Nagyon fáradtan érkeztünk meg Perth-be, Joe és Grace pedig aggódva fogadtak bennünket a reptéren. Nate zokogni kezdett amint meglátta a nagymamáját, majd odarohant hozzá és a nyakába ugrott. Én kicsit le voltam maradva tőle, így csak az aggódó pillantásokat láttam.

- Isabella, mi a fene történt? Jól vagytok? - ölelt meg Joe, mire én is sírni kezdtem.

- Jó, most azonnal magyarázza el nekem valaki, hogy mi történt! - szólalt meg Grace.

- Majd a kocsiban elmesélem, nem szeretném, hogy bárki meghallja - motyogtam.

- Indulhatunk is akkor! - engedett el Joe, majd megfogta a bőröndjeinket.

Némán mentünk ki az autóhoz, majd mindannyian beültünk. Joe el is indította az autót, majd kihajtottunk a parkolóból. Nate szerencsére kezdett megnyugodni, és én is lehiggadtam, amennyire csak tudtam. Grace óvatosan előre nyúlt, megfogta a vállamat, majd ismét megkérdezte, hogy mi történt.

- Összevesztem Daniellel. De nagyon csúnyán, mivel a kis nőcskéje egy idióta. Az egy dolog, hogy engem gyűlöl és legszívesebben a szemével megölne, nem izgat, kibírom azt a pár percet, míg látom, de, amit Nate mesélt, az hirtelen felvitte legalább kétszázra a vérnyomásomat, és legszívesebben addig vertem volna azt a félkegyelműt, míg lélegzik. Nate-et bezárta a szobába, mikor Daniel nem volt otthon, és ennek a tetejében még enni sem adott neki egész nap. Nem hagyom a közelében a gyereket. Megmondtam Danielnek, hogy eljövünk és kész. Ne haragudjatok, amiért ezt mondom, de legszívesebben a fiatok összes haját kitépném. És bocsánat, hogy így rátok törtünk, de nem akartam Nate-et visszavinni Monacóba.

- Nate, ez igaz? - kérdezte ledöbbenve Grace.

- Igen nagyi, így volt. És, Isie, emlékszel rá, hogy a múltkor fájt a kezem? - kérdezte Nate félve, mire bólintottam, mert tisztán emlékszem rá, hogy két napig nem tudta fogni rendesen a ceruzát. Az azért volt, mert Camille rácsapta az ujjamra szekrényajtót, mikor vettem ki magamnak egy poharat. Apának azt mondta, hogy csak megütöttem, mert ugráltam bent. Nem mertem elmondani, hogy igazából mi történt. Nem akarok többet velük lenni. Apával sem.

- Grace, előre szólok, ahogy hazaértünk, felhívom a drága fiamat, és nem fogom vissza magam. Soha nem szóltunk bele az életébe, de ez nem mehet így tovább. Itt már Nate-ről van szó. És az, hogy az unokámat egy szadista nő bántja, az elég ahhoz, hogy az idióta fiammal komolyan elbeszélgessek.

- Ezt már én sem hagyom szó nélkül, ne aggódj, drágám! - csattant fel Grace. - Köszönöm, Isie, hogy így figyelsz az unokánkra, és elhoztad onnan.

- Ez csak természetes. Szeretem Nate-et, nem hagyom, hogy baja legyen.

- Az anyja helyett az anyja vagy. Soha nem lehetünk ezért elég hálásak neked. Köszönjük, hogy így vigyázol erre a tökmagra - érzékenyült el Grace. - Bele sem merek gondolni, mi lenne, ha nem lennél itt. Ki tudja, mennyi idő múlva derült volna ki ez az egész.

- Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ezt csinálta. Hogy lehet így bánni egy gyerekkel? Ezért is akartam eljönni messzire, látni sem akarom őket. Nem tudom, mit csinált Dannel, teljesen kifordult magából. A múltkor még a haját mostam, most meg beszélni sem lehet vele.

