-Jó reggelt Uraraka! Kezdődik az edzés!- nyitott be Ida a szobámba
-Ahj jó reggelt. Muszáj volt kiabálni?
-Igen, különben nem ébredsz fel!
-Chh csak hadj békén majd megyek.
Nem hiszem el, hogy Idának mindig ezt kell csinálnia. Vagyis nem mindig, de amikor reggeli edzés van akkor igen. Nem mintha nem állítanám be az ébresztőmet egy számomra ideális időpontra. Na de mindegy is. Elkészültem, megjegyzem nem siettem és elindultam az edző térre. Természetesen nem voltam utolsó, kell mindig Idának pattogni. Út közben egyre csak a barátnőm járt a fejemben. Na meg a támadásuk. Mindent megtennék érte, de nem a csapatáért. Nem fogom hagyni, hogy legyőzzék a sulit. De azt sem fogom hagyni, hogy bármi bántódása essen. Ahj olyan nehéz. Pedig ez még csak az első nap. Mi lesz később? Hanyagoljuk. Szépen lassan mindenki oda ért az edző térre, és kezdtük az edzést. Valami közelharci képesség fejlesztés volt a téma...

Lassan eljött az az óra, amit ebből a napból nagyon nem vártam. Itt van, a dél. Az egész osztály békésen ebédelt, amíg én feszengve próbáltam nem a támadásra gondolni. Fel kéne hívnom még időben. Kivonultam az étkezőből és az üres termünkbe mentem. Kikerestem a névjegyzékbe a Himiko nevét. Át kéne majd váltani, de ez most nem ér rá. Felhívtam.

-Szia Ochako!
-Szia! Um...
-Igen, már úton vagyunk...
-Oh hát rendben.
-Örülök, hogy hívtál!
-Én meg, hogy felvetted! Jó hallani a hangod..
-Mennem kell, bocsánat! Szeretlek!
Majd letette.

Hát jó. Vissza sétáltam és elkezdtem beszélgetni az osztálytarsaimmal.

-Hé mi ez a zaj?- kérdezte Sero
Ez a riasztó..-gondoltam magamba
-Gyerekek! Mindenki vonuljon a C kiképző terembe! Csak semmi pánik! Nemsokára jönnek a hősök!- mondta a bemondón keresztül hangszóró Mike tanár úr.
-Mi a f...
-Kussolsz Mineta! Kövessük a tanár utasításait és menjünk a terembe.- fegyelmezett minket Yaomomo
-Szeritem nekünk is kéne segíteni. Mármint ha eldurvul a helyzet akkor mit csinálunk?- kérdezte Kirishima
-Jogos.- válaszoltam reménykedve, hogy találkozhatok a szerelmemmel

Jó nyilván nem a legjobb pillanatban de jó lenne azért látni. Nehogy bármi baja essen.

Közbe Ida és Kirishima felkereste az igazgatót és engedélyt adott arra, hogy segítsünk. Végülis ideiglenes hős igazolványunk az van.

-Semmi kedvem nincs ma harcolni! Pont most kellett ezeknek is támadniuk!- panaszkodott Mineta
-Legyél férfi! Egy igazi férfi bármilyen helyzetben harcol!- kiáltott rá Kirishima
-Mindeki ki a hátsó udvarra elvileg ott vannak! Siessünk nehogy valamelyik hősnek baja essen!- oktatta az osztály Ida

Kifutottunk az udvarra és megláttuk a hősöket. Aizawa tanárúrhoz siettünk páran aki éppen felmérte a helyzetet. Azt mondta segítsünk ott ahol tudunk. Az osztály kisebb csoportokra vált és mindenki kereste a gonosztevőket akik elbujtak. Egyedül Dabi harcolt csak. A többi gonosz elrejtőzött.

-Váljunk szét úgy hatásosabb a keresés. Szólok ha látok valamit!- mondtam a kis csapatunknak akik rá okéztak egyből

Elindultam, hogy megkeresem a szerelmem. Amikor hirtelen egy bokor mellett voltam valami berántott a bokorba.

