Vissza értünk a kollégiumba. Nem volt senki a nappaliba. Furcsa is volt. Nem volt annyira késő, azt hittem lent beszélgetnek. Felmentünk a lépcsőn. Sehol senki. Gyanús. Mondjuk örültem. Amint beértünk a szobámba, leültünk egymás mellé az ágyra. A lány a vállamnál fogva magához húzott. Én a fejem az ő vállára tettem. Csak úgy a semmiből sírni kezdtem. Nem volt feltűnő, vagy hangos, de Himiko tudta, hogy sírok. Csak erősebben kezdett el ölelgetni. Ez egy olyan romantikus pillanat lett volna, ha Himiko tud az érzéseimről, és ő is így érez. Talán most kéne elmondanom neki? Nem, túl meghitt a pillanat. Nem fogom elrontani. Csak némán ültünk az ágyon. Nem szóltunk egymáshoz. Egy idő után elaludtam. A lány is ugyanígy tett szeritem.

Reggel madarakra keltem fel. Ránéztem az órára, már tizenegy múlt. Elkéstem a suliból. Nem izgatott, az fontosabb volt, hogy vajon valaki be jött e. Minden ugyanúgy volt, semmi nem változott.

-Jó reggelt. Bocsi, hogy így kellett aludnod!- mondtam az ébredező lánynak
-Nekem is jó reggelt, és semmi gond, kényelmes volt. Mint mindig!- mondta és közben a tarkóját vakarta
-Már lekéstem a sulit. Nem sajnálom mondjuk.
-Rendben. Sajnálom a tegnap történteket. Jól vagy mostmár?
-Igen! Csak is miattad vagyok jól! Köszönöm, hogy ott voltál.
-Ha azt a férfit mégegyszer meglátom, esküszöm, hogy megölöm.
Erre már csak elmosolyodtam, hiszem nem tudtam mit válaszolni. Pár másodpercig néma csend volt és csak egymás szemébe néztünk. Viszont muszáj volt megtörnöm a csendet.
-Irnom kéne az egyik osztálytársamnak.
-Ja, az jó ötlet lenne.

Gyorsan kikerestem Minát az üzenetek között. Majd ezt írtam neki;

Szia Mina! Elaludtam...na de mindegy. Ma már nem megyek be a suliba. Légyszi mond, hogy rosszul voltam...nem akarok büntetést :D

Mina nemsokára vissza írt. Mondta, hogy jó, így hát nem vagyok bajban.

-Lehet lassan mennem kéne.- mondta Himiko
-Igen, sajnos.
Majd egy hosszú ölelés után el indult. Kicsit furcsa volt. Mintha a szokásosnál erősebben ölelt volna. De nem azért mert sajnált vagy ilyesmi. Mintha valamit nem mondott volna el.

Time skip; délután négy óra

Épp a folyosón beszélgettem Yaomomoval, amikor a telefonom csörgése zavarta meg a beszélgetést. Nem néztem meg ki hívott.

-Nem gond ha felveszem?- kérdeztem a lánytól
-Nem, nem gond. Nekem úgyis tanulnom kell még.- mondta majd tovább állt

-Halo?- köszöntem a telefonba
-Szia Ochako...- köszönt egy bájos felénk hang
Persze tudtam, hogy kinek a hangja volt.
-Valami gond van Himiko?- kérdeztem aggódó hangon
-Hát csak...féltelek. Mivel... támadni készül a csapat. De én nem akarom, hogy bármi bajod essen. Ezért szólok. Megbízom benned, és nagyon kedvellek ezért nem szeretném ha történne veled valami.
-Oh, m-mikor lenne ez az egész támadás?
-Holnap, dél körül. De kérlek ne mond el senkinek.
-Nem fogom, de harcolni fogok. Bár veled tuti, hogy nem!
-Igen, én sem veled...
Talán most kéne elmondanom? IGEN, TALÁN MOST!
-Himiko... még ma szeretnék veled beszélni.
-Tényleg? Miről?
-Nem igazán telefon téma.
-Akkor fél hatra jövök a UA melletti kis bolt elé.
-R-rendben.
Majd elköszöntünk és leraktam a telefont. Úristen...el sem hiszem, hogy tényleg elmondom neki. Hogy fog nálunk ez a kapcsolat kialakulni? Ha persze ő is viszont szeret. Ami persze képtelenség, de azért reménykedek.

