy szintén magas, fekete hajú fiú, akit arcról egyből felismertem. Neki volt régen valami Monster a nevében, azt hiszem... - Egyáltalán nem ismersz meg minket? Vagy a neveinkkel sem vagy tisztában?

- Ó, dehogynem. Tudom, hogy az egyikőtök biztosan J-hope! – jelentettem ki izgatottan, amitől Sohyun felkuncogott mellettem.

- Valóban? – csillant fel a mosolygós arcú srác szeme erre és meg is állt előttem. – Én volnék, J-hope, személyesen. – nyúlt a kezem felé, amit készségesen kinyújtottam felé, így ő színpadiasan meghajolt és csókot hintett rá. – Örvendek a találkozásnak, hölgyem.

- Hasonlóan. – bólogattam vidáman. J-hope kieresztette felém egy széles vigyort, azonban a következő pillanatban Taehyung megragadta a felsőjét és olyan határozottan húzta a fiút hátrébb, hogy majdnem hátra esett.

- Hyung! – sziszegte, mire a másik rákacsintott és felemelte a kezét.

- Kim Namjoon – vette vissza magához a szót az előző srác, mire felé kaptam csodálkozó tekintetemet. Mi volt ez a jelenet már megint? Egyik percben azt érzem nyugis helyre kerültem, utána pedig hirtelen, mintha egy diliházban lennék. – Én vagyok a csapat leadere. Ők pedig Seokjin és Yoongi. – mutatott előbb egy magas, sötét szőke srácra, aki kinyújtotta felém az egyik ujját és szájával puszit dobott felém. Az alacsonyabb srácot felismertem, ő volt Suga – vagyis ezek szerint Yoongi – Sohyun biasa, vagy kije.

- Örülök, hogy megismerhetlek titeket. Ígérem a lehető legtöbbet fogom kihozni magamból a közös munka során. – hajoltam meg határozottan. A hét srác közül hatan viszonozták a gesztust, azonban Taehyung csak pimaszul kidugta nyelvét két ajka között és lassan végig siklott alsó párnáján.

Az apró mozdulatsortól megakadt egy pillanatra a levegő a tüdőmben és kényszerítenem kellett magamat, hogy újból Namjoon felé forduljak, aki kérdésekkel kezdett elhalmozni. Először a származásomról, utána a hazámról, majd megdícsérte a kiejtésemet és felajánlotta, hogy ha kedvem van, időnként segít a nyelvtanban részletesebben. Kedves srác, vele biztosan nem lesz probléma.

A kisebb bemutatkozós incidens után Songil elküldte Sohyunt az osztályára, aki csalódottan ott hagyott minket, miután közölte, hogy majd este találkozunk otthon. Ezt követően végre elkezdtük az öltöztető próbát, ami, annyiból állt, hogy a fiúk először szétnéztek a választék között, majd választottak darabokat, amiket Songillel ketten próbáltunk összeegyeztetni.

Mint meg tudtam a fő öltöztető lány és a másik két segéd majd csak a koncerten fognak segédkezni, ezeken az előkészületeken Songil többnyire egyedül van, néha Yunhwa – a fő öltöztető – segédkezik, de ma nem ért rá, mert hozzám hasonlóan még egyetemista és készülnie kell az egyik közelgő vizsgájára.

- Szóval, hogyhogy az én nevemet tudtad egyedül? – érdeklődött Hoseok – aki elárulta az igazi nevét is, amikor rá került a sor a munkában – miközben levettem róla az első zakóválasztást és inkább egy másik darabot adtam rá.

- Tetszett a neved, és, amikor Sohyun megmutatta ó, hogy te vagy az, szimpatikusnak találtalak. – vontam vállat, majd megkértem, hogy forduljon meg, mert elölről is látni akartam az összeállítást. – A nadrág a lábszáradnál nem szűk? Tudsz benne mozogni?

Hoseok tett pár lépést előre, majd vissza és megállapította, hogy egy mérettel nagyobb lehet nem ártana, így gyorsan kerestem neki egyet és tisztességesen elfordultam, amíg átvette. Tudom, hogy meg kellene szoknom, hogy állandóan félig meztelenül fiúkkal dolgozok együtt, de ez most még nem, az a pillanat.

