Kedden még be kellett mennem az iskolába, mivel el akartam hozni a tanáriból a cuccaimat. Pakolás közben üvöltött a zene a fülemben, így nem is vettem észre, hogy a volt férjem is bejött. Már csak akkor tudatosult bennem, hogy rajtam kívül is van bent valaki, mikor a derekamra csúsztatta a kezét.

Összerezzentem, kikaptam a fülhallgatót a fülemből, megfordultam, majd mikor felfogtam, hogy ő az, lendületből megpofoztam.

- Imádom, hogy ilyen harcias vagy - suttogta, mire forgatni kezdtem a szemem. - Hová mész? - kérdezett rám, miután ránézett a dobozomra.

- Az agyadra, édes! - nyomtam egy puszit az arcára, majd felkaptam a holmimat és kisiettem az irodából, mert tudtam, kevés dolog idegesíti fel annyira, mint az, hogy ha nem kap értelmes választ. Remélem megpukkad az az idióta.

Hazasétáltam, bevittem a kis pakkomat a szobámba, majd bevonultam a fürdőszobámba. Teleengedtem a kádat vízzel, beledobtam egy fürdőbombát, aztán levetkőztem, beleültem a vízbe, és nyakig el is merültem. Mikor meguntam a csendet, kapcsoltam zenét, és próbáltam relaxálni. De persze végig azon kattogott az agyam, hogy holnap este úton leszek Hollandiába és ott lehetet a futamon. Ha az elmúlt tanév végén valaki ezt mondja nekem, nem kicsit nevettem volna ki.

Fürdés után úgy gondoltam, ideje lenne még egyszer átnézni a cuccaimat, csak, hogy biztosan ne hagyjak otthon semmit. Persze, semmilyen fontos dolog nem maradt ki, de túl izgatott vagyok ahhoz, hogy racionálisan gondolkodjak.

Egyszerűen már nem tudtam mit csinálni, járkáltam körbe a házban, de semmi nem foglalt le. Kegyetlenül idegesítő volt, olyan voltam, mint egy csokival és kávéval teletömött hiperaktív gyerek. Jobb hasonlatom nincs.

A megmentőm végül Daniel személyében érkezett meg, mikor felhívott, hogy menjek át hozzájuk, segítsek neki összeszedni a nagy tanszerkupacból azt, amire valóban szüksége lesz Nate-nek a következő pár hétben. Seperc alatt elkészültem, mert csak egy hosszú, szaggatott farmert és egy kék pólót kaptam magamra, meg egy magasszárú sportcipőt. A telefonomat zsebre vágtam, és úgy rohantam, hogy a kulcsaimat is majdnem bezártam a lakásba. Idióta, Isie!

Pár perc múlva már Danék épületében veszekedtem a portással, mert nem akarta elhinni, hogy nem egy rajongó vagyok, aki csak zaklatni akarja a pilótát. Persze, Daniel cseszett rá felvenni a telefont, így kelletlenül, de kimentem az épület elé, majd leültem a lépcsőre. A mérgelődésemet Grace hangja szakította félbe, aki épp egy jól megpakolt szatyorral közeledett felém.

- Isabella, hát te? - nézett rám kíváncsian, majd felém nyújtotta a kezét, hogy segítsen felállni.

- A fiad áthívott, de a portás nem engedett be, Dan pedig nem vette fel a telefont, amikor hívtam - soroltam, miközben a szerencsétlenkedésemmel majdnem őt is lerántottam a földre. Micsoda címlap lenne belőle! Agresszív rajongó támadt rá Daniel Ricciardo édesanyjára. Híres lennék. Meg közutálat tárgya, de kit izgat?

- Istenem, nem is ő lenne - nevetett fel. - Gyere, velem fel fognak engedni.

- Köszi szépen.

Grace elmagyarázta a portásnak, hogy tényleg nem vagyok egy rajongó, aki rá akar törni Dan életére, így nagy bocsánatkérések közepedte engedett be bennünket a lifthez.

Nem haragudtam rá, mert jogos, hogy nem enged fel akárkit, biztos hallott már cifra dolgokat, nem csodálom, hogy mindent fenntartásokkal kezel. Teljesen jogos a részéről, elvégre a saját állásával játszana.

- Fiam, a telefon azért van, hogy felvedd! - kiáltotta Grace amint beértünk. - Néha még mai napig olyan, mint egy gyerek. Nate sokkal érettebb tud lenni, mint ő - nevetett.

- Nate olyan aranyos tud lenni.

- Mindennél jobban szeretem a kis törpét - jelentette ki mosolyogva, közben pedig elkezdett kipakolni a szatyrából. - Ma a kedvencét főzöm vacsorára.

- Ez nagyon kedves tőled. Segítsek esetleg?

