/ Perselus Piton szemszöge /

- Szeretem a Sav-a-júj cukrot – morogtam kelletlenül, mire a kőszobor elugrott, hogy feltudjak menni az igazgatóiba. Mihelyst felértem a lépcsőn erélyesen bekopogtam az ajtón.

- Szabad – jött szinte azonnal a válasz. Belépve a szobába biccentettem Albus felé, majd kérdés és engedély nélkül leültem.

- Letettem a megszeghetetlen esküt – mondtam ki minden kertelés nélkül. Albus szomorúan elmosolyodott félhold alakú szemüvege mögött.

- A feladat ígyis úgyis rád hárult volna, fiam – mondta. Idegesen megdörgölve az orrnyergem visszanéztem az öregemberre, aki elszenesedett kezét simogatta és úgy döntöttem témát váltok.

- Lucius megpróbálta beszervezni Nira Malfoyt is – kezdtem. – A szülei látszólag teljesen megrémültek, bizonyára rájöhettek, hogy ha rabszolgaként is bánnak a lánnyal, attól függetlenül a lányuk és nem akarják, hogy olyan élete legyen, mint nekik – mondtam vontatottan.

- Honnan tudod, hogy úgy bánnak vele, mint egy rabszolgával? – kérdezte Albus.

- Lucius mondta, plusz a veszekedés alapján, amit a lány szülinapi vacsoráján lerendezett elég nyilvánvaló volt, hogy nem gördülékeny a kapcsolata a szüleivel. Visszakanyarodva az eredeti témához: Nira Malfoy azt mondta Luciusnak, hogy átgondolja. Lehet ezzel csak a szüleit akarta felhúzni, de persze ez nem biztos.

- Na és Draco?

- Mi lenne vele? – vontam fel a szemöldököm.

- Tervezi már hogy öl meg? – kérdezte halványan elmosolyodva.

- Nem tudom kideríteni, nem bízik bennem a fiú – ráztam meg a fejem.

- Megkérlek rá Perselus, hogy továbbra is próbáld meg kideríteni, de ezúttal figyeld Malfoy kisasszonyt is, kérlek.

- Mi jár a fejében, Albus? – kérdeztem gyanakodva.

- Tom előbb utóbb úgy is beakarja majd őt szervezni, ha Lucius noszogatni fogja, akkor pedig ez hamar megfog történni. Derítsd ki, hogy melyik oldalon áll, hogy beszervezhető-e.

- Albus, ő egy Malfoy. A vérében van a Halálfalóság – mondtam gúnyosan, miközben elfordítottam a fejem.

- Ilyen senki vérében sincs, Perselus. Ráadásul elég sok időt töltött az elmúlt években a Weasley ikrekkel is, akiket 'vérárulónak' titulálnak manapság. Ez, ha nem egy nyom arra, hogy esetleg a jó oldalra állna, akkor semmi sem az – pár perc néma csend után visszafordítottam a fejem és Albus szemébe néztem.

- Rajtuk tartom a szemem.

***

Reggel felkelve nagyot ásítottam, ahogy félre húztam a baldachint az ágyamon. A fürdőszobához vánszorogva (ami szerencsére éppen üres volt), lezuhanyoztam és rendbe hoztam a küllemem egy gyors hajfésüléssel és egy kevés sminkkel. Kilépve a fürdőből utánam szinte azonnal beugrott Parvati és az ajtó csapódástól szinte azonnal kipattant a szemem. A ládámhoz lépve felkaptam róla fekete a térd felettig érő szoknyámat, de ezúttal harisnyát is vettem alá, mert bár még csak szeptember eleje volt a reggelek hűvösek. A fehér ingemet felvéve végül úgy döntöttem, hogy a nyakkendőmet nem veszem fel, csak a taláromat kaptam magamra.

- Na és a nyakkendő? – kérdezte a tőlem nem sokkal messzebb álló Hermione, miközben pont az említett tárgyat vette fel. Lesajnálóan rápillantva, csak azután válaszoltam ahogy kivettem a ládámból az SVK- és bájitaltankönyvemet.

- Túl Griffendéles – feleltem gúnyosan. Hermione felhorkantott.

- Mivel az vagy?! – mondta félig kérdés, félig kijelentés gyanánt.

- És te mindig itt vagy, hogy emlékeztess rá – sóhajtottam drámaian, mire csak megrázta a fejét, majd a hátizsákjába dobálta a szükséges dolgokat és lebaktattunk a lépcsőn.

