/ 8 évvel később /

- Ha! Megvagy! Capitulatus! - egy gyors mozdulattal kiütöttem a bujkáló halálfaló kezéből a pálcát, esélye sem volt védekezni. - Incarcerandus! - a mellettem álló újonc, aki egyelőre csak megfigyelőként vett részt a bevetésen, most nagyokat pislogva fordult felém. - Mire vártok? - fordultam hátra a csapatom felé, akik összerezzenve pillantottak rám, majd ketten, nevezetesen Charlie és Victor azonnal odasietett a bűnöshöz, hogy átnézzék a zsebeit, majd felállították.

- Mrs. Piton, a házban több bizonyítékot is találtunk, ami arra utalhat, hogy nem egyedül lakik - sietett le az emeletről egy másik újonc, Lisa.

- Remek. Charlie! - fordultam a nálam két évvel fiatalabb kollégámhoz. - Üzenj a minisztériumnak, hogy jelöljenek ki ide aurorokat járőrözésre. Éjszakára hármat, nappalra kettőt. Ha igaz, amit Lisa állít bármikor felbukkanhat a másik személy, illetve személyek!

- Igen, asszonyom! - bólintott tisztelettudóan, miközben kivezették a halálfalót a házból.

- Maga miért nem tudta azt csinálni, amit Lisa? - fordultam az újonc felé, aki megkövülten állt mögöttem. A megszólításra mintha összébb ment volna a fiú.

- Én...én..

- Ha így halad, akkor ne számítson arra, hogy beveszem az auror osztagomba...sőt - léptem közelebb hozzá fenyegetően. - Merem nyíltan magával közölni, hogy egyik auror osztagba se kerül be...szóval szedje össze magát! - emeltem fel a hangom, majd lobogó talárommal kisiettem a faházból. Mihelyst kiértem az ajtón vettem egy nagy levegőt a friss hegyi oxigénből, majd csípőre tett kézzel felnéztem az égre.

Hirtelen hoppanálás hangja csapta meg a fülemet, amire automatikusan magam elé szegeztem a pálcám és fülelni kezdtem. Egy távoli fa mögül hirtelen egy számomra nagyon is ismerős alak lépett elő, arcán rémült grimasszal.

- Mi történt, Harry? - engedtem le a karom.

- Hermione már a Szent Mungóban van!

- Micsoda? De hát tudtommal csak két hét múlva volt várható a baba! - kerekedett el a szemem.

- Mennünk kell!

- Már is! - fordultam be vissza házba.

- Fabian! - kerestem a tekintetemmel a tőlem idősebb kollégámat. A férfi azonnal felém fordult és kérdőn meredt rám. - Nekem fontos dolgom akadt, megtennéd, hogy átveszed innentől? - kérdeztem.

- Természetesen, Mrs. Piton. Már csak átkutatjuk a házat, a rabot pedig már Victor és Charlie elvitte azonnal kihallgatásra a Minisztériumba...

- Remek. Ha bármi fontos dolgot találtok, értesítsetek! - bólintottam az osztagom irányába, majd Harry mellé szegeződtem. - A többiek? - kérdeztem.

- Ginny Jamesel együtt bizonyára már ott van, Ronról nem is beszélve, Perselus pedig úton van a Roxfortból, nem tudom, hogy elhozza-e...

- Ha óráról kellett elszabadulnia biztos nem volt ideje George-hoz beugrania Cassie-ért - ráztam meg a fejem. - George-nak szóltatok? - kérdeztem.

- Nem, Perselusnak volt időm egy patrónust küldeni, meg érted eljönni. Ron pedig Ginny-nek szólt csak idegességében, azt sem tudja hol áll a feje...

- Rendben, én elsietek Cassie-ért és George-ért, utána találkozunk a szülész osztályon - mondtam neki, majd mind a ketten elhoppanáltunk, de amíg ő a Szent Mungóba, addig én az Abszol Útra.

Mihelyst a bolt elé megérkeztem, szinte kivágtam az ajtót siettségemben. Lee a kasszánál csomagolta be az egyik vásárlónak éppen a termékeit, amikor rám nézett.

- Szia, Nira! Már is jöttél Cassie-ért? - kérdezte mosolyogva, de amikor meglátta a riadalmat az arcomon ráfagyott a mosoly a szájára. - Mi történt?

- Hermione most kezdett szülni! Szólni jöttem George-nak és elhozom Cassie-t is! - mondtam.

- Te jó szagú Merlin! A raktárban lehetnek! - mondta Lee, mire én azonnal felgyorsítottam. - Add át jó kívánságaimat Ronnak és Hermionénak! - kiáltotta utánam.