- Mit csináltál? - nézett rám meglepetten Grace.

- A műtétje után segítettem neki elég sok mindenben, egyszer még a hajmosásban is.

- Ó, értem.

*****

Két héttel később még mindig Perth-ben voltunk, a legrosszabb pedig az volt, hogy Daniel azóta sem hívott fel senkit, vagy írt volna, hogy megkérdezze, mi a helyzet Nate-tel. Egyszerűen nem hittük el, hogy ennyire nem érdekli a saját fia. Nem értettük, mi történik, és Nate is nagyon szomorú volt, amiért az apja nem foglalkozott vele.

A probléma viszont az, hogy lassan vissza kellene mennünk Monacóba, mivel nem minden felszerelése van itt Nate-nek, amire viszont szükségünk lenne.

- A nagyságos úr a futam után hazajön. Most hítva fel Michelle-t - ült le mellém Grace az ebédlőben, miközben Nate egyik feladatlapját javítottam.

- Vele még szóba áll? - kérdeztem meglepve.

- Joe nem vette fel neki a telefont, én megmondtam a múltkor, hogy ne is hívjon, szóval csak a nővére maradt. Bár szerintem tőle is megkapta a magáét amiatt, ami történt.

- Hozza Camille-t is? - kérdeztem rá kissé idegesen.

- Nagyon ajánlom, hogy ne! Bár ebbe a házba nem teheti be a lábát úgysem. Szóval hiába is hozza, itt nem lehet. Az a nő, aki bántja az unokámat, az a szemem elé se kerüljön. Tessék, itt vagy te, nem is tagadhatod, a mindened Nate. Rólad kellene példát venni. Folyamatosan ott vagy mellette, figyelsz rá, segítesz neki, amiben tudsz, pedig csak a tanára voltál.

- Voltam? Még mindig az vagyok. Tudtommal nem rúgott ki Dan.

- Már több vagy, mint egy tanár. A múltkor azt kérdezte tőlem Nate, hogy nem fogadhatnád-e örökbe. Mert jobban szeret, mint az apját. Szegénykém nagyon össze van zavarodva most.  Nem érti, mi történt Dannel. Bár, én sem értem, nem hogy egy gyerek.

- Nagyon fura, hogy ennyire az ujja köré csavarta. Fogalmam sincs, hogy hogy sikerült neki. Elvégre, ahogy láttam, Dannek a mindene volt a fia.

- Ez az. Soha nem hagyta volna magára, legalábbis régen. Szuper apa volt. A volt felesége után ez az első kapcsolata, de úgy látom, teljesen elvette az eszét. Nem értem. De, ha idehozza azt a nőt, rendőrt hívok rájuk. Miért csak ilyeneket tud összeszedni a bolond fiam? Mennyivel jobb lenne, ha te lennél a párja.

- Grace, csak elfogult vagy - mosolyodtam el, miközben a vállára tettem a kezemet.

- Ez nem elfogultság - jelentette ki felháborodva. - Na jó, talán egy kicsit - enyhült meg, mikor vigyorogni kezdtem. - Okos, gyönyörű nő vagy, aki kedves, odaadó, imádja az unokámat. Mi kell ennél több?

- Neked ezek szerint semmi, a fiadnak viszont ez nem elég.

- A fiam hülye.

- Pillanat - szakítottam félve Grace-t, mert láttam, hogy jött egy üzenetem Danieltől. - A lottó ötösről kellett volna beszélnūnk. Beszélni akar velem - fordítottam a telefonomat Grace felé, hogy el tudja olvasni. Összeráncolta a homlokát, majd annyit mondott, hogy ne siessem el a dolgot, ráér várni. Helyeseltem, majd visszaírtam annyit a pilótának, hogy beszélünk, ha Ausztráliában lesz.

