- Lehet megkellett volna innom még egy pohár bort - mondta Hermione lámpalázasan, miközben a minisztérium márványpadlóján minden egyes lépésnél koppant a három cipőpár. Én kissé feszülten sóhajtottam, de nem szóltam semmit. Voltam már sokkal rosszabb helyzetben is.

- Ugyan már! Jó lesz - húzta előre hajfonatát Ginny a vállára, majd kihúzta magát, miközben odasétáltunk a két meghívó ellenőrző minisztériumi személyzethez.

- Jó estét, uraim - lépett előre Ginny, aki most nagyon kiegyensúlyozottnak tűnt. Eleve a személyisége is ilyen volt, most viszont még az az egy üveg bor is rásegített, amit megittunk hárman. Miután elvették a meghívót Ginny kezéből és megnézték, biccentettek egyet.

- Jó szórakozást, Ms. Weasley. Maguknak is, Ms. Granger és Ms. Malfoy - mosolygott ránk a két tag és tőlünk nem is kérték a meghívót, bőven elég volt nekik Ginny-é. A másik varázsló, aki meg sem szólalt úgy nézett ki, minthogyha izgulna a jelenlétünkben és erre még jobban rátett, amikor megérintettem a nyakam és ezáltal meglátta az alkaromon lévő megbélyegzésemet. A varázsló feszülten elnézett róla és kinyitotta előttünk az ajtót. Olyan volt, mintha még el is pirult volna. Viszonozva a mosolyt a másik varázslónak kimellőztük őket és még egy utolsó mély levegőt véve beléptünk az ajtón, ahonnan már így is kihallatszott a klasszikus zene, majd beléptünk a bálterembe.

Mint ahogy gondoltuk, minden tekintet felénk fordult. Jó páran voltak, ha a szemem nem csalt több, mint százan. A nők elegáns ruhában, talár nélkül, a férfiak elegáns öltönyben, pár férfi talárral. A győztesek. A győztes oldal, akik részt vettek a harcban, Voldemort ellen mentek és a minisztériumi munkások, akik ellenállók voltak a minisztériumi támadáson. Mindenki ott volt, aki 'számított'. Hermionétól és Ginnytől eltérően én jó pár utálkozó tekintetet is kaptam azoktól, akik nem értettek egyet a tárgyalásom eredményével, de ebből is csak erőt gyűjtöttem, hogy még gőgösebben húzzam ki magam és büszkén meneteljek Hermione és Ginny mellett. A tekintetünkkel megkerestük a többieket, majd mihelyst meglettek felgyorsítottunk lépteinken. Perselus, Harry és Ron amikor megláttak minket káprázó tekintettel álltak fel a kijelölt asztaltól, hogy megközelítsenek minket.

- Aszta, Hermione!

- Gyönyörűen festesz, Ginny! - sorban jöttek a fiúktól a bókok, Perselus pedig ellentétben velük megkerült engem és segített levetni a talárom.

- Káprázatos, meg kell hagynom - mondta halkan, hogy csak én haljam és ujjával finoman végig simított a vállamon.

- Szabad egy táncra, hölgyem? - hajolt meg Ron Hermione előtt, aki elvörösödött akár egy rák.

- Öhm...persze - dadogta a kezét nyújtva Ronnak, aki elkapva őt a táncparkettre irányította. A zenekar egy gyorsabb zenére váltott, ami oldotta Hermione hirtelen kerekedett pironkodását és Ronnal azonnal vidám táncolásba kezdtek.

- Ez alól te sem menekülsz - ragadta meg Ginny a nevető Harry kezét és szintén táncolni kezdtek, közvetlen Ron és Hermione mellett. Miután vidáman elnéztem őket visszafordultam Perselus felé, aki kissé lesajnáló stílusban figyelte őket, majd rám nézett.

- Remélem nem vársz tőlem ilyeneket - morogta, mire elnevettem magam.

- Eleve azon is csodálkoztam, hogy hagytad, hogy a te házadban készülődjünk a lányokkal - mondtam mosolyogva.

- Az már a mi házunk. Mellesleg feltettem róla egy hirdetést - mondta Perselus, miközben az italos standhoz vezetett.