- Szia...sztok – köszönt Ron, ahogy meglátott engem is Hermione mögött jönni.

- Nem kell izgulnod Ronald, még mindig nem vagyunk olyan jóba, hogy veletek tartsak reggelire – mondtam köszönésképp és kimentem a klubhelyiségből, de mielőtt bezárult volna a Kövér Dáma portréja még hallottam Hermione hangját.

- Gonoszkodó egy személyiség, de tud kedves is lenni – felhorkantottam ahogy ezt meghallottam, majd elindultam a nagyterembe. A folyosón már nyüzsögtek a diákok, jó pár alsóbb éves futkározva és nevetve közelített a nagyterem felé és csak nagyon nehezen bírtam ki, hogy ne szórjak rájuk rontást, de amikor beértem a terembe és egy másodikos Hugrabugos véletlenül nekem szaladt már nem bírtam tovább türtőztetni magam.

- Ha még egyszer ilyen gyerekesen viselkedsz és nekem futsz olyan nyelvcsomó ártást küldök rád, hogy egy hétig nem fogsz megszólalni! – kiabáltam a képébe, mire ő megszeppenve behúzta a nyakát és bocsánatot kérve tovább sétált lehajtott fejjel.

- Malfoy! – kiáltott rám Mcgalagony a tanári asztaltól. Ekkor vettem észre, hogy jó páran a tanári karból rám bámulnak.

- Elnézést – kiáltottam oda, kissé még mindig dühösen, majd felsóhajtva hátra söpörtem a hajam, majd leültem Dracohoz, Pansyhez és Blaise-hez, akik azon nevettek ahogy a srác képébe kiabáltam. Draco szó nélkül felém nyújtott egy teáscsészét.

- Úgy látom erre szükséged van – vigyorgott. Halkan morogva elvettem tőle a csészét és helyet foglaltam, miközben ismét a tanárikar felé fordultam. Nem volt ott mindenki és szerencsére már nem is bámultak engem a kirohanásom miatt, csupán Piton küldött még felém furcsa pillantásokat. Pedig már megszokhatta volna, hogy néha a Mardekárosokhoz ülök...

- Együtt leszünk SVK-n, nem? – kérdeztem a fekete teába szürcsölve és ahogy a koffein végig száguldott a nyelőcsövemen kellemes bizsergés futott át rajtam.

- Igen, kíváncsi vagyok Piton milyen SVK tanárként – mondta Pansy.

- Na arra én is – morgott Draco. Eddig mindig ajnározta Pitont, de valahogy most eléggé ideges lett ahogy megemlítettem és nem ez az első eset, már a szülinapi vacsorámon is szikrákat küldött a tekintete a tanár irányába. Úgy döntöttem, hogy óra előtt pont elég idő lesz, hogy rákérdezhessek.

- Mielőtt órára mennénk beszélhetünk majd négyszem közt? -kérdeztem Dracotól. A fiú felvonva a szemöldökét, de bólintott.

Miután mindannyian megreggeliztük Draco lemaradt mellettem és csendesen figyeltük, ahogy Blaise, Pansy és Draco két gorilla haverja (akik utólag csatlakoztak hozzánk), előre mennek.

- Mit szerettél volna? – kérdezte félig felém fordulva Draco.

- Már a vacsorán is feltűnt, bár akkor még nem láttam értelmét megkérdezni. Valami megváltozott, Draco. Ezelőtt Pitont kedvelted most pedig ahányszor feljön témának szinte sugárzik rólad a gyűlölet – mondtam. Draco elgondolkodva végül fintorgó arccal fordult felém.

- Apám helyére pályázik – mondta ki, mire felhorkantottam.

- Ez hülyeség. Miért kellene neki apád helye, ha ő sokkal előrébb van tőle? – kérdeztem, mire Draco sértetten nézett rám. – Ne is tagadd, Draco – forgattam a szemem.

- Letette a megszeghetetlen esküt is – mondta csendesen, mire megtorpantam.

- Micsoda? – kérdeztem.

- Anyám elment hozzá a Fonó sorra... - kezdte. – Anyám félt engem és kikönyörögte Pitonnál, hogy mindenáron védjen meg engem és aztán Bella nagynéném felhozakodott ezzel az esküvel. Ha nem tudom végrehajtani a feladatom, akkor Pitonnak kell megtennie. Ő akarja a dicsőséget elvinni – húzta fel az orrát Draco.

