- Maradjatok még! Nem zavartok senkit! - mondtam Luciusnak és Narcissának, akik már felálltak a helyükről.

- Nem. Mennünk kell, meg kell beszélnünk a történeteket és, hogy hogyan tovább. Nira... - lépett hozzám közelebb Lucius. - ...számíthatunk a tanúvallomásodra? - kérdezte Lucius őszinte aggodalommal, mindenféle gőgösködés nélkül. Ha jobban belegondolok amióta kijött az Azkabanból nem is volt a régi önmaga. Talán jót tett neki mégis a raboskodás. Bele se merek gondolni hányszor válhatott dementorok martalékává...

- Persze. Egy család vagyunk - mosolyodtam el, majd szinte azonnal le is hervadt a számról az a gyenge mosoly. - A szüleimet láttátok? - kérdeztem. Lucius elhúzta a száját, Narcissa pedig nemet intett. - Remek. Ha megtudnátok róla valamit, kérlek üzenjetek! - mondtam, majd még utoljára megöleltem Dracot, mielőtt elindultak volna. Ezután sóhajtva rogytam le a lépcsőfokára, amin ezelőtt ők hárman ültek. Az unokatestvéremék pedig kisétáltak az épületből és dehoppanáltak.

- Nira! - hallottam a nevemet a folyosó végéről, mire automatikusan felpattantam. - Nira! - lihegett a futástól Neville.

- Mi a baj, Neville? - rémülten meg azonnal, mire Neville leintett, hogy nyugodjak meg.

- Csak a segítséged kellene. Sok a sebesült és vészesen fogy a bájital készlete Madam Pomfrey-nak. Megtudod keresni Piton...

- Persze, nem lesz gond. Mennyi sebesültről van szó? - kérdeztem.

- Gyere, megmutatom - mondta, mire követtem őt. Neville visszavezetett engem a nagyterembe, ahol semmi sem változott csupán annyit láttam, hogy a halottakat lassan szállítsák el a helyszínről.

- Hová kerülnek a holttestek? - kérdeztem.

- Vissza a szeretteikhez, hogy tisztességesen eltudják temetni. Mrs. Tonks például el is jött a lányáért és Lupinért - megfordultam abba az irányba amerre beszélt, mire azonnal hátrahőköltem. Bellatrix hasonmása nem foglalkozva velem nézett le Tonksra és Lupinra, kezében bizonyára...a kis Teddyvel.

- Ő Narcissa és Bellatrix harmadik testvére? - kérdeztem halkan. - Akit kitagadtak, mert mugliszületésűhöz ment hozzá?

- Igen, ő az. Köszönhetnél neki - vonta meg a vállát. - A bájitalfőzés még várhat pár percig, addig kitart - bólintottam Neville szavaira, majd lassan, nem tudva, hogy mit fogok mondani elindultam a nő felé, majd amikor odaértem én is lenéztem Tonks és Lupin piszkos arcára. Hősies halált haltak.

- ''Majd, ha ennek vége emlékeztess a fotóra'' - mondtam ki önkéntelenül, ami az eszembe jutott, mire az ajkamba haraptam.

- Tessék? - nézett rám a hosszú szempillájú Andromeda. Nem mindenben hasonlított Bellatrixra, de akkor is veszélyesen hasonló volt, és gyönyörű...ahogy a másik két nővére is. 

- Ezek voltak Tonks utolsó szavai hozzám - néztem rá ezúttal már én is. - Ígért egy fotót Teddyről - néztem rá a babára, aki békésen aludt a nagymamája vállára hajtva a fejét.

- Ó, nos...ha gondolod...

- Nem úgy értettem, csupán úgy gondoltam, hogy érdekelné - tettem hozzá, mire Andromeda szomorúan elmosolyodott, majd vissza lenézett a holtan fekvő lányára.

- Először a férjem...most meg a lányom. Nem maradt senki másom csupán az unokám - mondta keserűen, de tartotta magát. Nem akart gyengének látszani.

- Nagyon sajnálom - mondtam őszintén.

- Bizonyára tudod ki vagyok - tette hozzá.

- Igen, tudom.

-  Te viszont...hagy tippeljek...szőke haj, rikító kék szem, sápadt arc...te egy Malfoy vagy - mondta, rám sem nézve.

- Igen - nem váltottam hűvösebbre, úgy éreztem nem érdemes, bár a szavai kicsit mellbe vágtak. - Nira Malfoy vagyok.