- Remek. Holnap nekem is az lesz az első dolgom a kúriával - bólintottam elégedetten, miközben Perselus a kezembe nyomott egy pezsgős poharat.

- Nos...akkor - emelte a poharát Perselus. - A győzelemre - mondta közömbös arccal, mire sóhajtottam egyet.

- A győzelemre - koccintottam vele, majd mind a ketten kortyolgatni kezdtük az üdítőt. - Az egyik tag, aki beengedett minket meglátta a sötét jegyet a karomon és eléggé...félt, vagy őszintén én magam se tudom, hogy hogyan viselkedett - forgattam a szemem, miután ittam a pezsgőből. Perselus megragadva a csuklómat az alkaromat maga felé fordította és felvont szemöldökkel megnézte a jegyet.

- Pedig ugyan olyan, mint az enyém...szinte már alig látszik. Már nem is sötét jegy, hanem inkább egy szürke...valami - mondta elgondolkodva, mire én is lenéztem rá. Nem hogy kifakult, de még össze is ment kicsit. Lehet még most nem volt jó ötlet felvennem egy ilyen kivágású ruhát, de már mindegy is.

- Ó, George! - integettem a tőlem nem sokkal messzebb iszogató, magába roskadó legjobb barátomat, akit azonnal észrevettem ahogy felnéztem a karomról. Látszott rajta, hogy éppen min, jobban mondva kin gondolkozik. - Gyere, csatlakozz! - George felnézve egy apró mosolyt villantott az irányomba, majd lehúzta a pohara maradékát, újra töltötte és csak úgy indult el felénk. Perselus először rosszallóan nézett rám, hogy feladom a kettőnk csevejét, de mihelyst George közelebb ért hozzánk és meglátta a vörös, karikás szemeit, arca ellazult és tekintetében mintha sajnálatot véltem volna felfedezni.

- Perselus, Nira - biccentett felénk, és leheletéből ítélve nem egy-két poháron volt már túl. - Nagyon csinos vagy, Nira - nézett rajtam végig baráti módon. - Ez alatt van a titkos fekete ruhád, mi? - kérdezte csipkelődve, mire szélesen elmosolyodtam.

- A húgod addig nem hagyott, amíg nem választottam színeset - vontam meg a vállam.

- Nem tagadom, az anyánkra ütött - sóhajtott erőltetett jó kedvvel, majd lehúzta a pohara tartalmát, amiben idáig aranyló lángnyelv whisky volt. Perselus jó kedvűen felhorkantott Mrs. Weasley említésére, majd a táncolók között kezdett nézelődni, hátha megtalálja őt ott Mr. Weasley-vel.

- Mihez fogsz kezdeni ezek után? - kérdezte Perselus tőle, miután beült a csend közénk. - Visszatérsz a varázsviccbolthoz? - kérdezte. George arca fanyarrá változott és a földet kezdte el pásztázni.

- Lehet eladom a boltot, még nem döntöttem - mondta halkan, mire elkerekedett szemekkel néztem rá, és Perselus is eléggé meglepődött.

- Ne beszélj zöldségeket, George! A varázsvicc boltot? Ne hülyéskedj! Ott van még Lee, vele vezethetnéd a boltot!

- Hát nem érted, Nira? Nélküle nem lesz ugyanolyan! - nézett rám kétségbeesve, mire éreztem, hogy a gombóc egyre jobban nő a torkomban.

- Őszintén szólva, George... - nézte a táncoló Hermionét és Ront Perselus. - Az öcséd szerintem egy idő után úgyis megfogja unni az aurorságot...majd kérdezd meg őt.

- Ezt honnan tudod? - kérdezte George, majd mind hárman rájuk néztünk.

- Megérzés - mondta.

- Igyunk egyet - mondta George témát váltva, majd felénk lebegtetett egy-egy lángnyelv whiskys poharat.

- Hát, akkor egészség - emeltem meg a poharam, majd mind a hárman megittuk a tartalmát. Hála a nem rég megivott két pohár bornak így annyira nem égetett az ital. Bár lehetséges nem jó ötlet három fajta alkoholt keverni, de nem igazán törődtem ezzel a gondolattal. Harry és Ginny ekkor tért vissza a táncról kissé kifulladva, de ők is azonnal az italok között kezdtek el válogatni.

