Mikor megláttam Ryan vigyorgó fejét hirtelen olyan ideges lettem, hogy azt se tudtam mit csinálok. Elé léptem és egy hatalmas pofont vágtam le neki.

-Nem leszek a barátnőd. Soha.-jelentettem ki és Chrishez léptem.-Szia.

-Esküszöm, hogy te nem vagy normális.-nézett rám dühtől fortyogva, tenyeremmel az arcán Ryan.

-Én nem vagyok normális? Miért kell tönkre tenned az életét?-léptem vissza elé.

-Nehogy már őt véd. Miket mondott?-kiabált rám.

-Na, srácok elég legyen.-lépett közénk Chris.-Mindenki minket néz.

-És? Hagyj nézzenek.-fordult a körülöttünk lévő emberekhez hangosan.

-Haver. Elég.-szórt szikrákat Chris szeme.

-Faszomat belétek.-nézett ránk és otthagyott.

Chris csak nézett utána még Ryan el nem tűnt a tömegben aztán ő is megindult.

-Hé várj már.-fogtam meg a karját.

Komoly arccal felém fordult.

-Mit akarsz még Léla? Nem volt ennyi elég? Idejössz és mindent felborítasz, mindent amit megcsináltam.-szorította össze az állakapcsát.

Szomorúan néztem rá. Fájtak a szavai, mert már elég sokszor megkaptam, hogy én csak a rosszat teszem. Pedig nem akartam. Most meg végképp nem. Összepréselt szájjal fordultam el nehogy elsírjam magam.

-Hé ne már.-fogta meg a kezem.-Bocsi csak ez a hülye felcseszett.

-Igazad van. Ne legyetek velem, mert csak a rosszat csinálom. Békén hagylak titeket.-húztam el a kezem.

-Na figyelj csak.-fogta meg az állam és kényszerített, hogy a szemébe nézzek.-Holnap fogunk elutazni, úgyhogy hagyunk neked időt, hogy találj barátokat és ha nem tudsz tőlünk elszakadni-nevetett fel-akkor tíz nap múlva találkozunk. Oké?-kérdezte?

-Oké.-öleltem meg.-Hiányozni fogtok.

-Te is.-váltunk el.-Hazavigyelek?

-Nem kell.-ráztam a fejem.

-Akkor majd találkozunk. Vagy nem. Te döntesz.-lépkedett hátrafelé.

Csak bólintottam egyet. Teljesen el is felejtettem, hogy ma hajnalba indulnak nyaralni. Ettől a perctől kezdődnek az unalmas, semmitevéssel történő óráim.