- Nem tudom, mi romolhatott el Daniel fejében, hogy ezt műveli. Elhiheted, hogy nem erre neveltük.

- Én elhiszem. Szerintem csak rosszul próbálja feldolgozni az előző házassága miatti traumáját. Vagy egy még azelőtti kapcsolatát.

- Te is elváltál, mégsem őrültél meg.

- Attól a pillanattól kezdve, hogy beadtam a válási papírokat, pszichológushoz jártam. Mert tudtam, hogy másképp megzuhanok. És így is voltak nagyon mély pontjaim.

- De ennyire? - nézett rám kíváncsian.

- Volt olyan hét az elején, hogy minden nap mással feküdtem le. Ítélj el miatta nyugodtan! Nem zavar.

- Nem ítélkezem, felnőtt nő vagy, azt csinálsz, amit jónak gondolsz. Danielt is csak amiatt tudnám nyakon vágni, amiért a fiát hanyagolja. Ha nem lenne gyereke, nem érdekelne, mit művel, akkor felőlem azt csinálhatna, amit akar. De így, hogy itt van Nate... Szegénynek a hülye szülei miatt annyi traumája lesz, hogy egy élet kevés lesz arra, hogy helyrehozza ezt.

- Ne aggódj, segítek neki! Van pszichológiai végzettségem, dolgozok vele azon, hogy minél kevesebb gondot okozzon neki ez a helyzet.

- Na, ha ezek után bárki is csodálkozna, hogy miért imádlak, akkor az hülye.

- Még a végén elpirulok - nevettem zavartan.

- Nyugi! Nem az a célom, hogy zavarba hozzalak. De tényleg hálás vagyok azért, amiért itt vagy Nate-nek.

- Itt leszek, amíg csak kell. Nem fogom magára hagyni.

*****

Veszekedésre keltem fel. Nem is akármilyenre. Grace ordítozott, cseppet sem kedves szavakat vágott valakinek a fejéhez. És ez a valaki csakis Daniel lehetett. Diadalittasan nyújtóztam egyet  majd felkaptam magamra egy nadrágot és egy pólót mielőtt lementem a nappaliba. Ebből a balhéból bármennyire is illett volna, nem akartam kimaradni. Mert nekem is van jó néhány keresetlen szavam Danielhez.

- Szuper, megjöttél te is kioktatni - vágta hozzám Daniel, amint meglátott. Egyből elborult az agyam, legszívesebben úgy felpofoztam volna, hogy az idén már nem tér magához.

- A fiadat nevelem. Helyetted - ordítottam rá, mire még Grace szemei is kikerekedtek. - Normális vagy? Komolyan kérdezem - váltottam vissza nyugodt hangra. - Azt a gyereket az anyja már eldobta. Tudod te azt, hogy mekkora trauma, mikor érzed, hogy nem kellesz?

- Jaj, ne gyere már nekem ezzel a szentbeszéddel! Azt hiszed, mindent tudsz csak mert örökbefogadtak?

- Ezzel most túl messzire mentél - jelentettem ki könnyes szemekkel, amit Grace azonnal észrevett, ezért odajött hozzám, majd megölelt. - Igen, tudom, milyen az, mikor azon goldolkodsz, hogy mit csináltál rosszul, miért nem kellettél a szüleidnek. Bár esetemben csak apámnak, anya balesetben halt meg, mikor egyéves voltam. De apa? Ne tudd meg, mennyit hibáztattam magam, pedig mit tudtam volna tenni? Még fél éves sem voltam, mikor elváltak. Talán csak annyi bűnöm volt, hogy megszülettem. De azt meg nem én akartam. Ezen felül tanultam pszichológiát a pedagógia mellett, szóval lehet jobban ismerem már a fiadat, mint te. Aki amúgy azt mondta, jobban szeret engem, mint téged - mondtam ki kíméletlenül, mire csak döbbenten nézett rám.

- Tessék? - nyögte ki jó néhány másodperccel később.

