Cain és Jess végre kettesben maradtak, a gyerekek visszavonultak a szobáikban. Shad és Claw is a nappali egy távolabbi pontjára vonultak vissza. A férfi egy keskeny, de hosszú, szépen becsomagolt dobozzal ült a felesége mellé.

- Tessék, ez a tiéd! - nyújtotta át mosolyogva. Kapott egy kétkedő, de kíváncsi pillantást, hogy vajon mit vehetett.

Jess kioldotta a masnit, amivel átkötötték az egyszerű fekete dobozt, majd óvatosan leemelte a tetejét, ami alatt feltárult az ajándék, amit rejtett.

- Ezt ahelyett, amit Shad elkevert valahova - adott magyarázatot az ajándékra.

- Hogy legyen mit az orrodnak szegeznem? - kérdezett vissza cinkos mosollyal Jess. - A kiabálás már nem elég?

- Akár. Különben is tudom, hogy csak azért kiabálsz, mert féltesz és szeretsz - mosolygott Cain.

- És te szeretsz? - hajolt közelebb a nő.

- Örökké - és szintén megtette a közeledő mozdulatot, már majdnem összeért az ajkuk, amikor mind a ketten sandán felfelé pillantottak.

Ugyan a genosym társaik még mindig a szoba túlvégén tartózkodtak, de megnyújtották a testüket és kíváncsian hajoltak föléjük, hogy megtudják mi az ajándék.

- Bocsi - motyogta Shad és visszavonulót fújt.

- Szép tőr - próbálkozott Claw, de ő sem maradt ott.

- Néha kifejezetten irigylem Tysont, mert Cam legalább tudja hogyan legyen észrevehetetlen - dörmögte Cain maga elé, hisz a két genosym tönkre tette a pillanatot.

- Még mindig jobban jártunk, mint Fred Saviorral - mosolyodott el Jess.

- Az biztos - értett egyet a férfi.

- Muti, muti! Én is! Én is! - utánozta a nő az izgága és minden lében két kanál genosymet, aztán felnevetett Cain pedig csatlakozott hozzá.

- Ő legalább fel tudott készülni arra milyen egy négy-öt éves gyerek - jegyezte meg aztán a férfi.

- Savior szerintem rosszabb - morogta Claw a szoba túlvégéből. - A gyerekek legalább értelmesek.

Jess felkuncogott a megjegyzést hallva, Cain csak megcsóválta a fejét.

- Köszönöm Cain - hajolt oda és húzta magához a férfit, hogy végre megkapja azt a csókot.

---------------

Léna miután rendet rakott a konyhában előszedte az eldugott ajándékot, amit nem akart a díszítés után a fa alá tenni, mert Killian úgy sem várta volna meg a felbontással. Igaz a sráctól sem látta, hogy tett volna alá bármit.

Belépett a nappaliba és a látványtól kerekre nyílt a szeme a szemöldöke pedig a magasba futott. Ugyanis Killian ott feküdt az oldalán, fejét megtámasztva a feldíszített fa előtt és egy hatalmas masnin kívül nem viselt mást, az is az ágyékát takarta.

- Na kicsomagolsz? - kérdezte a tőle megszokott pofátlan és dévaj mosollyal.

- Te vagy elfelejtettél ajándékot venni, vagy nem is állt szándékodban - küldött felé lapos pillantást Léna.

- Dehogyisnem! Csak én vagyok a fő ajándék - vigyorgott rá.

- Azt szokták utoljára hagyni - közölte a lány és sértetten a kanapéhoz vonult.

- Ugyan már! - ült fel. - Ne légy ünneprontó!

- Ez az ünnep a meghittségről szól, nem a perverzióról! - vágta durcásan a fejéhez.

- A születésről - mutatott rá a srác. - De mi még nem tartunk ott, szóval gondoltam csinálhatnánk.

- Ismered a véleményem - és Léna egyáltalán nem örült annak, hogy Killian felhozta a dolgot. - Felelőtlenség lenne.

- Szerintem túl aggódód ezt az egészet - állt fel a kezében egy lapos csomaggal miközben a hatalmas masni a földre hullt. De nem zavartatta magát, mert két lépéssel a kanapéhoz ért és leült a lány mellé.