- Úgy látom Perselus most már akad társaságod...nem bánod, ha felkérem Nirát táncolni egy kicsit? - kérte Perselus engedélyét George udvariasan. Perselus fáradtan sóhajtva csak legyintett egyet, áldását adva, mire George-al összevigyorogtunk. Ha mi táncolni kezdünk, akkor onnantól nem lesz megállás.

- Hé, de azért még legalább egy táncra majd kérem őt vissza! - mutatta fel fenyegetően az ujját Perselus, mire mind a ketten felnevettünk, Harry pedig egy poharat nyújtott feléje egy újabb adag whisky-vel elterelésnek.

***

Már a harmadik kör tánc után George-al lihegve ültünk le az asztalhoz és összevigyorogtunk, amikor Perselus velünk szemben ülve csak a szemét forgatta rajtunk.

- Mellesleg mi van Dracoval és a családjával? - ült le mellém hirtelen Harry.

- Jövő héten lesz a tárgyalásuk - mondtam, próbálva csillapítani a szívverésem nagy levegő vételekkel.

- Tanúskodni fogsz értük? - kérdezte.

- Még szép! - mondtam felháborodottan. - Dracoért és Narcissáért. Lucius meg menthetetlen eset, nem tudom, hogy vállalom-e, hogy neki is tanúskodjak - mondtam elgondolkozva. - Te tanúskodsz majd? - kérdeztem Perselus felé fordulva.

- Én tanúskodok Luciusért - biccentett kimérten Perselus, így visszafordultam Harry felé.

- Dracoért és az anyjaért tanúskodok én is - mondta Harry, mire elmosolyodtam.

- Ezért biztos vagyok benne, hogy roppant hálásak lesznek - feleltem.

- Nem akarom ezzel elrontani a hangulatod, de tényleg nem tudok erről a témáról semmit...a szüleiddel mi lesz? - kérdezte aggódva kissé a reakciómtól, de az arcom rezzenéstelen maradt, csak a hangom mélyedt el kissé.

- Nem fogok értük tanúskodni. Ők ízig-vérig Voldemort emberei voltak, tönkre tették az életem és belevittek ebbe az egészbe. Nincs az a Merlini áldás, ami rávenne engem, hogy tanúskodjak értük - mondtam. - Remélem az Azkabanba fognak megrohadni - tettem hozzá őszintén, mire az összes asztalnál ülő ember mással kezdett babrálni, George például a terítő szélével kezdett el játszadozni. Ron és Hermione ekkor ültek le hozzánk kipirosodva és szó nélkül felénk lebegtettek egy-egy poharat. A fejemet rázva a magasba emeltem a poharat és koccintottunk mindannyian. Ezután viszont egyre több alkohol fogyott el, amit valahogy senki sem bánt.

***

- Mugli cigarettát? – nyújtotta felém George. Felsóhajtottam és szomorúan elmosolyodtam ahogy eszembe jutott, hogy legutoljára ilyet a főnix rendje hirtelen összecsapott partiján szívtunk. Olyan érzés volt, mintha több száz éve történt volna, hogy Fred és George poénból leitat minket a saját fejlesztésű varázs alkoholukkal.

- Nem mondok nemet – vettem el egy szállat. George csendesen meggyújtotta a pálcája segítségével, majd az enyémet is. Ezután zsebre vágta a talárja alatti öltönyébe és mélyet szívott a cigiből. Követtem a példáját és én is egy jókora adagot szívtam a dohányból. A fejünkben Fred emléke járt és biztos voltam benne, hogy ő túlvilágon vidáman áll mellettünk és ő is cigizne, ha itt lenne.

Hirtelen kitárult a bálterem bejárat ajtaja és Hermione csoszogott ki rajta kipirosodott arccal.

- Ron folyamatosan táncoltat, kell egy kis levegő – mondta őszinte boldogsággal az arcán. George-al az arcunkra mosolyt erőltettünk és néztünk a felénk közeledő Hermionét, akinek nagyon jól állt a babakék ruha, ami illett enyhén lebarnult bőréhez. – Ti cigiztek? – lepődött meg ahogy odaért hozzánk.

