/Harry Potter szemszögéből – Minisztériumi betörés, 1997, ősz/

- Jó reggelt, Albert, nem száll ki? * - kérdezte Umbridge vékony kislányos hangján, mire még jobban megfeszültem, ha még lehetett.

- De igen * - mondtam Runcorn mély hangján, majd robotos mozdulatokkal kiléptem a lift fülkéjéből. Időm se volt hátra fordulni, hogy utoljára Hermione szemébe nézzek, mivel a rács ajtó azonnal csattanva bezárult mögöttem, engem pedig megszólított a felém igyekvő mágiaügyi miniszter. Éreztem, hogy izzadni kezdek a félelemtől, de igyekeztem elrejteni.

- Mi járatban van, Runcorn? * - kérdezte. Rögtönöznöm kellett, így azt mondtam, ami először a eszembe jutott. 

- Váltanom kell egy szót...Arthur Weasleyvel. Valaki azt mondta, idefent van – kezemet ökölbe szorítottam, hogy senki se lássa a róla legördülő izzadságcseppeket. Veszélyes volt idejönnünk.

- Nocsak * - vonta fel a szemöldökét Pius Thicknesse és arcán gúnyos mosoly jelent meg. – Csak nem rajtakapták, hogy kapcsolatba lépett egy nemkívánatos személlyel? *

- Nem, szó nincs semmi ilyesmiről* – mondtam rekedten ahogy kiszáradt a torkom.

- Majd lesz, csak idő kérdése * – legyintett a miniszter. – Az én szemembe egy véráruló sem jobb a sárvérűeknél...na minden jót kívánok, Runcorn! *

- Minden jót, miniszter úr * - amint Thicknesse eltűnt a szemem elől, előkaptam a láthatatlanná tévő köpenyemet és magamra terítettem, bár görnyednem kellett ebben a testben, máskülönben kilógott volt az én...jobban mondva Runcorn cipője. Hosszú keresések után végül egy nagy terembe kötöttem ki, ahol a munkások dolgoztak valamin szorgalmasan. Közelebb lépkedtem a kész pergamen halomhoz és a rózsaszínű lapok láttán szinte azonnal elkezdett a kezemen a seb szúrni, így szinte azonnal gondoltam, hogy jó helyen járok és, hogy az irodája közel van. A munkások eközben elkezdték kibeszélni Umbridge-ot, így volt időm előhúzni a talárom zsebéből egy csalizajgépet, majd útjára engedtem. Pár másodpercen belül káosz tört ki a terembe, nekem pedig volt időm besettenkedni Umbridge irodájába, ami pont szemben állt velem. Mihelyst becsaptam magam mögött az ajtót, a faajtólapjának dőlve kifújtam maga. Amikor újra kinyitottam a szemem a gyomrom görcsbe ugrott az ismerős látványtól. Minden rózsaszínű, giccses, csipkés tárgy és macskás kép ismerős volt számomra és csak kívánni szerettem volna, hogy bár ne lenne az.

- Invito medál! * - természetesen ez most sem vált be, így morgolódva húztam le magamról a köpenyt, majd az íróasztalához sétálva kutatni kezdtem a horcrux után. A fiókokat sorban húzogattam ki, de mindenhol csak füles dossziékat találtam. A legutolsó fiókban viszont ráleltem valamire, ami egy rövid időre elfeledtette velem a horcruxot: Mr. Weasley dossziéja nézett rám vissza a fiókból. A vérminősége, az egész családjának leírása volt a pergamenre leírva és az, hogy bizonyítottan tagja a Főnix Rendjének.

Biztonsági besorolás: MEGFIGYELENDŐ.

Félredobva a mappát fújtattam egyet, mire megakadt a szemem az alatta lévőn. Dumbledore. Alatta Rémszem. Mindkettő áthúzva és nagybetűkkel ráírva: Kiiktatott.