- Daniel, vedd észre, hogy elveszíted így a fiadat! Millió nő lehet még az életedben, de Nate-ből csak ez az egy van. Ő pedig küszködik, mert azt hiszi, hogy az apja gyűlöli. Hidd el nekem, borzalmas azt látni, hogy azzal sírja magát álomba, hogy jobb lenne, ha nem is lenne többé, mert nem akar rosszat csinálni, nem akarja, hogy neked rossz legyen. Ne! Ne gyere azzal, hogy miért nem szóltam! - vágtam közbe, mikor láttam, hogy meg akar szólalni. - Próbáltam szólni, csak nem álltál szóba velem. Úgy pedig elég nehéz. Ó, vagy azt tudtad, hogy Camille bezárta a szobájába és nem adott neki enni? Vagy azt, hogy majdnem eltörte az ujját, mert rácsapta a szekrényajtót? Vagy esetleg azt, hogy megfenyegette, hogy ha szól bárkinek is, akkor meg is veri? - soroltam felháborodva a történteket. - Ezekért simán fel is jelenthetném a gyermekvédelemnél. De akkor te is búcsút inthetsz a fiadnak. Halljam, mit szeretnél!? - szegeztem neki kiabálva a végére, amivel még magamat is megleptem, nemhogy Grace-t és Danielt.

- Tessék? - kérdezte döbbenten.

- Jól hallottad. Nem fogom elismételni. A fiadat bántja ez a nő. És, ha nem kezdesz valamit ezzel a helyzettel, akkor majd én veszem a kezembe a dolgokat, de akkor lehet el kell búcsúznod Nate-től. Veheted fenyegetésnek is, vagy annak, aminek csak akarod, de ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek. Te döntesz!

- Nate hol van most?

- Apáddal elmentek vásárolni. Hogy ne hallja azt, amit kapsz. Mert tudtuk, hogy az nem neki való lesz - vágta rá Grace.

- Camille bántotta? - ült le megsemmisülten a kanapéra.

- Majdnem eltörte az ujjait. Éheztette. Bezárta. Nate retteg tőle - ültem le mellé. Tudtam, hogy innen nyert ügyem lesz, meghallgat. Vádolni pedig nem akartam még tovább Danielt, elég lesz most ezt feldolgoznia. Ostorozni fogja magát, innentől pedig már nem kell az, hogy én is bántsam. Elég lesz neki a saját lelkiismerete. Láttam, hogy megtört. Valamilyen szinten épp ez volt a cél.

- Hogy lehettem ennyire vak? - nézett rám könnyes szemekkel.

- Úgy, kisfiam, hogy a farkad után mentél! - ordított rá Grace.

- Ezt ne most! - szóltam közbe. - Később megbeszélitek. Grace, kérlek, innentől ne kiabálj vele! Haragudj rá nyugodtan, inkább ne nagyon beszélj vele, de a kiabálást hagyd! Most már tudja, hogy baj van.

*****

Az utóbbi pár napban elég nagy volt a csend a Ricciardo-házban, de leginkább azért, mert Nate és Grace nem nagyon álltak szóba Daniellel, csak Joe és én beszéltünk vele. Teljesen érthető volt, de ugyanakkor valahol sajnáltam is. Szerencsére arra rá tudtam venni Nate-et, hogy visszamenjünk Monacóba, azt mondta, azt is meggondolja, hogy elmenjünk-e Las Vegasba.

- Jól vagy? - mentem ki Danielhez késő este az udvarra. A medence szélén ült, a lábait belelógatta a vízbe, pedig annyira nem volt még meleg. Leültem mellé törökülésbe, majd rámosolyogtam.

- Hogy lennék jól? - motyogta, de rám sem nézett. - Nagyon elcsesztem. Szakítottam Camille-lal. Rá sem bírok nézni. Egy üzenetben dobtam ki. Bosszút esküdött, szóval várom, hogy mivel vág majd vissza. A fiam gyűlöl, anya szintén agyonütne, ha lehetne.