Hamar eljött a fél hat. Ilyenkor sajnálom, hogy nem tudok semmilyen járművet vezetni. Így most el kell mondanom neki hova akarom vinni. Nincs messze a hely és lehet, hogy gyalog jön. Már kint vagyok itt a bolt előtt, és a kikérőm is megvan. Remélem senkinek nem lesz gyanús, hogy majdnem minden este elmegyek.

-Hol lehet már Himiko...- gondolkodtam hangosan
-Itt!- kiáltott a távolból egy hang
-Áá szia!- köszöntem a közeledő lánynak
-Szia Ochako! Remélem nem gond, hogy sétálva jöttem.
-Dehogy gond, de most sétálhatunk még. Mutatok egy helyet.- majd elindultunk a "hely" felé
Először csak némán sétáltunk, de később már elkezdünk beszélgetni.

Izgulok...

Hamar oda értünk, hú de jó... Nem tudom, hogy mondjam el neki. Csak kimondjam és kész? Hát talán még ez a legjobb módja. Oké, így lesz.

-Hát itt vagyunk...- szóltam neki hirtelen
Egy gyönyörű kilátó mellett voltunk.
-Aztaaa milyen szép!- gyönyörködött a lány
-Fel megyünk?- kérdeztem a kilátóra mutatva
-Aha, menjünk.
Szépen lassan felmentünk a kilátóba. Hát itt vagyunk...itt az idő...
-, Tulajdonképpen mit is akartál nekem mondani?- kérdezte a lány
-H-hát én, én... A-azt akartam m-mondani...- de jó már dadogok is
-Igen?
-Himiko, én szeretlek. De úgy rendesen. Tudod nem ba...-fejeztem volna be, de valaki az ajkaimat tapadt. Ő volt az. Nagyon jó érzés volt. Először hagytam magam, de végül én is vissza csókoltam. Éreztem, hogy megnyalja az alsó ajkaimat bejutást kérve. Persze, hogy megadtam neki. Pár másodperc múlva lihegve váltunk el. Egy hatalmas (megjegyzem gyilkos) de gyönyörű mosoly ült az arcán. Tudtam kivel van dolgom és, hogy mire vállalkoztam. De mostmár pont nem érdekel az emberek véleménye.
-Ochako, leszel a barátnőm?- szólalt meg hirtelen
-Igen, ezerszer is igen!- kiáltottam majd megöleltem
Percekig ölelkeztünk. De végül meg kellett törjem ezt a csodás pillanatot.
-Muszáj lesz megkérdeznem...mi most bujkálni fogunk? Vagy a társaidnak elmondod? Vagy most ez így, hogy lesz?
-Hát, Spinnernek és Twicenak tuti elmondom, ha nem gond.
-Nem, nem gond. De nem fogják ezt rossz néven venni?
Mind ketten tudták, hogy tetszel nekem. Amióta csak először megláttalak.
-Értem...milyen régen volt már.
-Hát ja, elég régen. Egyébként most, hogy együtt vagyunk, el akarok neked valami fontosat mondani.
-Mond csak!
-Szóval, az én természetem nem ilyen általában. Csak ha veled vagy Twiceval vagyok akkor tudok normális lenni.
-Ez egyáltalán nem gond. Köszönöm, hogy elmondtad.- majd egy apró csókot nyomtam a szájára. Bár ebből ő egy szenvedélyeset csinált. A levegő hiány miatt hamar elváltunk.
-Ochako. Szeretném ha amíg a holnapi támadás megy, a mi bázisunkon bujkálnál. Ott biztonságban leszel. Csak addig kell elrejtőznöd amíg el nem megyünk. Utánna azt csinálsz amit szeretnél.
-Én szeretnék harcolni. Azt akarom, hogy inkább te bújj el.
-Jó, akkor megengedem, hogy harcolj. De akkor is megmondom a csapatnak, hogy téged nem támadhatnak!
-Akkor én meg megvédelek ha bármi baj van!
Majd még hosszasan beszélgettünk. Sajnos nemsokára indulnia kellett. Mondjuk nekem is. Kaptam egy búcsú csókot, és elindultunk. A kollégium felé még beugrottam egy éjjel nappaliba pár dologért. Vettem egy kis csokit Kirishimának hiszen ma jó napom van.
Mikor vissza értem a koliba egyből Kirishima szobája felé mentem, mert nem láttam a nappaliba.
Kopogtam.