- Dehogy! Megcsinálom hamar. Hawaii csirkemell lesz kukoricás rizzsel. Mondanám, hogy igazi gourmet a gyerek, de nem az - kuncogott. - De, ha már visszamegyek Ausztráliába, akkor előtte járjak még a kedvében.

- Ó, azt hittem, te is jössz velünk.

- Nem, haza kell mennem, most karácsonyig már nem hiszem, hogy találkozunk. Akkor Danielék jönnek majd hozzánk - mosolygott boldogan. - Így, hogy Nate iskolás lesz, már másképp alakulnak a dolgok. Tudom, te nem babysitter vagy, de mostantól rengeteget lesz veled, Daniel meg úgy alakítja a napjait, hogy jó legyen, tudjon vele foglalkozni tanulás után. Sokszor nem könnyű megoldani így, hogy az exfelesége eltűnt, de jobb nekik nélküle.

- Sajnálom, hogy ez történt.

- Egy pillanatig se sajnáld! Az a nő nem volt Danielhez való. De nem szóltam bele, mert ő akkor boldog volt, nekem pedig az volt a fontos, hogy a fiam jól legyen. Egyedül annak örülök, hogy lemondott Nate-ről. És már itt is van az említett gyerek - mosolyodott el. - Nate, apád merre van?

- Le fogod szidni? - vigyorgott a kisfiú. - Beszél valakivel - húzta meg a vállát, majd kinyitotta a hűtőt. - Nyami! Csoki! - vette ki az édességet.

- Nem, Nate! Nincs csoki ebéd előtt - kapta ki a kezéből. - Meg amúgy is, azt a brownie-hoz vettem. Viszont, hoztam neked fahéjas csigát, csak apádnak el ne mondd, mert kapunk mind a ketten - nevetett a nő, majd kivette a táskájából a gondosan becsomagolt péksüteményt. Elővett a szekrényből egy tányért is, rátette az édességet, Nate kezébe adta, mire a fiú egy csibészes mosollyal az arcán berohant a szobájába. - Ma szinte semmit nem evett, de a fahéjas csiga mindig telitalálat nála, így vacsoráig nem éhezik. Daniel tuti elharapná a torkomat, ha látná, de a nagyiknak az a dolga, hogy elkényeztessék az unokájukat.

- Ez jogos - nevettem. - Grace, tényleg, miben segítsek? - kérdeztem rá kicsit később.

- Isabella! Nem házvezetőnek kért fel Daniel, hanem Nate tanárának. Nem szeretnénk visszaélni azzal, hogy itt vagy.

- Dan azt mondta, érezzem otthon magam, szóval ebbe beletartozik, hogy nem csak a lábamat lógatom.

- Pont olyan makacs vagy, mint a fiam. Segítesz akkor a vacsorával?

- Persze - pattantam fel. - Mit csináljak?

- A sütit vagy a csirkét szeretnéd inkább?

- Sütni nem tudok - vallottam be kissé szégyenkezve. - Valahogy mindig elrontom, egyedül sütiporból tudok sütni, mert az elviekben hülyebiztos. De sokszor azt is meg tudom égetni. Pedig mindig ott rontottam a levegőt, mikor anya vagy nagyi sütött.

- Nem szégyen ez, Isabella! Nem mindenki jó ugyanabban. Később lehet belejössz, de ha nem, akkor se lesz belőle gond. Nem múlik ezen semmi.

- Köszönöm, nagyon kedves vagy.

- Ugyan, a kedvességet sose köszönd! Alap dolog lenne. Csak sajnos nagyon kevesen élnek vele, pedig nem nagy erőfeszítés, és ingyen is van.

- Bárcsak mindenki így gondolkodna. Sokkal jobb lenne a világ - sóhajtottam, majd elővettem egy kést a pulton lévő tárolóból, hogy nekiessek az ananásznak. Épp csak, hogy belevágtam, megcsörrent a telefonom. Bosszúsan tettem le a kést, hogy kihalásszam a készüléket a zsebemből, de mikor láttam, hogy Dan az, egyszerűen kinyomtam, úgyis itt van a lakásban.

Grace csak elnevette magát, majd kiáltott a fiának, hogy vonszolja ki magát a konyhába. Sokáig nem is kellett várni a férfira, vigyorogva lépett be, majd megölelte az anyját.

- Fiam, a telefon nem dísznek van! Szegény Isabella hívott.

- És én vissza is hívtam - vágta rá azonnal, mire az anyja az irányába csapott a fakanállal.

- Igen, de addigra már szerencsére be tudott jönni. Mert a portás amúgy nem engedte be és a lépcsőn ült. Velem jött fel. Megjegyzem, lóg az eső lába, szerencséd van, Daniel, hogy nem ázott el szegény lány.

