− Szerinted elég lesz ennyi kaja? − néztem végig a konyha asztalon felhalmozott tálakon, amelyek különböző finomságokat rejtettek, mint a híres sajtos rudacskáim, tésztába tekert virslik, kaszinó tojás, délelőtt sült házi kenyér, felszeletelt zöldségek. A sütőben várakozott a malacpecsenye, a pulton pedig több tucatnyi chips, ropi és egyéb rágcsa zacskója tornyosult.

− Tekintve mennyi húst sütöttél, igen − bólintott rá Jack.

− Tekintve, hogy ti diablok mennyit tudtok enni, nem − érveltem ellen, mire megeresztett egy mosolyt. Odalépett hozzám, kezét a hasamra simította gyengéden, majd csókot nyomott a homlokomra.

− Elég lesz − mondta, és talán folytatja is, ha nem kopognak. − Kinyitom.

− Hello! − hallottam meg a barátnőm vidám hangját. Mentem köszönteni, és meglepő módon nem öltözködött kihívón. Sőt! Talán általános iskolában láttam rajta utoljára farmert, és most azt viselt. Bár tény a testre simuló fajtát. Hosszú ujjú, vörös felső, amin egy kínai sárkány tekergett tűzijátékok kíséretében, és alatta nagy számokkal kettőezer-huszonnégy.

− Az egy macska? − tűnt fel mit fog a karján, amikor Jack lesegítette a kabátját.

− Jah, de nyugi, nem nektek hoztuk! − intett le. − Megfogod míg leveszem a csizmám?

− Persze − léptem oda hozzá, és fogtam óvatosan az apró, sovány, remegő, és igencsak koszos kismacskát.

− Mi a fenéért kellett nektek tetőtérbe költözni? − morogta közben Ulrich is, két ládányi sörrel érkezett, lift ide vagy oda, nem lehetett kellemes felhozni még neki se.

− A jó kilátásért − vigyorgott rá Jack, majd elvette tőle az egyik rekeszt. − A másikat hagyd kint, legalább hideg marad.

− Szóval hogy került hozzátok? − kérdeztem rá, miközben Michelle az odakészített házipapucsba bújt.

− Hát otthon összekészültünk, aztán lementünk a Black Heartbe. Megjegyzem Fergus nem boldog, hogy egyedül kell vinnie a ma estét. Túléli. Mindegy. Ulrich felkapott két láda sört, bevágta az autó hátuljába, beindította a motort, majd le is állította. Nem tudtam miért, míg fel nem nyitotta a motorháztetőt. Beletelt egy kis időbe míg kivadásztuk a motortérből, ahova bebújt melegedni. És mivel nem vagyunk szívtelenek magunkkal hoztuk. Remélem nem baj − vette vissza tőlem a kismacskát Michelle.

− Nem, de egy fürdés ráférne − néztem rá a kezemre, majd a fürdő felé fordultam. − Gyere!

− Szóval lesz egy macskátok? − hallottam még Jack kérdését.

− Tartok tőle − morogta szokásához híven Ulrich a választ.

− Jin-jang? − kérdeztem rá a társasra a fürdőszobában, mire Michelle megeresztett egy vigyort. Igen, Ulrich lehet, hogy most morog, de már tudjuk róla, hogy belül messze nem olyan kemény, mint kívülről látszik. Húsz perccel később, jó adagnyi piszok, és néhány kipattogó bolha után egy ázott, de tiszta cicával jöttünk ki. Egy kisebb törölközőbe csavartuk bele, és Michelle óvatosan törölgette szárazra.

− Még senki más? − kérdeztem rá, mert a fiúk kettesben támasztották a falat egy-egy sörrel a kezükben mire mi végeztünk.

− Még nem − válaszolt Jack, de alig fejezte be már csengettek is.

− Maradj! Közelebb vagyok az ajtóhoz − intettem le. − Sziasztok!

− Szia! − mosolygott rám Yvonnee. Enyhe bizsergés futott végig rajtam, ahogy használta rajtam az erejét. Aztán odalépett hozzám, és egy ölelés keretében a homlokát az enyémhez érintette. − Remélem nem mi érkeztünk utoljára.

− Nem, még Jorg és Annarose nincs itt − engedtem beljebb őket. Conrad először a közeledő Jackre nézett és csak utána érintette finoman a homlokát az enyémhez. Még mindig furcsa volt neki, hogy egy olyan család része, akiknek valójában gyűlölnie kéne őt, és ezért akaratlanul is mindig néma engedélyt kért az üdvözlésemre.

− Az egy cica? − szúrt szemet Yvonnee-nak a kis szőrgombóc.

− Igen − erősített meg Michelle.

− Hadd szeretgessem meg! − vágott át a lakáson Yvonnee miután szó szerint lerúgta magáról a cipőjét.

− Mi jót hoztatok? − jött köszönteni az öccsét Jack. − Kell valamit hűtőbe tenni? Nem mintha sok hely lenne bent.

− Fogalmam sincs, Yvonnee vásárolt, én csak cipekedek − vont vállat.

− Akkor megtudjuk, ha kipakolunk − vette át tőle az egyik táskát Jack. − Sört?

− Jöhet! − bólintott rá.

− Ulrich légyszi! − kérte meg a barátját Jack. Szerintem Ulrich és Conrad soha nem lesznek kebelbarátok, de legalább már nem gyilkos pillantásokkal méregette, ha megjelent egy-egy összejövetelnél.

