Lumpsluck hülledezve fordult el kolléganőjétől, aki kezébe vette az irányítást, és megparancsolta, hogy a Mardekárosait gyűjtse össze és beszélje velük meg azt, amit megkell. McGalagony mindenféle kertelés nélkül megmondta neki, hogy a Mardekárosainak épp itt az ideje eldönteni, hogy melyik oldalon is állnak. Amíg félig igazságtalanságot éreztem a mellkasomban az eszem mégis azt súgta, hogy McGalagonynak van igaza hisz, ha csata közben ellenünk fordulnak azzal nem járunk jól.

Már a földszinten jártunk, amikor Frics befutott a képbe. McGalagony éppen a varázspálcáját húzta elő és köszörülte meg a torkát, hogy bizonyára valami védővarázst hozzon létre, amikor Frics kiáltozni kezdett.

- Rendbontás! Diákok a folyosókon! *

- Ott is van a helyük, maga vén bolond! * - nevetésemet alig bírtam visszatartani McGalagony beszólását hallva és látszólag Harry és Luna is így voltak ezzel. – Menjen, tegye magát hasznossá és keresse meg Hóborcot!

- Hó-Hóborcot? * - hebegte Frics.

- Igen, Hóborcot, maga féleszű! Azt a szellemet, akire már évtizedek óta csak panaszkodik! Eredjen! * – Frics pedig hátraarcot vágva, motyogva elsétált.

- Na végre – sóhajtotta McGalagony, mire már nem bírtam tovább elnevettem magam. McGalagony a nevetésemet halva mosolyogva megrázta a fejét. – Piertotum locomotor! – kiáltotta pálcát felfelé szegezve. A varázsige hatására a folyosón lévő összes szobor és lovagi páncél életre kelt és katonás sorokba rendezőve elindult kifelé az épületből. – Veszélyben a Roxfort! * - harsogta McGalagony. – Tegyétek a kötelességeteket, védjétek meg az iskolát, védjetek meg minket! * - a szobrok a professzor hangját hallva engedelmesen bólogattak hozzá, miközben meneteltek.

- Aszta... - ámult el Luna.

- Most pedig, Potter * - fordult Harry irányába a Griffendél ház feje. – Térjenek vissza Ms. Lovegooddal és Ms. Malfoy-jal a barátaikhoz és hozzák le őket a nagyterembe. Én megyek a griffendélesekért. 

Nem is kellett többet mondania, szinte futva indultunk el a Szükség Szobája felé. A lépcsőkön felfelé rohanva több prefektussal és tanár által vezetett diákokba is belebotlottunk, akiket látszólag az ágyból ugrasztottak ki, és amikor meglátták Harryt mindenki eltátotta a száját, majd hangos sugdolózásba törtek ki. Miközben felfelé haladtunk semmi mást nem lehetett hallani, mint Harry nevét.

- Biztos hiányzott ez nagyon – gúnyolódtam, mire Harry felsóhajtott ahogy kizökkentettem őt a gondolataiból.

- Nem is tudod mennyire – mondta ironikusan, mire kuncogásba törtem ki. Amikor felértünk a Szükség Szobájához mind a hárman döbbenten fékeztünk le a látványtól. A Szükség Szobájának ajtaja tárva-nyitva volt és zsúfolásig tele volt ismerős arcokkal, vagyis DS és Rend tagokkal.

- Mi a helyzet, Harry? * – sietett Harry elé Lupin. Egy másodperc erejéig meglepve nézett rám, de mivel ez Harrynek és Lunánk nem tűnt fel nem is firtatta.

- Voldemort úton van, elbarikádozzák az iskolát, kiderült, hogy Piton és Nira a mi oldalunkon állnak – hadarta el egy szuszra. – Te, hogy kerülsz ide? Kitől tudtad meg?

- Üzentünk a Sereg többi tagjának * - lépett egyszer csak elő Lupin mögül Fred, mire összeszorult a torkom és teljesen kiszáradt a szám, mint egy sivatag. – Csúnya dolog lett volna kihagyni őket a buliból. A DS-től meg eljutott a hír a Főnix Rendjéhez, szóval rendesen beindult a riadólánc * - folytatta tovább végig rám nézve. – Te olyan ismerős arcnak tűnsz...véletlenül nem te vagy az a csaj, akire rákényszerítették a halálfalóságot, kémkedett a jó oldalnak, majd később Pitonnal együtt átállt a rossz oldalra, majd kiderült, hogy mégsem olyan rossz? – kérdezte jó kedvűen miközben összefonta maga előtt a karját.