Ezután csend állt be közöttünk és mind a ketten csendben gyászoltunk. Az agyam már elkalandozott Fredre és a fájdalom újult erővel járt át, amikor ismét megszólalt.

- A testvéreim? - kérdezte.

- Narcissa elébb ment el, bizonyára elkerülték egymást, Bellatrix pedig meghalt.

- Értem - mondta semlegesen. - Hogyan halt meg? - kérdezte.

- Megöltem - mondtam habozás nélkül. Andromeda felkapta a fejét és elkerekedett szemekkel bámult rám. - Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de ő egy nagyon gonosz ember volt. Ezt már csak tetőzte, amikor azzal haragított még jobban magára, amikor elmondta, hogy megölte a legjobb barátomat, akivel az elmúlt egy évben érthető okok miatt nem is tudtam találkozni. Sajnálom. - Andromeda nem szólt semmit, arcán nem vetekedett se szomorúság, se düh. Semleges maradt.

- Talán ideje lenne megpróbálnom újra felvenni a kapcsolatot a húgommal...

- Nem ártana. Sokat változott - mondtam. - Mennem kell, dolgom van.

- Örültem, hogy megismerhettelek, Nira.

- Szintúgy - engedtem meg magamnak egy halvány mosolyt az irányába, amit viszonzott, majd elindultam lefelé a pincébe, reménykedve, hogy ott találom Perselust.

***

Meglepődtem, amikor kinyitottam Perselus régi irodájának ajtaját: Perselust és Harryt is ott találtam. Perselus semmit sem változott. Hiába, hogy az elmúlt két évben nem csak tantárgyat váltott, de még igazgató is lett, hű maradt magához és nem az igazgatói irodába mentek beszélni. Bár lehet ebben szerepet játszott a számtalan igazgatói portré is.

- Ne haragudjatok, hogy zavarok...

- Nem zavarsz - mondták egyszerre, mire nehezemre esett visszatartanom a nevetésem ahogy ezután összenéztek.

- Megbeszéltétek, amit megakartatok? - kérdeztem felváltva rájuk nézve.

- Igen - mondta Harry elmosolyodva. - Jó, hogy jöttél, nekem úgy is dolgom akadt...ezzel - húzta elő a zsebéből a kikandikáló bodzapálcát.

- Mit fogsz vele csinálni? - kérdeztem.

- Nos, megpróbálok megjavítani vele az eredeti pálcám, utána pedig visszajuttatom méltó helyére.

- Dumbledore-hoz? - kérdeztem elmosolyodva.

- Igen - felelte, majd Perselus felé fordult. - Köszönök...mindent - nyújtotta a kezét. Perselus gondolkodva bámult le Harry kezére, ami meg sem rezdült a bíráló tekintet alatt. Perselus ezután válasz nélkül csak megragadta Harry kezét és megrázta. Belenézve Harry szemeibe, csak bólintott egyet, és mintha egy kicsit el is mosolyodott volna. Harry ezután kifelé menet rám mosolygott, majd elhagyta az irodát.

- Minden rendben? - fordult felém Perselus.

- Lassan kifogy Madam Pomfrey bájitalkészlete, dolgunk akadt - mondtam. Perselus habozás nélkül kikerülte az asztalt és elindult a bájitalterem felé, én pedig követtem.

- Jó téged újra így látni - mondtam.

- Hogyan? - fordult hátra.

- Megbékéltnek...nyugodtnak - mondtam ki habozás nélkül. Perselus egy másodpercig megtorpant, majd tovább folytatta az utat, mintha semmi sem történt volna.

- Felemelő érzés, meg kell hagynom - mondta, mire elmosolyodtam.

***

Jó pár óra bájitalfőzés után fáradtan rogytam le a nagyteremben lévő székre és nagyot sóhajtottam fájdalmamban. Több, mint 24 órája nem aludtam, harcoltam, bájitalt főztem és egy falatot se ettem. Víz ivásról ne is beszéljünk. A sípcsontom lévő nyílt sebet alvadt vér borította, és csak az gátolta meg, hogy jobban felhasadjon. A tarkóm viszont már csak itt-ott hasogatott.

- Megfelelő mennyiséget főztünk? - kérdeztem Perselustól, aki Madam Pomfrey-tól jött és leült mellém.

- Igen, egyelőre elég - bólintott rá, majd megkönnyebbülten felsóhajtottam.