A kezem reszketett az elfojtott dühtől, de mihelyst megláttam Mordon alatti mappát lélegzetet is elfelejtettem venni. Hermione. Hermione mappája volt előttem. Mindent félredobva megragadtam a dossziét és reszkető ujjal simítottam végig a rajta lévő fotón. A képen még csak 15 éves volt. Tisztán emlékeztem rá, hogy hol készült a fotó és mikor. Képesek lennének arra, hogy megöljék őt? A vérstátusza miatt?! Vigyáznom kell rá. Minden erőmmel azon leszek, hogy vigyázzak rá és ezt Ronnal is közölni fogom. Nem eshet bántódása. Megkell ölnöm Voldemortot és véget kell ennek vetni minél hamarább. Több mugli és mugliszületésű nem sérülhet meg.

***

- Na szóval – mosolyodott el Bellatrix, majd a pálcájával eloldozta Hermionét. A lány annyira reszketett, hogy még menekülni sem tudott volna. – Crucio! – Hermione összeroggyant az átok hatására és felsikoltott. – Crucio! – újabb döfés, amitől felsikoltott, a tömlöc felől pedig lehetett hallani ahogy Ron rángassa a cella ajtaját és ordít Harryvel együtt. Féregfark, akit csak nem rég fedeztem fel, a sarokban felnyögött a kínzást látva. Olyan jól játsza a szürke egér szerepét, hogy még ilyen szituációban is csak most vettem észre.

- Honnan szereztétek a kardot? – kiabált Hermione arcába Bellatrix, miközben két kézzel lefogta őt a földre.

- Csak...megjelent – sírta Hermione.

- Crucio! – ordította Bellatrix felkelve, Hermione pedig ismét felsikoltott, miközben a padlón rázkódott. Harry és Ron szinte felváltva kiabálta Hermione nevét és különféle szitokszót Bellatrixra és ránk.

- Hogy jutottatok be a széfembe? A mocskos kis kobold vidd be titeket? Az, amelyik lent van a pincében? * - kérdezte Bellatrix olyan agresszívan Hermionétól, hogy közben már a nyála is fröcsögött.

- Vele csak ma este találkoztunk! * – zokogta Hermione. Bellatrix morgolódva előhúzott a talárja zsebéből egy vékony tőrt és lehajolt Hermione mellé.

- Ez majd akkor megoldja a nyelved, te kis sárvérű – vicsorogta. – Nira, gyere segíts lefogni! – utasított. Robotszerű mozdulatokkal megindultam Hermione felé, majd Bellának engedelmeskedve lehajoltam és ránehezkedtem Hermione testére, így sikeresen letudtam fogni mind a két lábát és kezét. Hermione igyekezett kiszabadulni a szorításom alól, de elgyengült testével nem sikerült neki. Perselus igazat mondott Harryvel kapcsolatban. Tényleg le van fogyva, de Hermione és Ron is. Ismét felsikoltott Hermione, de ezúttal Bellatrix pengéje miatt. A nő szorgosan véste a betűket alkarján olyan mélyen, hogy féltem, hogy a lány elvérez.

- Mond meg az igazat! – csuklott el a hangom ahogy az arcába kiáltottam, miközben még mindig leszorítottam. Hermione hirtelen abbahagyta a sikoltozást és a könnyes szemembe nézett. Még a fájdalomról is megfeledkezett ahogy rám pillantott. – Másolat – tátogtam. Egy könny végig folyt az arcán és hol a szemembe nézett, hol a számra. – MÁSOLAT – tátogtam másodszorra is nagyon artikulálva. Hermione tekintete a számról egy pillanatra letévedt a nyakamra és kikerekedett szemekkel figyelte. Meglátta rajta a horcruxot. Meglátta, ami után ijedten nézett a szemembe. Sokkal jobban félve, mint miközben Bellatrix kínozta, aki éppen felnézett a hirtelen támadt csendre.

- Na mi van, elállt a szavad, sárvérű? Akkor véssük át még egyszer azokat a gyöngybetűket...

- Másolat! – szólalt fel Hermione és még mindig hol a szemembe nézett hol a medálra. Bellatrix kezében megállt a penge.

- Hogy mit mondtál?

- A kard egy másolat, csak egy hamisítvány! Nem voltunk a széfjében! – kezdett ismét sírni ahogy megpróbálta behajlítani a kezét, de csak annyit ért el vele, hogy ismét megérezte a fájdalmat.

- Másolat? * - rikoltotta Bellatrix és felpattant. – Higgyem is el, mi? *

- Ezt könnyen ellenőrizhetjük! * - zendült Lucius hangja. – Draco hozd fel a koboldot...

