- Az az én pálcám, Potter * - hallottam ismét Draco hangját, mire nyeltem egyet. Még csak nem is szóltam neki, hogy átpártoltam, pedig lehet velem tartott volna.

- Csak volt * - hallottam Harry ziháló hangját, mire majdnem a fejemre csaptam, hogy ilyen helyzetbe hergelni meri Dracót. Lassan közelebb kezdtem araszolni a hangok irányába, miközben igyekeztem nem zajt csapni. A következő pillanatban Harry felnevetett, mire megtorpantam. Éppen egy székbe rúgtam bele, így tökéletes pillanatban jött Harry nevetése, bár nem tudom mit talált olyan viccesnek, túlságosan elvoltam foglalva. – Hogyhogy nem Voldemort mellett vagytok? * - ekkor ismét megtorpantam és a homlokomat kezdtem ráncolni. 'Vagytok'? Ezek szerint többen vannak, emiatt még óvatosabban kezdtem el haladni.

- Itt maradtunk * - szólalt meg hirtelen Crak, mire egyből rájöttem, hogy a harmadik személy bizonyára Monstro lehet. Amíg ők négyen beszélgettek, addig gyorsan átlépkedtem a felborított székek között, majd amilyen gyorsan csak tudtam Harry mellé settenkedtem. Pont, amikor már Harry is észrevette volna, hogy nincs egyedül hirtelen Ron is megszólalt.

- Beszélgetsz valakivel? * - nem is kellett sok Craknak és Mostrónak azonnal összerezzentek és támadtak.

- Descendo! * - hallottam Crak hangját, majd hatalmas dörrenéssel kísérve egy limlomokból összetákolt torony eldőlt, de nem Harry irányába, hanem hallhatóan abba az irányba, ahonnan elébb Ron tartózkodott. Ezzel egyidőben rémületemben a hátam mögötti kacatoknak dőltem neki, ezzel előidézve azt, hogy majdnem rám zuhant két pad, amit aztán különböző tárgyak követtek. A többiek nem vették észre a csörömpölésem, mivel Harry eközben rémülten Ron nevét kiáltotta.

- Ron! * - hördült fel Harry. – Finite! * - abban a pillanatban a kacat lavina abbamaradt.

- Ne! * - csattant fel Draco. – Elveszhet a diadém! – az ajkamba haraptam ahogy meghallottam Draco reszketeg hangját. A következő pillanatban Crak és Draco veszekedésben törtek ki, amit én kihasználva átmásztam a padokon, amit elébb sikeresen ledöntöttem, hogy ismét Harry közelébe férkőzhessek. – Ne! A Sötét Nagyúr élve akarja... *

- Elég! – léptem hirtelen Harry elé a karommal eltakarva őt. – Mégis mi a fenét műveltek, ti idióták? – csattantam fel minden színészi tudásomat előszedve. A szívem hevesen vert a mellkasomban, miközben a horcrux ezúttal csendes maradt a mellkasomon, mintha csak ő is hallgatná a történéseket. Eközben a szemem sarkából észrevettem egy közeledő bozontos hajú személyt is, aki a velem ellentétes irányból közeledett Harry felé. Hermione a pálcáját szorosan tartotta maga előtt, de nem támadt senkire.

- Mi az, hogy mit művelünk?! Itt van Potter! Elvihetjük a Sö...

- Igen, egyetértek, elvihetjük neki! De ti mit műveltek? Ahelyett, hogy egy kábító átkot lőnétek rá, hogy személyesen tudjuk elvinni a...

- KÁBÍTÓ ÁTKOT?! – csattant fel Monstro is. – Ő Potter! Háború van, a Nagyúr szarik rá, hogy élve visszük elé vagy nem!

- Hát ebben nagyot tévedsz, Monstro! Ha erről hallani fog a Nagyúr... - húztam ki magam gőgösen. – Potter nagyon fontos! De a diadém most még fontosabb!

- Igen, Potter egyértelműen azért jött ide, hogy megszerezze! – asszisztált Draco is.

- 'Egyértelműen' – gúnyolódott Crak. – Tudod kinek egyértelműzzél! * - csattant fel Crak.

- Crucio! – célzott Monstro Harry felé, de én a vállát megragadva félre rántottam őt és ezzel egyidőben Hermione előugrott a kacattorony takarása mellől és egy kábító átkot lőtt a fiú felé, ami elől Draco húzta félre.

