Tavasz. Minden diák örül hogy egyre közelebb van a nyári szünet, de ide nem tartozok bele én és azok akiknek bármilyen köze volt a kajacsatához az ebédlőben karácsony előtt.

-Nem ajánlom hogy annyira várják a tavaszt! Ez mégis mit akart jelenteni? -dőlt neki a szekrényemnek Flash.
-Már körülbelül kétszázszor tetted fel ezt a kérdést mióta vissza jöttünk a téli szünetről és még mindig nem tudom Flash! -csaptam be idegesen a szekrényemet miután kivettem a matek könyvemet.
-Jól van na! Nem kell leharapni a fejem! Mostanában tök idegrohamos vagy! -mondta én pedig egy szúrós pillantást vetettem rá. -Nem mondtam semmit!
-Én is úgy gondoltam!
-Már megint dührohamos? -lépett mellénk Mj.
-Ha-ha nagyon viccesek vagytok! Tudom hogy mostanában kicsit ingerültebb vagyok de...
-Kicsit? -szóltak közbe.
-Forduljatok fel! -mondtam és beviharoztam a matek terembe.
Hát igen, Peter miatt mostanában elég rossz a kedvem és ez másokra is kihatással van. Persze ez az én hibám, mert már rég oda mehettem volna hozzá hogy megbeszéljünk mindent, de ahhoz túl nagy az önbecsülésem, mit mondhatnák apám lánya vagyok.
-Vanessa Stark és a kajacsatás bandája legyen szíves és fáradjon a torna terembe! -zökkentett ki a sulirádióban hallatszódó igazgató hangja.
A cuccomat felkapva sietősen indultam el az előbb említett helyiséghez.
-Héj durci! Várj meg! -hallottam meg Mj kiáltását.
-Nem unod? -fordultam meg hirtelen, ő pedig a váratlan mozdulattól belém ütközött.
-Dehogy unom, sőt szinte már élvezem hogy a semmitől is idegbe jössz!
-Utállak!
-Imádsz! Csak úgy mint ahogy én téged!
-Ne a szádat jártasd, inkább gyere! -fogtam meg a kezét és a terembe vonszoltam.
Az igazgatón kívül még csak mi ketten voltunk a terembe ezért leültünk a legalsó padsorba és vártuk a többieket, akik csiga lassúsággal szállingóztak be a hozzánk.
-Szóval mindenki itt van? -állt be a terem közepére Mr Davis. -Remélem az aki nincs itt az tudja hogy nagyobb büntetést kap!
Erre egy csomóan elővették a telefonjaikat és hirtelen gyorsasággal irkálni kezdtek. Rá pár percre körülbelül 20 diák rontott be az ajtón.
-Így már mindjárt más! -csapta össze a két tenyerét. -Szóval gondolom nem kell emlékeztetnem önöket mit ígértem azon a gyönyörű téli napon.
-Több szünetet, csokit és, hogy mindenki jeles lesz év végén! -lépett be az ajtón Nathan Campbell az iskola legnépszerűbb hímneműje.
-Mr Campbell magával mindig öröm találkozni!
-Én is mindig örülök magának! Olyan jó beszélgető partnernek tetszik lenni!
-Inkább csak ülj le! -dörgölte meg az orrnyergét majd folytatta a beszédet.
-Ez mikor jött vissza? -súgtam oda Mj-nek.
-Nem tudom, de már most irritál!
-Nem is figyeltem hogy múltkor ott volt az ebédlőben!
-Én láttam!
-Miért nem szóltál?
-Nem éreztem fontosnak az exed jelenlétét közölni, főleg az után amit csinált veled!
-Tudom mit? Nem is érdekel, csak hagyjon engem békén!

Ki az a Nathan Campbell? Magas, fekete hajú, sötét barna szeme és tökéletes mosolya bármelyik lányt levesz a lábáról. Régen én is a naiv lányok közé tartoztam, de annak már vége. Hosszú sztori röviden, tavaly még az év elején elhívott randizni és másnapra már mindenki rólunk beszélt, hiszen ő Nathan Campbell, konkrétan mintha a legnagyobb híresség lett volna úgy kezelték. Szóval én lettem a híresség barátnője. Ebben az időszakban teljesen elhanyagoltam Mj-t és a többieket amit a mai napig bánok. Szóval igen együtt voltunk egészen november 1.-ig, amikor is az apja elment üzleti útra így neki szabad volt a pálya és szervezett egy bulit, 2 órán keresztül unatkoztam nála a kanapén amíg ő a haverjaival vedelte a piát, aztán oda jött hozzám és konkrétan felráncigált a szobájába, persze meg akart fektetni amit nyilván nem engedtem neki ő erre totál kiborult és haza küldött. Másnap délután üzenetben annyit írt hogy többé nincs szüksége rám és hogy ne keressem többet. Sírva mentem át Michelle-hez aznap aki mindennel próbált segíteni. Peternek és Nednek erről semmit nem mondtunk és nem is tervezünk mondani, ők pedig nem mernek azóta kérdezni róla mióta Mj leordította őket miatta, szóval a téma hivatalosan is le van zárva.

-Szóval holnap maguk a 8.-ik óra után kint várják a 2-es iskolabuszt. -mondta az igazgató, mire mindenki felháborodott hogy miért olyan későn.
-Csendet! Had fejezzem be! Szóval holnap mindenki öltözzön kényelmes ruhába, mert kirándulni megyünk méghozzá az erdőbe. -erre mindenki még feldúltabb lett. -Kettes párokat alakítottam az alapján hogy ki kinek az arcába, vagy ruhájába dörgölte az az napi ételt. Amint beérnek az iskolába az első óra előtt adják le a telefonjaikat az irodámba. Ha valami fontos dolog lenne értesítsék a szüleiket hogy az iskolát hívják. A feladatuk hogy közös erővel és egy térképpel kijussanak az erdőből,a többit majd holnap ott elmondom a felháborodás elkerülése végett.

