A napomra rányomódott a bélyege annak, hogy vacsora után Pitonhoz megyek. Egésznap elgondolkoztam és amikor volt elég időm mentálisan felkészültem arra, hogy este Piton megpróbál kutatni az agyamban: megpróbáltam minden gondolatot kiűzni a fejemből és meditálni.

- Nem vagy éhes? – kérdezte Pansy, aki éppen lenyelt egy falatot a sültcsirkéjéből.

- Nem éppen – mondtam, miközben vágtam magamnak én is egy szelet húst, hogy legalább egy keveset legyűrjek.

- Láttam manapság jóban lettél a Weasley lánnyal is – mondta, bár a mondat vége már gúnyosra sikeredett.

- Kedves lány – vontam meg a vállam.

- Úgy hallottam, hogy Potter belé van esve – húzta ravasz mosolyra a száját.

- Lehetséges, bár Dean Thomassal van együtt – fordultam meg, hogy megkeressem az említett személyeket.

- Kíváncsi vagyok melyikük bírja tovább egymás társaságát – somolygott, mire csak felhorkantam. Még egy falatot magamba lapátoltam, majd rájöttem, hogy ha nem akarom, hogy viszont lássam azt a kevés ételt is bekell fejeznem, így elbúcsúztam a Mardekárosoktól, de mielőtt kiléptem volna a teremből azt hallottam, hogy valaki a nevemet kiabálta, majd, amikor megfordultam megláttam, hogy Harry siet felém Ron társaságába. Hermione az asztalnál maradt és csak a fejét rázta, így nem számítottam jóra.

- Mi van? – vontam fel a szemöldököm, miközben megállt előttem a két fiú. Szemem sarkából láttam, hogy Piton is befejezi a vacsoráját és ahogy feláll a helyéről a két velem szemben álló fiút pásztázza.

- Igaz, hogy se te, se Malfoy nem lesz itt a hétvégén? – kérdezte meg Harry minden felvezetés nélkül.

- Először is, mind a ketten Malfoyok vagyunk, hívd Draconak, ha megakarsz minket különböztetni, másodszor igen, igaz – mondtam unottan és a mellkasom előtt összefontam a karom. Szemem sarkából láttam, hogy közelít felénk Piton.

- Halálfaló gyűlésre mentek, mi? – kérdezte kissé haragosan Harry, Ron pedig a tarkóját vakarta, mintha nem tetszene neki ez a téma.

- Semmi közöd sincs hozzá, Harry – néztem rá lesajnálóan.

- Szóval igaz? – kapta fel a fejét Ron, mire felhorkantottam.

- Ha azt mondom, hogy semmi közötök sincs hozzá, az nem azt jelenti, hogy megerősítettem az állításotokat, csak szimplán nem vagyok hajlandó rá felelni. Én sem avatkozok a ti dolgotokba, akkor ti se avatkozzatok az enyémbe! – ebben a pillanatban ért oda Piton is, aki kielőzte a fiúkat és intett a fejével, hogy menjek utána. A két fiú meghökkenve bámult utánam ahogy elindulok Piton után és még épp, hogy hallottam, ahogy Harry odaszól Ronnak: Tuti, hogy már beállt közéjük!

Fejemet rázva mentem a tanár után és meg sem álltunk a dolgozószobájáig. Ekkor előhúzta a pálcáját feloldotta az ajtón lévő zárat, majd ahogy mind a ketten beléptünk az ajtón el is tette varázspálcát és helyet foglalt az asztal mögött. Illedelmesen megvárva, hogy hellyel kínáljon és végül leültem vele szemben.

- Gondolom jártas az okklumenciába – dőlt hátra a székén, mire bólintottam. – Mikor alkalmazta utoljára? – kérdezte.

- Sokszor alkalmazom azt, hogy lezárom az elmém, de úgy, hogy igazából a fejembe néztek még csak kétszer alkalmaztam, amikor Dracoval tanultuk – magyaráztam.

- Mikor tanulták meg? – kérdezte.

