-Vanessa!... Ness! -keltem a bársonyos női hangra. Felnyitottam a szemem és egy teljesen más helyen ébredtem. Mindenhol fehérség volt, nem láttam hogy a helyiségnek hol az eleje vagy a vége.
-Natasha?..... Steve?.....Valakii? -kiabáltam a tátongó semmibe mire válaszul csak a visszhangom töredéke ütötte meg a fülem. -Rohadt jó! Egyedül vagyok egy nagy fehér semmiben és fogalmam sincs hogy jutok ki innen... és már magamban is beszélek! -forgattam meg a szemem, majd elindultam egy random irányba. Igazából szerintem tök mindegy volt merre megyek, sehol nem láttam kiutat.
-Hova ilyen sietősen? -csapta meg a fülem újra a már-már ismert női hang mire az ijedségtől a szívemhez kaptam a kezem, majd a hang irányába fordultam.
-Ember! Te aztán tudod hogy okozz valakinek instant szívstoppot!
-Neharagudj! -kuncogott fel. -Nem állt szándékomban megijeszteni!
-Okéé furcsa idegen! Ki vagy te, én pedig mit keresek itt?
-A kilétem nem fontos! Azért vagy itt mert azt szerettem volna hogy itt legyél!
-Aha... és pontosan miért is? -értetlenkedtem.
-Az erőd igen különleges!
-Ja tudom az űrbéli kő meg ilyenek bla bla bla... -tettem unottan keresztbe a karom magam előtt.
-Tévedés! -mosolygott rám kedvesen.
-Tessék?
-A kő nem űrbéli és nem is apád kutatási anyagának egyike!
-Ezt most nem értem!
-Az anyukád egy eléggé okos boszorkány nő volt!
-Oké.. mivan? Mostmár teljesen elvesztettem a fonalat! -Az én anyám egy önző ember és kizárt hogy boszorkány lett volna.
-Nem! Most nagyon figyelj rám nem fogom elismételni!
Válaszul bólintottam egyet, mire belekezdett.
-Ő volt a világon a legismertebb boszi, mindenki ismerte. Ha bárki meghallotta a nevét az biztosan összerezzent a félelemtől. -mondta majd a kezét fektetett nyolcas alakban meghúzta előttem, én pedig egy teljesen más helyre kerültem, pontosabban a történetbe. -Majd egy nap az anyád egy diadalmi győzelme után úgy gondolta kijár neki a szórakozás, ezért a barátnőivel elmentek egy halandó bulira, ahol találkozott Tonyval, az apáddal. Eléggé össze melegedtek a partin ahol meg is fogantál. -mondta mire én elfintorodtam. Mármint az ember annyira nem kiváncsi arra hogy hogyan készült el. -Viszont apád az után az éjszaka után egyszer sem volt képes keresni édesanyád, valószínűleg azért mert a sárga földig itta magát azon az éjszakán és nem emlékezett semmire. Eveline az anyád azonban nem hagyta annyiban, mikor kiderül hogy terhes minnél hamarabb megpróbálta felvenni Tonyval a kapcsolatot ami sikerült is, de persze először nem volt hajlandó elhinni hogy tényleg az övé a gyerek viszont nem hagyta egyedül Eveline-t megvárta a szülést, majd apaságit csináltatott! Mikor kiderül hogy tényleg az övé vagy Tony magának akart anyád viszont nem engedett, ezért egyezséget kötöttek, hogy édesanyádnál maradsz, de csak addig ameddig biztonságban vagytok!
-Bocsi hogy közbe vágok, de miért ne lettünk volna biztonságban?
-Mint mondtam Eveline volt a leghatalmasabb boszorkány, sok ellensége volt, majd miután kiderült hogy egy halandótól kett gyermeke az ellenségei száma csak gyarapodott. A földön bújt el, varázs boltot nyitott és minden rendben volt, egészen a negyedik szülinapodig amikor is anyukád kapott egy levelet a legjobb barátnőjétől hogy a boszorkányok megtudták hol van és lázadnak. Eve egyből cselekedett és elvitt Tonyhoz és..
-És onnantól kezdve többet nem láttam! -vágtam újra közbe. -Gondolom azóta vígan éli az életét nélkülem! -éreztem a gombócot a torkomban és tudtam hogy nem sok választ el a sírástól.
-Megint tévedsz! Anyukádat még aznap éjszaka elkapták és máglyára küldték! -csuklott el a hangja, majd az emlékképek eltűntek én pedig újra a fehér térközben voltam.
-Az erőm -kezdtem volna, de tovább folytatta a beszédét.
-Emlékszel amikor anyukád minden este későn jött haza és minden reggel korán ment el?
-Valami rémlik... -húztam el a szám.
-És arra hogy minden reggel mikor felébredtél 4 szál rózsa volt az asztalodon mellette egy üzenet amit te akkor még nem tudtál elolvasni mivel még pici voltál, de a nagymamád minden reggel bement hozzád hogy felébresszen, megfogatta veled a rózsákat és mindig elmondatta veled a latin szöveget!
-Soha nem értettem, mégis mindennap megcsináltam!
-Minden egyes nap új rózsákat kaptál a régiek pedig mindig eltűntek viszont a szülinapodra már nem kaptál, mivel már nem volt szükséges. A kő amitől "kaptad" az erődet -mutatott idézőjelet. -a neve rózsa kő. Azért kellett a rózsáknak latinul beszélned hogy apránként el tudják venni az erődet. Mikor már egy csepp sem maradt benned Eveline az összeset egybe rakta és így magától kővé dermedt. A követ nekem adta és azt mondta hogy csak akkor adjam neked oda ha a világ a végéhez közeledne vagy valami hasonló vészhelyzet lenne.
-Szóval a világ a végéhez közeledik? -akadtam ki.
-Vagy valami hasonló! De a lényeg hogy azért vagy itt hogy segítsek neked! -Nem hagyta hogy közbe szóljak csak mondta. -Nincs már sok időm szóval gyorsan elmondom mit csinálj aztán fel kell hogy kelj! Amikor bármit szeretnél csinálni az erőddel akkor teljesen az elmédre kell hagyatkoznod! Meg tudsz jeleníteni tárgyat a kezedbe! Érezni fogod hogy erőteljesen boszorkány vagy, vagy csak egy sima egyszerű boszorkány!
-Mégis honnan?
-Majd meglátod! De az időm lejárt! Talán még találkozunk! Oh és ne használd feleslegesen az erőd, nem a S.H.I.E.L.D. betanított robotja vagy aki elintézi a piszkos munkát!-mondta majd egyszerűen eltűnt.
Hogy jutok ki innen? Gondolkodtam már egy ideje mire éreztem hogy egyre nehezebben kapok levegőt, majd minden elsötétült.