- Vagy csak egyszerűen segíteni akar – vontam meg a vállam.

- Ne légy nevetséges – horkantott fel. A terembe beérve végül helyet foglaltunk. Draco előre ment Pansy-hez hozzám pedig nem kis meglepetésemre Hermione jött oda.

- Nem szeretnél mellém ülni? – kérdezte, mire csodálkozva pillantottam fel rá.

- Nem visszük túlzásba a barátkozást? – kérdeztem, de valamiért az agyamra nem hallgatva felálltam.

- Ron és Harry is ezt mondta – húzta el a száját, mire felhorkantottam.

- Ezesetben, csak hogy bosszantani tudjam őket, örömömre szolgálna – húztam gúnyos mosolyra a szám, majd átültem a göndör hajú lány mellé az ablakok melletti középső padhoz. Előttünk pontosan Katie Bell foglalt helyet, így amikor a padtársával kezdett beszélgetni és oldalra fordult megláttam egy nyakláncot, jobban mondva amuletett a nyakán. Szinte azonnal felismertem a tárgyat, még akkor láttam amikor utoljára a zsebpiszokközben jártam.

- Ugye tudod, hogy az az amulett se vérfarkast, se dementort, se inferust nem fog távol tartani tőled? – kérdeztem szarkasztikusan. Katie sértetten fordult felém, majd az ingjébe süllyesztette az amuletett és úgy fordult vissza.

- Most miért kell őt is piszkálni? – bökött oldalba Hermione.

- Miért te is azt hiszed, hogy az a tárgy beválik? – kérdeztem felvont szemöldökkel.

- Nem, természetesen nem – felelte. – De ha neki ez kell ahhoz, hogy megnyugodjon akkor ne piszkáld – tette hozzá, mire válaszul csak hümmögtem. Ezután kicsapódott a terem ajtaja, úgy akár csak a bájitaltanterem pár hónappal ezelőtt és beviharzott lobogó talárral Piton professzor. A tanári katedrán megállva végül felénk fordult és Hermione már azonnal elő is vette a 'Harc az arcatalannal' c. sötét varázslatok kivédése könyvet, mire Piton felmordult.

- Nem mondtam, hogy vegyenek elő bármit is* – morogta, mire Hermione vissza is tette a táskájába a könyvet. – Egyelőre nincs más dolguk, mint rám figyelni* - tette hozzá. – Ha jól tudom eddig öt tanár óráit hallgatták az elmúlt években* - a mögöttünk ülő Harry felmordult válaszul. – Természetesen ezek a tanárok mind más-más módszert és elveket követtek, vagyis a fejükben tökéletes zűrzavar van. Csodálom, hogy ilyen sokan összetudták kaparni az RBF-et, és még jobban csodálnám, ha mindannyian teljesíteni tudnának az összehasonlíthatatlanul magasabb szintű RAVASZ-kurzus elvárásait* - ekkor elindult lefelé a katedráról a kiakasztott képek felé, amik csak most tűntek fel nekem. – A fekete mágia, azaz a sötét művészet ezerarcú, szüntelenül változó és örök. Olyan, akár egy százfejű szörny, ami minden megcsonkított nyakán új, még ádázabb és ravaszabb fejet növeszt. A fekete mágia megfoghatatlan, meghatározatlan és elpusztíthatatlan ellenfél* - járkált a képek között. – A védekezésben épp olyan leleményesnek kell lennetek, mint amilyen a sötét erő, amit legyűrni igyekeznek - majd felemelte az egyik kezét egy sikító nőt ábrázoló képre mutatva. – Ezek a képek bemutatják, hogy mi történik azokkal, akik teszem azt, a Cruciatus-átok béklyójába kerülnek* – aztán egy újabb képre mutatott – megkapják a dementor csókot* – keze ismét tovább siklott a harmadik képre. – vagy éppen inferus áldozatává válnak* – a számat elhúztam a szétmarcangolt test láttán. Az előttem ülő Katie Bell egyenesen megborzongott.

- Ezek szerint több embert is felkavart a képen látottak – suttogtam oda Hermionénak, mire felsóhajtott, ahogy újra a képekre nézett.