- A Sötét Nagyúr visszatértekor, a 4. évünk utáni nyáron – feleltem. Piton bólintott, majd felállt a helyéről, így én is követtem a példáját. – Zárja le az elméjét. Először még nem teljes erőből hatolok be a fejébe, megszeretném tudni először, hogy mivel is állok szemben – mondta, majd elővette a pálcáit. Egy másodpercre lehunytam a szemem, hogy helyre tegyem a gondolataimat, majd a tanárra néztem. – Legilimens! - Éreztem, hogy kutat a fejemben, de ahányszor talált volna egy emlék foszlányt mindig a sötét szemeire koncentráltam és mást sem láttattam vele, csak azt, amit én látok. Ezután éreztem, hogy visszahúzódik és addig elővettem a pálcám a biztonság kedvéért.

- Nos? – húztam félmosolyra a szám.

- Ez még csak a kezdet volt. Legilimens! – mondta és ismét a fejembe volt, de ezúttal erősebben kutatott. Egy másodperc erejéig felrémlett egy kép ahogy a Szükség Szobájában vagyunk és éppen patrónust igyekszek varázsolni, de szinte azonnal fellebegett előttem Piton tekintete. Csak egy másodperc volt szerencsére. – Rendben – szólalt meg hirtelen. – Most mutasson meg egy bármilyen emléket, de csak egyet! – emelte fel a mutatóujját. – Anélkül, hogy többet tárna fel az emlékei közül – mondta. Nyeltem egyet.

- Ezt még sosem próbáltam. Mindig csak lezártam az elmém – magyaráztam.

- A Sötét Nagyúr lehet kérni fog magától pár emléket Potterről a szombati napon, ezért ezt okvetlenül meg kell tanulnia, anélkül, hogy más emléket felfedne.

- Szóval tényleg Halálfaló leszek én is? – kérdeztem csendesen, miközben elfele néztem.

- Igen – felelte kifejezéstelen hangon. Felsóhajtva végül ránéztem és az ajkamba haraptam.

- Oké, megvan az emlék – feleltem. Pálcáját ismét felemelve rám szegezte.

- Legilimens! – mondta, végül minden erőmmel a szülinapi vacsorám emlékéhez tereltem őt. Pár másodpercig már működött is, már ott tartott az emlékfoszlány, hogy félrehívom Dracot megkérdezni, hogy mi történt, de a fejem a koncentrációtól hasogatni kezdett, majd az emlékek pörögni kezdtek a szemem előtt.

Draco és én a lelátón ülünk és nevetve figyeljük ahogy Potter futva menekül a magyar menydörgő ellen, aztán ahogy a könyvtárba ülök ötödikbe és egy sötét varázslatok kivédéséről szóló könyvet bújok és a nonverbális varázslásról olvasok – egy következő emlék ahogy már alkalmazom is a DS edzésén, ahol Hermione elképedve nézi, hogy valamiben jobb vagyok nála. Aztán egy újabb emlék, ahol a testemen lévő lila foltokat igyekszek eltüntetni magamról, amit a szüleim okoztak és ahogy Fred és George ennek hatására igyekeznek feltalálni a sérüléseket eltüntető krémüket, amit miattam már negyedikes korukban sikerült megalkotniuk, amikor én még csak másodikos voltam.

- Nem! – löktem ki a fejemből és kissé megtántorodva a székem karfájában támaszkodtam meg. – Adjon egy perc szünetet, összeszedem magam – lihegtem. – Nehéz koncentrálni egy emlékre, de igyekszek... - Piton tekintetében egy másodpercig szánakozás tűnt fel, de szinte azonnal rendezte a vonásait.

- Akkor igyekezzen jobban! A Sötét Nagyúr mindent bevetve fog a fejébe nézni, ha úgy adódik az alkalom – mondta mogorván, mire ránézve szikrákat szórtam a szememmel. Kihúzva magam lehunytam a szemem és utoljára átéltem az emléket, amit megakarok a tanárnak mutatni.

- Jó, mehet – mondtam nyugodt hangon, majd Piton ismét felemelte a pálcáját és kimondta a varázslatot. Ezúttal végig tudtam vezetni az emlékemen és a végén, amikor szinte éreztem, hogy ismét kutatni akarna, csak ismét arra koncentráltam, hogy a tanárt lássam magam előtt.

