Nem tudtam mit csinálni egyedül. A suli udvarán lévő egyik padhoz le ültem és vártam hátha valaki ott van és akarna egyett dumálni. De nem jött senki... Egyre csak Deku járt a fejemben. A sírás határán voltam. Nem bírtam vissza fogni így hát elkezdtem sírni. Csak sírtam, sírtam, sírtam és sírtam.

Na és így történt hogy ITT ÜLÖK EGY ISMERETLEN SZOBÁBA EGYEDÜL MEGBILINCSELVE. Hát igen. Az utolsó emlékem ez volt. Fogalmam sem volt mióta lehetek itt. Néhány perc múlva valakik benyitottak az ajtón.

-Ez lenne ő?- kérdezte egy idegen férfi
-Igen ő, hát nem aranyos?- mondta egy lány hang egész kedves hanglejtéssel
-Hát az aranyosat és őt nem tudom elképzelni
-Hülye vagy te ehhez Dabi.
-Chh.

A lány felém fordult és levette a fekete köpenyét. Majd egy nagyon aranyos mosolyt öltött az arcára.

-Szia Ochako!- mondta egy elbűvölő hanglejtéssel.
-Sz-szia? Hol vagyok? Ti kik vagytok?
-Nem kell félned jó helyen vagy!
-O-oké. Miért hoztatok ide?
-Az első ok, hogy túszul kelett ejtenünk egy UA hőstanoncot. A másik ok amiért téged hoztalak ide az az, hogy irtó aranyos vagy és ha már túsz akkor legyen cuki.- mondta a lány akinek ekkora már teljesen vigyorgó kicsit gyilkos de kedves mosoly ült az arcán.
Az arcomon nem látszódott hogy biztonságban érezném magam. Elkezdtem pánikolni.
-T-ti a gonosztevők szövetségétől v-vagytok ugye?- válaszoltam dadogva
-Igy van Ochako!
Hátul a fiú a falhoz támaszkodva megvetően nézett ránk és kiment az ajtón egy olyan szöveggel, hogy "azért majd hagyd a lányt levegőt venni." Az előttem térdelő szőke lány csak legyintett egyet felé.
-Be sem mutatkoztam milyen kis buta vagyok. Toga Himiko vagyok hívj a kereszt nevemen nyugodtan.- nyújtotta a kezét de pár másodperc múlva eszébe jutott hogy le vagyok bilincselve ezért nem tudtam vele kezet rázni, aranyosan elröhögte magát a saját hülyeségén. Mire én is elkezdtem röhögni. Majd a szemkontaktus felvétele után abba hagytuk.
-Sajnálom a bilincset, Dabi erőltette.
-S-semmi gond- jegyeztem meg
-Akkor jó. Egyébként nem fogunk sokáig itt tartani. Ha eljönnek érted a hősök nem fogunk támadni rájuk.
-Rendben- feleltem magabiztosan
-Éhes vagy?- kérdezte a szőke lány
-Csak egy kicsit.
-Akkor hozok valami kaját!
-Elötte lehet egy kérdésem?
-Persze mond csak!- kiáltott Himiko.
-Mióta vagyok itt?
-Tegnap hoztalak ide. Most pontosan dél van.- válaszolt részletesen a lány
-K-köszönöm.
Majd elindult de előtte hátra fordult egy széles mosolyra.

Na ez mégis mi volt? Léteznek kedves gonosztevők? Nem értem. De mindegy is. Valahogy jelezni kéne hogy elraboltak. De hogyan? Le vagyok bilincselve. Egy kevés ideig még ezen gondolkodtam de pár perc múlva megjelent a szőke kettő tányér Udonnal.

