Sokkos állapotban néztem a kezembe tartott levélre, ahol lassan a sorok homályossá váltak előttem. Érzelemmentes arccal bámultam, majd mély levegőt véve felnéztem belőle és hallgattam a mellettem lévő kandallóból kiszűrődő tűz pattogását. Hideg volt aznap reggel, hiába, hogy már június első hetében jártunk, de a Roxfort pincéje nehezen melegedett fel. Június végéig itt töltjük az időt, keressük a kastély épületén a hibákat, főzzük a bájitalokat azoknak a sebesülteknek, akiknek nem volt szükségük a Szent Mungóba vonulniuk és a diákokat próbáljuk visszaterelni a megszokott rutinhoz. Hiába, hogy egy voltam a diákok közül, engem a háború óta már nem tekintettek annak, teljes felnőttként kezeltek, ahogy majdnem az egész hetedikes évfolyamot, és főleg az Aranytriót, akik részt sem vettek utolsó évükben. A tanárokra és a hetedikesekre hárult az a feladat, hogy a kisebb generációt kihúzzuk a poszttraumás stressz szindrómájukból, amit Carrowék és maga a háború, meg persze a roxforti csata okozott.

Lassan felálltam Perselus kedvenc foteljéből és odasétáltam a kandallóhoz. Néztem egy rövid ideig a narancssárgás lángnyalábokat, majd rádobtam a pergament. Figyeltem ahogy a levél széle feketévé válik, majd a tűzbe vész. A Minisztériumból kaptam a levelet. A szüleimről volt szó. Közös tárgyalást kaptak, ami nem tartott tovább fél óránál, rögtön utána azonnal életfogytiglan Azkaban fogságra ítélték őket. Amíg az én tárgyalásom ideje el nem jön, korlátlan látogatási időt kaptam, utána pedig vagy melléjük kerülök, vagy meghosszabbítják ezt az ígéretet. Nem akartam őket látni. Egy kicsit sem sajnáltam őket. Bűntudat nélkül állíthatom, hogy ők ténylegesen megérdemelték, amit kaptak. Nem elég, hogy 11 éves korom óta megkeserítették az életemet, de ízig vérig Voldemort csatlósai voltak. Ők igazi aranyvér mániások voltak és utálták egytől egyig az összes muglit és mugli születésűt. Felsőbb rendűnek találták magukat.

Emellett persze értesítettek róla, hogy a mi Malfoy kúriánkat átírták az én nevemre. Automatikusan a leszármazott kapta meg minden tulajdonukat, és mivel én voltam az egyetlen gyermekük én örököltem mindent. Őszintén szólva én magam sem tudtam, hogy mit kezdjek ezzel az egésszel, csak egy dolgot tudtam biztosan: soha nem fogom őket meglátogatni.

***

A másnapi tárgyalásra már mindannyian sokkal nyugodtabban mentünk, mint Perseluséra. Senki sem félt attól, hogy esetleg engem elítélhetnek, mert a legfelsőbb bíróság tagjai alapján ezúttal csak azok lesznek bebörtönözve, akik ténylegesen megérdemlik, nem úgy, mint az első háború után, amikor többek között Sirius Black is ártatlanul került az Azkabanba.

A minisztérium hophálózatából kilépve vettem egy mély levegőt és bevártam a többieket. Sorba érkeztek meg: először Perselus, aki szigorú arckifejezéssel menet közben lesöpörte a válláról a hamut és egyből mellém szegődött. Ezután jött Harry, Ron és Hermione, akik nyugodt arckifejezéssel sétáltak ki a zöld lángok közül, majd McGalagony és Draco. Az unokatestvérem ott akart lenni a tárgyalásomon, nem törődött azzal a ténnyel, hogy ő felőle is döntenek pár napon belül. Utána egyből érkezett George is, aki a szokásosnál sokkal karikásabb szemmel jött felénk. Egyértelműen látszott rajta, hogy nem jól van. Megértem őt, én sem alszok nyugodtan Fred halála óta. Őt követte Ginny, aki hasonlóan festett, bár jól tudta palástolni. Mr. és Mrs. Weasley már eleve a minisztériumba lehettek valahol, Mr. Weasley bizonyára dolgozott, Mrs. Weasley pedig bejött hozzá és természetesen az én tárgyalásomra.

- Mindenki itt van veled, akit eddigi életed során elviseltél magad mellett - morogta az orra alatt Perselus, mire az ajkamba haraptam, hogy ne nevessek fel, bár egyből utána el is komolyodtam, miközben már a liften tartottunk lefelé.