- Ezt vetted nekem? - és Léna gyanakodva nézte meg a lapos csomagot.

- Igen - nyújtotta felé, a lány elvette és kibontotta.

- Egy szakácskönyv? - nézett rá egy "ezt most komolyan gondoltad?" pillantással.

- Te szeretsz főzni, én meg imádom a kajákat, amiket készítesz, szóval gondoltam mind a ketten jól járunk vele - vont vállat, Léna pedig azon a határon volt, hogy feláll, otthagyja és bezárkózik a szobába. - Legalább lapozz bele!

- Na jó! - adta meg magát, de csak azért, mert mégiscsak Karácsony van, és legalább Killian próbálkozott vele.

Alig nyitotta ki az első oldalnál egy papír lapot talált benne, rajta egy kérdéssel. Először nem jutott szóhoz, aztán döbbenten nézett a srácra, hogy ez most komoly?

- Mit válaszolsz rá? - és Killian önmagához képest feszültnek tűnt.

- Igen - mosolyodott el, ugyanakkor érezte, hogy könnyek gyűlnek a szemébe, majd a srác nyakába vetette magát. - Igen.

Killian eddig feszülten várta a választ, és most úgy érezte magát, mint aki mázsás súlytól szabadult meg. Aztán már ki is ült az arcára a jól megszokott pofátlan mosoly.

- Akkor akár neki is állhatunk a csinálásának!

Azzal fordított a helyzeten és Léna egy pillanat alatt a hátán találta magát a kanapén, felette a teljesen meztelen sráccal. Az ő ajándéka leesett a földre, nem tudott utána kapni.

- Killian! - próbálkozott meg, de közben a nyakába csókoltak. - Az ajándékod.

- Nekem a válaszod a legszebb ajándék - morogta a vállgödrénél, Léna pedig elmosolyodott.

- Te nagy mamlasz - suttogta, mire a srác felemelte a fejét. - Idióta!

Azzal a kezét a tarkójára csúsztatta, tudva, hogy az az egyik gyenge pontja. Morgást kapott reakcióként, majd lecsaptak az ajkára.

---------

- Nagyon szépen felújíttattad a kastélyt Lucien! - állt meg a havas udvar közepén Lia.

- Még nagyon sok munka akad bent, csakhogy akadt némi problémám - indult meg az ajtó felé a férfi és a boszorkány követte.

- Tervezési? Vagy milyen probléma? - lépett be az előtérbe, ahol szintén megkezdték már a falak felújítását.

- Szellemes - csukta be mögöttük Luc az ajtót.

- És mióta okoz neked néhány szellem gondot? - nézett rá Lia meglepetten.

- Ezek - vezette közbe tovább az egykori könyvtár felé, aminek most csak a falai álltak, minden mást a boszorkányok biztonságba helyeztek. - Gyerekek.

Azzal kitárta a két szárnyú ajtót, hogy megmutassa a boszorkánynak mi lapul mögötte. A helyiséget telehordták mindennel. Akadt ott fenyőgally, tobozok, rongyok és sok más. A falon pedig épp egy tíz év körüli gyerek szelleme suhant be.

- Oh! - jött Lia reakciója, aztán megjelent egy kisebb és egy picivel nagyobb szellem is.

- Csintalanok, ijesztgették a munkásokat, ráadásul mindent idehordanak. Próbáltam velük beszélni, de mintha nem hallanának. Bántani, meg nem akartam őket. Nem tudom mit akarnak - vágott Luc egy fintort.

- Én azt hiszem igen - nézett végig a helyiségen Lia.

A kandalló előtt a legnagyobb gyerek bedobott néhány gallyat és leguggolt elé, mintha tüzet akarna csiholni. A két kisebb a fenyőágak körül repkedett és a rongyokat meg tobozokat próbálta ráhúzkodni, de az erejük annyira volt elég, hogy mindig kicsit arrébb tessékeljék az adott dolgot.

- És megosztod velem is? - nézett rá a vámpír.

- Hozz egy kisebb fenyőt, én meg gondoskodom a többiről - azzal a lány eltűnt mellőle.

- Fenyőt? - dörmögte maga elé.

Nem tudta mit akar Lia, de legyen. Azért remélte nem akarja a kastélyt felgyújtani, mert már épp elég pénzt ölt bele a felújításba. Nem örült volna neki, ha elölről kéne kezdenie mindent.