− Tessék! − nyújtotta át a harcos az üveget Conradnak, miután az asztallapot használta a kinyitásához. Nekem megrándult egy izom az arcomon, ha nyomott hagy a vadiúj asztalomon ez a művelet, akkor ő is, meg Jack is kapni fog.

− Hű mennyi kaja! − nézett végig a felhozatalon Conrad. − Lehet enni?

− Később, ha megjönnek Jorgék − rázta meg a fejét Jack.

− Képesek voltatok úgy itt állni mellette, hogy megálltátok? − nézett rájuk kétkedve az öccse. Abból ahogy azok ketten összenéztek tudtam, hogy nem. De egyikük se merte bevallani. Az mentette meg őket, hogy újra kopogtak. Már mentem volna ajtót nyitni, amikor magától kitárult. Azaz valószínű Yvonnee-tól.

− Ejha! Szellem lakájotok van? − lepődött meg Jorg, mikor senki nem állt ott közvetlenül előtte. Láthatóan nem is akaródzott neki bejönni.

− Hello! − köszönt neki oda Yvonnee.

− Így már mindent értek − nyugodott meg Jorg, és jött be, miután Annarose-t maga elé engedte.

− Sikerült elszabadulni? − kérdeztem meg Annarose-t, tudva ő az árva diablo gyerekek hivatalos nevelője.

− Igen, bár nem könnyen − mosolygott rám.

− Mi Ma'ara vigyáz rájuk? − jött köszönteni őket Jack is.

− Igen, de nem egyedül − kuncogott Annarose. − Quilton önként jelentkezett, hogy segít neki, mert azt mondta a hivatalos üzleti partikból elege van, és szórakoztatóbb egy rakás gyerekkel várni az éjfélt. Szerintem meg fogja bánni.

− De nem ő fog a legjobban szívni − vigyorgott Jorg, zavartan néztünk rá a válaszért.

− Ozilda meghívta Sirmillt és Ahene'nimust is − adott magyarázatott Annarose.

− El tudom képzelni Pa'ore arcát mikor rájött, hogy nem rúghat be kedve szerint, és még másfél tucatnyi kölyköt is el kell viselnie − vigyorgott Yvonnee pofátlanul.

− Legalább a kajára nem panaszkodhat. Annarose főzött, de Quilton se üres kézzel jött. Annyi ételt rendelt és hozott, hogy szerintem még két nap múlva is azt esszük − jegyezte meg Jorg.

− Te csak azt hiszed − küldött felé Annarose lapos pillantást.

− Jó lehet − ismerte el Jorg. − Mit iszunk? Ugye nem csak sörözni szándékoztok, mert én erősebbet hoztam.

− Kezdésnek gondoltuk a sört − mondta Jack, bár gyanítottam ő nem fogja túlzásba vinni.

− Hát egyesek azt isznak, amit akarnak. Néhányan meg csak alkoholmentest − válaszolt aztán Yvonnee.

− Néhányan? − kapta fel a fejét Jorg az információra.

− Néhányan − erősítette meg Yvonnee, de nem részletezte.

− Inkább együnk! Farkas éhes vagyok. Utoljára ebédet ettem − panaszkodott Michelle.

− Meg azóta két tábla csokit, egy literes dobozos fagyit − sorolta Ulrich.

− Fogd be! Az nem kaja! Az csak csipegetnivaló − sértődött meg a barátnőm.

− Nem is látszik rajta, és már most ennyit eszik? − vágott kétkedő arcot Jorg.

− Ez egy dolgot jelent − mondta Yvonnee, mire mindannyian felé néztünk. − Fiú lesz.

− Uh, egy pillanatra megijedtem, hogy azt mondod ikrek − motyogta Michelle.

− Akárhogy is! − szólt lelkesen Jorg. − Jó új évnek nézünk elébe! Szóval igyunk! Aztán együnk! Vagy jön még valaki?

− Uldwick szolgálatban van − dörmögte Ulrich.

− Akkor csapassuk! − vigyorgott Jorg, majd Ulrich-hoz hasonlóan kibontott magának egy sört.

− Az asztallapom − jegyeztem meg motyogva, mire Jack vigasztalón átölelt. Yvonnee mindenki másnak töltött az erejét használva. Koccintottunk, majd egészséget kívánva ittunk egyet.

Svédasztalos módszerrel mindenki vett magának, majd az elcsúszott ablaknál lévő, diablo szokásoknak megfelelően kialakított, párnákkal körülvett, alacsony asztalnál helyet foglalva nekiálltunk elfogyasztani a vacsorát. Utána jött egy kis beszélgetés, majd előkerült a Jin-jang nevű társas, ahol Ulrich megint kihúzta a macskás küldetést, meg is jegyezte, hogy ő ezzel meg van átkozva.

Az este folyamán vérre menő küzdelmet is vívtunk virtuálisan, ahol természetesen én szerepeltem a legrosszabbul, Michelle viszont verte a fiútársaságot, de Yvonnee-val nem bírt el, így ő lett a bajnok. Aztán már el is jött az éjfél, az új év, amit jó hangulatban, vidáman köszöntöttünk. A tetőtéri lakásból tűzijátékok tucatjait nézhettük meg. Elképesztő látványt nyújtott, bár néhány veszélyesen közelinek tűnt. A robbanó színes fények keretében megkaptam a magam újévi csókját is. A meghitt pillanatok után folytattuk az estét.