- ...ha jól tudom, a legcsekélyebb gyakorlattal sem rendelkeznek a nonverbális, azaz beszéd nélküli varázslás terén. Milyen előnnyel jár a nonverbális varázslás?* - kérdezte, Hermione keze pedig máris a magasban volt. A szememet forgatva pillantottam rá. Piton kicsit még várva, végül csalódottan Hermionét szólította fel. – Nos, Granger kisasszony?*

- Az ellenfél nem hallja milyen varázslatot hajtunk végre* – hadarta Hermione. – így nem áll módjában felkészülni rá*

- Bemagolt idézet a Varázslástan alapfokon VI-ból* - mondta gúnyosan Piton. Draco pár paddal arrébb hangosan vihogott és én is megengedtem magamnak egy mosolyt. – de a lényeg valóban ez. Jó koncentrálóképesség és fegyelmezett elme szükséges hozzá, ezek pedig egyeseknél...* - itt a mögöttem ülő Harryre nézett, mire az ajkamba kellett harapni, hogy ne nevessek fel. - ...hiányoznak* – mondta. Tudtam, hogy még ötödikben Piton okklumenciára próbálta oktatni Harryt, de csúfos kudarc lett a vége. Egyszer DS után bevállaltam, hogy gyakorlok Harryvel, de már pár perc után tudtam, hogy reménytelen eset. – Most pedig álljatok fel és rendeződjetek párokba!* - utasított minket, mire felálltunk. A legtöbb ember maradt a padtársával, így én is Hermione irányába fordultam.

- Ez nem fair, te már tudsz nonverbálisan varázsolni – morgolódott Hermione, mire felnevettem.

- A feladat: beszéd nélkül rontást küldeni a másikra, aki úgyszintén némán, megpróbálja kivédeni azt. Kezdhetik!*

- Támadjak először én? – kérdeztem félmosolyra húzva a szám.

- Úgysem úszom meg – harapott az ajkába.

- Ne feledd, csak koncentrálj! – mondtam, majd pálcámat előhúzva támadó pozícióba álltam, majd minden gondolatot kiűztem a fejemből és már zengett is az agyamba a rontás: Tarantallegra!

Hermione szinte azonnal táncolni kezdett, mire én felnevettem. Finite! – gondoltam magamban, majd Hermione pihegve, de abbahagyta a táncolást. Hermione felém célozva a pálcájával, pár percig nem történt semmi, majd kábé tíz perc múlva sikeresen előtt felém egy rontást, amit abban a másodpercben egy Protegóval ki is védtem. Pont akkor ért mellénk Piton is. Ezután egy 'Pofix' rontást Hermionéra küldve a lány kissé kétségbeesetten nézett rám, amiből arra mertem következtetni, hogy nem védte ki. Egy újabb magamba elmondott Finite után a lány megdörzsölte a homlokát, mintha csak jobban szeretne koncentrálni.

- Még egyszer – mondta Hermione előreszegezett pálcával. Felsóhajtva ismét ráküldtem az ártást, de ezúttal kivédte.

- Ügyes – mosolyodtam el. Piton nem is törődve a duónkkal tovább ment Harryhez és Ronhoz.

- Szánalmas a produkciója, Weasley* – mondta lesajnálóan Piton. – Így kell ezt csinálni...* - Hermionéval egyszerre néztünk össze és tudtuk mind a ketten, hogy baj készül. Piton egy mozdulattal Harryre szegezte a pálcáját, aki minden nonverbálisan gyakorolt igyekezetét elfelejtve hangosan kimondta a 'Protego' védőbűbájt, ami olyan erősre sikeredett, hogy Piton megtántorodott és a mögötte lévő padnak dőlt. – Nem mondtam elég világosan, hogy nonverbális varázslást gyakorlunk, Potter?* - kérdezte fojtott indulattal a tanár.

- De igen* – felelte dacosan Harry.

- De igen, uram...!*

- Nem kell uraznia, professzor* – húzta ravasz mosolyra a száját Harry, mire a nevetésemet visszatartva csak homlokon csaptam magam. Akkor már az egész csoport tudta, hogy ennek büntetőmunka lesz a vége, amiben nem is tévedtünk.

-----------------------------------

*-al jelölt részek a Harry Potter és a Félvér Herceg c. könyv idézetei, szóval csakis J. K. Rowling érdeme és a fordítóé (annyit változtattam rajta csupán, hogy átírtam magázásba).