- Yun gyere ki lécii~-könyörgött nekem már Baek legalább fél órája.
- Nem- szipogtam és ujjabb zsepit használtam el.
A pofon helye égetett, de nem csak az arcomon, hanem a szívemben is.
- De már elment. Legalább engedj be. Kérlek. Így tehetetlen vagyok.
Sóhajtva felálltam és kinyitottam az ajtót majd mint egy éllettelen baba, vissza akartam dőlni az ágyba, de elkapta a derekam és magához húzott.

- Beverhetem a képét amiért megütött?- suttogta a kérdést a fülembe.
- Nem- ráztam meg a fejem.
- Fáj?- simogatta a fájó pontot az arcomon. Felszisszentem a hirtelen érintésre.
- Igen, de túlélem- motyogtam.
- Segítek elfelejteni- kezdte csókokkal behinteni a nyakam. Ellazultak eddig befeszült izmaim és elengedtem magam. Legalább egy kis ideig legyek boldog...

                           ***
   - Yun!- szólt fel anya az emeletre.
- Neeem- nyöszörögtem Baek mellkasán feküdve.
- Na Yunie menj mert biztos valami fontos- puszilgatta az arcom.
- Ah jó- álltam fel nehezen és felöltözve mentem le.
- Szia Anya- bicegtem oda hozzá.

- Szia kicsim. Jobban vagy?- puszilta meg a fejem.
- Aha...am anya...szerinted Ribanc vagyok?- kérdeztem mire anyám lefagyott.
- Dehogy vagy az. Ilyen, hogy jut eszedbe?- hülledezett.
- YoonGi...- motyogtam az előtte rég ki nem mondott nevet.

- Mit mindott?- szorult anyám keze ökölbe.
- Nyugi csak kifejezte mit gondol rólam. De te is annak tartassz?
- Nem. Egyáltalán nem vagy ribanc. Meg ne halljam ezt mégegyszer.
- Jó csak...ahogy nézett rám...ah midegy.
- De te annaktartod magad?

- Nem. Természetesen nem- ráztam meg a fejem.
- Akkor hát nem vagy az és kész. Másol véleményével meg ne foglalkozt- simogatta meg a fejem.
- Szeretlek Anya- bújtam hozzá.
- Én is téged- ölelt meg.
Visszamentem Baekhez.

- Na mizujs cicám?- nézett fel rám a telefonjából.
Levettem a pólóm és felvettem az ő ingét ami kétszer akkora volt mint én.
- Semmi. Azt kérdezte, hogy jobban vagyok-e- vontam meg a vállam és befeküdtem mellé.
- Én jobban vagy?- mosolygott rám lerakva a telefonját.

- Hát sikerült mély benyomást tenned azért, hogy jobban legyek- néztem ártatlanul a szemeibe de a gondolataim rettenetesen piszkosak voltak.
- Oh hogy te- kuncogott és ajkaimra puszilt.
- Na én nem mondtam semmit- nevettem.

- Mi lenne ha most én magadra hagynálak hogy elkészülj. Én is hazamegyek átöltözni és elviszlek valahova?- simogatta a hasam.
- Jó legyen- bólintottam és utolsó csók után hazament én pedig gondolkoztam, hogy mit is vegyek fel. Beálltam a szekrényem elé és mivel dög meleg volt ezért kivettem egy fekete rövid nadrágot és egy egyszerű haspólót. Próbáltam óvatosan felvennu de nem ment egyedül.

- Sam!- kiabálltam a növéremnek.
- Igen Yunie?- jött be.
- Segíts felvenni- adtam neki oda.
- Gyere- guggolt le hozzám és rámadta.
- Jól leszek így?- nézten magamon végig.
- Miért vagy vele?- kérdezte meg hirtelen. Tehetten volna a hülyét, de feledleges lett volna. Tudtan mire gondol.
- Mert szeretem- motyogtam.

- És YoonGit?
- Tudod, hogy még mindig mindennél jobban- állítottam már két hete ugyan úgy.
- Akkor miért nem mondod el neki?- értetlenkedett.
- Ad egy: megütött. Már közelébe sem megyek. Ad kettő: hiába mondanám el nem változtatna semmin mert nem lehetünk együtt. Ad három: ribancnak tart- soroltam az érveimet.

  Mielőtt válaszolhatott volna csörögnu kezdett a telefonom.
YoonGi. Felvegyem? Nyomjam ki? Hagyjam hagy csörögjön?
Végül...

Sziasztok! Bocsi a késői részért és a végéért ne megölni 😅😅 ha tetszett jelezzétek ☆-al és kommentel. Hamarosan folytatom. Sziasztok ! ⓑⓨⓔ