-Jézusom mi a...Himiko?
-Igen én vagyok!- mondta majd megcsókolt
-Azta de jó látni. Már féltem, hogy bajod esett.
-Egyenlőre bújkálunk. Csak nemsokára megyünk harcolni.
-Rendben. Nagyon vigyázz magadra!
-Te is. Nehogy bármi bajod essen!
-Igérem jól leszek! Ha ennek vége, akkor elmegyünk valami szép helyre és csak élvezzük az életet, együtt. Mondjuk egy hétig.
-Én benne vagyok! Egyébként, arra gondoltam, hogy nem leszek már gonosztevő. Mindenem meg van. Rajtad kívül semmi nem kell. Egy ideig amíg még felismernek, nem nagyon mutatkozom, de amikor elfelejtik akkor együtt lehetünk. Örökre.
-Nem kell feláldoznod az egész életed miattam. Megoldjuk máshogy is!
-Ochako, ezt akarom. Ez az utolsó küldetés amin részt veszek. Szeretnék neked segíteni az élet mentésben. Csak azért voltam gonosz tevő, mert szerettelek és akartam a véredből. Aztán még jobban beléd szerettem és rájöttem, hogy nem a véred kell hanem te. Szeretlek. Már nincs okom gonosznak lenni, talán beiratkozom egy suliba. Valószínűleg a UA-ba nem vennének fel a múltam miatt, de ha esetleg te tanúskodnál, hogy nem vagyok már gonosz akkor lehet adnak egy esélyt. Meg akarok változni, veled akarok változni.
-Himiko...én úgy szeretlek!- majd egy érzelmes csókot adtam neki. Majd megöleltem.
-Megprobáljuk?
-IGEN! EZERSZER IS IGEN!-majd mégegyszer megöleltem
-Na és hogyha felvesznek, megengedik, hogy egy szobába legyünk?- kérdezte izgatottan
-Nem tudom, de nagyon jó lenne ha engednék. Majd mondjuk, hogy együtt vagyunk. Úgy biztos bele mennek.
-Okés!
-Koncentráljunk most a jelenlegi helyzetre..
-Ja, nem ártana.. épp itt az ideje mennem. Vigyázz magadra!
-Te is!- majd még egy utolsó csókot adtam neki

Megnéztem mi a helyzet kint. Már teljes káosz volt mindenhol. Amíg mi Himikoval tökre nyugodtan beszélgettünk, néhányan az életükért küzdöttek. Nem kellett volna elválnom Himikotol. Úgy lesz a legjobb ha megkeresem hol van és ott leszek ahol ő. Majd elkezdtem a barátnőmet keresni. Megláttam, hogy éppen Dekuval és Kirishimával harcol. Abban a pillanatban ahogy megláttam, Kirishima teli erőből fut neki az én szerelmemnek, olyan gyorsan futottam oda amilyen gyorsan csak lehet. Az erőmmel egy sziklát felemeltem és Kirishima elé tettem aki mit sem sejtve bele rohant.

-Basszus Uraraka!- kiáltott oda Deku
-Várjunk csak...-nézett értetlenül Kirishima

Kacsintottam egyet a szerelmemnek majd ő bólintott egyet egy mosollyal.

Az erőmmel újra felemeltem a sziklát amit Kirishima majdnem szét tört. Próbáltam úgy tenni mintha Himikot támadnám, de igazából védeni próbáltam. Ebben a pillanatban Deku ugrott neki. Én szerencsére hamar kaptam a fonalat és előtte leejtettem a sziklát. Ő is sikeresen neki ugrott.

-Uraraka szedd már össze magad!- kiáltott rám fejvesztve Deku
-Mi a..- gondolkozott Kirishima

Ebben a pillanatban megjelent Bakugou is. Egyből rátámadt a szerelmemre. Neki is neki ejtettem a sziklát.

-IDIOTA! HOGY MERED EZT CSINÁLNI! LEGYÉL HASZNOS VÉGRE!- majd kis robbantásokat csinált a kezével miközben felém közeledett
-Bakugou ennek nem itt van az ideje!- fogta le Kirishima az éppen felém tartó fiút

Miután oda ért hozzám, erősen felpofozott. Az ütés hatására hátra estem. vérzett az orrom, és a kicsi robbantások miatt az arcombol is folyt a vér. Amikor észhez tértem arra lettem figyelmes, hogy Himiko lassú léptekkel közeledik Bakugou, és felém. Lehajtott fejjel sétált. A kezében egy kés volt. Majd felhajtotta a fejét. Egy olyan gyilkos mosoly ült az arcán mintha meg akarná ölni Bakugout.