- Engem a főnix meggyógyított, de veled mi van? Nem úgy nézel ki, mint aki járt Madam Pomfrey-nál - vonta fel a szemöldökét Perselus.

- Nem volt időm hozzá elmenni, de van így is elég baja. Jól vagyok - mondtam, mire Perselus gúnyosan felhorkantott.

- Hé! - lépett az asztal elé George, mire felé fordultam és fájdalmasan rámosolyogtam. Annyi dolgom volt, hogy Fred nem is járt az eszembe, de most, hogy megláttam az ikertestvérét, aki kiköpött ő, a hiányzó fülét kivéve fájdalmas érzés hasított a szívembe. - Ettél már, Nira? - kérdezte. - Van még egy csomó kaja, rád férne...meg magára is, Piton - mondta.

- Hát, nem ártana tényleg - álltam fel a fáradt tagjaimmal és átsétáltam ahhoz az asztalhoz, amihez George odavezetett engem és Perselust. Ezután egy tisztító bűbáj után, amit a kezemre irányítottam a kacsacombért nyúltam, amit aztán krumplipürével és dinsztelt káposztával fogyasztottam el.

Az étel után úgy éreztem magam, hogy a fáradtság eddiginél is nagyobb erővel telepszik rám, és félő volt, hogy helyben elalszok még mielőtt lezuhanyoztam volna és ágyba kerültem volna.

- Na, akkor igyunk! - pattant fel hirtelen George, Aberforth társaságában.

- A bátor harcosokra, akik most sajnos nem lehetnek itt velünk! - közös egyetértéssel emelte mindenki a levegőbe a kelyhét, amit eddig észre sem vettem, hogy a tányérom előtt volt, és fenékig tele volt töltve manóborral.

- Az elhunytakra - suttogtam felemelve a poharam és belekortyoltam. Finom bor volt. Pár perc múlva ittunk Harryre is, majd amikor már keltem volna fel, hogy nyugovóra térjek Perselussal együtt, George leintett, mire kérdőn meredtem rá. Ismét felpattant a kezében egy újabb pohár borral és büszkén, piros pozsgás arccal elmosolyodott.

- Nira Malfoyra és Perselus Pitonra, akik nélkül lehet nem lennénk itt! - elpirultam a váratlanul ért tósztra, de a magasba emeltem a poharam. Lehet, hogy akkor tényleg nem ülnénk itt. Perselussal összenéztünk és közömbös arccal koccintottunk. Biztos voltam benne, hogy mind a kettőnknek az járt a fejében, hogy ha máshogy döntünk az életünk során nem ülnénk itt...és lehet nem ez az oldal győzött volna.

***

Másnap egy hosszú idő után kipihenten és minden félelem nélkül ébredtem fel. Nagyon jó érzés volt kinyújtózkodnom az ágyba, és még egy halvány mosolyt is megengedtem magamnak: győztünk. Voldemort már senkit sem fenyeget és végre nem kell megjátszanom magam a világ előtt.

- Jó reggelt - lépett be a körlete hálószobájába Perselus, ahol én macska módjára nyújtózkodtam.

- Jó reggelt - mosolyogtam rá.

- A lábad? Tarkód? - kérdezte. Ledobtam magamról a takarót, hogy szemügyre vehessem a sebem.

- Szinte már csak egy halvány var látszódik. Bevált a bájitalod és a kenőcsöd - mosolyogtam fel rá, majd megérintettem a tarkómat. - A tarkóm pedig teljesen rendbe jött - tettem hozzá. Perselus elégedetten bólintott, majd lassan az ágyhoz sétált, levetve magáról a hosszú talárját, és befeküdt az ágyba. - Voltál már kint? - kérdeztem.

- Csak egy kicsit. Akik már fel vannak vagy éppen reggeliznek vagy már a kastélyt kezdik rendbe hozni - mondta.

- Mennünk kéne nekünk is - mondtam, miközben már keltem volna fel, de Perselus visszarántott, egyenesen a mellkasára, ami miatt kuncogásba törtem ki.

- Van még időnk - hajolt hozzám közelebb majd az arcomat megragadva szenvedélyesen megcsókolt, amitől még a hideg is végig futott minden porcikámon. Úgy hiányzott ez az érzés. Úgy hiányzott Perselus, pedig el sem váltunk egymástól igazán.