-De akkor most ki kivel van? -kérdezte Mj.

- Épp most akartam mondani. Aki hallja a nevét az indul vissza az osztályba. Senki nem vár meg senkit! Akkor kezdjük az egésznek az indítójával, Vanessa Stark-al akinek a párja Peter Parker! -olvasta fel a papírjáról. Én és Peter csendben kisétáltunk a teremből, majd a folyosó végén szétváltunk.

•••

Másnap reggel ahogy azt az igazgató kérte mindenki leadta a telefonját, majd ment az órájára. Az óra után kisebb csoportokban szálltunk fel a suli buszra, körülbelül másfél óra alatt ott voltunk. Unott arccal álltunk meg a busz mellett miközben Mr Davis minden párnak adott egy térképet.Nálunk Peter kapta.

-A reggel leadott telefonjaitokat eldugtuk az erdő egyik pontján a feladatotok hogy közös erővel megkeressétek és legkésőbb sötétedésre ide érjetek! -mondta teljes nyugodtsággal a diri.
-Mi? Ezért adtam le a telefonom? És ha egy hajléktalan megtalálja és elveszi? -sipákolt az egyik lány, azt hiszem Lea a neve.
-Nyugalom Laura! -hát majdnem eltaláltam -Mr Murch vigyázni fog a telefonokra és csak a tulajdonosnak adja oda. Most pedig indulás!
Ahhoz képest hogy tavasz volt elég erősen fújt a szél pulcsim pedig nem volt szóval Peter mellett vacogtam.
-Tessék! -terítette rám a pulcsiját.
-Nem kell! Nem fázok!
-Látom! -nevetett én pedig normálisan felvettem a ruhadarabot, ő pedig megfogta a cipzárt és felhúzta rajtam. -Nehogy megfázz itt nekem dilis!
Dilis, hiányzott már ahogy mondja.
-Akkor itt előre! -indult el.
Már körülbelül 2 órája sétáltunk amikor Peter-t hívta a természet.
-Olyan lassú vagy! -sóhajtottam
-Már jövök!
Még egy órát sétáltunk, de még mindig nem találtuk meg a telefonokat és már senkivel sem találkoztunk az úton.
-Megnézhetem a térképet?
-Nem!
-Mindjárt sötétedik és még nem találtunk semmit! Add ide a térképet had nézzem meg hogy legalább jó helyen vagyunk-e!
-Jó helyen vagyunk!
-Komolyan? Itt merre kell menni? - mutattam az elágazódásra.
-Izéé.. balra!
-Mibe fogadunk hogy elvesztetted a térképet!
-Pff..Nem vesztettem el!
-Akkor hol van?
-Nem mindegy, akkor is tudom hol vagyunk!
-Ezt nem hiszem el Parker! Hogy lehet elveszteni egy rohadt térképet?
Peter válasz nélkül csendben sétált előttem én pedig csendben követtem. Az ég már besötétedett és még mindig nem találtunk semmit.
-Valld be hogy eltévedtünk!
-Nem tévedtünk el!
-Akkor hol vagyunk?
-Jó eltévedtünk!
-A te hibádból azt ne felejtsd el!
-Persze, minden az én hibám! -csapta a két kezét combjára.
-Te mondtad nem én! -kezdtem hátal sétálni hogy közben rátudjak nézni.
-Ezt nem hiszem el! Már megint kezded ezt a tök gyerekes viselkedést!
-Én vagyok a gyerekes? Te nem tudsz bocsánatot kérni amiért egy idióta farok voltál és titkolóztál előttem!
-Ne felejtsd el hogy neked is voltak titkaid!
-De én elmondtam! Azon a napon a tetőn levehetted volna a hülye maszkodat és most nem itt tartanánk!
-Sajnálom oké? Nem tudtam hogy mit csináljak! Hülye voltam!
-Na ne mond! -mondtam és egy gyors mozdulattal megfordultam egyenesen bele egy baromi nagy pókhálóba.
-Aah SZEDD LE! SZEDD LEE! -kezdtem el ugrándozni mint valami nem normális, majd egy hirtelen mozdulattal Peter-re ugrottam aki a két kezével megfogott a combom alatt hogy ne csússzak le, én pedig lábaimat a csípője köré kulcsoltam a kezemet pedig a vállára tettem
-Ne mozdulj! -súgta oda és egy egyszerű mozdulattal lesöpörte rólam a pókhálót.
-Köszönöm! -nyeltem egy nagyot.
-Szívesen dilis!
A csillagok és a hold fénye miatt szinte tisztán láttam ahogy a tekintete a szememről a számra vándorol majd vissza mire én reflexből megharaptam az alsó ajkam Peter pedig egyre jobban közelített.

Sziasztook!
Remélem tetszett ez a rész!
Szeretném megköszönni a sok pozitív vissza jelzést amit a könyvem kapcsán kapok és szeretnék elnézést kérni amiért elég ritkán válaszolok a kommentekre, csak nekem ez még tök új hogy dícséretet kapok az írásomra. Tényleg nagyon sokat jelent nekem hogy tetszik nektek amit csinálok!
Szóval nagyon szépen köszönöm hogy olvassátok a könyvemet!❤️