- Meg lesz! - szóltam vissza, majd mihelyst a raktárhoz értem, szinte feltéptem az ajtót. George éppen valamilyen világító szerkentyűt mutatott Cassie-nek, aki pedig tátott szájjal, kerekre tágult szemekkel figyelte a keresztapja kezében tartott tárgyat.

- Á, szia Nira! Éppen most mutatom Cassie-nek...

- Mennünk kell! Hermione két héttel az időpontja előtt szülni kezdett! - mondtam minden felvezetés nélkül. George ledöbbenve meredt rám, majd azonnal letette a kezében tartott árut és Cassie-t kiterelgetve a raktár helyiségből, magához hívta az utazó talárját.

- Szia, anya! - nyújtotta ki felém az apró karjait, hogy felvegyem.

- Szia, drágám. Jól érezted magad? - kérdeztem, miközben felkaptam őt, Cassie pedig átölelte a nyakam.

- Igen, nagyon! - mondta vidáman. - Holnap is jöhetek George-hoz? - kérdezte boci szemekkel, mire jó kedvűen felhorkantottam.

- Mivel én és apa is dolgozik, igen - mondtam, mire Cassie jó kedvűen tapsolt kettőt és rikító kék szemeivel George-ot nézte, ahogy Lee-re bízza a boltot.

- Menjetek előre, mindjárt megyek én is! - intett felénk George.

- Na és Angelina? - fordultam vissza.

- Kis Fredre vigyáz, küldök neki egy patrónust, ha eltud vele szabadulni, akkor biztosan jönnek - mondta, mire bólintottam és kisétáltam a boltból. A szívembe egy kissé belehasított Fred nevét hallva, nem csodálkozok, hogy George is legtöbbször Kis Frednek hívja a fiát szimplán Fred helyett.

- Megcsinálod később a hajam? - nézett rám Cassie, mire felocsúdtam a gondolataimból. - Szétjött - mutatott a meglazult csatra a szőke hajában.

- Nem jött szét, drágám, csak meglazult - mondtam, majd fél kézzel kivettem a hajából a csatot és újra beletettem, hogy ne lógjon a szemébe. - Hunyd be a szemed, és vegyél egy mély levegőt, mert hoppanálni fogunk - mondtam Cassie-nek, aki azonnal engedelmeskedett. Ezután a Szent Mungóba hoppanáltunk és az információs pulthoz sietve megkérdeztem hol találom Ginnyt, ahol a nő szerencsére gyorsan közölni tudta velem, így a liftet használva pontosan tudtam, hogy az 5. emeletre kell mennünk és hogy pontosan hová.

Miután kiléptem a liftből a lobogó talárral, a kezemben Cassie-t tartva siettem a megfelelő irányba, és komoly, szigorú arcot vágva mentem végig a folyosókon.

- Jó napot, Mrs. Piton!

- Szép napot, Mrs. Piton! - több minisztériumi emberrel is találkoztam, miközben Ginnyéket kerestem, és csak egy bólintással viszonoztam a köszönést. Most sokkal fontosabb dolgom volt, mint velük foglalkozni, hisz az egyik legjobb barátnőm szült éppen. A félelem egyre jobban járta át minden porcikáimat és legbelül fohászkodtam Merlinhez, hogy semmi baja ne essen se Hermionénak, se a babának.

- Miért köszönnek neked mindig ilyen sokan? - kérdezte Cassie rám nézve.

- Nos, majd ha nagyobb leszel elmesélem - mondtam.

- Mennyire nagyobb? - kérdezte ártatlanul, mire elmosolyodtam menet közben.

- Mondjuk úgy tíz éves - mondtam neki, mire Cassie nagyot sóhajtott.

- Az még nagyon hosszú idő - nyafogta.

- Hidd el, csak egy pillanatnak fog tűnni - mondtam neki összeszoruló mellkassal. Mindent megtennék, hogy ilyen kicsi maradhasson.

- Jé, az ott nem apaék? - mutatott előre Cassie.

- De, ők azok - mondtam megkönnyebbülten, hogy végre megtaláltam őket. Egyenes háttal, lobogó talárral közelítettem meg őket, bár kívülről szigorú, mégis közömbös arcot vágtam, legbelül szétvetett az ideg, hogy Hermione jól van-e. Mihelyst felfigyeltek az érkezésünkre, Cassie azonnal kiugrott a kezeim közül, hogy az apjához szaladhasson, aki apró mosollyal a száján, leguggolva várta őt, aminek láttán megdobbant a szívem.

- Hermione? - kérdeztem azonnal a többiektől.

- Ron bent van vele. Nem tudunk semmit, várnunk kell - mondta Harry az ujját tördelve, miközben ült, Ginny pedig mellette állva a kezét a vállára téve próbálta megnyugtatni őt.