- A sárvérű! Avada Kedavra! * - kiáltotta Crak, de Hermione épp időben elugrott a gyilkosátok elől. Ezután Crak és Monstro egyszerre célozták meg Harryt.

- Ne öljétek meg! Ne öljétek meg! * - üvöltötte Draco, majd Crak véletlenül ellökte őt ahogy egy Capitulatus átok suhant el a feje mellett, Draco kezéből pedig kiesett a pálca és a romok mellé esett. Harry egyszerre tehetetlenül és meglepetten nézett az unokatestvéremre.

- Capitulatus! * – kiáltotta el magát Harry, majd Monstro kezéből kiesett a pálca. Hirtelen Crak háta mögött Ron jelent meg és egy sóbálvány átkot próbált a fiúra küldeni, de elvétette. Ron megfordult a támadó irányába, és Crak egy halálos átkot próbált feléje küldeni, de Ron elugrott előle. Eközben Hermione egy újabb kábító átokkal próbálkozott Monstro felé, de a fiú ismét elugrott előtte. Dühösen felmordultam ennek láttán és ezúttal már én is beszálltam a harcba.

- Stupor! – a fiút váratlanul érte az én átkom és egyből összezuhant a kábító átoktól. Draco kikerekedett szemekkel nézett rám a földről, majd gyorsan felpattant. Crak eközben Ronnal küzdött, majd váratlanul nevetni kezdett és a pálcájából egy óriási láng tört elő. Megtorpantam a hatalmas erejű varázslat láttán és az első gondolatomnak azonnal szót is engedtem.

- Crak, nem fogod tudni kordában tartani! – kiáltottam el magam, de a fiú nem is figyelt rám.

- Forrón szereted, gyufafejű?! * - röhögött Crak, majd ahogy realizálta a szavaimat hirtelen ő is megtorpant. Igazam lett, Crak visítva dobta el a pálcáját, mihelyst rájött, hogy a futótűz, amit elszabadított túl nagy erejű.

- Futás! * - kiáltotta el magát Harry. Mindnyájan futni kezdtünk a kijárat felé, mire Crack sohasem látott gyorsasággal az élre tört, és úgy menekült, mint soha. Draco eközben vonszolni próbálta az elkábított Monstrot, mire dühösen fújtattam egyet és visszafordultam.

- Hagyd már ott, te szerencsétlen! Magának köszönheti, menekülnünk kell! Stimula! – futottam vissza, miközben a pálcámmal Monstro testére céloztam, majd megragadtam Draco kezét, és amilyen gyorsan csak tudtuk utolértük Harryéket.

- Kapd el! – dobott egy seprűt Ron a kezembe, mihelyst beértük őket. Nem is kellett többet mondania, azonnal a lábam közé csaptam a repülő szerszámot, majd vártam, hogy Draco is felszálljon rá, aki meglepetésemre Harryhez sétált. Értetlenül néztem a jelenetet ahogy Draco hadakozva önmagával végül kinyújtja a kezét Harry felé. Csak úgy, mint anno a beosztás előtt, amikor bemutatkozott neki. Meglepődve néztem a jelenetet ahogy Harry lenéz a kezére, és egy sóhaj után ezúttal elfogadja a jobb kezét és megrázza. Kibékültek.

Draco felpattant Harry seprűjére és már szálltak is a kijárat felé. Én sem haboztam többet, azonnal utolértem őket és Ront és Hermionét is. Harry szeme ideoda cikázott ahogy még mindig a diadémot kereste, majd hirtelen lelassított a seprűvel, és megfordult.

- Mit csinálsz, mit csinálsz, az ajtó arra van! * - kiáltott fel rémülten Draco. Tudtam, hogy Harry a jó fogói képességével megkaparintja a diadémot, így minden aggodalom nélkül repültem tovább az ajtó felé, ami már csak pár méterre volt tőlünk. A futótűz a nyomunkba járt és éreztem, hogy a horcrux a nyakamon, mintha nyöszörögne...minél messzebb akart a tűztől kerülni. Ekkor hirtelen megláttam Monstrot, aki egy limlomokból álló hegycsúcson állt, és könyörgően integetett felém.