- Nos, hogy festek? – tárta szét a karját, majd gyakorlottan hátra rántotta zakóját és bal kezével átszántotta haját.

- Remekül. – állapítottam meg elégedetten. – Menj, mutasd meg magad Songilnek.

- Oké. – mosolygott szélesen, de mielőtt tovább állt még meglökte a vállamat. – Te is szimpi vagy, Lotti-ya. De azért ezt Tae előtt ne hangoztassuk, rendben?

- Már miért ne? – ráncoltam a szemöldökömet, azonban választ már nem kaptam, mert lelépett.

Következőnek Jungkook lépett elém egy fél összeállításban. Illetve, gyakorlatilag volt rajta egy fehér ing és egy alsónadrág, amitől, azonnal zavarba jöttem és meg is kérdeztem miért nincs rajta nadrág.

- Nem tudok a kék és a fekete között választani. – ciccegett és maga elé emelte a két darabot. – Én a feketét venném fel, de Jimin szerint a kék jobban állna...

Ahogy befejezte a mondatot és kimondta a másik fiú nevét, arcát elfutotta egy bugyuta vigyor, nekem pedig hirtelen beugrott az első találkozásunk, amikor az egyik édesemnek nevezte a másikat. Aztán ma ezt mintha el akarták volna rejteni... Létezik, hogy...?

- Próbáld fel a kéket, oké? Addig megkeresem a hozzávaló zakót. – vettem ki a fekete nadrágot a kezéből és visszatettem a helyére, amíg ő felvette magára a ruhadarabot.

Mire visszafordultam Jungkook már felkapta a nadrágot, ami valóban kiemelte, de közben el is fedte izmos lábait. Fehér inge kissé feszült rajta, de csak, annyira, hogy jól mutasson rajta. Elégedetten csúsztattam vállára a zakót is, amit eligazgatva meg kellett, hogy állapítsak, ez a férfi tökéletes.

- Jiminnek jó ízlése van. – jegyeztem meg, és mondatom nem csak kétértelműnek hangzott, annak is szántam. Látszólag ez neki is feltűnt, mert teljesen zavarba jött és lehajtotta a fejét. – Megmutatod neki magad?

- Ó, majd mindjárt, ha ő is elkészül. – legyintett és inkábba tükör felé fordult, hogy megnézze magát.

- Tetszeni fogsz neki. – vontam vállat, majd, mintha valami rosszat mondtam volna a szám elé kaptam a kezemet. – Illetve, a kék szín, amit neked választott.

- Oké – nevette el magát, ahogy visszafordult felém. – Rájöttél, igaz?

- Mire is? – incselkedtem vele, összefonva magam előtt a karomat.

Jungkook a szemét forgatva túrta fel a haját, ami ezek szerint minden BTS tagnak a mániája, hiszen mióta együtt voltam velük állandóan ezt az idétlen mozdulatot ismételték.

- Figyelj, úgyis elmondta volna neked Songil, mikor majd aláíratja veled a titoktartási szerződést, de szerintem nem lesz gáz, ha már most megtudod. – vett egy mély levegőt én pedig bár meglepett a szerződés említése, biccentettem felé egyet biztatóan, jelezve, hogy megbízhat bennem. – Jimin és én együtt vagyunk. Elég régóta, ami azt illeti, de ez érthető okokból nem derülhet ki, szóval, ha lehetne...

- Lakat van a számon, Jungkook. – simítottam le a mellkasán egy gyűrődést az ingéről. – És nem mondanék, amúgy se senkinek semmit. Sohyun gondolom, úgyis tudja...

- Egyedül a tagok és az itt dolgozók tudnak róla. Illetve a családjaink. – mesélte, én pedig hirtelen odavoltam, hogy ennyire bizalmas kapcsolat lett köztünk rövid idő alatt is.

Igaz nem akartam elvállalni a munkát, mert Kim Taehyung a legidegesítőbb ember a világon, de a többi taggal való találkozás megnyugtatott, hogy jól döntöttem, amikor elvállaltam az állást.