- George? - kérdezte Ginny.

- Úton van, szerintem nem sokára itt lesz - mondtam. - A szüleid? - kérdeztem.

- Olyan izgatottak, hogy nem tudtunk tőlük nyugodtan lenni, pont kapóra jött, hogy James megszomjazott, így elmentek innivalóért - mondta Ginny mosolyogva. Visszafordulva Cassie-hez és Perselushoz felsóhajtottam őket látva. Cassie Perselus vállába volt temetkezve, Perselus pedig szorosan tartotta őt, a hátát simogatva. Ahányszor ránézek a szerelmem iránta megnagyobbodik, ha ez egyáltalán lehetséges.

- Szia - mentem oda, Perselus pedig azonnal apró csókot hintett a számra.

- Szia - köszönt vissza és végig mért. - Hallom Harrynek terepről kellett elhoznia - mondta Perselus.

- Igen. Találtunk még egy halálfalót, viszont nem egyedül lakik, így a nyomozás folytatódik. Lehetséges, hogy belefog illeni a pletykákba - mondtam, mire Perselus feszülten elhúzta a száját.

- Miféle pletykák? - érkezett meg George váratlanul, mire mindannyian felé fordultunk. George majdnem teljesen barnabőrbe öltözve, vidoran nézett végig a társaságon.

- Azt pletykálják, hogy egy személy próbálja összekaparni a bujdosó halálfalókat és egyesíteni őket ugyanazzal az eszmével, amivel anno Voldemortnak is sikerült - mondta Harry. - Ezt az ügyet én meg Nira kaptuk, a mi két csapatunk dolgozik rajta, de hogy ha folytatódik a nyomozás bizonyára Ron csapatának is majd bekell segítenie - magyarázta George-nak, aki bólintott, és utána témát váltott.

- Lehet tudni valamit Hermione állapotáról? - kérdezte, mire csakis fejrázásokat kapott. Ezután pedig csendes és türelmetlen várakozás következett. Az idő csigalassúsággal telt és egy idő után már a három éves lányomat sem lehetett kordában tartani, mivel elkezdett unatkozni. Perselus felajánlotta, hogy körbe sétálja vele a kórházat, de erre nem volt szükség, mert pont akkor visszatért Mr. és Mrs. Weasley a kis James társaságában, akire Cassie azonnal ráakaszkodott és követelte, hogy játszanak együtt valamit. Végül a fogócskában egyeztek ki, így körülöttünk és a folyosón kezdtek el szaladgálni.

Hirtelen Ron rontott ki a kórterem ajtaján és csapzottan, széles mosollyal az arcán kiáltott fel.

- Lányom lett! - kurjantotta el magát, amire tőlünk boldog nevetést és tapsolást kapott válaszul.

- Jól van Hermione? - kérdezte Ginny.

- Igen, nagyon ügyes volt, kutyabaja, csak fáradt - mondta Ron és arcáról úgy tűnt, hogy egy ideig nem lehet majd levakarni a vigyort.

- Gratulálok - ölelte át Harry őt barátságosan.

- Gratulálok, Ronald - nyújtotta kezét Perselust, amit Ron szívesen fogadott.

- Mikor mehetünk be hozzá? - kérdezte Harry.

- Mikor láthatjuk az unokánkat? - kérdezte Mrs. Weasley könnyező szemekkel, miközben Mr. Weasley átkarolta őt.

- Szerintem most jobb lenne, ha hagynánk Hermionét pihenni, de kihozom a lányom - mondta Ron büszkén és visszasietett a szobába, hogy rá pár percre kihozzon egy apró, becsomagolt kisteremtést. - Ő itt Rose Granger-Weasley - mutatta fel a babát, akinek az arcát vörös pihe haj keretezett. Mindenki körbeállta a kisbabát, hogy legalább egy kis tekintést kaphasson rá, majd Mrs. Weasley elvette Rontól, hogy kezébe tarthassa az unokáját.

- Értesítettük Billt, Fleurt és Percy-t is, már bizonyára úton vannak - mondta Mr. Weasley, miközben le se vette a szemét Rose-ról.

- Megnézhetem? - nézett rám fel Cassie, mire elmosolyodva felemeltem őt, hogy megnézhesse Mrs. Weasley kezében tartott Rose-t.

- Te is voltál ilyen kicsi - súgtam a fülébe, mire Cassie érdeklődve nézte a babát. Amikor új tudásra tett szert, mindig hasonlított Perselusra. Érdeklődő arcot vágott, bár mégis három éves kora ellenére is ráncolta a homlokát ahogy próbálta megjegyezni a dolgokat.