- Ó, hogy mi a fenének ébresztettelek fel! – morogtam kelletlenül két füstől való köhögés között, majd a seprűmet elrántva visszafordultam, majd leereszkedtem a kacatok mellé. – Siess, ha nem akarsz élve elégni! – szóltam rá dühösen Monstrora, aki nem is késlekedett, gyorsan felült mellém és átkarolta a derekamat. Szememet forgatva gyors sebességgel repültünk megint a kijárat felé. Amikor végre kiértünk a seprű a szemközti falnak ütközött, és mindketten leestünk róla. Én dobtam egy hátast, ami nem éppen segített a légzésemen, amíg Monstro egy hasast, és miután kiköhögte magát el is futott. A hátamat kiegyenesítve ültem fel a földön, miközben mély levegőket vettem. Körülöttem Harry, Ron, Hermione és Draco hasonlóan tett.

- C...Crak * - nyögte rekedten Draco.

- Meghalt * - mondta keményen Ron.

- Hol van Ginny? * – szólalt fel élesen Harry.

- Nem várhattad el komolyan tőle, hogy megvárja, amíg végzünk a Szükség Szobájában – forgattam a szemem. – Ő Ginny. Bizonyára már harcol.

- Maradjunk együtt. Szerintem menjünk... Mi van a karodon, Harry? * - vonta fel a szemöldökét Hermione, mire mind a hárman Harry karjára néztünk.

- Tessék? Ja tényleg... * - Harry ekkor levette a kezére akasztott tárgyat és felmutatta. Megszerezte a diadémot, ami most eléggé kormos volt, azért nem lehetett elsőre felismerni. Ekkor hirtelen az ékszer megmozdult Harry kezében, és egy sötét vérszerű folyadék kezdett szivárogni. Megrezdült, majd ketté tört a tárgy és halk sikoly szerű hangot hallatott. Ezzel elpusztult egy újabb horcrux.

- Táltostűz volt * - nyögött fel Hermione. Harry és Ron kérdőn meredt Hermionéra, miközben én még egy utolsó köhögtem a füsttől. Draco csak a földön ült és hallgatózott, nem mert közbe szólni. – Táltostűz, átkozótűz... az is olyasmi, ami elpusztítja a horcruxokat, de én soha, semmiképp nem mertem volna használni, annyira veszélyes. Honnan tudhatta Crak, hogyan kell...? *

- Carrow-éktól, ki mástól? * - szólt hirtelen közbe Draco sötéten. Néma csend került közénk, és senki se tudta, hogy mit mondjon. Egy-két perc után azonban már nem is kellett, mert hangos sikolyok törtek be a kastély falai közé, és amikor a hangok irányába kaptuk a fejünket rájöttünk, hogy a halálfalók betörtek az iskolába. Fred és Percy rohantak el hirtelen mellettünk, és azonnal párbajozni kezdtek két halálfalóval. Tehetetlenül álltam a helyemen és nem tudtam mit csináljak. Kapkodtam a fejemet Harryék és a halálfalók között és éreztem ahogy a horcrux a nyakamban gyorsabban kezd verni a döntésképtelenségemet érezve. Draco felpattant és rám meredt.

- Most mi legyen? – kérdezte.

- Te menj. Nincs pálcád. Menj a többi mardekárosokhoz, vagy nem tudom – motyogtam. Draco hallgatott rám és el is futott azonnal.

- Hé, Nira! – szólt hátra hirtelen Fred harcközben. – Menj inkább te is Dracoval, addig amíg a megfelelő pillanat el nem jön – kiabálta Fred. Tehetetlenül néztem tovább ahogy ő és Percy a halálfalókkal harcolnak, majd mintha csak megszállt volna valami elmosolyodtam.

- Sosem hagynák ki egy ilyen harcot! - vettem elő a bátorságom, mire Fred felnevetett és büszkén nézett rám hátra, amikor tudott. Ekkor Percy egy jól célzott ártással lerepítette a halálfalómaszkot az ellenfeléről és mindenki felismerte azonnal a személyt, hisz elég ismert volt ebben a világban.

- Üdvözletem, Miniszter Úr! * - egy újabb jól irányzott ártással kirepítette a pálcáját a kezéből, mire a Miniszter ijedten meredt Percy-re. – Mondtam már, hogy kilépek? * - ekkor elfelejtve minden problémámat jóízűen felnevettem.

