Az ajkamba haraptam, ahogy megláttam őt, amíg McGalagony szája egy vonallá préselődött össze.

- Hol vannak Carrow-ék? * - kérdezte csendesen Perselus, mire én is kérdőn McGalagony felé fordultam. McGalagony a szeme sarkából rám nézett, majd vissza Perselusra.

- Felteszem, ott, ahova küldte őket, Perselus * - felelte hűvösen. Csak most tűnt fel, hogy visszatért Perselus magázásához, pedig tisztán emlékszem, hogy régebben tegezte. Perselus közelebb lépett és pontosan úgy ahogy én is tettem pár perccel ezelőtt, a levegőt kezdte el kémlelni McGalagony mellett, mintha ő is azt sejtené, hogy vele van Harry a láthatatlanná tévő köpeny alatt.

- Abban a hitben voltam, hogy Alecto elfogott egy behatolót * - mondta. Ahogy ezt kimondta egyből megvakartam a jegyet a taláromon keresztül és Perselus is befeszítette a bal kezét, amin a sötét jegy volt.

- Vagy úgy, hát persze * - fintorgott McGalagony, majd Perselus közelebb kezdett el sétálni az irányunkba, és egy másodperc erejéig rám nézett.

- Tudtommal ma éjjel nem teljesít folyosószolgálatot, Minerva * - mondta Perselus. - ...és magának sem itt lenne dolga, Malfoy kisasszony – tette hozzá rezzenéstelen arccal. Furcsa volt így hallani a nevemet a szájából. Már rég volt, hogy így szólított. McGalagony, mintha összerezzent volna és köztünk kapkodta a tekintetét egy rövid ideig.

- Van valami kifogása az ittlétem ellen? * - kérdezte McGalagony.

- Csupán érdeklődöm, mi okból kelt fel e késői órán. *

- Szerintem térjünk...Piton professzor a lényegre – fontam össze a karom a mellkasom előtt, mire Perselus szúrós szemmel nézett rám.

- Találkozott Harry Potterrel, Minerva? Mert ha igen, nyomatékosan meg kell kérnem...* - még soha nem láttam Minerva McGalagonyt olyan gyorsan mozdulni, mint akkor. Hihetetlen sebességgel Perselus felé kanyarította a pálcáját és máris támadt. Tudtam, hogy Perselus fellett nem lesz könnyű győzedelmeskedni, így nem is lepődtem meg, amikor végül McGalagony tántorodott meg Perselus védőpajzsától. A pálcámat olyan erősen szorítottam, és az ajkam már vérzett olyan erősen haraptam, de mégsem tudtam Perselus oldalára állni és rátámadni a Griffendél ház fejére, bármennyire is hűvös volt velem az elmúlt egy évben. Mcgalagony átváltoztatástan tehetségével kirántotta a fáklyát a tartójából, tűzgyűrűvé alakította és Perselus felé küldte, aki azt egy hatalmas fekete kígyóvá alakította, majd McGalagony azt füstté robbantotta szét, ami aztán másodpercek alatt suhanó tőrré alakultak át. Ekkor vettem észre McGalagony mellett fodrozódó levegőt...mintha csak valaki hátralépett volna egy láthatatlanná tévő köpeny alatt...

- EBBŐL ELÉG! – kiáltottam el magam teli torokból, miközben egy jól időzített gyors lépéssel a két tanár közé álltam és pálcámmal egy nagy erejű védőpajzsot húztam. Mindkettejük átka megütközött a pajzsomba és ők maguk is megtántorodtak a pajzsom erejétől.

- Malfoy kisasszony... - morogta Perselus veszélyesen megvillanó szemekkel.

- Nem! – mondtam parancsolóan. Eközben futva megérkezett Flitwick és Bimba professzor is, akiknek ezek szerint McGalagony a patrónusokat küldte. Kissé lihegtek, de csendben maradtak és figyelték az eseményeket. McGalagony és Perselus annyira levoltak döbbenve, hogy fel sem figyeltek igazán a megjelenésükre.

- Mondja el neki...nekik – néztem Perselusra. – Nem húzhatjuk már tovább ezt az egészet! Itt az idő színt vallani!

- Ms. Malfoy... - Perselus hangja most már egyértelműen figyelmeztető volt. Idegesen fújtattam egyet Perselus irányába, majd McGalagony, Bimba, Flitwick és az éppen befutó Lumpsluck professzor felé fordultam. Az utóbbi kipirosodva és lihegve kapkodta a fejét a társaság között.