- Teljesen megértem. Bár mindig is érdekelt, hogy ti idolok, hogyan randizhattok. – kottyantottam el, majd zavartan elnézést kértem. Jungkook nem sértődött meg, csak megjegyezte, hogyha egyszer van kedvem, igyak meg vele valamit és beavat néhány dologba, majd elment, mert Jimin is elkészült és mindketten meg akarták nézni a másikat.

Édesek voltak, ahogy egymásra néztek és szerényen megsimogatták a másikat, úgy téve, mintha csak a ruhák anyagát ellenőriznék. Biztosan érdekes lehet a sztorijuk, és ha lesz szabadidőnk, élni fogok a felajánlott lehetőséggel.

- Most én jövök. – hallottam meg egy mély hangot egyenesen a fülem mellől, amitől összerezzentem. Megfordulva kissé zavarba jöttem, hiszen Taehyung sokkal közelebb állt az aurámhoz, mint azt hittem volna. És rémisztő, hogy a közelsége miatt libabőrök futottak végig a karomon. – Mit gondolsz? A barna vagy a zöld legyen?

- Megnézhetem? – hátráltam egy lépést és meg kellett forgatnom a szememet a látványától. Ma mindegyik fiú valami Backstreet Boynak hiszi magát, hogy ingben és alsóban mászkálnak előttünk? – Úgy értem a nadrágokat... - tettem hozzá, mert Taehyung látszólag kényelmesen elhelyezkedett a pozíciójában, hogy jól szemügyre vehessem.

- Ott vannak, mögötted a kanapén. – biccentett a pár centivel arrébb elhelyezett ülőalkalmatosság felé. Fújtatva megfordultam és kissé lehajolva felvettem a két nadrágot, amik magányosan árválkodtak a szófán, hiszen senki nem ült rajta a próba miatt.

Amikor visszafordultam, egy elégedett tekintetű Kim Taehyung állt velem szemben, pimasz mosollyal és csillogó szemekkel bámulva rám.

- Te szemétdög! - esett le egy pillanat alatt, hogy mit csinált. – Képes voltál lehajoltatni, csakhogy megnézhesd a seggem?

- Még szép, baba. – simította ki frufruját a szeméből. – Tudni akartam, hogy valóban olyan kerek, és formás, mint egy jól megtermett barack. És lám, igazam lett.

Sóhajtva a kezébe nyomtam a zöld nadrágot, azzal a mondattal, hogy rángassa magára, és már éppen el akartam fordulni, hogy magamban morgolódjak, amikor ő a kezét a csuklóm köré fonva közelebb rántott magához. Megszeppenve pislogtam a szemébe és muszáj volt szabad kezemmel a mellkasára támaszkodnom, mert a hirtelenségétől majdnem hasra estem.

- Mit kellene tennem, hogy mutass felém egy kis érdeklődést? – billentette félre a fejét. Ujjait inkább derekamra helyezte és, annál fogva tartott közel magához. Lassan fújtam ki ajkaimon a levegőt, mert bár erőteljesen harcoltam magammal ellene, hogy még csak nem is vonzódom hozzá, az ilyen pillanatok ellent mondtak nekem. Sajnos Kim Taehyung igenis vonzó férfi volt, aki, amikor túl közel került hozzám, elfeledtette velem, hogy amúgy, egy perverz segg, akit meg sem kellene, környékezzek.

Ahogy felemeltem a fejemet, hogy a szemébe nézhessek, döbbentem csak rá, hogy túl közel van az ajka az enyémhez és akaratlanul is elgondolkodtam rajta, milyen érzés lenne, ha azok a csillogó, telt csomagok találkoznának az enyéimmel.

Ujjai lassan cirógatni kezdték a derekam, amitől visszafojtottam egy sóhajt és nagy nehezen ellöktem magamat tőle.

- Újra megszületned. – jelentettem ki, bár hangom kissé remegett az előbbiek miatt. – Most pedig öltözz végre, nem akarom bámulni tovább az alsógatyádat.

- Azt is levethetem, ha egyszer kettesben maradsz velem. – nyerte vissza pimasz személyiségét, így legyintve levágódtam a kanapéra, és feladtam, hogy normálisan kommunikáljak vele.

Miért mindig ilyen jó pasik az oltári nagy köcsögök? Megőrjítenek...