-Te most komolyan felpofoztad az én gyönyörűségem arcát?- kérdezte egy pszichopata hangsúllyal
-Igen és? Mit akarsz retkes gonosztevő?- kiabált rá Bakugou
-Gyönyörűségem...?- suttogta Kirishima
-Rossz válasz!- mondta Himiko majd abban a másodpercben már Bakugou háta mögött állt
-Igy is játszhatunk!- majd a lábába szúrta a kezében lévő kést
-BAKUGOU!- kiáltott Kirishima
Majd Kirishima oda futott a pasijahoz aki még így is harcolni akart.
-Elviszlek az orvoshoz! Deku tartsd a frontot!
Majd Kirishima elvitte Bakugout a harctérről

Deku megdermett fejjel állt. Nem tudom, hogy megijedt vagy valami baja van. Ezután a szerelmem oda futott hozzám.

-Jól vagy édesem? Nem esett semmi bajod?- kérdezte aggódva
-Igen jól vagyok, csak egy karcolás!
-Bocsánat az előzőért..
-Nem gond..-majd megöleltem

Arra e tettem közbe nem gondoltam, hogy Deku ezt végig nézi.

-T-ti ismeritek egymást?- kérdezte Deku
-Igen..- válaszoltam neki
-Akkor ti most, barátok vagytok?
-Hát, nem. Mi együtt vagyunk..- feleltem a kérdésére
-Oh..de..
-Tudom, tudom. De esküszöm Himiko nem gonosz és nem árt senkinek csak ha muszáj. Éppen most készül megtérni és hős akar lenni velem együtt..
-Oké..Akkor, köztünk szent a béke?
-Szent hát! Toga Himiko vagyok egyébként.
-Midorya Izuku. Hívj Dekunak.
-Jó a bemutatkozás később is rá ér. Most foglalkozzunk azzal, hogy mi történik most.- szóltam közbe
-Nem lenne rossz.- mondta Deku
-Akkor csináljunk valamit mert sok sebesült van!
-Oké!- mondták egyszerre mind ketten

Már pár órája itt voltak a gonoszok de eddig valamiért nem sebesült le egyikőjük sem. Mi a sebesülteknek segítettünk Himikoval. Aizawa tanárúrat is ellátunk. Közbe árgus szemekkel figyelte Himikot. De a végén megbékélt, és látta, hogy ő nem akar rosszat. Szeritem megkedvelte. Ellátunk még pár sebesültet, de nem értettünk annyira hozzá. Csak amennyire kelett. A nagyobb sérüléseket Szanitécia látta el. Mi csak éppen be segítettünk. A harc téren túl feltűnő lenne, hogy Himiko velünk van.

Eközben a gonoszoknál, azon belül Dabi szemszögéből:

Már régóta itt harcolok a hősökkel. Kész unalom az egész. Mindeki olyan béna. Egy jó harcot sem kaphatok. Viszont egy dolog azért felkeltette a figyelmem. Toga eltűnt. Már a csapat társaim is harcolnak egy ideje, de Togat nem látom sehol. Nem vagyunk barátok, de azért remélem nem kaptak el.

Lassan már nem volt több normális ellenség (nem mintha eddig lett volna). Ezért át passzoltam az én részem Spinnernek és Twicenak és elindultam megnézni, hogy hol a fenébe van Toga. Pár perc keresés után is, csak a főnököt találtam meg. Éppen egy nyugisabb pillanatban oda mentek hozzá.

-Shigaraki, Toga eltűnt.
-Mit kezdjek vele? Hadj engem kibontakozni!
-Pfff te se segítesz sokat!- majd tovább álltam, de előtte lepofoztam a Shigaraki mögött álló támadót

Úgy döntöttem leszarom a csapat társam. Végülis ő Toga. Úgyis valahol keveri a szart.- gondoltam magamban majd beálltam harcolni...

Sziasztook! Elérkezett a következő fejezet! Nem vagyok túl jó a harc jelenet írásban ezért úgy döntöttem inkább nem írok különösebb harcot bele! A következő fejezetet is minél előbb hozom! Addig is további jó olvasást!<3