- Harry búj elő – mondtam. – Tudom, hogy itt vagy,  Piton professzor is egyértelműen tudja – ezután két másodperc néma csend következett. – A szentségit, gyere már elő! – csattantam fel, mire elértem a hatást és megrezzent a levegő, majd lassan előtűnt Harry...és Luna. Luna szokásához híven érdeklődve nézelődött, és egy cseppnyi döbbenet vagy félelem sem játszott az arcán, amíg Harry makacsul és látszólag dühösen nézett hol rám, hol Perselusra...bár rá sokkal dühösebben, mint rám. Nem tudtam, hogy mivel kezdjem. Efféle társaságban és szituációban még sohasem kellett döntést hoznom és beszélnem, de most mégis úgy éreztem, hogy jól cselekszem. - Megőriztem – húztam elő a talárom zsebéből a horcruxot. – Nem pusztíthattam el, mert akkor rájött volna, mert észrevette, hogy viselem...viszont az utolsó pillanatig megőrzöm, Harry, hogy eltudd pusztítani – nem is kellett többet mondanom. Harry feszült válla leereszkedett és lassan elmosolyodott.

- Ron tudta. Végig mondogatta, hogy te jó vagy, de én nem hittem neki. Ne haragudj – mondta és tekintete úgy tűnt, mintha elhomályosodott volna.

- Ne beszélj butaságot, Harry! – fordult hirtelen Luna felé. – Hisz a Malfoy kúriából is ő szabadított ki minket – mondta. Olyan váratlanul ért Luna védelme és Harry azonnali hite, hogy hirtelen sírva nevettem fel. Annyi érzelem játszódott le bennem, hogy nem tudtam hogyan reagálni. Harry ezt látva esetlenül közelebb lépett hozzám és a karjaiba zárt.

Csak, amikor fátyolos tekintetemet újra kinyitottam vettem észre a tanárok döbbent arckifejezését. Lumpsluck és Bimba még enyhén el is tátotta a száját McGalagonnyal ellentétbe, aki nem tűnt túlságosan...meglepettnek. Bár nem szólt semmit.

- Mellesleg Ron kapni fog pár rontást tőlem, amiért nem tartotta a száját – nyertem vissza a tekintélyem, mire Harry elvigyorodott.

- Komolyan mondom Malfoy kisasszony, hogy maga nem tud jól időzíteni – fújtatott kissé még mindig dühösen Perselus, de úgy néz ki az érzelemmel fűtött újra egyesülés rá is hatással volt. A következő pillanatban a pálcája segítségével egy kis palackot varázsolt, majd a halántékához illesztette a pálcája hegyét és egy kis idő múlva egy hajszálvékony emlékfoszlányt húzott ki belőle, amit aztán az üvegcsébe zárt és ledugaszolta, hogy véletlenül se menjen ki belőle. – Itt van Potter – sétált mellém Perselus, mire Harry döbbenten pislogott és dühe egy pillanatra eltűnt a szeméből, ami Perselus felé irányult eddig. – Vidd el és nézd meg a merengőbe. Gondolom tudod hol található Dumbledore irodájában – mondta unott hangján. Harry hol rám, hol Perselusra nézett és értetlenség egyre jobban fokozódott benne.

- Bármennyire is meglep, Harry...de velünk van. Nézd meg – böktem a pálcámmal az emlék felé. – Megfogsz lepődni pár dolgon – húztam titokzatos mosolyra a szám. Hirtelen Harry térde reszketni kezdett és a fiú szorosan összezárta a szemeit és a homlokához kapott...pontosan a sebéhez.

- Tanárnő! * - kiáltott fel Harry fájdalmában, mire McGalagony azonnal mellé lépett és a vállára tette a kezét. – Tanárnő, Voldemort elindult, fel kell készülnünk az ostromra! * - lihegte kelletlenül. Perselus és én összenéztünk.

- Helyes. Ő, Akit Nem Nevezünk Nevén, idetart * – kezdte el felvilágosítani McGalagony a másik három tanárt, akik nagyokat pislogtak döbbenetükben. Lumpsluck aggódva tördelni kezdte az ujjait, Bimbának elakadt a lélegzete, Flitwick pedig kelletlenül felnyögött. – Potternek Dumbledore utasítására el kell intéznie valamit a kastélyban. Legjobb képességünk szerint védekeznünk kell, hogy Potter zavartalanul tevékenykedhessen. *

- Felteszem, tisztában van vele, hogy a végtelenségig nem tudjuk tartani magunkat Tudjukkivel szemben * - szólalt fel hirtelen Flitwick.