- Én inkább úgy mondanám, hogy mindenki, aki valaha elviselt engem - mondtam, mire Perselus felhorkantott. A 10. szintre megérkezve kissé izgulva léptem ki a liftből, és indultunk el a tárgyalótermek felé. Mielőtt még befordultunk volna a kijelölt terem felé, hirtelen két auror lépett elém, mire azonnal megtorpantam.

- Nira Malfoy? - kérdezte az egyik, mire felvont szemöldökkel bólintottam.

- Nira, várj! - megfordultam a hang irányába, mire csodálkozva néztem a felém siető Percy-re és Mr. Weasley-re.

- Kérem fáradjanak be! - engedett utat a másik a többieknek. George és Perselus kivételével nehezkésen, de bement mindenki, bár Draco is visszafordult az ajtóból homlokát ráncolva, hogy mégis mi folyik itt.

- Miről van szó? - kérdeztem ezúttal már görcsölve, mintha csak rosszat sejtettem volna, és szemem sarkából a közeledő két vörös hajú alakot figyeltem.

- Kérem fáradjanak be! - ismételte meg a másik auror, de ezúttal már élesebben.

- Menjetek, nem lesz gond - fordultam hátra. George vacillálva meredt hol rám, hol Perselusra. Végül dühösen morgott valamit az orra alatt Perselus, és kivágta az ajtót maga előtt, George pedig követte.

- ...szóval? - fordultam vissza a két aurorhoz, és mire észhez kaptam az egyik azonnal a falhoz nyomott teljes erejéből. Meglepettségemben megszólalni sem bírtam, csak tűrtem a másik auror tapogatását a taláromon és ruhámon. Mr. Weasley és Percy eközben beértek minket és veszekedni kezdtek a két aurorra, mire az a tag, aki eddig keresett nálam valamit feléjük fordult és pálcát rántott. Percy és Mr. Weasley szintén úgy tett.

- Azt szeretnétek, hogy mind kettőtöket kirúgassam? Húzás befelé! - emelte fel a hangját, mire Percy és Mr. Weasley megingott.

- Minden rendben lesz - leheltem, miközben a másik auror még mindig a falnak nyomott. Mr. Weasley és Percy végül elrakták a pálcájukat és dühösen kivágták az ajtót. Ezután az auror, aki megfenyegette őket visszafordult hozzám és ismét fogdosni kezdett. Végül kihúzta a talárom zsebéből a pálcám és zsebre rakta, míg a másik kötöző ártást szórt a kezemre, olyan szorosat, hogy még véletlenül se tudjak kiszabadulni belőle. - Mi a...mégis mit képzelnek maguk?! - nyertem vissza a hangom. - Nem erről volt szó, engedjenek el! - emeltem fel a hangom, és a következő pillanatban kitárult a terem ajtaja és karon ragadtak engem, amiből rángatózással próbáltam kiszabadulni mindhiába. Hallottam Hermione, Ginny, Mrs. Weasley és McGalagony felhördülését, de nem tudtam velük foglalkozni helyette rémülten kerestem Perselus tekintetét, amit sokáig nem is kellett keresnem, hisz az első sorban ült és dühösen meredt a két aurorra...majd a tárgyalás vezetőjére, akire Draco is. Az unokatestvérem a szokásosnál is falfehérebb arccal meredt pislogás nélkül a személyre. Ezután már nem tudtam tovább szétnézni a teremben, mert legalább tíz fotós minden szemszögből kattingatni kezdte a vakuval ellátott kameráját, én pedig párat pislova kihúztam magam, felszegeztem a fejem és a két auror kezének szorításával nem törődve emelt fővel vonultam végig a teremben, még ha legbelül rémült is voltam.

- Csendet a teremben! - csapott az asztalra a kalapáccsal, mély hangjával bezengve az egész termet a tárgyalás vezetője. - Szólítom a Wizengamot legfelsőbb bíróságát, hogy foglaljanak helyet! - mondta, majd parancsára mindenki helyet foglalt. - Nira Elizabeth Malfoy...gondolom nem kell bemutatkoznom, vagy mégis? - abban a pillanatban szó szerint ledobtak a székre és eltűntették rólam a kötöző ártást. Döbbenetemben megszólalni sem bírtam, csak tátogtam, mint egy hal, és amikor végre már kinyögtem volna egy szót, ismét hátra hőköltem, mert a szék életre kelt, hosszú láncok nyúltak ki belőle és a csuklóm köré zárultak, ezáltal a szék karfájához lehúzva a kezem, hogy véletlenül se tudjam megmozdítani. - Vagy úgy...a nevem Barty Kupor. Biztosan hallottál már felőlem...sok társadat az Azkabanba küldtem már - mosolygott le rám ravaszul, majd az arcára egyből kiült az undor ahogy végig nézett rajtam. Ezután felemelte a fejét, és a többi emberhez kezdett beszélni. - A mai tárgyalást én fogom vezetni. A döntés meghozatalában segítő kezet fog nyújtani Tiberius Ogden, Kingsley Shacklebolt, Griselda Marchbanks és Amelia Bones - szóval erről akart engem értesíteni Mr. Weasley és Percy. Nem elég, hogy Barty Kupor fogja az én ügyemet intézni, de még Percyt is kizárták a tárgyalásból, hogy véletlenül se legyen plusz segítségem.