- Az igen, valaki hamar az ujja köré csavarta anyámat - nézett rám nagy szemekkel. - Bocsánat, ne haragudj! Nem értem, miért nem engedtek fel, pedig beszéltem a portással, hogy téged beengedhetnek, a nevedet is felírta a listára. A telefont pedig amiatt nem vettem fel, mert le volt némítva, mivel a sajtósom beszúrt nekem egy idióta interjút.

- Ugyan, én nem haragszom. Dolgod volt, nem haltam meg odalent. Hamar ideértem, az volt a baj.

- Többé ez nem fordul elő. Isie, egyébként te miért is küzdesz azzal az ananásszal? Nem házvezetőnek vettelek fel. Nem tartozik a feladataid közé.

- Én is pont ugyanezt mondtam, de azt mondta, ha már otthon akarja érezni magát, akkor nem tud láblógatva itt ülni - forgatta a szemét a pilóta anyja.

- Tényleg szívesen csinálom. Nincs bajom a kétkezi munkával. Tanár meg csak amiatt lettem, mert imádom a gyerekeket.

- Ez utóbbi a legnagyobb szerencsénk. Főleg a kedvenc törpémé - vigyorgott Dan. - Képzeld, elintéztem neked mindent ahhoz, hogy be tudj jönni a paddockba.

- Ezt még mindig nem bírom feldolgozni. Jó ideje gyűjtök arra, hogy vegyek paddock-belépőt, de mindig, mire arra került a sor, úgy gondoltam, hogy felesleges annyi pénzt kiadni rá. Erre most még fizetnek is, hogy ott legyek - vigyorogtam. - Arany életem lesz.

- Egy biztos, sokan lesznek irigyek rád - jelentette ki Grace.

- Persze, elvégre mennyi időt tölthet velem - mondta fapofával Daniel, mire az anyja elég csúnyán nézett rá. - Most mi van? Népszerű vagyok a nőknél - húzta ki magát.

- Az lehet, de neked mindig csak az olyanok kellettek, akik kihasználtak. Lindában is csak annyi jó volt, hogy megszülte a fiadat.

- Azért volt még benne jó dolog - jelentette ki a pilóta idióta vigyorral az arcán, majd kitört belőle a röhögés, amitől aztán én is nevetni kezdtem.

- Az ég áldjon meg, fiam! A perverz fantáziáddal együtt - bosszankodott Grace.

- De anya! Semmi rosszra nem gondoltam!

- Nem... ismerlek már, Daniel! Azért Nate előtt fogd vissza magad! Isabella, mennyit kell fizetnem azért, hogy Dant jómodorra tanítsd? Mert, ahogy látom, nekem ez nem jött össze.

- Én csak gyerekeket tudok tanítani - tártam szét a karjaimat.

- Dan is egy nagy gyerek. Csak őt már nem kell megtanítanod írni és olvasni. Szóval?

- Köszi, anya! Égess csak le Isie előtt.

- Daniel, saját magadat égeted - nevetett Grace.

- Aha, nem is igaz.

- Nyugi, Dan, én jól szórakozok, és mivel pont olyan hülye vagyok, mint te, így imádom a humorodat is.

- Látod, anya, így kell ezt! - szorított magához.

- Istenem, Nate lesz a legfelnőttesebben viselkedő hármótok közül. Szegény gyerek! - ingatta a fejét, majd visszafordult a pult felé.

- Ebben lehet lesz valami - helyeseltem. - Daniel, ha nem zavar, hámoznám tovább az ananászt! - kapálóztam, és reménykedtem benne, hogy elenged.

- Jól van na! Tudok segíteni nektek valamiben? - kérdezte kicsit később a pilóta.

- Persze, fiam, mosogathatsz! Vagy pakolj ki a mosogatóból!

- Most jut eszembe, dolgom van - röhögött.

*****

A szívem a torkomban dobogott, mikor átmentem az útlevélellenőrzésen, el sem akartam hinni, hogy hamarosan egy Hollandia felé tartó magángépen ülök majd. Dan és Nate ugyanakkor a lehető legnagyobb nyugodtsággal sétáltak a kapunk felé, látszik, nekik ez tényleg egy mindennapi utazás, nem úgy, mint nekem.

- Isie néni, ideges vagy? - kérdezte nem sokkal felszállás után Nate.

- Igen, egy kicsit. Na jó, nagyon. Vagyis inkább csak izgulok.

- Nyugi, Isie, nem lesz semmi baj. Imádni fogod a paddockot, ígérem. Holnap majd körbevezetlek. Csak arra készülj fel, hogy hamar középpontba kerülsz, ha ismeretlenül megjelensz mellettem, de már kész van erre minden válasz. Ha Lindáról kérdeznek, egyszerűen mondj annyit, hogy ez nem a te dolgod.