- De egy ideig igen * - húzta ki magát Bimba.

- Köszönöm, Pomona * - biccentett McGalagony, majd Perselus felé fordult. – Számíthatunk magára, Perselus? – kérdezte kissé még kételkedőn.

- Sajnálatos módon, nem, Minerva. A Sötét Nagyúr, ha ténylegesen idetart...bármikor szólíthat – mondta komoran. McGalagony bólintott a válaszát hallva, majd rám nézett, én pedig reszketegen felsóhajtottam és a tekintetem átsiklott Harryre.

- A Rendtagok? – kérdeztem.

- Bizonyára idetartanak – erősítette meg a sejtésem Harry.

- Akkor én itt maradok.

- Na azt már nem! – csattant fel Perselus, mire lehunytam a szemem. Eközben Flitwick, Bimba és Lumpsluck odébb vonultak, hogy megosszák egymással az ötleteiket Voldemort feltartóztatásával kapcsolatban, viszont McGalagony, Harry és Luna a helyükön maradtak. – Téged is ugyanúgy szólítani fog, még most nem kockáztathatod az életed! – haragjában és figyelmetlenségében ismét áttért a tegezésre.

- Eddig is kockáztattam! – emeltem fel a hangom. – Ahogy te is ugyanúgy! – tettem hozzá már minden mindegy alapon.

- Nem! – ragadta meg hirtelen a csuklóm. Perselus éles hangját hallva Lumpsluck, Bimba és Flitwick egy rövid ideig felénk fordultak, és Harry lassan előhúzta a pálcáját a farmerja zsebéből. Egyedüli, aki úgy tűnt nyugodt maradt az McGalagony és Luna volt.

- Értsd meg...értse meg – javítottam ki magam ahogy már minden szempár ránk szegeződött. – Ez a jó pillanat...tovább nem várhatunk. Átadta Harrynek az emléket...bár nem pont így gondoltam, hogy mondja el neki, amit el kell, de most ez lényegtelen – kalandoztam el, majd végül megráztam a fejem. Harrynek eközben megemelkedett a szemöldöke, de nem szólt közbe. – A lényeg, hogy nem várhatunk tovább! – Perselus feszülten sóhajtott és lassan elengedte a csuklóm.

- Nem pusztult el még az összes horcrux – mondta, mire Harry leeresztette a pálcáját és döbbenten nézett Perselusra, mintha most látná őt életében először. – Amíg a kígyót nem védelmezi...addig nem... - nem tudta hogyan fejezze be Harry előtt a gondolatát. Tudtam, hogy miért nem tudja. A fiúnak minden ott van a markában, fölösleges erről beszélni, amíg nem nézi meg. Szemtől szemben pedig nehéz közölni vele, hogy megkell halnia.

- A kígyó...a kígyó az utolsó horcrux? – döbbent le Harry.

- Potter nem fölöslegesen adtam azt az emléket, amit a kezedben tartasz! – csattant fel Perselus ismét. Harry nyelt egyet. – Menj velük – fordult ismét felém és arcán lehetett látni, hogy nagyon nehezen jutott erre a döntésre. – Tudlak fedezni egy ideig...de ha már nagyon égni fog a jegy, akkor jönnöd kell...mert keresni fog. Tudod jól te is, hogy fog – nézett le hirtelen a medált szorongató kezembe. Csak ekkor tűnt fel, hogy még mindig a bal kezemben szorongatom, a jobba pedig a pálcám.

- Rendben – sóhajtottam fel megkönnyebbülten. Eközben Harry Flitwickhez sétált és beszélni kezdett vele, Luna pedig követte őt. Az egyedüli, aki még ott maradt velünk az McGalagony volt.