- Te viccelsz, Percy! * - egyszerre iktatták ki kábító átkokkal a halálfalókat, majd Fred vigyorogva rám meredt, majd vissza a bátyjára. – Te tényleg viccelsz, Percy... nem hallottam viccet tőled, mióta... * - hirtelen óriási robaj rázta meg az épületet, majd szétrobbant a levegő. A mellkasomban nyomást éreztem, majd felrepültem a levegőben a robbanástól. A pálcámat magamhoz szorítottam, szorosan lehunytam a szemem, és magzatpózba vágtam magam, hogy semmilyen fontos szervem ne sérüljön. Ezután a fejemet is igyekeztem eltakarni ahogy csak tudtam. A barátaim...csak a barátaimat ne – visszhangzott a fejemben.

Sikolyokat hallottam magam körül, miközben nagyot huppantam a földön. Nyöszörgés csapta meg ezután a fülem, de rákellett jönnöm, hogy az a saját hangom. Nem tudtam megmondani, hogy pontosan hol fáj, csak annyit tudtam, hogy mindenhol. A sípcsontomhoz, majd a tarkómhoz kaptam, amiből a vér szivárgott. A tarkómból, csak kevés, nem túl vészes, de a vádlimon, a sípcsontomnál felhasadt a bőr és talán még a hús is a vérből megállapítva. Bár csont nem tört. Lassan a tapogatás után kinyitottam a szememet is, ami nagyon nehezemre esett. Körbe pislogtam és megállapítottam, hogy beomlott a kastély egyik fala és romok vesznek minket körbe. Harry, Ron és Hermione sem akart megmozdulni, de mégis megtették ahogy csak én. Nagy nehezen talpra vergődtünk és, mint akik megérezték...Ronnal összenéztünk halálra rémülve, majd szemünkkel Percyt és Fredet kezdtük keresni. Meg is lettek. Percy Fred mellett térdepelt és ezt látva a romokat félredöntögetve futásnak eredtünk egyenesen feléjük, nem törődve a fájó mindenségünkkel.

- Nem! Fred! Nem! * - bömbölte Percy, mire megtorpantam még mielőtt odaértem volna. Ron melléjük szegődött és letérdepelt Freddel szemben, Percy mellett, de én megálltam velük szemben és kifújtam a levegőt.

- Nem kell aggódni, csak játsza magát! – legyintettem harsányan felnevetve. – Csinált már ilyet, még anno ötödikes korában...akkor is jót nevettünk utána – folytattam a nevetést, ami lassan elhalt és már csak a csata hangjai vettek minket körbe. – Na, de már elég lesz Fred! – lépkedtem közelebb hozzájuk, de közben már éreztem ahogy a sós könnyek marják a szemem. – Fred tudom, hogy csak viccelsz... - éreztem ahogy a könnyek végig folynak az arcomon és a levegő beszorul a tüdőmbe. Ezúttal a horcrux sem tudta megállítani az érzéseimet. – Nem! Fred! Elég lesz! – csuklott el a hangom, miközben térdre estem Ron és Percy mellett. Percy megrázta az öccsét, mintha csak felébreszteni próbálná, de Ron megérintette a kezét és könnyes szemmel felnézett a bátyjára, majd...megrázta a fejét. – Nem! – törtem ki a zokogásba. – Csak őt ne, könyörgöm... - hajtottam a fejem a mellkasára, miközben a sírásomat próbáltam takarni. – Csak őt ne könyörgöm – suttogtam, miközben szorosan lehunytam a szemem és lassan felemelkedtem. Nem tudtam kinyitni a szemem, csak kitapogattam Fred kezét és szorítottam, mintha csak életet tudnák bele lehelni. – Mond, hogy csak ez egy újabb hülye vicced – suttogtam szipogva és könnyeim úgy folytak végig az arcomon, mint egy csordogáló patak. Magam körül mást sem hallottam csak a saját-, Percy és Ron sírását...ahogy gyászolták a testvérüket, én pedig a legjobb barátomat.

--------------------------------------------------------

*-al jelölt területek a Harry Potter és a Halál Ereklyéi c. könyv idézetei. Minden érdem J. K. Rowling-é.