- Rendben van – eresztette le a pálcáját. A megkönnyebbüléstől felsóhajtva helyet foglaltam és megdörzsöltem a homlokom. – Mindenesetre még mindig nem teljes erőbedobással kutattam a fejében, mivel úgy gondolom, hogy az magának fájdalommal járna – mondta közömbösen.

- Remek – mondtam tetetett örömmel. – Tudtommal holnap találkám van a Sötét Nagyúrral szóval nem ártana talán mégiscsak kipróbálni – fontam össze a karom magam előtt. – ...ha legalább nem is tudnák védekezni, de hogy mekkora fájdalommal jár – sóhajtottam.

- Először megkell tanulnia elrejteni bizonyos emlékeket – mondta, miközben ismét felállt. – Bizonyos emlékeket, amik nem olyan fontosak előrébb kell hozni, úgymond a felszínre, a többit pedig elrejtenie, egy védőfallal, ha úgy tetszik – magyarázta.

- Ezt, hogy érjem el? – kérdeztem, miközben felálltam az újabb megpróbáltatásra.

- Minden erejével arra gondoljon, amit mutatni akar és semmiképp sem arra, amit elrejt. Ha mégis úgy érzi, hogy eljutottam az elrejtett emlékeihez próbáljon visszaterelni az eredeti gondolathoz. Megértette? – kérdezte, miközben felemelte a pálcáját. Bólintva egyet a szemébe néztem, majd a férfi kimondta a varázslatot.

Először nem tudtam, hogy mit nem szabadna neki megmutatnom, végül pedig olyan emlékek mellett tettem le a voksom, amiről valamit ő is tud. Az első ilyen harmadikos koromban volt, amikor Freddel és George-al veszekedtem.

- Most komolyan neki adtátok a Tekergők térképét? – kérdeztem felháborodva. – Nagyon is szükségetek lett volna még rá!

- Csak nem féltékeny vagy, mert nem neked adtuk? – kérdezte vigyorogva George.

- Még szép, hogy féltékeny vagyok! Három éve jó barátok vagyunk, erre pont Potternek adjátok, aki csak leakar szökni Roxmortsba?!  – forgattam a szemem.

- Ne aggódj, Nira. Harry bármikor kölcsönadja nekünk és ha mi befejeztük a sulit szólunk neki, hogy neked is ugyanúgy adja kölcsön – tette Fred a vállamra a kezét.

- Na azért – mondtam morcosan. – Kíváncsi vagyok, hogy meddig tud leszökdösni anélkül, hogy lebukna – húztam gúnyos mosolyra a szám.

- Már megint bunkóskodsz! – ült le a klubhelyiség kanapéjára George. Felhorkantva én is helyet foglaltam mellette, mire Fred odébb lökve egy elsőst szintén helyet foglalt.

Következő emlék, amit kiválasztottam már kissé homályosabb volt számomra, mivel még elsőben történt.

Draco felháborodva lépett mellém, mire homlokomat ráncolva bámultam rá.

- Mi történt? – kérdeztem, a sokkal fiatalabb Dracotól.

- Potter egy Weasley ivadékkal paktált le – mondta undorodva, mire felhorkantottam.

- Ugyan már Draco, hisz... - és itt történt a baj. Már nem emlékeztem, hogy mit mondtam neki és ennek hatására a koncentrációm megzavarodott és Piton előtt egymás után fedtem fel az emlékeimet.

Ahogy a seprűmön ülök, miközben Freddel és George-al gyakorlok kviddicsezni. Apám ahogy a nadrágszíjjal közelít felém, én pedig lehunyom a szemem. Egy újabb emlék, ahol egy elsős Hollóhátasra küldök egy gumiláb rontást szórakozásból és Crakkal és Monstróval összepacsizok Draco pedig elégedetten néz rám. A következő képen pedig ahogy a harmadikos Griffendéles fiúk körzetébe trágyagránátot dobunk és nevetve elfutunk Freddel és George-al, akik csak az én kedvemért mentek a dologba bele. Egy újabb emlék, ahol Grangert legyőzöm párbajszakkörön és egy pár héttel ezelőtt létrejött emlék, ahol mosolyogva beszélgetünk egymással a hálókörzetünkbe. Egy ötödikes emlékfoszlány ahogy Harryvel kezet rázunk fegyverszünet jeleként, hogy együtt tudjunk tanítani DS szakkörön. A következő emlékben pedig Fred és George után sétálok a raktáruk irányába, ahol elmondom nekik, hogy halálfaló lesz belőlem, ők pedig elszomorodnak, de megértik és vígasztalnak.

