Két és fél éves kislány az első főszereplő. Alig álltak be, már jött a sor elejére, játszott a két kasszát elválasztó korlátnál. Nem számított, hogy a másik oldalon kocsikat tolnak. Szegény anyuka folyamatosan szólongatta, hogy gyere vissza. Ne menj el. Elképesztő türelemmel. Végül sorra kerültek a kislány már a nem messze lévő automatánál volt, felérte nyújtózkodva a billentyűket, nyomkodta. Anyuka úgy pakolt, hogy többet nézett hátra, hogy ne tűnjön el szem előtt, közben folyamatosan kérte, hogy jöjjön vissza. Szokásos fenyegetés, hogy visszateszem az édességet... hiábavalóan.

Én: Szelektív a hallása?

Anyuka: Nem. Szerintem immúnis a hangomra, meg tudja, hogy úgy sem teszem vissza.

Én: XD

Azért ez a beszólás vitte a pálmát. :D Legalábbis addig míg nem jött egy anyuka két fiú gyermekkel, a kisebbik olyan másodikos, harmadikos lehetett és a jobb keze gipszben volt, könyékig.

Én: Mit csináltál? Elestél?

Kisfiú: Nem, fociztam és alkarral védtem. A csuklómban egy pici csont elrepedt... Még vetődtem is...

Én: Jó erős rúgás volt akkor.

Kisfiú: Apu volt...

Én: XD 

Cuki volt, hogy beárulta, de a kedves apukának nem volt annyi esze, hogy ne teljes erőből rúgjon?

A fizetés előtt ugyan ez a kisfiú: Anya csinálsz virslit vacsorára ebédnek.

Anyukával együtt vigyorogtunk. Mondtam neki, hogy fel kell írni ezeket az aranyköpéseket.