Könyörgően meredtem Kingsley-re, aki idegesen igazgatta a nyakánál a lila stóláját, ami kilógott a fekete bírói talárja alól. Látszólag ő is ideges volt a tárgyalás miatt, de tudtam, hogy benne bízhatok. Tudtam, hogy ő mindent megfog tenni a jó érdekében. Én pedig a csata óta először égető vágyat éreztem arra, hogy ismét okklumentáljak.

Végül meg is tettem, okklumentálni kezdtem, és utána hűvös higgadtsággal néztem vissza fel Kuporra.

- Téged megvá...

- Magát - javítottam ki őt azonnal, mire Kupor szeme kigúvadt. - Nem adtam engedélyt, hogy tegezzen. Amíg a vád nem bizonyosodik be, addig megkövetelem a tiszteletet - mondtam keményen és a várt reakció nem maradt el. Többen a teremben levegő után kaptak, és még a bírák közül is páran megrettenve néztek rám, míg Kingsley elégedetten bólintott a felszólalásomra, még ha nem is a javamra volt.

- Hogyne - mondta gúnyosan Barty Kupor. - Szóval ÖNT... - hangsúlyozta ki jó hangosan. - ...haláfalósággal vádoljuk. Voldemort belső körébe való tartozással, aranyvér mániával, mugliszületésű- és mugli gyűlölettel, terrorizmussal, és legfőbbképpen...gyilkossággal - hajolt még jobban előre, hogy minden reakciómat szemmel követhesse. Viszont az arcom ugyanolyan közömbös maradt, annyi feltétellel, hogy hátra dőltem a székemen.

- Sosem ítéltem meg senkit sem a vére alapján, az embereket, ha gyűlöltem is nem a vére miatt volt, hanem maximum a személyisége miatt. Ez ellen tiltakozom. Nem vagyok aranyvér mániákus, sem mugli gyűlölő - mondtam közömbösen.

- Szóval a terrorizmust és a gyilkosságot le sem tagadja? - húzta gunyoros mosolyra a száját Mr. Kupor.

- Nem önszántamból léptem be a halálfalók közé, ezért nem is önszántamból követtem el azokat, amit elkövettem. Kényszerítve voltam, és amikor ezt Dumbledore professzor megtudta felajánlotta, hogy kémkedjek neki és lépjek be a Főnix Rendjébe...

- Áhh, még egy kém! Milyen kár, hogy ezúttal nincs itt, hogy kimentse magát, mint ahogy jó pár évvel ezelőtt Pitonnal tette! - horkantott fel. A teremben néma csend honolt, mindenki a beszélgetésünkre koncentrált.

- Nem akartam halálfaló lenni! - mondtam hangosabban, hogy elnyomjam Mr. Kupor horkantását. - Dumbledore Piton professzorral figyeltetett engem és ugyanúgy Draco Malfoyt is! Mihelyst megtudta Piton professzor, hogy nem akarok halálfaló lenni, értesítette Dumbledore-t, és egy beszélgetés után az Igazgató úr bevett a Rendbe! Erről a többi Rendtag is tud, mivel részt vettem több gyűlésen is! - mondtam kissé haragosabban a kelleténél, és mihelyst észbe kaptam, rendbe szedtem magam az okklumencia segítségével, majd folytattam. - Voldemort azt kérte, hogy figyeljem Harry Pottert és a barátait, és mihelyst ezt megparancsolta nekem el is mondtam egyből Dumbledore-nak! Voldemortnak csak annyi információt adtam át Harryről amennyi szükséges volt! Semennyit sem adtam át abból, ami bajba sodorta volna őket!

- Mit tud felhozni mentségére a minisztériumi támadásra és a meggyilkolt varázslók ellen? - szólt közbe, mihelyst levegőhöz jutottam. Úgy tett, mintha az előző magyarázatomat meg sem hallotta volna.