- Nem sokára neked is lesz egy ilyen kistestvéred - nézett Cassie-re Mrs. Weasley mosolyogva.

- Vörös? - kérdezte meglepődve, mire mindenki felnevetett és biztos vagyok benne, hogy Perselus irányából hallottam egy 'remélem nem'-et.

- Nem, drágám. Ilyen kicsi - javított mondandóján Mrs. Weasley. Perselus hátulról átkarolva megsimította a kicsit már kerekedő hasamat, mire én a mellkasának dőltem, miután letettem Cassie-t.

Mrs. Weasley kezéből ezután Mr. Weasley-be került Rose, Ron pedig fáradtan rogyott le a várakozóterembéli székbe.

- Ott hagyom az auror hivatást - mondta ki hirtelen, mire mindenki abbahagyta a beszélgetést és meglepődve néztek Ronra, velem együtt.

- Micsoda? Hogy hogy? - kérdezte Ginny először. Perselussal némán összenéztünk, majd George-al is. Emlékszem, hogy nyolc évvel ezelőtt a győzelmi bálon Perselus egy megérzés alapján azt mondta George-nak, hogy nem lesz sokáig auror. Igaz, nyolc évig az volt, de még mindig Perselusnak lett igaza.

- Múltkor is ott hagytam majdnem a fejem az egyik bevetésen - rázta a fejét Ron. - Nem kockáztathatok. Hermione miatt...és most már Rose miatt sem - mondta ki nyíltan.

- Büszke vagyok rád, fiam - nézett rá Mrs. Weasley ismét meghatódva, majd odasietett, hogy megölelje a legfiatalabb fiát.

- Mihez fogsz kezdeni? - kérdezte Perselus tőle. Ron kibontakozva az anyja öleléséből sóhajtva nézett Perselusra.

- Sajnos még nem tudom, de minél hamarabb keresni fogok valami új állást...

- Dolgozz nálam - mondta ki George, mire ismét csend követte az újabb kijelentést. - Nem, helyesbítek...légy a társtulajdonosom  - javította ki magát George, mire elmosolyodtam. Ron megdöbbenve nézett a bátyjára, kereste a szavakat, hogy mit is mondjon. - Fred nélkül nem ugyanolyan a bolt vezetése...szeretem Lee-t, de...Fredet senki sem tudja helyettesíteni. Viszont te méltó lennél a helyére - mondta George. Ron még mindig a testvére arcát elemezte, mintha azt várná, hogy azt mondja csak viccel. Amikor ez nem történt meg és a csend már túl hosszúra nyúlt nagy nehezen szóra nyitotta a száját.

- Ezer örömest leszek a partnered a boltnál - nyögte ki végül Ron és amikor látta, hogy George elmosolyodik boldogan ment oda a testvéréhez, hogy átölelje. A többiek pedig támogatták Ront a döntésében.

- Te nem gondolkoztál rajta, hogy ott hagyod? - kérdezte halkan Perselus, hogy csak én haljam. Felé fordulva szomorúan húztam el a szám.

- Szeretem a munkámat. Vigyázok magamra mindig...nem lennék képes. Mellesleg tökéletesen működik a rendszerünk, amit felépítettünk. Ha mind a ketten dolgozunk George vagy Draco vigyáz Cassie-re, ha pedig én otthon vagyok, akkor simán megoldható. Plusz a hétvégéken mindig a tiéd vagyok, és ha hétköznap nem dolgozok akkor is megszoktalak látogatni a Roxfortban - mondtam megsimítva a mellkasát Perselusnak, aki megrázta a fejét.

- Makacs boszorkány - mondta, mire elmosolyodtam. - Nem baj, jövő hónaptól már úgyis az enyém leszel legalább másfél évig - húzta ravasz mosolyra a száját, mire felnevettem.

- Megbeszéltem Kingsley-vel, hogy a papírmunkákat bejárok megcsinálni a 8. hónapomig, utána meg majd néha küldhet haza egy adagot... - Perselus felhorkantott a szavaimon.

- Munkamániás lettél, Nira.

- Nagyon vicces - forgattam a szemem jó kedvűen, majd Perselus a többiekhez fordult.

- Mi már lassan mennénk, nagyon örülünk, hogy minden rendben alakult - mondtam Ronra nézve, a többiek pedig búcsúzkodni kezdtek. Jobb oldalról én fogtam meg Cassie kezét, balról pedig Perselus és elindultunk a hoppanálási ponthoz, hogy a nap hátralevő részét ellógjuk mind a ketten munkából és együtt tölthessük.