•••

Levegő után kapkodva ültem fel az ágyon, majd ránéztem az éjjeli szekrényen lévő órára.
6:20 volt tehát eléggé korán ébredtem. Natasha mellettem még aludt én viszont már nem tudtam és nem is akartam vissza aludni ezért kimentem a konyhába hogy csináljak magamnak egy erős kávét meg valami ehető reggelit.
Egy bögréért nyúltam a felső polcra amikor valaki megfogta a vállam.
-Segítsek? -hallottam meg Steve hangját, mire felé fordultam és megláttam ahogy izzadtan és fáradtan mosolyogva néz le rám a kék íriszeivel.
-Futni voltál?
-Nagyon látszik?
-Ááh neeeem! -húztam el a szavakat. -De amúgy nem kell segítség köszi!
-Egyezzünk meg valamiben!
-Hallgatlak!
-Ameddig én csinálok neked reggelit minden problémát megbeszélünk!
-Reggelivel nem tudod megvenni a bocsánatomat!
-Igen tudom! Csak beszélgetni akarok! -mondta mire én beleegyezően bólintottam.

•••

-Az nem is úgy volt! -ütöttem bele nevetve Steve vállába.
-Ne tagadd emlékszem annyira nevettél akkor hogy kijött a narancslé az orrodon keresztül.
-Shhh! Az nem úgy történt csak halucináltál!
-De jól szórakoztok! Mi a nevetés forrása? -sétált lassan mellénk Nat.
-Semmi! -vágtuk rá egyszerre. -Mennyi az idő? -érdeklődtem Natashától.
-Háromnegyed kilenc!
-Ó -biggyesztettem le a szám. -Akkor én azt hiszem megyek is! Happy mingyárt itt lesz értem. -mondtam majd oda szaladtam Nat-hez és szorosan megöleltem. -Majd még jövök!
-Kikísérlek! -mondta Steve, majd elindultunk kifelé.
-Akkor most hogy állunk?
-Hát az épület előtt kb 4 méterre!
-Nem úgy! -nevetett fel. -Béke van?
-Mondjuk azt hogy félig!
-Mikor lesz teljes?
-Tudom hogy bejön neked Natasha!
-Mi?...Neem! -vakarta meg a tarkóját.
-Steve én itt éppen békülni próbálok szóval ne hazudj nekem!
-Ha így is van, én neki biztos hogy nem szóval ennyi!
-Figyelj teljes lesz a béke ha elviszed Őt egy étterembe vacsorázni!
-Mint egy randi?
-Pontosan! Oké? -nyújtottam felé a kezem.
-Oké! -fogta meg és ráérősen megrázta.
Két erős duda szó hallatán hátra fordultam és szembe találtam magam Tony kocsijával.
-Nekem végem! -vettem egy nagy sóhajt.
-Négy napra teszem ki otthonról a lábamat és te máris máshol alszol!
-Szia apaaa! Milyen volt az út?
-Szállj be a kocsiba! Most!
-Tony! -biccentett Steve.
-Kapitány!
-Hogy vagy?
-Hagyjuk a bájcsevejt, csak a lányomért jöttem!
-Tony beszéljük meg!
-További szép napot kapitány! -mondta és beszállt mellém az autóba.
-Ugye nem haragszol? -néztem rá aggódva miközben ő beindította a kocsi motorját és elindult.
-Nem haragszom, de ez volt az utolsó húzásod hogy valamit a tudtomon kívül csinálsz! Áll az alku?
-Kisujj esküt rá! -nyújtottam felé a kisujjam.
-Az olyan csajos dolog nem?
-Csak csináld apa! -mondtam mire unottan megrázta a kisujjam a sajátjával. -Ó és apa, szeretném ha mára össze hivnál egy kissebb interjú féleséget.
-Minek? Fényezni akarod jó apádat? -igazította meg a nyakkendőjét ami már amúgy is tökéletesen állt majd mindkettőnkből kitört a nevetés.