- ...és mindeközben igyekeztem segíteni Harryéknek ahogy csak tudtam – mondtam rekedten. Fred szélesen elmosolyodott és kitárta a karjait. Nem is kellett sokat várnia, szinte beleugrottam az ölelésébe úgy, hogy majdnem el is dőltünk. Halk sírásba törtem ki és a vállam folyamatosan rázkódott Fred karjai között.

- Na, de Malfoy lány...boldognak kéne lenned, hogy újra látsz, nem sírnod – mondta rosszallóan, de szinte kiéreztem a mosolyát a mondandójából.

- Örülök, te hülye – mondtam kissé morcosan, miközben szorosan levolt hunyva a szemem és belélegeztem Fred illatát. Hogy mennyire hiányzott ez nekem.

- Ez már ismerősebb a szádból – simogatta meg a hajam.

- Hékás! – kiáltotta el magát egy újabb ismerős hang. Freddel elhúzódtunk egymástól és a felénk közeledő George irányába néztünk. – Engem ne hagyj ki a jóból, most azonnal kérek egy nagy ölelést! – tárta ugyanúgy szét a karjait George, mint előbb Fred, mire azonnal a karjaiba rohantam, ő pedig nevetve felkapott.

- Jó újra látni, Nira – engedett el George, miközben felborzolta a hajam. Jókedvűen fújtatva lelapítottam a hajszállaimat és körbe fordultam. Nem számítottam arra, hogy nézőközönséget is kapunk, így amikor megláttam a szúrósan engem kémlelő volt griffendéles kviddics csapatot, Mr. és Mrs. Weasleyt kissé összébb mentem álltában.

- Hogyan bízhattok ti ebben a...ebben a lányban?! – csattant fel legelőször Mrs. Weasley, amin kicsit sem lepődtem meg. Oliver Wood, Katie Bell, Angelina Jonhson és Alicia Spinnet, Mr. Weasley-vel egyetemben rábólintottak Mrs. Weasley szavaira, mintha csak a szájukból szedte volna ki. Bill, Fleur és Ginny, akik szintén a közelben voltak, csendben figyelték az eseményeket. Nagyot nyeltem a kérdést hallva és ezúttal nem volt erőm válaszolni, hisz több rosszat tettem, mint jót.

- Megmentett minket – szólalt fel egyszer csak Luna. – A Malfoy kúriában ő szabadított ki minket – mosolygott rám bíztatóan.

- Ha jól tudom Ronnak is ő segített eltalálni Harryhez és Hermionéhoz, amikor kitört a cirkusz Bill és Fleur esküvőjén – tette hozzá mosolyogva George. - ...és lett volna esélye engem megölni, de nem tette, helyette elkábított és az életét kockáztatta Bellatrixal szemben.

- de...!

- Nem, de, Anya! – szólalt fel hirtelen Ginny, mire fátyolos tekintettel fordultam az irányába. – Az ő ötlete volt a mugliszületésűek megszöktetése a Roxfortból. Ha nincs ő és az ötlete, akkor lehet nem élne jó pár diák – mondta.

- Abba igazából...Piton is segített – mondtam. Páran felhördültek ezt hallva. – Igazából sok mindenben segített és támogatott...Harry – fordultam hátra. – Megnézted már...

- Még nem! – fordult körbe talán a szavaimat nem is hallva, mintha csak keresne valamit, vagy valakit. Eközben Luna és Dean lementek a nagyterembe az eligazításra, amit még McGalagony talált ki. Mrs. Weasley szaggatottan felsóhajtott és végig mért engem.

- Igazak ezek, amiket mondanak? – kérdezte. Némán bólintottam. Mrs. Weasley elmosolyodott és közelebb lépett hozzám. – Ne haragudj...hogy kételkedtem benned, drágám – mihelyst meghallottam, hogy hogyan szólított önkéntelenül is átöleltem az asszonyt, aki meglepetten, de viszonozta azt.

- Anya, visszatérve az eredeti témához... - kezdte Ginny az ajkába harapva.