A házunk elé hoppanálva mosolyogva néztem az épületre. A roxmortsi családiház tökéletesen megfelelt nekem és Perselusnak is. Perselusnak közel volt a kastély, így nem kellett beköltöznie, haza járhatott, én pedig bármikor eltudtam hoppanálni munkába. Volt egy tökéletes nagyságú kertje, ahol Cassie szabadon tudott játszani és nagyságra a ház is megfelelt. Perselus persze minden létező védővarázslatot a ház köré szórt, de nem is bántam, így legalább én is nyugodtabb voltam. Miközben besétáltunk a kapun mosolyogva néztem a távoli kastélyra, miközben elengedtem Cassie kezét, hogy hagy szaladjon be az otthonába. Perselus eközben átkarolt és egy puszit nyomott az arcomra. Minden tökéletes volt. Megvolt mindenem. Még ha az életem fele szenvedéssel is volt tele, ha kellene bármennyiszer átélném csak, hogy ide kerülhessek. Ide. A családomhoz.

***

/ 11 évvel később / *

- Anya, nem találom azt a ruhát! - kopogott be a szobánk ajtaján Cassie elővéve kényeskedő hangját.

- Édes Merlinem szállj le közénk - nyögtem felülve az ágyba, miközben Perselus szórakozottan simogatta fekve maradva a hátam. - Cassie, hányszor mondjam még?! Van két szép szemed, használd! Ott hagytam a szobádban a széken!

- Ó, ott nem néztem - hallottam az ajtó előtt Cassie elgondolkodó hangját, majd trappolva visszament a szobájába.

- Hála a jó égnek, hogy Roxfortban már a te kezed alatt lesz ő meg Clyde is - mondtam rosszmájúan visszafeküdve Perselus ölelésébe.

- Kezdjük ott, ha nem bírok velük simán hazaküldhetem őket és a Roxmortsi látogatásukkor te is rendbe szedheted őket - mondta, mire felhorkantottam. - Mellesleg, ha nem vetted volna észre az éjszakákat itthon töltöm, leszámítva azokat, amikor éjszakai járőrözést folytatok, szóval nem mindig tudok Cassie-re vigyázni!

- Legalább néha kitud szökni - kuncogtam, mire Perselus fújtatott egyet.

- Esküszöm, ha Lupinnal még egyszer rajta kapom a folyosón csókolózni lerepítem a fiú fejét és Cassiet bezárom a Mardekár klubhelyiségébe - mondta morogva, mire rajtam volt a sor, hogy egy jót nevessek.

- Nagyon aranyos Teddy, nem tudom mi bajod van vele. Andromeda jó munkát végzett vele - mondtam elgondolkozva.

- Harry viszont nem végzi elég szigorúan a keresztapai munkáját - tette még hozzá, mielőtt felült volna az ágyba.

- Na, na! Valamit elfelejtettél! - húztam vissza a hálóingjénél fogva.

- Hogy is feledkezhettem meg - mondta suttogva, amitől végig futott rajtam a hideg, majd hozzám közelítve egy szenvedélyes csókot nyomott az ajkamra. Magamhoz ölelve őt vissza lehúztam az ágyba, Perselus keze pedig azonnal elkezdte bejárni a testem.

- Nem! - löktem el magamtól. - Ha így haladunk a gyerekek nem érik el még a beosztást sem - Perselus ravaszul vigyorogva még egy csókot nyomott a számra, majd felkelt, hogy felöltözhessen szokásos professzor és igazgatóhelyettes ruhájába. A mai napra szabadságot kértem, hogy itthon tudjak lenni és eltudjak tőlük búcsúzni, még ha csak pár kilométerrel odébb lesznek csak tőlem. Az iskola kezdéskor Perselussal mindig egészen estig pizsamába szoktunk lenni, és természetesen együtt a gyerekekkel - Megyek ránézek Clyde-ra - keltem fel az ágyból, majd a hajamat megigazítva feloldottam a zárat az ajtón, amit Perselus egy órával ezelőtt tett fel, majd a folyosón végig sétálva bekopogtam Clyde szobájába, ami szembe volt nővéréével. Cassie szobájából eközben valamiféle boszorkány banda zenéje szólt.

Clyde lassan kinyitotta az ajtót és félénken felnézett rám.

- Hé, mi a baj? - kérdeztem meglepődve az arckifejezésén.

- Csak...félek - sétált vissza az ágyához, én pedig belépve a szobájába bezártam az ajtót.

- Mégis mitől, kincsem? - ültem le mellé.

- Mi van, ha Griffendéles leszek? - nézett fel rám. Felnevettem a váratlan kérdésen és jó kedvűen megráztam a fejem. - A 38 évem alatt nem hallottam még ilyen lüke kérdést! - kuncogtam, de amikor Clyde még mindig elkeseredetten bámult rám fel, sóhajtottam egyet. - Ne beszélj butaságokat. Én is Griffendéles voltam.