Árnnyá vált és a megfelelő fát keresve suhant az erdőben, majd mikor talált egy nagyjából két métereset az erejét használva kivágta, majd nekiállt maga után húzni. A lány akkor jelent meg mellette, amikor épp az előtérbe cincálta be a fenyőt.

- Ó de szép! - lelkesedett fel Lia és három szatyrot szorongatott, amiben ki tudja mi lapult.

Lucien csak morgott válaszként, mert egy csomó havat is behozott a fával, de majd Liaval kisöpörteti, ha már az ő ötlete volt ez az egész. A lány a könyvtár felé vette az irányt, ő pedig követte.

A három gyerek egészen eddig soha nem figyelt vagy foglalkozott a vámpírral, de mikor meglátták mit húz befelé köré röppentek. Az egyik tapsikolt örömében, a másik segíteni akart, de anyagtalan keze átsuhant az ágon.

Lia aktiválta az erejét és felemelte a fenyőt, ami egy varázslatnak köszönhetően stabilan állt nem messze az egyik sarokban. Aztán kinyílt az egyik szatyor szája és díszek röppentek elő belőle, majd helyezkedtek el egy-egy ágon.

Mintha az egyik gyerek mondott volna valamit, de érdekes mód nem volt hangjuk. Legalábbis ők nem hallottak semmit, de a legidősebb válaszolt neki. Lia közben újabb varázslatot mormolt, amitől tűz lobbant a kandallóban.

Lucien kerített valahonnan néhány gyertyát, amit a kandalló párkányára állított. A boszorkány folytatta a díszítést a férfi pedig nekiállt a szemetet kihordani. Nem sokkal később pedig ott állt Lia mellett és nézte a kész művet.

- Szóval Karácsonyfát akartak? - tudakolta.

- Igen - bólintott a lány. - Talán arra készültek, amikor a vég érte őket és be akarták fejezni, ezért sem tudtak elmenni.

- De honnan jöttek? A ruhájuk alapján nem ehhez a korhoz tartoznak.

- Nem tudom. Viszont nézd! - és előre bólintott.

A három gyermek egymás kezét fogva állt a feldíszített fa előtt és csodálták közben pedig mintha énekeltek volna, de egyikük sem hallott továbbra sem semmi hangot. Aztán a legidősebb hátranézett. Egyenesen a boszorkányra.

Korához képest komoly arccal biccentett, mintha meg akarná köszönni a dolgot. Majd a testvérei felé fordult és mondott valamit. A legkisebb arca szomorúvá vált, de bólintott. Aztán követve a legidősebbet mindannyian emelkedni kezdtek az ég felé.

Lia és Lucien ott maradt a fenyőtől nem messze, amit a kandallóban lobogó lángok megfestettek. A lány mellkasa összeszorult, a Védelmezője pedig átkarolta és magához húzta.

- Te is tudod, hogy jobb helyre mentek.

- Tudom, de akkor is szomorú, hogy pont ezen időtájban kellett meghalniuk.

- Nézd a jó oldalát - a lány kíváncsian pillantott fel, hogy mire gondol a férfi. - Legalább egy munkásra se fognak a továbbiakban szívbajt hozni. Szóval a szellemek száma nem fog növekedni.

- Lucien! - szólt rá Lia.

- Jól van. Igazad van. Tényleg szomorú eset.

- Na azért! - nézett rá a lány, majd visszabújt a férfi mellkasához. - Köszönöm, hogy szóltál és nem bántottad őket.

- Tudom, hogy azt sosem bocsátottad volna meg nekem - nézett le rá gyengéden.

- Az biztos! - bólintott rá a lány, majd felmosolygott a Védelmezőjére. - Nem vagy te olyan rossz ember, mint aminek próbálsz néha látszani Lucien Wintmoor.

- A kijelentésed több sebből vérzik. Kezdjük ott, hogy nem vagyok ember - félbehagyta a mondatot, mert a mellkasára csaptak, hogy ne legyen már ilyen. Válaszként lehajolt és megcsókolta a lányt.

Nos, én eme három szösszenettel kívánok mindenkinek békés, boldog Karácsonyt!