- Majd én – álltam fel én is. – Majd én felhozom – ismételtem el. Draco megkönnyebbülve fújtatott egyet apja és anyja mellett. Suhogó talárral megfordultam és szinte kifutottam a szalonból. Ahogy behajtottam magam mögött az ajtót viszont megtorpantam. A földön tőlem pár lépésre egy táska pihent a földön. Hermione táskája. Bizonyára az egyik fejvadász elejtette befele jövet. Gyorsan felkaptam és a tömlöc felé kezdtem el futni. A lépcsőn lefelé szaporán szedtem a lépcsőfokokat, majd amikor leértem majdnem neki estem a cella ajtajának akkora sungal érkeztem meg. Egy pálca mozdulattal kinyitottam a cellát és Harry már készenlétbe volt, hogy rám vesse magát, nem törődve a kezemben lévő pálcával. Mielőtt bármit is tenni tudott volna neki dobtam Hermione táskáját, amitől megtorpant, és a kobold apró karját pedig megragadtam. Mielőtt még bárki bármit is tudott volna szólni kisiettem magammal ráncigálva a koboldot, és ismét bezártam a cella ajtaját. Még utoljára felnéztem és ahelyett, hogy Harry vagy Ron arcára meredtem volna megnéztem a többi rabot. Köztük volt Olivander, Dean és Luna is, akit látva leengedtem a feszült vállaimat. Életben van a lány.

A lépcsőn felfelé húzva a koboldot lefékeztem mihelyst elég távolságra voltunk a tömlöctől.

- Mi a neved? – kérdeztem.

- Ampók – jött a válasz.

- Jól figyelj, Ampók! Azt kell mondanod, hogy a kard egy...

- ...egy hamisítvány. Harry Potter ugyanezt mondta – vágott közbe Ampók, mire párat pislogtam, hogy felfogjam a szavait. Hát, persze. Hallották a beszélgetést.

- Jól van. Maradjon ez köztünk, Ampók. Most ne haragudj, de tovább kell rángatnom a látszat kedvéért – ragadtam meg ismét a karját, majd erőszakosan húztam őt teljesen a szalonig.

- Itt a kobold – húztam be az ajtón, majd pont mielőtt még bezártam volna az ajtót lentről furcsa csörömpölés hallatszott.

- Mi volt ez, Nira? – meredt rám Lucius és Narcissa.

- Nem...nem tudom – játszottam az ártatlant.

- Draco...nem is, Féregfark! Menj le, nézd meg mit művelnek! – parancsolta Lucius, mire Féregfark a kurta nyakát behúzva elindult a tömlöchöz.

- Crucio! – szólalt meg utoljára Bellatrix, pálcáját Hermionéra szegezve, mielőtt Ampók elé lépett volna. A lány összeesett a boszorkány lábánál, mire nyeltem egyet. Bellatrix a talárja zsebébe süllyesztette a kését, hogy mindkét kezével a kardot tudja fogni.

Jaj csak ne legyen halott...

- Na szóval? – adta át a kardot a kobold kezébe. – Valódi, vagy hamisítvány? – vonta fel a szemöldökét Bellatrix és türelmetlenül dobolt a lábával.

- Hamisítvány – jött egy rövididőn belül Ampók válasza, miután végig tapogatta a kard élét.

- Biztos? Egészen biztos? * - zihálta Bellatrix.

- Igen, biztos – bólintott Ampók. Bellatrix egy hanyag pálcalegyintéssel egy mély sebet vágott Ampók arcán, aki a fájdalmában szintén a földre rogyott és felkiáltott. Semmi szükség nem volt erre, de Bellatrix élvezte. Elemében volt.

- És most * – szólt diadalittasan Bellatrix. – Szólítjuk a Sötét Nagyurat * - felhúzta a talárját és azonnal megérintette a pálcájával a jegyet, Luciusnak esélyt sem adva arra, hogy közbe szóljon. Az ajkamba haraptam és reménykedtem, hogy Harry és Ron kitalál valamit, és már ki is szabadultak a cellából.

- Úgy vélem a sárvérűre már nincs szükségünk, jó étvágyat Greyback – legyintett hanyagul Bellatrix, mire Greyback megnyalta a szája szélét.

