YUNHO

Én és San még gyerekek voltunk, amikor először találkoztunk. Egyikünk sem tudta akkor, hogy a világ kegyetlen játékszabályai milyen gyorsan elérnek minket. Mi csak túl akartunk élni, és a túléléshez az erő, a stratégia és a befolyás kellett. San nem volt más, mint egy társ. Egy olyan férfi, aki pontosan úgy gondolkodott, mint én – mindig a következő lépésre összpontosított, nem hagyva helyet a gyengeségnek.

Emlékszem, hogyan dolgoztunk együtt. Egyik éjszaka San és én terveztük meg azt a húzást, ami örökre megváltoztatta a maffia térképét. Két ember voltunk, de hatalomra vágytunk. Mi voltunk az irányítók, az agyak, akik elrendezték a dolgokat a háttérben, miközben mások a vérrel festett utakon haladtak. Nem volt félelem, nem volt kétség – csak mi, és a célunk, ami előtt semmi sem állhatott meg.

De aztán jött az árulás.

Még most is érzem a hideget, ahogy végigfutott a hátamon, amikor San elárult. Nem volt szó semmiféle előzményről, semmilyen figyelmeztetésről. Csak egy pillanatnyi döntés, és az összes közös emlékünk, amit együtt építettünk, egy szempillantás alatt semmivé vált. Az a fájdalom, amit akkor éreztem, elviselhetetlen volt – nem a testemen, hanem a lelkem mélyén. San nemcsak a barátom volt, hanem a társaim is, az ember, akivel egyetértettünk mindenben. Még a legbensőbb titkainkat is megosztottuk egymással.

És most ott állt előttem, azzal az átkozott mosollyal az arcán. Elárult. Azt mondják, hogy a legnagyobb árulások azok, amelyek leginkább fájnak – és én most pontosan azt éltem át.

–Ezt muszáj volt megtennem, Yunho – mondta, miközben a szemeiben már nem volt semmi a régi barátságból. Mintha egy másik ember lett volna. – Az irányítás mindent megér.

–Miért? – kérdeztem. A kérdés egy pillanatra kiült az arcomra, és ahogy a szavaim elhagyják a számat, tudtam, hogy ez a pillanat mindent megváltoztatott.

–Mert te nem érted, mi kell igazán a hatalomhoz. –  válaszolta, és a hangjában ott volt valami üres, valami, amit soha nem hallottam volna tőle. –A cél szentesíti az eszközt. Te már nem vagy alkalmas arra, hogy irányíts.

A szavai bántottak, de nem mutattam ki. Mert ez volt a legrosszabb benne: nem volt szó haragról. Nem volt düh. Csak csend volt. Egy olyan csend, ami elnyelt mindent, és mindkettőnket egy üres, hideg világba taszított.

San nemcsak a szövetségesem volt. Ő volt a lelki társ, akivel minden lépést megterveztem, akivel együtt vágtunk neki a sötét, kegyetlen világ minden kihívásának. De most… most ő volt az, aki a hátamat szúrta meg.

És én, Jeong Yunho, most egyedül maradtam a hatalom csúcsán – egyedül, de sosem gyengébben, mint most. Mert tudtam, hogy a célom változatlan marad: vissza kell szereznem, ami az enyém volt. Ha kell, az egész világot porba sújtom érte.

San, ha azt hiszed, hogy megszabadultál tőlem, tévedsz. Az árulás ára mindig magasabb, mint bármi, amit valaha is elérhetsz. És én meg fogom fizetni azt az árat.

FOLYTATJUK...