- Mennyi időnk van pontosan? - kérdeztem halkan, miközben Perselusra ültem és lehajoltam hozzá, hogy megcsókoljam a nyakát, amire egy jó eső morgás volt a válasz.

- Miénk a világ összes ideje - felelte, majd végig simított a derekamon, lefelé haladva a csípőmön át, majd a keze megállt a fenekemen és erősen belemarkolt, amitől felnyögtem, egyenesen bele Perselus nyakába, aki ezután az egyik ujjával megemelte az állam és ismét megcsókolt. A pozíción változtatva, Perselus felemelkedett és végig döntött az ágyon, miközben a nyakamat kezdte el csókolgatni és hozzám dörgölőzött álló férfiasságával, amitől önkénytelenül is felnyögtem és még jobban széttártam a lábaimat. Perselus nem is késlekedett, felkelt rólam, hogy a nadrágja övével kezdjen el játszadozni, majd én is felemelkedtem, hogy kigomboljam az ingét. Miután minden ruha lekerült róla, Perselus egy rántással lehúzta rólam a hálóingemet, és mire észbe kaptam, addigra fél kézzel a fejem fölé szorította le a két csuklómat, miközben belém hatolt. Megrészegülve az érzéstől nyögtünk fel mind a ketten, majd a számra tapasztotta az ajkait Perselus. Lassan kezdett el bennem mozogni, miközben kezével végig simított külső combomon, majd egyre erősebb döfésekkel tett magáévá, mire én válaszul kiszabadultam a szorításából és még közelebb húztam magamhoz, hogy mellkasunk összeérjen és a hajába markoltam.

A lábammal körbe fontam a hátát, több helyet biztosítva neki, amitől Perselus csak még hangosabban sóhajtott fel és a nyakamba fúrta a fejét, miközben egyre gyorsabbá vált a tempója. Éreztem az orgazmus közeledtét, mire önkéntelenül is belevájtam a körmeimet Perselus hátába.

- Ne hagyd abba - sóhajtottam hátra hajtva a fejem, mire Perselus válaszul, ha lehetett még jobban fokozta a tempót és a nyakamat szívogatni kezdte. - Perselus... - nyögtem önkéntelenül. Az érzéstől hangosan felkiáltva élveztem el, Perselus pedig rá kis időn belül követett és kissé csapzottan, lihegve hullott rám és elégedetten mordult egyet.

- Szeretlek - mondta, miután felemelkedett, hogy a szemembe nézhessen.

- Én is szeretlek, Perselus - nyomtam lusta csókot a szájára, miközben ő végig simított a vállamon.

Hirtelen kopogás szakította félbe a csókunkat, mire mind a ketten csak unottan váltunk szét.

- Még ilyenkor sem hagynak békén, ezt nem hiszem el - morogta az orra alatt Perselus, miközben sietve magára rángatta az ingjét. Válaszul még egy türelmetlen kopogást kapott. - Mindjárt! - kiáltotta el magát. Végül úgy döntöttem, hogy én is felöltözök, így gyorsan felkeltem és áldottam az eget, amiért tegnap este még felugrottam Harryékhez és elhoztam pár ruhámat a Griffendél toronyból. Magamra rángattam a bokáig érő, egyszerű, fekete szoknyámat, majd a fehér ingemet kezdtem el begombolni, miközben Perselus már az ajtó felé tartott.

- Mi az? - tárta ki morogva. Nem hallottam a választ Perselus kérdésére, így miközben már az utolsó két gombbal bajlódtam lassan kisétáltam a nappaliba.

- Ki az, Perselus? - léptem ki, miközben az utolsó gombot gomboltam be és felnéztem. A kezem megállt a műveletben és elkerekedett a szemem. Az ajtóban McGalagony és George állt. Amíg McGalagony kissé feszengve nézett rám, addig George nem is leplezte a döbbenetét, hogy Perselusnál talál reggel...miközben én éppen felöltözök. - Öhm...jó reggelt - nyeltem egy nagyot.

-----------------------------------------------

Hosszú hétvége elé nézek, így a következő rész, csak 3-4 nap múlva várható, megértéseteket köszönöm! :) 

Mellesleg csináltam egy Spotify műsorlistát azokról a számokról, amik motiváltak bizonyos jelenetek megírására. Ha valakit érdekelne itt a link: https://open.spotify.com/playlist/42KnjqJjpODGLgWb2dCaXJ?si=652837e390de4c85