- Nate nem gyűlöl - tettem a vállára a kezemet.

- Isie, ne! Ne is próbáld magyarázni! Igaza van. Cserben hagytam, pedig ő kellene a mindenem legyen, de nem. Én inkább egy nőt hajkurásztam ahelyett, hogy a fiammal legyek. És az a nő bántotta is őt.

- Gyere ide! - nyújtottam ki felé a karomat.

- Most miért vagy ilyen kedves velem? - nézett rám igen keserűen, majd kissé arrébb is húzódott, így elengedtem az ölelés ötletét. - Eddig te is nagyon kemény voltál velem. Megjegyzem, jogosan.

- Csak a szemedet akartam felnyitni. Azért voltam gonosz. Nate miatt haragszom rád mindössze.

- Köszönöm, hogy mellette voltál és úgy vigyáztál rá, mintha a sajátod lett volna. Soha nem lehetek majd elég hálás emiatt.

- Nem kell megköszönnöd.

- Isie, utálsz? - kérdezett rám hirtelen.

- Dehogy utállak. Meg tudnálak verni, ez tény, de utálni nem utállak.

- Becsszó?

- Becsszó! - nyújtottam felé nevetve a kisujjamat, mire ő is elnevette magát, majd megfogta a kezem. - Mit csinálsz?

- Semmit, csak megfogtam a kezed. Nagyon sajnálom az elmúlt heteket. Nem ezt érdemeltétek. Szerinted rá tudod venni Nate-et arra, hogy eljöjjetek Las Vegasba?

- Tehát innen fúj a szél - jelentettem ki diadalittasan, pedig igazából csalódott voltam, mert azt hittem, meg akar csókolni. Hülye vagy Isie! - Rá tudnám venni, de nem akarom. Az ő döntése kell ez legyen. Főleg, ha Camille is ott lesz. Nem akarod még több traumának kitenni szegényt, ugye?

- Igazad lehet - hajtotta le a fejét. - Nem tudom, hogy lehettem ilyen vak.

- Szerelmes voltál. Vagy kanos, ezt nem tudom. De nem két nap lesz, mire Nate újra bízik majd benned.

- Tudom, jó éjt puszit se adhatok neki. De ma már legalább köszönt reggel. Sikernek könyvelem el. Hálás vagyok azért, amiért vigyáztál rá! - mosolyodott el, majd magához ölelt, mire sóhajtottam egy nagyot.

- Nem kell hálálkodnod. Szívesen teszem. Imádom a fiadat.

- Ő pedig téged. Nem bánom, hogy rád esett a választásom annak idején. A lehető legjobb tanár vagy. Vagyis a pótanyukája inkább. Lehettem volna okosabb is és nem elrontani ezt.

- Fejezd ezt be, Daniel! Már nem tudsz ezen változtatni.

- Tudom. És sajnálom. Biztos megvan a véleményed rólam.

- Igen, megvan. De azt jobb, ha nem tudod. Igazából csak azt nem értem, hogy lehettél együtt egy ilyen nővel. Ennél jobbakat is találhatsz bármikor.

- Igazából tetszett, hogy mert kezdeményezni, és úgy éreztem, felkeltettem valaki érdeklődését. Nem gondoltam, hogy ennyire csúnya vége lesz. Maxra kellett volna hallgatnom.

- Miért? Mit mondott? - néztem rá kiváncsian.

- Idézem. A szexi tanárnénire kellett volna ráhajtanod, te barom!

- Tessék? - kérdeztem teljesen meglepve.

- Max szerint jobb lett volna, ha veled jövök össze - mondta mosolyogva, majd ismét magához húzott és egy puszit is nyomott a homlokomra. - De talán egyszer visszaszerzem a bizalmad és bepróbálkozom nálad.