- Aha – válaszoltam, miközben majdnem sikeresen lehamuztam a ruhám.

- Kérhetek? – kérdezte félénken. George-al összenéztünk és mind a ketten elvigyorodtunk megfeledkezve a bajainkról. Ha már Hermione cigizik, akkor már igazán ünnepelnünk kell.

- Szolgáld ki magad – húzta elő a cigis dobozt George Hermione felé nyújtva. Kihúzva egy szállat a dobozból Hermione félénken a szájába tette és tétlenül meredt ránk.

- Hogy gyújtsam meg? Nincs öngyújtóm – kérdezte. Ezúttal én húztam elő a pálcámat és egy halványlángot varázsolva a végére Hermione felé tartottam.

- Szívjad, miközben meggyújtom – mondtam, Hermione pedig úgy tett. Rá pár másodpercre pedig köhögő rohamba tört ki, amin George-al egyszerre nevettünk fel.

- Ne aggódj, az első ilyen – mondta George, Hermione pedig tovább ízlelgette a mugli cigarettát.

- Sosem értettem mi ebben olyan jó...még az íze is rossz – fintorgott Hermione, de azért tovább szívta.

- Alkoholra jól esik – vontam meg a vállam, George pedig egyetértően bólintott.

- Nocsak, nocsak – lépett ki az ajtón Perselus, mire Hermione majdnem önkéntelenül eldobta a cigijét. – Ms. Granger, maga csak nem dohányzik? – kérdezte gúnyosan Perselus, mire kuncogásba törtem ki. George nem törődve a volt tanárával tovább szívta a cigijét, miközben Hermione elvörösödött.

- Kérsz te is? – nyújtotta felé George. Perselusnak még mindig furcsa volt, hogy George tegezi, de nem szólt rá semmit.

- Miért is ne. Hisz ünneplünk... - szavait úgy használta, mintha csak szitkozódna.

- Nem is tudtam, hogy maga...dohányzik, tanár úr – nézett rá Hermione szinte már sokkos állapotban. Nem volt hozzászokva Perselus közvetlenségéhez, amit teljesen megtudtam érteni. Az ő szemében még mindig egy szigorú, diákokat megszégyenítő bájitaltan- vagy éppenséggel sötét varázslatok kivédése tanár volt.

- Nem is szoktam, Granger. Mellesleg már nem vagyok a tanára – forgatta a szemét Perselus, majd kifújta a füstöt.

- Öhm...akkor szólítsam magát úgy, ahogy George? – kérdezte. Perselus rám pillantott a szeme sarkából és amikor meglátta, hogy várakozóan nézek rá halkan felsóhajtott.

- Igen, Granger. Úgy ahogy Weasley – adta meg az engedélyt. Hermione feszengve próbálta magát kihúzni, anélkül, hogy ittasnak látszana, miközben George elnyomta a csikkét. Én lassan szívtam, beakartam várni Perselust.

- Na és Piton, mihez fogsz kezdeni most, hogy vége a háborúnak? – kérdezte George összefont karral és kihívó vigyorral.

-Több, mint valószínű, hogy visszatérek a tanításhoz – válaszolt kimérten Perselus.

- A tanításhoz? Akkor te is tanítani fogsz, Nira? Úgy tudom Lumpsluck nyugdíjba vonul és akkor felszabadul egy hely – nézett rám őszinte kíváncsisággal George. Olyan rég beszélgettünk ilyen nyíltan, hogy egy percre nosztalgikus hangulatba kerültem.

- Még hatodikban év elején McGalagony is tanácsolta nekem, hogy álljak sötét varázslatok kivédése tanárnak, de... - itt felsóhajtottam. - ...nem hiszem, hogy az nekem való pálya – ráztam meg a fejem.

- Egyértelműen nem neked való – fordult felém Perselus, mire felvontam a szemöldököm. – Rosszabb tanár lennél, mint én. Semmi türelmed sincs – mondta egy ravasz vigyorral az arcán, mire felnevettem. A nevetésemet hallva George és Hermione és elnevette magát.

