– Hova megyünk Savior? – Tudakolta Fred a mellette haladó genosymtől.

– Múltkor panaszkodtál én pedig mondtam neked nem vagy elég hajlékony, szóval ezen fogunk változtatni. – Kapott választ, mire a férfi megtorpant.

– Várj! Ugye most nem azt akarod mondani, hogy egy jóga órára akarsz elrángatni?

– De. Nem lesz tőle semmi bajod. – Nézett rá Savior.

– Nem csinálok magamból hülyét! – Fordult sarkon Fred, de két lépés után a talpa a földhöz ragadt, a genosym pedig mint valami kígyó kúszott a látóterébe.

– Részt fogsz venni az órán! – És vigyorgott, majd pedig egy mozdulattal megforgatta a férfit, akinek átvette a teste felett az irányítást.

– Savior! Jógára nők járnak, nem fogok egyedüli férfiként ott szívni. Tudod te ez milyen ciki? – Tiltakozott Fred, mivel a száján kívül másnak nem volt az ura.

– Nem leszel egyedüli férfi. – Nyugtatta meg a társa. – Ezt az órát kifejezetten katonáknak fogják tartani. Tyson és Cain is ott lesz.

– Oh ne már! Ez így még rosszabb! Savior! – Fogta könyörgőre, de nem kegyelmeztek neki, és szó szerint be lett lökve a terembe, ahol több szempár is felé fordult, miközben a genosym kinn maradt a folyóson.

– Mondtam, hogy nem az ő ötlete volt. – Hallotta meg Tyson hangját. – Nem szívatna minket ezzel.

– Miről beszéltek? – Jött közelebb morcosan Fred. – Miért lett volna az én ötletem?

– Mert parancsként érkezett, hogy részt kell venni rajta. – Közölte Cain, mire a férfi felnyögött. – Márpedig itt te vagy a főfőnök.

– Az a nyögés az akart lenni megölöd Saviort, ha túléled az órát? – Tudakolta Ty.

– Még lehet arra is sor kerül – jegyezte meg mogorván és az ajtó felé pillantott, ahol a genosym állt. – Nyugtassatok meg, nem csak engem hagyott magamra.

– Nem, benne volt a parancsba ez is, csak magunk jöhetünk. – Válaszolt a nagydarab srác.

– Jó napot Uraim! – Jött be leggingset és torna dreszt viselő nő, alakjával pedig vonzott minden tekintetet.

– Szerintem sokan már nem is bánják ezt az órát. – Mérte végig Tyson a hölgyet, pedig Tina már a felesége volt.

– Csak Cam be ne áruljon, hogy majd kiesik a szemed. – Jegyezte meg Cain, pedig ő se tudta megállni, hogy ne pásztázza végig.

– Megkérnék mindenkit foglalja el a helyét és aztán kezdhetjük is. – Mosolygott rájuk és mintha a katonákat dróton rágatták volna, már álltak is fel az előre odakészített szivacsok végébe.

– Remek, kezdjük egy kis bemelegítéssel, figyeljenek a légzésükre, mert a jógában ez a legfontosabb! – Csicseregte, majd pedig már neki is kezdett.

Először semmi extra gyakorlatot nem adott, karkörzés, aztán lengetés, majd előre hajlással nyújtani a lábat, hátrakulcsolt kézzel a vállat.

– Eddig tisztára, mint egy tesióra. – Morogta halkan Fred miközben a jobb karját maga előtt balra fordította a másik karjával pedig húzta.

– Nekünk az kimaradt, miután a pajzsot leengedték, lévén suli se volt. – Nyögte Tyson.

– Helyette kaptunk egy kis alapkiképzést, és az öreg is tartott bemelegítést. – Szállt be a beszélgetésbe Cain.

– Nekem abból csak a rohadt sok futás, fekvőtámasz, meg felülés maradt meg. – Húzta a száját Ty.

– Volt pedig más is.

– Remek, akkor most üljünk a szőnyegekre! – Szólalt meg a nő.

Aztán jöttek újabb nyújtógyakorlatok, elérni a lábujjat előre hajolva, majd gátülés jobbról, majd balról és úgy előre hajolni. Tyson hatalmasat nyögött, mert egyáltalán nem esett neki jól így előre hajolni.

– Fogyókúráznod kéne. – Jegyezte meg a  lábára hajolva Cain, mire csak egy csúnya pillantást kapott válaszként.

– Én inkább arra lennék kíváncsi te miből vagy? Gumiból? – Érdeklődte meg Fred a másik oldaláról, mert míg a srác teljesen ráfeküdt a lábára, addig az ő háta görnyedt, bár még mindig jobban ment neki, mint Tysonnak.

– Mindennap edzek néhány órát, hogy az izmaim ne satnyuljanak, meg az inaim ne menjenek össze. – Kapott választ.

Végre felülhettek, többen nyögve húzták előre a hátul lévő lábukat és ránéztek az órára sok van-e még vissza az egy órából, de alig húsz perc telt el.

– Remek, akkor most térdeljünk négykézlábra! – Mosolygott a nő.

Most már kissé kevésbé lelkesen, de csinálta mindenki, amit kellett. Aztán figyelték mit is kell pontosan leutánozniuk. Az oktató átnyúlt a jobb karjával a bal alatt, egészen addig míg a válla le nem ért, közben a másikkal támaszkodott. Aztán elengedte és ráfektette a másikra, úgy hogy a két tenyere összeért.

– Tetszik a póz, csak ne kelljen megcsinálnom. – Meresztett nagy szemeket Tyson.

– Nem olyan nehéz. – Szúrta oda Cain és ő már a földön feküdt. – És még jól is esik, mert kihúzza az izmaimból a görcsöt.