Már ekkor igyekeztem kirúgni Piton az emlékemből, de tényleg igazat mondott: ''Mindenesetre még mindig nem teljes erőbedobással kutattam a fejében.''

Éreztem, hogy ezúttal teljes erővel dolgozik. Igyekeztem visszaterelni őt azokhoz az emlékekhez, amit előtte felfedhetek, ami nagyon nehezen, de sikerült. A következő emlékben már négy hónappal ezelőtt bájitaltan RBF-en találtam magam és boldogan figyeltem ahogy összeáll a főzet.

- Ügyes mentés – mondta gúnyosan Piton, mire végre lehunytam a szemem. Éreztem, hogy a fáradtság hatalmas erővel zúdul rám. – Hibázott, hogy ennyire későn tudott csak visszaterelni a felfedhető emlékeihez, de nem is vártam mást – idegesen felsóhajtva pillantottam rá, majd az ajkamba haraptam ahogy eszembe jutott, hogy milyen emléket is látott elébb: Fred és George vígasztalt amiért halálfalónak kell állnom...vagyis rájöhetett, hogy nem szívesen leszek az.

- Kérem ne szóljon a halálfaló gyűlésen arról, hogy Fred és George Weasley tudják, hogy minek álltam – mondtam a szemébe nézve. Piton elgondolkodva nézett rám.

- Nem inkább arról nem kéne szólnom, hogy nem szívesen áll be közénk és hogy nem követi az eszméinket? – kérdezte félmosollyal a száján.

- Na igen. Arról kérem ne – mondtam. Nem értettem, hogy miért nem félek, hisz a kezében voltam, de mégsem aggódtam. Fürkészve nézett engem, mintha csak az arcomról próbálna valamit leolvasni, de végül intett egyet.

- Elmehet – mondta. Felálltam és az ajtóhoz sétáltam, de végül még visszanéztem.

- Mit gondol az okklumenciai képességeimről? – kérdeztem.

- Ha gyakorol nem lesz problémája – mondta. Megkönnyebbülve bólintottam.

– Jó éjszakát, uram – mondtam és kiléptem az ajtón.

***

/ Perselus Piton szemszöge /

Még mindig ledöbbenve bámultam magam elé. A lány már fél órája elment, de nem tudtam túllépni azokon, amiket láttam. Egy Malfoy, de mégis annyira különbözik a családjától. Verték őt a legkisebb hibájáért is, csak azért, mert Griffendéles lett. Erre ő úgy élte ki magát, hogy az iskolába elsősöket szívatott és Griffendéleseket. Minden Malfoyos gőgösségét félretéve kezet fogott Potterrel, jóba lett a mugliszületésű Grangerrel és véráruló Weasley ikrekkel barátkozott. Teljes ellentétje volt a családjának és most belekényszerül abba, hogy mégis a rossz oldalra álljon és olyanná váljon, mint a szülei. Mind ez Lucius miatt, amiért felidegeskedett azon, hogy Samuel kigúnyolta őt és a fiát.

- Perselus? – zöld lángok csaptak fel a kandallómba és hirtelen megjelent Dumbledore feje. – Feltudsz jönni az irodámba? – kérdezte szokásos nyugodtan csengő hangján.

- Igen – mondtam közömbösen, majd a kandallóhoz léptem és az eltűnt igazgató feje helyére hopport szórtam. – Dumbledore irodája – mondtam tisztán és érthetően, majd pár másodperc szédülés után kiléptem Albus kandallójából.

- Foglalj helyet – mosolygott az öreg ember. – Nos... – kezdte, miközben leültem. – Beleláttál a lány fejébe? – kérdezte.

- Igen, bár nem láttam annyit, mind anno Potter elméjében, mert a lány sokkal jobb okklumentor, de a lényeget láttam.

- És mi a véleményed, Perselus? – kérdezte.

- Beszervezhető – feleltem, mire Dumbledore elégedetten hátradőlt a székén.