-Igazából, követném a példádat és elmondanám hogy én vagyok az új szuperhős és hivatalosan is felmondanák. -mondtam kicsit bizonytalanul, mire Tony nagyot nyelt.
-Miért döntöttél így?
-Egy megérzés! Na meg Natashával is beszéltem róla, de ő nem tudja hogy fel mondok!
-Szerződést nem írtál alá ugye?
-Nem én! -mosolyogtam rá mire egy gyors mozdulattal megsimogatta a fejem tetejét.

•••

-Köszönöm hogy eljöttek! Nem szeretném túl sokáig húzni a szót.... -akadtam el majd magam elé nézve láttam Mj biztató mosolyát és tovább folytattam. -Mint tudják feltünt egy új szuperhős. -egy kezet láttam felemelkedni a levegőben. -Maga ott piros blúzban! -mutattam rá.
-Esetleg tudja ki az és le akarja leplezni? Csak mert máskülönben nem igazán volt értelme összehívni a sajtótájékoztatót! -mondta mire idegesen fel nevettem.
-Ami azt illeti -kezdtem bele majd láttam hogy nyílik az ajtó Peter és Ned viszonylag halkan lépdestek az bejárat mellett álló Happy mellé aki mellesleg nem volt boldog az érkezésük láttán. Ned lazán intett nekem Peter pedig csak egy félénk mosolyt dobott felém. -Szóval Én vagyok az új szuperhős! -jelentettem ki mire kar fel nyújtás nélkül elkezdtek bombázni a kérdésekkel. Tony látta hogy nem birok velük és elindult felém, de intettem neki hogy nem kell. Ahogy a nő mondta kiürítettem az élmém és egy dologra koncentráltam hogy mindenki befogja. Összeszorítottam az öklöm mire síri csend telepedett a terembe.
-Köszönöm! Ott tartottam hogy én vagyok a random boszi aki csak a semmiből feltűnt! -mosolyodtam el. - Viszont az emberek megmentése felelőséggel jár, meg amúgy nélkülem is van elég hőse New Yorknak és környékének ami azt jelenti hogy én itt abbahagyom! Ha nagy lesz a szükség biztosan segíteni fogok a bosszúállóknak, de azon kívül fel mondtam a szolgálatot! Köszönöm hogy végig hallgattak! -mondtam és felszabadultan elsétáltam.

•••

Eljött a bál napja. Mj-vel a konyhában ülve vártunk, vagyis én vártam Michelle pedig nem akart egyedül hagyni. Hogy mire vártam? Megint Peterre! Nem beszéltük meg hogy még mindig áll-e hogy együtt megyünk, de az ellenkezőjét sem.
-Megyünk? -toporgott mellettem a barátnőm.
-Mingyárt, csak még egy perc komolyan!
-Tudom hogy azt a lúzert várod! És azt is tudom Nedtől hogy elakar veled menni a bálra!
-Akkor hol... -mondtam volna tovább, de Mj mobilja közbe zavart.
-Mondjad!... uhhum.... uhhumm.. ohh... jó persze megmondom neki, szia!
-Na ki volt az?
-Ned!
-Mit akart?
-Peter Lizzel megy a bálba! -sütötte le Michelle a szemét.
-Hogy mivan? -keltem ki magamból. -Mégis mi okon dobott engem, ha állításod szerint velem akart menni arra a hülye bálra? Nem! Tudod mit? Nem kell nekem fiú ahhoz hogy jól érezzem magam! Itt vagy te! A világ legeslegjobb barátnője, és csak az a lényeg hogy ma este már amennyire lehet kibulizzuk magunkat és elfelejtsük az unalmas életünket!