-Tessék!- mosolygott a lány
-Köszönöm!
-Nem tudtam mit szeretsz, remélem megfelel az Udon! Én nagyon szeretem!- jegyezte meg
-Én is szeretem!-mondtam
Néma csend volt egy percig. Aztán rájöttünk hogy hátra van bilincselve a kezem és nem tudok enni.
-Oh tényleg, majd én megetetlek.- mondta Himiko
Egy kicsi pir ült az arcomra amit nem is értettem hogy miért. De végül bele mentem.
-Mond hogy ÁÁÁÁÁ!- kiáltott
-Nem vagyok kisbaba csak elraboltak!- röhögtem és pár pillanattal később Himiko is velem röhögött. Amint befejeztem a kaját Himiko megette az övét. Majd felvitte az emeletre egyedül hagyva engem. Hamar vissza is ért. Alig tartott 1 percig.
-Futottál?- kérdeztem nevetve
-Lebuktam.-mondta lehajtott fejjel
Utánna egész délután vele beszélgettem. Nem is tudom talán biztonságban érzem magam mellette. Úgyhogy gondoltam megkérdezem tőle hogy;

-Himiko, neked mi is a képességed?
-Ha iszok másik véréből fel tudom venni az alakjukat. De van egy hátránya. A ruhák nem változnak át így sokszor leszek meztelen!
-É-értem.
-Nyugi veled nem fogom ezt tenni!- mondta és közben a borostyán sárga szemeivel az én barna szemeimbe nézett.
Komolyan vettem, elhittem neki hogy így lesz. Megbíztam benne. Gonosztevőben megbízni bűn. De őt nem is tartottam annak. Aztán valahogy ezt is megkérdeztem;

-Miért vagy gonosz?- kérdeztem félve
-Igazából nem mondanám magam gonosznak. Én jó vagyok. A "gonoszoknak" mások az elvei. Nekünk a hősök a gonoszok. Azért álltam be, mert az itteni cél sokkal jobb nekem mint a hősök célja.
-Megértem.
Néma csend volt pár percig. De Himiko hamar megtörte ezt.
-Te miért akarsz hős lenni?
-A családom szegény. Szóval egyrészt a pénzért. De igazából életeket akarok menteni. Ez az én élet célom.
-Megértem.
Megint volt pár perc néma csend. Most én törtem meg ezt.
-Tudjak a hősök hogy itt vagyok?
-Igen tudják, kaptak egy hívást tőlünk.
-Nektek ez miért jó?
-Pénzt kertünk érted.
-Oké- válaszoltam majd kitört belőlem a nevetés hogy váltságdíjat kérték értem
-Holnap jönnek érted. Radír fej, Lock Lock, Éjfél és 2 osztálytársad.
-Nem tudom eldönteni hogy örüljek vagy ne... -mondtam szomorúan
-Miért nem örülnél?
-Hiányozna ez a kis beszélgetés.
-Nekem is.
Bűn lenne egy hőstanoncot és egy gonosztevőt beszélgetni látni, de hát mit lehet tenni? Himiko mellett biztonságban éreztem magam.
-Akkor találkozunk valamikor!- vágta rá a szőke
-Ha neked nem gond akkor benne vagyok!
-Akkor nemsokára majd megkereslek mondjuk pénteken?
-Milyen nap is van ma?
-Szerda.-mondta miközben a két borostyán sárga szeme kikerekedett
-Akkor jó, de azért most ne rabolj el!-nevettem el magam mire ő is nevetni kezdett
-Úgy lesz! Na de mostmár hagylak aludni!
-Jó éjt.
-Neked is!-köszönt el Himiko

OLYAN NAGY HULYE VAGYOK! MI LESZ HA MEGLATNAK MINKET BARÁTKOZNI? De mostmár mindegy, Toga Himiko a barátom és kész.

Nem sokára elaludtam. De hát egy székben ülve lebilincselve nem volt a legpihentetőbb az alvás. De mindegy is. Holnap vissza mehetek a koliba. Vajon aggódtak értem? Vagy fel sem tűnt nekik? Mondjuk nem volt kikapcsolva a telefonom és egész nap írogattak nekem. Biztos Mina volt. biztos aggódott. Nem töltött el jó érzéssel hogy aggódott. Ha így volt persze. De mégis, jó volt arra gondolni hogy valakinek hiányzok.

Na hát sziasztok kedves olvasóim (Ha vannak persze) szóval ez a rész sem volt a legizgalmasabb szerintem. De azért remélem tetszik! A következő részig puszi<3