- De apa és Cassie Mardekáros. Te pedig utáltad a házadat - rázta meg a fejét.

- Csak azért utáltam, mert a szüleim megutáltatták velem. Ez nagy különbség. Mellesleg... - sóhajtottam ismét, miközben lefeküdtem Clyde ágyára. - Akkor azt hittem, hogy utáltam...de igazából szerettem. Talán túlságosan is - mondtam.

- Szóval nem fogtok haragudni, ha Griffendélbe kerülök? - kérdezte.

- Nem fogunk egy kicsit sem. Sőt, örülni fogunk - mosolyodtam el, miközben Clyde befeküdt az ölelésembe, én pedig a fekete haját simogatva néztem felülről a fiam arcát. Imádtam nézni Perselus közös gyermekeinket. Imádtam azt, hogy mindkettőnk vonásait láthattam bennük. Cassiopea szőke haját és fekete szemét és azt, hogy a modora teljesen olyan volt, mint Perselusé. Clyde fekete haját és szinte már rikító kék szemét, amihez párosult az ő érzékeny személyisége, de ennek ellenére is mindig tudott bátor és ravasz lenni, mint én, arról ne is beszéljünk, hogy félénkségét csak előttünk mutatja ki, mások előtt komoly és közömbös marad. Imádtam mind a kettőjükbe, hogy ha sokat is civakodnak egymással, ha baj van úgy védelmezik egymást, mintha a másik élete lenne a tét.

- Az uniformisomat már most fel vegyem, vagy elég a beosztás után? - váltott témát.

- Indulás előtt vedd fel inkább. Bepakoltál már mindent? - kérdeztem.

- Igen, anya.

- Akkor készülj. Megyek én is és aztán felkísérlek titeket a kastélyhoz.

***

Három levelet tartottam a kezemben, abból kettő Perselus és az én nevemre is címezve volt. Mivel Perselus odakint a teraszon fogyasztotta az indulás előtti nyugtató teáját, így én bontottam fel az összeset.

Az első csakis az én nevemre szólt, méghozzá George-tól kaptam.

Drága, Nira!

Roxanne alig várja a beosztást, bár nem is értem, hogy mit izgul, a családjában generációk óta csakis Griffendélesek vannak...bár nem mintha aggódnék, hogy ha a Hugrabugba vagy a Hollóhátba kerülne. Habár, ha így végig gondolom egyértelműen félek, hogy a Mardekárba kerül, mert a drága lányod prefektusi keze alatt biztos vagyok benne, hogy sosem tudna csínytevéseket elkövetni, mert Cassie azonnal kiszimatolná. Fredet is nem egyszer elkapta már, pedig ő Griffendéles és Cassie nem is volt akkor még prefektus!

Mindegy is...mi újság veletek? A héten összefuthatnánk egy teára. Igaz, hogy egy hete találkoztunk utoljára, de már hiányzol. Mesélnék neked az új termékről, amit Ronnal fejlesztettünk ki pár napja, Angelinának nagyon tetszik. Mellesleg csókoltat, ő éppen Roxanne-nek segít a haját fonni, Fred pedig azon agyal, hogy hogyan csempéssze be a Weasley termékeket a Roxfortba (Cassie-nek ne szólj!) .

Clyde hogyan éli meg a mai napot?

Sok ölelés, George.

Mosolyogva olvastam végig a sorokat és legbelül már szorítottam Roxanne-nak, hogy ne a Mardekárba kerüljön Cassie-hez, hogy a Griffendélesek között kitudja magát viccelődni Freddel együtt. Bár a családjából kiindulva esély sem volt arra, hogy a Mardekárba kössön ki, és majd hozzászokik Cassie szigorú modorához a csínytevések terén. Nem tudom, hogy ki a többi házból a prefektus, de biztos vagyok benne, hogy Cassie fogja végezni a legjobban a munkáját közülük. Kinézem belőle, hogy ő is auror lesz, akár csak én... vagy talán tanár lesz belőle, mint az apjából.

A másik két levél Harryéktől és Hermionéktól érkezett. Harrynek Albus, és Hermionénak pedig Rose volt az, aki idén kezdi az első évét a Roxfortban. Ők is elmesélték, hogy mi újság körülöttük, és, hogy a két gyerkőc hogyan élte meg a mai napot addig, amíg a vonatra fel nem tették őket. Azon igazán meglepődtem, hogy Albus fél a Mardekárba kerüléstől, de megmelengette a szívemet Harry szavai, amivel megnyugtatta a fiút. Perselus biztos vagyok benne, hogy ha nem is feltűnően, de kicsit kivételezni fog Albussal, hisz a középső nevét Perselusról kapta, és szimpatikus neki a fiú. Tisztán emlékszem még, hogy mennyire meghatódott, amikor megtudta születésekor a nevét. Ginny külön kiemelte a levélben (pár sort még ő is hozzábiggyesztett Harry macskakaparása után), hogy előre elnézést kér James csínytevéséért Perselustól, és szintúgy üzeni Minervának is.