– Nem hiszem el! – Morgott tovább a vörös hajú srác. – A valagam  az égnek áll, a fejem lent és közben majd kitörik a vállam. Mi a jó ebbe?

– Nem tudom, de érik Savior kinyírása. – Dünnyögte Fred, viszont Cain felnevetett. – Mi olyan mulatságos.

– Csak eszembe jutott micsoda látványt nyújthatunk hátulról. 

– Nagyon ajánlom a genosym társadnak ne merészeljen képeket csinálni! – Morogta Tyson, mert simán kinézte ezt a húzást Saviorból.

– Akkor tényleg megölöm! – Ígérte meg Fred, majd átfordult a másik irányba.

Még ismételték kétszer mind a két oldalra, aztán jött a következő feladat.

– Remek, nagyon ügyesek! Akkor most olyan feladat jön, amihez kell az egyensúly érzék. Nyújtsák hátra a bal lábukat vízszintesre, a lábfej feszít, aztán emeljék fel lassan a jobb kezüket.

– Tyson a jobb kezed – szólt rá Cain.

– Azt... – Aztán rájött, hogy a balt emelte fel és azért billeg, így gyorsan cserélt, de még így sem igazán tudott megállni és ingott előre-hátra, néha oldalra. – Baszki!

Azért megnyugodva látta nagyon sok katonának nem megy az, hogy mozdulatlanul, kinyújtott végtagokkal térdeljen. Aztán meg már alig várta a cserét, mert nehéznek találta megtartani magát.

De túl voltak ezen is és elhangzott a varázsszó, és mindenki örömmel feküdt a hátára. Csakhogy le kellett tenniük a derekukat, azaz nem lehetett rés a padló és a testük között. Beletelt némi időbe és mocorgásba mire mindenki elérte a kívánt állapotot.

– Kényelmetlen így feküdni. – Panaszkodott Ty és Fred teljesen egyetértett vele.

– Akkor húzzuk fel pillangóba a lábunkat! – Jött az utasítás.

– Mi az a pillangó? – Emelte fel a nagydarab srác a fejét, hogy lássa a mozdulatot. – Viccel ugye?

– Nem úgy tűnik. – Nyögte Fred.

– Én ezt nem csinálom! – Jelentette ki Ty.

– Pedig nagyon jót tesz a gátizmoknak. – Közölte Cain és a talpát összetéve szinte teljesen felhúzta a lábát a hasa elé.

– Tuti veled van Shadow, különben nem tudnád ezt megcsinálni! – Vádolta meg a haverja.

– Nincs velem! – Villant sértetten Cain szeme. – Csak épp elég nyújtógyakorlatot csinálok nap, mint nap, hogy ez ne okozzon gondot. Máskülönben nem tudnék felrúgni fejmagasságba.

– Nekem az sose ment. – Morogta Tyson és azért megpróbálta felhúzni a lábát, amennyire csak tudta.

– Mert félvállról vetted mindig is a nyújtásokat. – Dörgölte a tény az orra alá.

– Nagyon ügyesek, már nincs sok vissza. A csónak, utána pedig egy könnyített hidat csinálunk.

Azzal pedig már mutatta is mit ért az első alatt. Enyhén megemelve a hát, és magasabbra a láb. Mindenki hősiesen igyekezett megcsinálni, Cainnek meg a nevethetnékjével kellett küzdenie, mert Tyson kifejezetten szenvedő arcot vágott, hogy megtartsa magát és vörösödött elég rendesen a feje az erőlködéstől. Másik oldalán Fred szintén erőteljesen koncentrált és ahogy nézte a légzésről teljesen meg is feledkezett, pedig pont az lett volna a lényeg, hogy ne tartsa vissza.

– Remek! Lazítsunk pár másodpercig, hagyják minden izmukat elernyedni. Aztán hajlítsák be a térdüket és olyan közel húzzák a sarkukat a combhoz, amennyire csak tudják. A karjuk maradjon lenn a test mellett, majd nyomják fel a feneküket amennyire csak lehetséges. Csak a váll maradjon lenn.

– Ez a könnyített híd? – Nyögte Tyson és nagyon elege volt az egészből. – Milyen lehet a nehéz?

– Megmutassam mi a híd? – Tudakolta Cain.

– Ha azt akarod, hogy szörnyülködjünk, akkor csak hajrá! – Kapott Fredtől választ.

A srác letette magát, majd a karjával megtámaszkodott a feje mellett és szó szerint feltolta magát, úgy hogy csupán a tenyere és a talpa maradt lenn.

– Úgy látom valaki nem elégedett meg a könnyített verzióval. – Mosolyodott el az oktató. – Letehetik, maradjanak még fekve egy kicsit, lazítsanak, és mehetnek. Köszönöm.

Cain fellökte magát a tenyereire, megtartotta az egyensúlyát ott néhány pillanatig, majd letette a talpát és felegyenesedett.

– Ez kifejezetten jól esett. – Mozgatta át magát. – Nem akarunk minden hétre beiktatni egy ilyet?

Két társa a földön fekve nagyon csúnyán nézett rá, mert örültek, hogy túlélték ezt az egészet, mire megrántotta a vállát, aztán elindult kifelé.

– Savior remélem sok képet csináltál! – Szólalt meg jól hallhatóan mire a genosym elvigyorodott.

Két társa pedig már pattant is fel, mert úgy tűnt nekik a nevezett átadott valamit Cainnek, pedig valójában csak összeért az öklük. Ennek ellenére a srác hirtelen kikerülte a genosymet és futásnak eredt, nyomában két barátjával.