- Voldemort a Roxfortból rángatott ki engem, Draco Malfoyt, és Piton professzort. Draconak és nekem óráról kellett eljönnünk. Mire a Minisztériumba értünk teljes volt a káosz. Nem tudtuk mi történik addig, amíg én meg nem láttam Harryt, aki éppen visszaváltozóba volt a százfűlé-főzet hatása alól. Őt követte Hermione Granger és Ronald Weasley. Yaxley, aki utánuk tartott leakarta záratni a bejáratokat. Amikor a csata már javában zajlott megjelentek az ellenállók, akik Harryéket védelmezték. Harry miközben hátranézett, hogy megbizonyosodjon mennyire távol van tőlük Yaxley, meglátott engem és elbotlott. Ekkor elejtett...nos... - a bal oldalamra néztem és Harryvel azonnal találkozott a tekintetünk. Harry egy aprót biccentett, engedélyt adva arra, hogy elmondjam, amit elakarok. - ...egy horcruxot - mihelyst kimondtam a mögöttem ülő tömeg ismét levegő után kapott, és egyszerre kezdett mindenki beszélni. Barty Kupor kettőt csapott az asztalára a kalapáccsal, hogy elnémítsa az embereket.

- Csendet a teremben! - harsogta, majd az orrát húzva ismét lenézett rám. Látszott rajta, hogy bármennyire is titkolni próbálja, érdekli a történet.

- Mivel a kapuk elkezdtek lezárulni, Ron megragadta Harry karját, hogy futni tudjanak és azt kiáltotta nekem, hogy pusztítsam el a medált, ami a horcrux volt. Ron már William Weasley és Fleur Weasley esküvőjén rájött, hogy nem vagyok halálfaló, vagyis gondolom már tudta, mivel segítettem neki eljutni Harryhez és Hermionéhoz, amikor kitört a tömeg hisztéria. Aznap este George Weasley-vel is beszéltem, akit a legjobb barátomnak mondhatok és ő már az elejétől fogva tudta, hogy rám fogják kényszeríteni a halálfalóságot - magyaráztam, majd sóhajtottam egy aprót, mielőtt visszakanyarodtam volna az előző történethez. - Sikeresen elmenekültek, én pedig mivel féltem, hogy kiesne a talárom zsebéből a medál, felvettem, ami egy nagyon rossz ötlet volt. Ez megkoronázta az összes további tettemet. A horcrux átvette az elmém felett az irányítást. Manipulált és Voldemort lélekdarabja olyan dolgokra kényszerített, amit önszántamból soha nem tettem volna meg. Ölni akart. Voldemort lélekdarabjának a dühe vezényelt engem, ezért tettem, amit tettem. Azóta is bánom, hogy nem ismertem azt a gonosz tárgyat és ezáltal nem tudtam egy kicsit sem kordában tartani...

- Szóval azt állítja, hogy az a...horcrux kényszerítette magát? - kérdezte unottan.

- Igen. Kényszerített.

- A Gringottsi mészárláson is viselte? - kérdezte hirtelen Tiberius Ogden, aki a jobb legszéllen foglalt helyet, és közömbös arccal bámult rám, mintha nem tudná eldönteni, hogy hová tegyen.

- Igen. Voldemort amikor meglátta rajtam a horcruxot azonnal tudta, hogy mi az, így ahelyett, hogy elvette volna tőlem, kényszerített, hogy viseljem. Ekkor jött rá, hogy Harry horcruxokra vadászik, és úgy gondolta, hogy Mardekár Malazár medálja nálam biztonságban lesz, ha már előkerült az eredeti helyéről. Nem tudta, hogy nem az ő oldalán állok és a roxforti csata végén a saját szeme láttára pusztítottam el.

- Szóval, ha jól értem...a kézzel fogható bizonyíték, ami magát manipulálta a gyilkolásra...elpusztult? - forgatta ki a szavaimat Barty Kupor, mire a szám széle megrezdült dühömben.

- Ha így vesszük igen. Muszáj volt elpusztulnia, máskülönben Voldemort még mindig élne! De van pár tanúm, akik...

- Ölt a horcrux viselése nélkül is?

- Tes...tessék?! Természetesen...nem - akadtam meg egy percre, de a szemem meg sem rebbent. Igen öltem. Amikor először használtam sötét varázslatot.

- Szólítom az első tanút, Hermione Grangert! - csapott a kalapáccsal az asztalra. Szinte gondoltam, hogy nem Harryvel fogja kezdeni. Az ő szava túlságosan befolyásolná a többi bíró döntését.

Hermione kissé feszengve foglalt helyet a mellettem lévő asztalnál és nyelt egyet, mielőtt felnézett volna a bírókra. Barty Kupor végig nézett az általában bozontos hajú lányon, aki most egy laza fonatba helyezte a haját és egy királykék kosztümöt viselt a sötét szürke talárja alatt. Miután végig mérte Hermionét a férfi kérdésre nyitotta a száját.