*Hiyori*
Napok óta nem láttuk Yatot. Se én, se Yukine nem tudjuk, hogy hol van.
-Van valami híred?-Jött be a szobámba szomorkodva Yukine.
-Nincs.-Hajtottam le a fejemet.
-Csak megtaláljuk!-Próbált bíztatni, nem sok sikerrel.
-Nem kellett volna úgy beszélnem vele...-Motyogtam.
-Ez természetes reakció volt! Ne okold mindig magadat,mert nem te vagy a hibás!-Korholt meg.
-Lehet, igazad van.-Néztem ki az ablakon.
-Nem lehet. Biztos!-Próbált egy kicsit jobb kedvre deríteni, de egyikünk se volt olyan lelki állapotban, hogy most nevetni tudjunk.
*1 hónap múlva*
-Yukine, valami hír?-Dőltem neki a falnak,mire az említett megrázta a fejét. Felsóhajtottam.
-Mi van,ha soha többet nem látjuk?-Gondolkodtam túl hangosan.
-Ugyanmár! Nem hagyna el minket..!-Vigyorgott,s ezt a vigyort egy halvány mosollyal díjaztam.
Hirtelen hallottuk, hogy csapódik egyet a bejárati ajtó. Mindketten összerezzentünk. Hallottuk, hogy lépéseket tesznek a szoba felé, ahol mi vagyunk. Majd kinyílt az ajtó.
-YATO!!!!!-Kiáltottuk el egyszerre magunkat Yukinevel, majd Yatora vetettük magunkat, s ő ennek következtében hanyat esett.
-Annyira hiányoztál!-Síram el magam.
-Hülye! Ilyet mégegyszer ne csinálj!-Szídta le Yukine.
-Hiyori...Yukine...-Csak ennyit tudott mondani. Lassan felemelkedtünk róla, így ő is fel tudott állni.
-Sajnálom...-Suttogta.Yukine rám nézett, én meg meglepetten rá. Majd megértettem a célzást.
-Yato..Sosem haragudtam rád igazán. Megértem, hogy mit miért tettél.-Mosolyogtam rá,mire ő felkapta a fejét. Megöleltem. Szorosan húzott magához,alig kaptam levegőt.

*Órák múlva*
-Héé!!-Öntöttem le vízzel Yukinet, ő pedig engem. Yato meg....
-Hol van Yato?-Kérdeztük egyszerre. Egyszercsak kirohant hozzánk egy nagy vödör vízzel, majd olyan szerencsétlen lett hirtelen, hogy megcsúszott, és magára borította mindet. Röhögőgörcsöt kaptunk a feje láttán, majd ideje volt aludni, mivel már 1:35 volt. Hajnali fél kettő. Kemény.
-Jóéjt!-Feküdt le Yukine, majd én is be akartam menni a szobámba, amikor a bejáratnál valaki mefogta a kezem.
-Tényleg nem haragszol?-Suttogta a fülembe Yato. Megfordultam.
-Soha nem tudnék haragudni rád.-Bújtam hozzá.-De miért mentél el?- Néztem rá.
-Gondolkoznom kellett.-Mondta, majd közelebb húzott magához, ajkaink majdnem egymásra találtak, éreztem lehelletét a számon. Egy hirtelen mozdulattal ajkait az enyémekre tapasztotta.
-Szeretlek.-Vallottam be.
-Én is téged.-Mosolyodott el. Hirtelen óvatosan belölökött a szobámba, majd becsukta az ajtót. Elővette azt a szívdöglesztő mosolyát, majd közekebb jött hozzám, és újból megcsókolt. Nyelve bejutást kért, amit megadtam neki. Kezemet tarkójához tettem, majd közelebb húztam magamhoz.
-Jó, hogy itt vagy.-Mosolyodtam el,miközben elvesztem a szemeiben.
-Sajnálom, hogy annyi galibát okoztam.-Ölelt át.
-Még hányszor kérsz bocsánatot? -Kuncogtam.
-Hé! Én itt próbálok érzelgős lenni, erre te mit csinálsz?-Szomorkodott.
-Jól van, naa!-Bújtam hozzá vígasztalásképp.