- Kiskorú vagy! * - csattant fel Mrs. Weasley, mintha az elébb nem is ölelkeztünk volna. Megugrottam a hirtelen hangnem váltástól, de érdeklődve figyeltem, hogy mi sül ebből ki. – Szó se lehet róla! A fiúk maradhatnak, de te hazamész! * - ragadta meg Mrs. Weasley a karját, mintha már azonnal hazatudná ezáltal küldeni Ginnyt.

- Nem megyek! * - rántotta ki a kezét az anyja szorításából Ginny. – Dumbledore Seregének a tagja vagyok! *

- Az egy kamaszbanda! *

- Az a kamaszbanda meg meri csinálni, amit senki más * - szólt közbe Fred, mire már alig győztem kapkodni a fejem. – Szembeszáll Tudjukkivel! *

- Még gyerek! Egyáltalán: hogy jutott eszetekbe magatokkal hozni őt!? * - Fred és George lesütötték a szemüket, mire az ajkamba kellett harapnom, hogy elrejtsem a mosolyom. Ezután Bill is az anyja oldalára állt, miszerint Ginnynek otthon a helye. A lány a könnyeivel küzdött, nem akarta itt hagyni a családját. A döntő pillanat az volt, amikor Harryvel találkozott a tekintete és a fiú is megrázta a fejét.

- Jól van. Haza... - mondatát nem tudta befejezni, mert mindenki az alagút felé fordult, ami a falon tátongott. Csoszogás hallatszott az irányából, mire önkéntelenül is páran pálcát húztunk elő, majd jókora puffanás, ahogy kiesett belőle valaki. Egy szék karfájába kapaszkodott az illető, majd felkelt megigazítva az orrán lévő szemüveget. - ...megyek

- Elkéstem? Elkezdődött már? Csak most tudtam meg, azért... * - Percy Weasley szavai elakadtak ahogy egyből a családjával találta szembe magát. A következő csend kínosan hosszúra sikeredett és még én is feszengtem, pedig én most békültem ki mindenkivel. Ekkor Fleur megfelelő pillanatnak találta, hogy megszólaljon, így Lupin felé fordult.

- Na és... 'ogy van á kis Teddy? * - szinte köptem egyet a nevetéstől. Olyan kínos volt az egész szituáció, hogy már a könnyeimet kezdtem törölgetni. Szerencsére mindenki annyira le volt döbbenve, hogy több, mint valószínű észre sem vették ahogy térdemen támaszkodva nevetek.

- Öh...ja, hogy...nagyon jól! * - kapott észbe Lupin.– Nagyon jól, Tonks van vele...Tonks anyjánál van * - A Weasley család még mindig kővé dermedve nézte Percyt és végképp nem irigyeltem a szemüveges fiút. Jó pár rossz dolgot tett a családja ellen, amit még lehet én meg sem tudnák bocsájtani.

- Olyan gyorsan telik az idő, én fejben még mindig ott tartok, hogy még csak most kezd Tonks hasa kerekedni – szálltam be én is.

- Nos igen...repül az idő...van is nálam kép Teddyről! – kutatott a kabátja zsebében Lupin, majd előhúzott egy fotót.

- Hülye voltam! * - kiáltott fel Percy olyan hirtelen, hogy Lupin kezéből majdnem kiesett a fotó.

– Minisztérium-imádó, családmegtagadó, hataloméhes bunkó voltál * - tette hozzá Fred. Percy lesütötte a szemét.

- Igen, az voltam! – értett egyet Percy.

- Akkor ezt meg is beszéltük * - vigyorodott el Fred, majd kezet nyújtott a bátyjának. Eltátottam a számat a váratlan békülésen és úgy éreztem ettől boldogabb már nem is lehetnék. Fred még meg sem fogta igazán Percy kezét, de máris félre lett tolva Mrs. Weasley által, aki zokogva zárta ölelésébe a nagyobbik fiát. Eközben a fiú simogatta az anyja hátát és az apjától kért bocsánatot.

- Mitől tértél észhez, Percy? * - kérdezte George.

- Már ért a dolog egy ideje * - felelte őszintén Percy, miközben megtörölgette a szemét. – Teljes mértékben akkor jöttem rá, hogy hibát követtem el, amikor harc tört ki a Minisztériumban – biccentett felém, mire széttártam a karom. Amikor harc tört ki a Minisztériumba eszembe se jutott, hogy Percy is ott lehet.