•••

-Hát ez a buli kurva unalmas! -kiabáltam Michelle fülébe, mivel másképp nem nagyon hallotta volna a zene miatt.
-Nem mondod Sherlock! -nevetett majd hirtelen elkomolyodott és a bejárat felé kezdett mutogatni, gyorsan megfordultam és az ajtóban megpillantottam Petert az arcán kiült a félelem és az aggódás. Lassú léptekkel Liz elé sétált beszélt neki valamit, majd kiszaladt a teremből.
-Hova megy? -értetlenkedett Mj.
-Nem tudom, de kiderítem! -szaladtam utánna. A folyosóra kiérve egy lelket sem láttam viszont a hátsó ajtó csapódását tisztán hallottam a csendes folyosón. Gyors léptekkel siettem a kijárat felé, mire szembe találtam magam Pókemberrel.
-Hát te? -kérdeztem meglepetten. -Mindegy nem lényeg a barátomat keresem Petert, nem láttad?
-Öhm, de... izé haza ment nagyon rosszul volt! Láttam hogy hányt meg minden!
-Aha és te mit keresel itt?
-Mi ez kihallgatás? Amúgy hallottam hogy a közelben van egy rossz fiú és őt próbálnám megállítani!
A karkötőmet meg nyomva a ruhámat át váltottam.
-Segítek!
-Minek a maszk? Már úgyis mindneki tudja ki vagy! -mondta flegmán,mire maszkomat levettem az arcomról és teljes erőmből a földhöz vágtam,majd lábamat futásnak eresztettem,ő pedig utánnam sietett. Útközben szembe találkoztunk Flash-el aki hatalmasat fékezett az Audi sportkocsijával amikor látta hogy az autó elé szaladunk.
-Flash! Kell a kocsid! Most! -kiáltottam rá.
-Ez az apám kocsija! Nem adhatom oda!
-Majd vissza kapod! -kiabált rá Póki is Flash pedig egyből kiszállt a kísérőjével.
-Tudod hogy kell vezetni? -kérdeztem aggódva.
-Nem!
-Cseréljünk helyet! Most!
Póki hezitált majd végül beleegyezett.
-Itt majd jobbra! -kezdett el navigálni.
-Honnan tudod merre kell menni?
-Van egy székes csávóm aki mondja az utat.
-Hova tűnt a régi ruhád? Az sokkal jobb volt!
-Hosszu történet! -zárta rövidre a beszélgetést és tovább navigált.
Pár perc kínos csend után egy baromi nagy kő épület elé értünk. A kocsiból kiszállva Póki megállított és az egyik oszlophoz tolt.
-Neharagudj! -mondta.
-Miért kéne? -kerdeztem vissza mire hálóját a jobb kezemre lőtte így az a kő oszlophoz ragadt. Ő pedig a bejárat felé sietett.
-Most mégis mit csinálsz? -kiáltottam utánna. -Ne merj így itt hagyni rugdalózós! Hallood!!
Mindenhogy próbálkoztam, de sehogy sem szabadultam aztán eszembe jutott. Csak egy tárgyra kell gondolnom! Teljes erőmből koncentráltam mire egy vakítóan fénylő kés jelent meg a szabad kezemben az oszlopról le vágtam a hozzá tapadt hálót, de a kezemről már nem volt időm, a késem magától eltűnt én pedig Póki után szaladtam.
-Te most komolyan kint hagytál? -lassú léptekkel próbáltam oda menni mellé mikor megláttam magammal szemben Liz apját.
-Vanessa Stark micsoda meglepetés! - a nevem hallatán megtorpantam, de nem hagytam abba a sétát és sikeresen Póki mellé értem. -Ezen a héten már másodjára okozol nekem meglepetést Ness!
-Csak a barátaimnak vagyok Ness! -néztem rá szúros szemekkel.
-Parker! Miért hagytad kint a lányt? Ez nem méltó egy hőshöz! -húzta ravasz mosolyra a száját.
-Parker? Mint Peter Parker? -hitetlenkedve néztem Pókira majd Liz apjára és ezt még párszor megismételtem. Beletelt pár percbe mire újra megtudtam szólalni. Reflexből Póki maszkjához nyúltam és lerántottam róla.