- Kábé egy órával ezelőtt... - szólalt fel hirtelen, mire Perselussal ránéztünk. – Meghallottam, amint kimondja a jelszót az igazgatói irodához – nézett rám. – Annyira dühös lettem...azt hittem, hogy tiszteletlenségből adta ezt a jelszót Perselus – siklott át a tekintete rólam Perselusra. – Így hát felmentem maga után, Ms. Malfoy – ahogy kimondta elkerekedett szemekkel a számra csaptam. Perselus pedig mozdulatlan maradt, bár egész mindene feszültséget sugárzott. – Mindent hallottam és láttam. Gondoltam ezt jobb, ha tudják – nyeltem egyet a szavait halva és aggódva Perselusra néztem. Nem mert rám nézni nem, hogy elárulja magát, mire McGalagony unottan nézett a férfire, majd felsóhajtott. – Gondolhattam volna, hogy mindenben Dumbledore keze van – rázta a fejét McGalagony.

- Az igazgatóiban nem említettük Dumbledore-t – vonta fel a szemöldökét Perselus.

- Nem is kellett – mosolyodott el McGalagony. – A többit már kábé összeraktam a fejemben – mondta közelebb lépve Perselushoz, majd kitárta a karjait és megölelte őt. Perselus döbbenten fogadta az idős boszorkány felől az ölelést, így először teljesen megfeszült, majd lassan fokozatosan feloldódott és félig visszaölelte a boszorkányt. Az arcán látszott, hogy mélyen legbelül jól esett neki. Nem az ölelés, hanem hogy nem tekintik rossznak. Ezután McGalagony ellépett Perselustól és ezúttal már sokkal szigorúbban nézett rá, mintha az előbbi ölelést meg sem történt volna. – Ezzel azt akartam mondani, hogy háború kezdődik és egy ideig elválnak az útjaik...ne miattunk ne tudjanak rendesen elbúcsúzni! – ez megtette a kívánt hatást. Perselus dühösen felhorkantott, előhúzta a pálcáját és egy gyors mozdulattal meglegyintette a pálcáját.

- Disaudio! – mondta. Ezáltal már McGalagony sem hallhatott minket és egy apró mosollyal biccentett és elindult a többiek irányába. – Nem tudom meddig leszünk külön...de előbb is mondtam, tudni fogod mikor kell jönnöd a Nagyúrhoz. Ne csinálj addig semmi hülyeséget, megértetted? – nézett rám szigorúan, de mégis tudtam, hogy ezzel próbálja palástolni aggódását és félelmét irántam. Túlságosan jól ismertem már minden rezdülését.

- Perselus... - néztem fel rá. Perselus egyik szemöldöke megemelkedett ezzel jelezve, hogy várja a folytatást. Mély levegőt vettem és lehunytam a szemem. Most kell kimondanom azt, amit már régóta tudok. – Szeretlek, Perselus – mondtam ki minden gondolkozás nélkül. Perselus először teljesen ledöbbent, még pislogni sem pislogott. Olyan volt, mintha sóbálvány-átkot küldtek volna rá. Aztán minden habozás nélkül derékon ragadott, hogy magához húzhasson, majd szenvedélyesen megcsókolt. Annyi fajta csókot váltottunk már az elmúlt hónapokban. Dühös csókot, szomorút, megnyugtatót, meghittet, szeretkezés közbeni csókot, búcsúcsókot, vagy éppen köszöntő csókot...de ehhez egyik sem ért még a közelében sem. Ez volt a mi szeretlek csókunk.

- Én is szeretlek, boszorkányom – mondta suttogva a szavakat, amikor a homlokát az enyémnek támasztotta. A szívem majd kiugrott a helyéről boldogságomban. Szeret. Sosem tudhatom, hogy Lilytől jobban szeret-e, de abban a pillanatban nem is érdekelt. Szeret. Kimondta.

- Bárcsak hamarább kimondtam volna – nevettem keserűen.

- Nem. Most jól időzítettél – hajolt el tőlem és végig simított az arcomon. – Vigyázz magadra!

- Te is. Emlékezz az ígéretedre! – mondtam, majd még utoljára loptunk egymástól egy csókot, miközben én is végig simítottam az arcán. Ezután a hangtalanító védőbűbáj megszűnt, ő pedig lobogó talárjával megfordult és elindult az ellentétes irányba. Én pedig sóhajtva egy nagyot a tanárok, Harry és Luna felé fordultam, akik hevesen vitatkoztak valamin. Úgy gondoltam, hogy nem láttak minket, bár miközben hallgattam őket elkaptam McGalagony és Bimba felől egy mindent tudó mosolyt. Úgy tűnt eszükbe se jutott a tény, hogy egy diák az igazgatóval van együtt.

-----------------------------------------

* Az idézetek a Harry Potter és a Halál Ereklyéi c. könyvből vannak. J. K. Rowling érdeme.