Hermione és Ron pedig arról meséltek, hogy Rose már előre megtanulta kábé a félévi anyagot, és, hogy Hugo már most hiányolja a nővérét.

Azon is elcsodálkoztam, hogy Draco nem írt levelet, pedig vártam, hogy tőle is kapni fogok, és elmeséli Astoriával, hogy Scorpius hogyan éli meg a mai napot.

Nagyon örülök, hogy a lányokkal mind egy időszakban szültünk, így a gyerekek szó szerint együtt nőhetnek fel. James, Cassie, Fred...aztán Albus, Clyde, Rose, Roxanne és Scorpius...majd Harryéknek még ott van a kis Lily. A többi Weasley testvér leszármazottairól pedig már ne is beszéljünk.

- Itt van az indulás ideje - jött be Perselus, mire letettem az utolsó levelet a kezemből. - Ki írt? - kérdezte.

- Dracon kívül mindenki - mosolyodtam el. - Ginny és Harry előre is a te és Minerva elnézését kéri James csínytevései miatt - mondtam visszatartva a nevetésem, mire Perselus csak unottan a szemét forgatta. Miközben a gyerekek kihozták a ládáikat a szobájukból közben folytattam. - Albusnak van egy féleleme, miszerint a Mardekárba fog kerülni és Roxanne, Freddel együtt már azon agyalnak, hogy mi rosszat csináljanak - mondtam vigyorogva. A legtöbb gyerek a ''családunkban'' igazi csínytevőnek született, de se én se a többiek nem bánják ezt. Legfeljebb Perselus, akinek majd bajlódnia kell velük az iskolában.

- Nos, remélem, hogy Albus csatlakozik a házamhoz... Roxanne-hoz meg Fredhez pedig nem fűzök hozzá inkább semmit - morogta.

- Majd én kezeskedek róluk - mondta kárörvendően Cassie, miközben megvillogtatta a talárján az új prefektusi jelvényét.

- Cassie, kérlek... kicsit lazíts. Még csak most lettél prefektus, de már évek óta úgy viselkedsz - mondtam a fejemet rázva, miközben kilebegtettük az ajtón a gyerekek ládáit.

- Én szeretem ezt csinálni. Nekem ez a lazítás - mondta a vállát megvonva. Tiszta apja.

- Alig várom, hogy találkozzak a többiekkel - mondta felvidulva Clyde.

- Kicsit én is - mondta halkan Cassie.

- Ugyan már! Te csak Teddyt várod, meg azt, hogy együtt...

- Hallgass, Clyde! - csattant fel Cassie elvörösödve, mire az ajkamba kellett harapnom, hogy ne nevessek fel, ellenben Perselussal, aki a dühét alig tudta elrejteni.

- Csak, hogy tovább húzhassam az agyad... két év múlva olyan idős lesz, mint amikor én beléd szerettem - súgtam a fülébe, mire Perselus dühtől elvörösödve bámult rám vissza, én pedig jó kedvűen előre siettem a gyerekekhez.

Miközben felfelé baktattunk a Roxfort felé, mosolyogva hallgattam Clyde és Cassie vitatkozását, miközben a már lenyugodott Perselussal kézen fogva sétáltunk mögöttük.

- Hiányozni fogtok - néztem Perselusra.

- Tudod jól, hogy minden hétvégét, amit csak tudok veled töltök, és minden éjszaka otthon alszok. Cassie minden héten lejöhet a Roxmortsba a kirándulásokkor és Clyde-nak is speciális kérvényt fogok írni Minervának...

- Tudom, Perselus. De akkor is - sóhajtottam, bár legbelül így is jól esett, hogy Clyde hivatalosan csak 3.-os korában jöhetne le Roxmortsba, Perselus mégis küzd, hogy már most lejárhasson.

- Ne temetkezz bele a munkádba túlságosan! - mondta szigorúan.

- Pff, bagoly mondja verébnek - forgattam a szemem, mire jó kedvűen felhorkantott. Amikor felértünk a kastély kapujához a gyerekek felém fordultak.

- Szeretlek anya, jövő héten üzenek, hogy melyik nap lesz a roxmortsi kirándulás, és akkor csak papírmunkás napot tarts, mert jövök! - jött oda hozzám Cassie, majd átölelt a fejét a mellkasomhoz nyomva.

