-Miért tetted,Yato?-Kezdtem el sírni. Vagyis csak a könnyeim kezdtek el folyni, de tartottam magam.-Soha, de soha nem éreztem még, hogy ennyire szeretek, és egyben gyűlölök valakit!-Kiáltottam rá, majd felkeltem, és hazamentem. Mikor végre beértem a szobámba, nekidőltem az ajtómnak, és elkezdtem zokogni. Hogy elégedett voltam e azzal, hogy megtudtam, ki volt a gyilkos? Nem. Egyáltalán nem. Azt hittem, hogy valaki olyan lesz, akit majd teljes szívemből gyűlölhetek, s bosszút állhatok. De nem. Miért pont ő? Akit szeretek...Utálom, hogy szeretem. Hallottam, hogy bezárul a bejárati ajtó, de én nem törődtem vele, hiszen rajtam kívül csak Yatonak és Yukinének van kulcsa a házamhoz.

-Hiyori, bejöhetek?-Hallottam az ajtóm másik végéről Yukine-t.

-Igen, gyere.-Ültem le az ágyamra. Lassan kinyitotta az ajtót, majd belépett.

-Sajnálom, hogy így történt.-Ült le török ülésbe a szobám közepébe.-Komolyan gondoltad, hogy győlölöd?-Nézett hirtelen kíváncsian rám.

-Nem...Nem tudom. Most még nem tudom, mit gondoljak. Kell egy kis...Egyedüllét.-Suttogtam az utolsó szavakat, majd lehunytam a szememet.

-Értem, de ne feledd, ha valami van, csak szólj!-Mosolygott egy kicsit Yukine, én meg hálásan bólintottam egyet, majd kiment. Betettem a fülhallgatómat, majd zenét kezdtem el hallgatni.

Visszaemlékeztem a történtekre, és megint elkezdtem sírni. Hirtelen elaludtam.

"Teljesen másmilyent álmodtam, mint amit szoktam. Egy fehér szobában voltam,és a....szüleim voltak előttem. -Anya,apa!-Öleltem meg őket, ők meg vissza. -Úgy hiányoztok!-Kezdtem el sírni. -Miért vagy rá mérges?-Kérdezte tőlem apa. -Mert..Mert elvett tőlem titeket!...És..és...-Zokogtam.-Figyelj, Hiyori-Kezdte el édesanyám- Nem tehetett mást. Ha nem ölt volna meg minket, akkor a saját anyját ölték volna meg!-Tette anyám kezét az arcomra, én meg lefagytam, felnéztem rá, majd lehajtottam a fejem, és újból zokogni kezdtem. -Ne haragudj rá-Mosolygott rám apám. -Re....Rendben apa...anya...-Öleltem meg őket, majd elkezdtek távolodni kezdtek, én pedig bánatosan néztem utánuk."

*23:45*

Felriadtam, és elmúlt az utálatom Yato iránt. Bár, igazából lehet, hogy eddig se utáltam, hiszen szerettem. Szeretem! Nem érdekelt, hány óra, lerohantam a nappaliba, de nem találtam sehol se Yatot. Megijedtem, hiszen Yukine itt volt. Kifutottam a házból, és nagyon sok utcát végig jártam.

-Yato!Yato...-Kiáltottam újra és újra.-Kérlek, Yato...Szeretlek..-Kezdtem el sírni, és hazamentem.