- Legalább Nira nem szégyenítené meg úgy a diákokat, mint maga – vette elő griffendéles bátorságát Hermione, mire őszinte büszkeséggel néztem a lányra. Lehet csak az alkohol miatt mondta ezt ki, de ez egy jó kezdet volt ahhoz, hogy jól kijöjjön Perselussal.

- Sajnálom, Granger, ha még mindig neheztel rám. Túl viccesnek találtam a lapát fogait annó, amit Draco növesztett magának – mondta vigyorogva, mire George-al felnevettünk, Hermione pedig sértetten fújtatott. Az emlék ahogy Hermione sírva fut el a megnőtt fogaival olyan távoli emléknek tűnt, mint a Roxfortos éveim előtti idő.

- Gondolj bele, Hermione...ha nincs Perselus még mindig nagyobb fogaid lennének. Madam Pomfrey kitett magáért – mutattam rá a pozitív oldalára, mire Hermione csak a szemét forgatta.

- Az eredeti témához visszatérve mit fogsz dolgozni? – nézett rám George, mire elgondolkodtam. A szívem mélyén tudtam, hogy milyen munkát szeretnék vállalni, de kimondani kellett egy kis bátorság.

- Auror szeretnék lenni – mondtam ki végül. Hermione eltátotta a száját, míg George büszkén bólogatott.

- Igen, beillenél közéjük. Egy exhalálfaló kém, aki a volt társaira vadászik – mondta vigyorogva.

- Jó, ez így rosszul hangzik...

- Nem, Nira. Ez tökéletesen hangzik. A jó oldalon álltál végig. Kiismerted őket. Profi lennél a munkádban – tette a kezét a vállamra, én pedig eldobtam közben a csikket.

- Köszönöm – néztem rá meghatódva és megsimogattam a kezét, ami a vállamon pihent.

- Válthatnánk pár szót négyszemközt? – pillantott rám Perselus szigorúan. - Most jön a kemény dió – gondoltam magamban. Perselus is eközben elnyomta a csikkét.

- Hát...ez négyszemközt is kínos lesz, nem kell hozzá plusz három fül – értett egyet George még ebben a helyzetben is viccelődve, én pedig nagyon erősen koncentráltam, hogy ne törjek ki nevetésbe. George a karját felajánlva Hermione felé fordult, aki egyetértően belekarolt és visszamentek bálozni.

- Szóval auror – fordult felém Perselus. – Ezt mikor akartad velem közölni? – kérdezte, miközben a nyakán megvakarta a halvány sebet, ami az egyetlen bizonyítékként szolgált, hogy Perselus majdnem megjárta a halált.

- Csak nem rég jöttem rá. Még nekem is új a dolog – vontam meg a vállam, majd félve ránéztem. – Mit szólsz hozzá? – kérdeztem. Perselus a szemembe nézve gondolkodott a megfelelő válaszon, majd felsóhajtott.

- A háború gyermekeinek örök harc az életük – szomorúan elmosolyodtam a szavain, majd a nyaka köré fontam a karom.

- Te is a háború gyermeke vagy, Perselus.

- Igen, de én két háborút éltem át ingázva a két oldal között. Nekem ez elég volt egy életre – válaszolta, miközben átkarolta a derekamat.

- Szóval támogatod a döntésem? – kérdeztem.

- Nincs más választásom – mondta unottan, mire felnevettem.

– Minden szabadidőmet veled és a barátaimmal fogom tölteni...

- A mondat második felét meg sem hallottam inkább – horkantott fel, mire ismét mosoly terült szét az arcomon.

- Szeretlek, Perselus – mondtam őszintén.

- Én is szeretlek téged – válaszolta, majd közelebb hajolva hozzám megcsókolt.

- Kingsley biztos örülni fog a hírnek, hogy az auror csapat bővül egy új taggal - mondta, amikor befejezte a csókot.

- Nem egyel. Harry és Ron is az szeretne lenni - világítottam rá a tényre.

- Hát persze. Hogy is feledkezhettem meg róla - horkantott fel jó kedvűen.