- Hamarább is rájöhettél volna – mondtam, mire Percy meglepetten felnevetett. – Te, hogy hogy...

- Sosem voltam az ő oldalukon...csak bele kényszerültem és ez egy megfelelő alkalom, hogy megmutassam kinek is az oldalán állok igazából – mosolyogtam. Percy bólintott a válaszom hallva. Ginny eközben megpróbált elszökni, de az anyja nyakon csípte.

- Hol van Ron és Hermione? – Harry még mindig a fejét kapkodta a szobában.

- Tényleg! Én is szeretném őket látni – szálltam be a keresésbe.

- Valami mosdót említettek – vonta meg a vállát Ginny, miközben lelkesedés nélkül visszasétált a szobába az anyja felé.

- Mosdót? – vontam fel a szemöldököm. A perverz gondolataim utat törtek a fejemben, így mielőtt még túlságosan is belemélyedtem volna, hogy Hermione és Ron mit keresnek együtt egy mosdóban megráztam a fejem. Még épp időben, mert rá egy pillanatra Harry majdnem összeesett fájdalmában, miközben a sebhelyére szorította a kezét. Ginny azonnal ott termett mellette és átkarolta őt.

- Itt van – mondta Harry. Nem mondta hangosan, de mégis a szobában mindenki elnémult és aki már eleve nem Harryt figyelte akkor most már egyértelműen ijedten őt fürkészte. – Itt van – ismételte meg önmagát, miközben kihúzta magát és végig simított közbe Ginny vállán, aki eddig átkarolta őt védelmezően. Hirtelen felszisszentem a karomban lévő fájdalomtól és kénytelen voltam lehunyni a szemem. Perselus mondta, hogy ha már nagyon fáj a jegy a karomon, akkor mennem kell. Ez az első szólítása, de nagyon szeretné, hogy ott legyek ezek szerint. Észre sem vettem, hogy mikor szorítottam a kezemet a jegyre, csak akkor, amikor kinyitottam a szemem és ezúttal nem Harryt figyelte mindenki, hanem engem és az alkaromat, amit leszorítok.

- Mennem kell – mondtam hűvös hangon, majd ismét lehunytam a szemem, hogy felhúztam a gondolataim köré az okklumencia pajzsomat. Amikor kinyitottam a szemem már sokkal rendezettebbnek éreztem magam, így előhúztam a horcruxot a zsebemből és lassú mozdulatokkal a nyakamba akasztottam, bármennyire is égett közbe a jegy.

- Óvatos légy, Nira – mondta Fred, miközben George rábólintott testvére szavaira és aggódva tanulmányozott engem. Ezután mind a ketten megöleltek rövid búcsúban reménykedve.

- De nem úgy volt, hogy már a mi oldalunkon áll? – fordult Angelina Johnson hirtelen Alicia Spinnet felé, mintha ő tudná a választ. Alicia csak zavarodottan megvonta a vállát.

- Még most veszélyes lenne – kelt a védelmemre Lupin, mire halványan elmosolyodtam. – Attól a mi oldalunkon áll.

- Plusz muszáj mennie – fordult felém Harry és a horcruxot bámulta a nyakamba. – Látnia kell, hogy ez...még biztonságban van – mondta.

- Ha tudok jövök harcolni a ti oldalatokra. Ha nem... - itt nagyot nyeltem.

- Tudjuk, hogy nem fogsz minket bántani... - próbált nyugtatni Ginny.

- Nem, Ginny. Ha az ő oldalukon kell harcolnom, akkor a medálnak végig a nyakamba kell lennie...te...ti...még nem láttátok milyen szörnyű hatással van rám. Elvesztem az eszem, olyan, mintha...

- ...mintha ő venné át a gondolataid felett az irányítást – egészítette ki a mondatomat Harry szomorúan rám nézve. – Tudom milyen – szaggatottan felsóhajtottam, majd felszisszenve ismét a karomhoz kaptam.

- Mennem kell. Remélem találkozunk még – mondtam végig nézve a társaságon, majd megfordulva futva hagytam el a helyiséget, miközben a talárom lobogott utánam, aminek hangját hallva eszembe jutott Perselus és még gyorsabban futottam a hoppanálási pont felé, reménykedve, hogy nem esett baja.

------------------------------------

* Az idézetek a Harry Potter és a Halál Ereklyéi c. könyvből vannak. J. K. Rowling érdeme.