- Te pedig ne légy szigorú a többiekkel - öleltem őt szorosan magamhoz. - ...és Teddyvel ha lehet védekezzetek - súgtam a fülébe, mire összerezzent az ölelésemben, és elpirulva lépett el tőlem.

- Na de anya! - hebegett döbbenten, mire vigyorogva rákacsintottam, ami után már az ő arcán is pajkos mosoly jelent meg.

- Nem is akarom tudni, hogy mit mondtál neki - mondta unottan Perselus, mire felnevettünk Cassie-vel. Ezután Clyde lépett oda hozzám, és a korához képest magas fiú boci szemekkel ölelt át engem.

- Minden rendben lesz, kincsem - simogattam meg a feje búbját.

- Tudom. Üzenek minden hétvégén és ha apunak sikerül a kérvény, akkor jövő héten jövök Cassie-vel - motyogta.

- Szeretlek titeket, drágáim...de most már menjetek - engedtem el Clyde-ot. - Máskülönben sosem foglak titeket elengedni - tettem hozzá, mire mind a ketten jó kedvűen mosolyogva kapták el az eddig lebegtetett ládáikat, majd bementek a kapun, miközben a fiákerek is elkezdtek megérkezni a gyerekekkel. A thesztrálok néma csendben húzták őket, és boldog voltam, hogy egyik gyerek sem látta a lényeket... hála nekünk, a szülőknek, akik bátran harcoltak egy békésebb világért.

- Nos... - lépett elém Perselus, miközben végig simított az arcomon. - Nem tudom még melyik nap vagyok éjszakai ügyeletes, de remélem ma még nem - csókolt meg.

- Várlak este - mondtam félmosollyal az arcomon, miközben ismét megcsókolt a kezével pedig végig simított a derekamon, majd a csípőmön is.

- Menjetek már szobára - hallottam meg mögöttem egy ismerős hangot.

- Draco?! - váltam el Perselustól döbbenten. - Hát te?

- Én vagyok az új sötétvarázslatok kivédése tanár. Hallottam éppen üres a poszt, így egy kicsit megváltam a minisztériumi munkától, amíg nem találnak a posztra alkalmas személyt - mondta vigyorogva.

- Te szemét, akkor azért nem írtál nekem levelet, mert megakartál lepni! - sétáltam oda hozzá nevetve, majd átöleltem őt.

- Pontosan. Na gyerünk, Perselus. Vár ránk egy tanításra váró gyerekcsapat.

- De jó nekünk - morogta az orra alatt Perselus, miközben a jókedvű Draco mellett, közömbös arccal kezdett el a kastély felé sétálni, én pedig vigyorgó arccal néztem végig a jelenetet.

Aznap este megkaptam a várva várt levelet Perselustól a listával, hogy ki hová került. Nem volt rajta semmiféle köszönés, csakis a lényegre tért rá.

Roxanne Weasley - Griffendél

Rose Granger-Weasley - Griffendél

Scorpius Malfoy - Mardekár

Albus Perselus Potter - Mardekár

Clyde Piton - Griffendél

Ne tudd meg, hogy a sok Weasley és Potter ivadék hogy örült Clyde-nak. Albust viszont ahogy láttam Cassie és Scorpius a keze alá vette.

Teddy pedig már a nagyterem előtt várta Cassiet! Évvégéig biztosan kifogom nyírni a srácot!

Miközben az utolsó sort is elolvastam nevetve tűrtem fel a karomon az ingem a meleg miatt, és a fejemet rázva tettem le a levelet az asztalra, miközben az utolsó sort még egyszer elolvastam, Perselus arcát magam elé képzelve. Ahogy megtámaszkodtam az asztalon a levélről lepillantottam a bal alkaromra, és mosolyom csak még szélesebb lett, ha ez egyáltalán lehetséges volt. A sötét jegynek már nyoma sem volt, és béke honolt a varázsvilágban. Béke honolt az otthonomban. 1998-tól nem fájdult meg a karom, és biztosan tudtam, hogy ez így is marad.

Vége

-----------------------------------

* Ezt a részt egy kedves olvasóm ajánlására írtam meg. :)

Hát elérkezett a várva várt vég. Nem fogok hazudni, elérzékenyültem az írása közben, ez a történet állt a legközelebb a szívemhez és nehéz lesz elengedni...

Köszönöm, hogy velem tartottatok és elolvastátok ezt a művet. Hálás vagyok érte! :)

Ha tetszett szívesen fogadok szavazatot és kommentet. További szép napot/estét, ne féljetek jelentkezni fogok több írással is...van még pár ötlet a tarsolyomban! ;)

- Sofia