- Szerintem mondd azt, hogy meghalt - jelentette ki Nate, mire elkerekedett szemekkel néztem rá, elvégre erre nem számítottam.

- Nate, ezt megbeszéltük már! - ripakodott rá az apja, mire Nate forgatni kezdte a szemeit.

- Nekem ő nem az anyukám. Ha az lenne, akkor nem hagyott volna itt - motyogta, majd dörzsölni kezdte a szemeit. - Nem tudom, miért nem szeretett. Biztos valami rosszat tettem - kezdett el keservesen sírni, mire az én szemem is könnyes lett, annyira megsajnáltam.

- Nate, te semmi rosszat nem tettél - öleltem meg óvatosan. - Te egy nagyszerű gyerek vagy, nem a te hibád. Ne sírj, kérlek!

- Igaza van Isie-nek, ez nem a te hibád, Nate! - ült le mellé a pilóta. - Nem tehetsz arról, hogy mi történt.

- De mindenkinek van anyukája, csak nekem nem! - jegyezte meg.

- Nekem sincs. Vagyis az igazi anyukám meghalt, mikor még kisbaba voltam. Az apámat pedig nem is ismerem - meséltem. - Másfél éves voltam, mikor örökbefogadtak. Őket tekintem a szüleimnek. Tudom, ez nem pont ugyanaz, de az igazi apám engem is elhagyott, az igazi anyukámnak meg nem volt olyan rokona, aki fel tudott volna nevelni. Neked legalább itt van apukád, illetve a nagyszüleid. Hidd el, nagyon szerencsés vagy miattuk.

- Szegénykém - nézett rám szomorúan Nate. - De azért a mostani szüleid szeretnek?

- Igen, jó helyre kerültem. Hidd el, neked is lehet majd még egy olyan nevelőanyukád, aki nagyon fog szeretni.

- Cuki vagy, Isie néni.

- Igyekszem - mosolyodtam el.

- Sajnálom, ami veled történt - szólalt meg végül Daniel.

- Nem kell sajnálnod! Szuper gyerekkorom volt, illetve most is boldog vagyok, lehet, hogy nem a vérszerinti családom, de így tökéletes. Ne keseredj el, Nate, neked is ugyanilyen jó lesz!

- Megígéred? - kérdezte reménykedve.

- Apukád mellett szuper életed lesz mindenképpen - adtam meg a lehető legdiplomatikusabb választ, amit csak tudtam.

- Már értem, miért te vagy a legmenőbb tanítónéni - húzott magához Daniel.

- Igyekszem - mosolyodtam el.

- Jól megy - nézett rám komolyan. - Szuper anyuka leszel majd.

- Remélem.

- Isie néni, hidd el! Képzeld csak, volt olyan gyerek, aki azt mondta, hogy bárcsak inkább te lennél az anyukája. Szóval én hinnék neki.

- Nagyon aranyosak vagytok - öleltem meg őket.

- Igyekszünk - mosolyodott el Dan.

- Te inkább a pályán igyekezz! - szóltam rá vigyorogva.

- Nézd már! Valaki parancsolgat. Szép, mondhatom.

- Csak fegyelmezni próbállak. Anyukád úgyis azt mondta, hogy neveljelek meg - kuncogtam.

- Nagyinak mindig igaza van - vont vállat Nate, mire az apjától egy nagyon csúnya pillantást kapott.

- Neked az én oldalamon kellene állnod, fiatalember!

- Jó, majd fogok. Egyszer. Talán.

- Istenem, Nate! Miért vagy olyan bolond, mint én? - forgatta a szemeit az apja.

- A fiad vagyok. Kire hasonlítsak?

- Igaza van - helyeseltem.

- Azt hiszem, jól ki fogtok jönni egymással - ingatta a fejét Dan.

- Én már most szeretem Isie nénit.

- Nate, szerintem nyugodtan szólíts Isie-nek csak, nem kell a néni, nem a suliban vagyunk.

- Oké, én benne vagyok. Nem kell kétszer mondani - tárta szét a karját.

- Dan, a fiad hihetetlen. Imádom.

- Hogy tud ez a gyerek mindenkit az ujja köré csavarni?

- Tanulhatnál tőlem - jelentette ki, mire kitőrt belőlem a röhögés.

- Ezt megkaptad, Daniel! - simogattam meg a karját.

- Nem baj, kaptok ti még ezért! Szövetkeztek itt ellenem. Jól van, megkapjátok ti még a magatokét. Azt hiszitek, megússzátok? Hát tévedtek. Várjátok majd ki a végét!

*****
Sziasztok!

Ez lett volna a második rész. Tudom, itt még senki nem rágja le a kezét, de innen indulnak majd be igazán az események.

Folytatás hamarosan.

Puszi