-Igen? Ki az?- kiáltott ki a jó pajtásom
-Én vagyok az, Uraraka! Be mehetek?
-Inkább én jövök!
-Ezt neked hoztam! Ma jó napom van!- majd kacsintottam egyett
-Ez komoly? Úristen Urarakának barátnője van!!!- ugrándozott a fiú
-Csak halkabban ha lehet...
-Ja jó bocsi! Ahj végre! Nagyon köszönöm az csokit. Majd mutasd be a leányzót!
-Huh oké.
-Egyébként ma azt beszéltük, hogy tartunk egy felelsz vagy mersz partit. Olyan kilenc óra körül. Gyere te is.
-Ki nem hagynám!
Majd elköszöntünk és elmentem a szobámba átöltözni. Csak egy szürke melegítőt és egy bő pólót vettem fel. Megjegyzem ebbe szokott Himiko nálam aludni. Az illata még mindig meg van. Hamar eljött a kilenc óra. Lementem a nappaliba, már mindenki ott volt.

-Na végre, hogy itt vagy!- kiáltott Kirishima
-Bocsi, hogy késtem.
-Nem késtél! Gyere foglalj helyet mellettünk.
Majd leültem Kirishima mellé akinek az egyik lába a mellette ülő Bakugoun volt.
-Oké, szeritem mindeki tudja, hogy kell felesz vagy merszezni, hiszen sokszor játszunk. Szóval nem magyarázok, hanem pörgetek.- szótagolta Mina
Az üveg Tokoyaminál állt meg.
-Na Tokoyami, felelsz vagy mersz?- kérdezte Mina egy sunyi mosollyal
-Felelek.
-Tetszett már valaha az osztályból valaki?
-Igen.
-Komolyan? Kicsoda??????
-Nem ez volt a kérdés...
-Chh jólvan, te jössz.
Az üveg Bakugounál állt meg.
-Felelsz vagy mersz? Kérdezte Tokoyami
-Pff merek madárképű.
Majd még egy csomó ideig játszottunk. Nagyon jól éreztem magam. Már elég késő volt, de még egy utolsó kört akarunk játszani. Éppen Minetánál volt az üveg.
Természetesen pont nála kelett nálam állnia meg...
-Hmm hát Uraraka, felelsz vagy mersz?- kérdezte a fiú
-Merek.
-Akkor csókold meg Denkit!
-HOGY MIVAN? BIZTOS, HOGY NEM!
-Miért is nem?
-HÁT, ÖHM...
-Mert mostmár késő van! Már mindannyian fáradtak vagyunk. Ehhez már nincs kedvünk ma. Inkább egy gyors kérdést tegyél fel Urarakának.- mentett meg engem Kirishima
Bólintottam egyet felé azt jelezve, hogy köszönöm.
-Pff jó, akkor tetszik most valaki?
-Ühüm.
-Tényleg? Kicsoda?- kérdezte majdnem az egész osztály kórusban
-Ugynazt mondom mint Tokoyami a játék elején. NEM EZ VOLT A KÉRDÉS!
-Ahj jólvan akkor maradj unalmas.- felelt Mineta
-Hát ez a játék most tök jó volt, jó éjszakát mindenkinek.- konferált Mina
-Jó éjt!- felelte az egész osztály egyszerre
Felmentem a szobámba, de hamar elnyomott az álmok világa..

Hát akkor tizenegyedik fejezet...Wow. Nem hittem, hogy idáig eljutok! További jó olvasást!<3