- Neeeeee! * - rontott be a szalonba Ron, mire mindenki megkövült. – Capitulatus! * - Bellatrix pálcája a magasba röppent, majd egyenesen Harry kezébe, aki Ron mellé lépett.

- Stupor! * - kiáltotta Harry, mire Lucius eldőlt a padlón ahogy az átok mellkason találta. Én, Draco, Narcissa és Greyback egy emberként céloztuk meg Harryt, aki a négy fénycsóva elől a kanapé mögé gördült be.

- Állj, vagy meghal a lány! * - kiáltotta el magát Bellatrix, miközben felrángatta a padlóról Hermionét és a torkához szegezte a kését. – Dobjátok el a pálcát, vagy megnézzük mennyire is sáros a kis barátnőtök vére! * – rikoltotta. Harry kilesett a kanapé mögül, Ron pedig kétségbeesve állt a helyén.

- Jól van! * - adta meg magát Harry fáradt hangon.

- Draco, vedd el a pálcáikat! – parancsolta Bellatrix, majd Draco engedelmeskedve elszedte Harrytől és Rontól a pálcákat. – Ütött az órád, Harry Potter! – vigyorgott Bellatrix Harryre nézve, aki csak Hermione arcát vizsgálta, hogy jól van-e. Bellatrix már ismét szólalt volna meg, hogy újabb diadalmas szövegbe kezdjen, amikor kezdődő szavait egy plafon felől jövő csikorgás szakította félbe. Minden tekintet felfelé ugrott, de már késő volt. A csillár leszakadt, Bellatrix pedig Hermionét ellökve magától épphogy elkerülte a kristálycsillárral való találkozást. Ellenben Hermione és Ampók nem, mivel pontosan rájuk esett. Jó pár üvegcserép és szilánk szétrepült a szalonban és egy-egy darab pontosan eltalált engem és a tőlem nem sokkal messzebb álló Dracot. Az arcomhoz kapva felkiáltottam fájdalmamba, majd, amikor elhúztam a kezem láttam az ujjamon lévő friss vért.

Harry az időnyerést kihasználva Dracohoz futott és kicsavarta a kezéből a három pálcát, majd ugyanazzal a lendülettel az egyiket Greybackre szegezte és egy kábító átkot lőtt felé.

- Dobby! – tátottam el a számat ahogy megláttam őt, míg Bellatrix, aki velem együtt szólította a manót felsikoltott dühében.

- Te voltál!? Te dobtad le a csillárt...? * - Dobby egyenesen Harryék elé sietett és remegő ujját bátran Bellatrix felé szegezte. – Hogy merészeled...?!

- Nem bánthatjátok Harry Pottert! * - sipította.

- Öld meg, Cissy! * - rikácsolta Bellatrix, de ekkor Dobby csettintett és Narcissa pálcája a szoba túlsó végébe repült. A biztonság kedvéért az én pálcámat a talárom zsebébe süllyesztettem, mintha csak én is elhagytam volna azt.

- Dobbynak nincs gazdája! * - hangzott Dobby szájából a dacos válasz. – Dobby szabad manó! Dobby azért jött, hogy megmentse Harry Pottert és a barátait! * - eközben Ron kirángatta Ampókot és Hermionét a csillár maradványai alól, majd nehézkesen visszalépett Dobby és Harry mellé. A félájult kobold még mindig a kezében szorongatta a kardot, aminek láttán megnyugodtam, hogy Harryékhez került.

- Nira, add ide a pálcád! – fordult felém Bellatrix.

- Vagy tegyél valamit! – tette hozzá Narcissa kétségbeesve. Arcán tükröződött, hogy félti a családja sorsát, hisz a Nagyúr bármikor itt teremhet és akkor nem lesz senkinek sem bocsánat.

- Elszállt valahová! – mondtam játszva a kétségbeesettet. Inkább bevállaltam egy kínzást, mintsem ismét cserben hagyjam a barátaimat.

- Hé, Bellatrix! – szólította meg hirtelen Harry undorodva a nő nevétől. Bella dühösen, mégis meglepődve nézett a Kiválasztottra. – Vissza fogod még kapni, hogy Hermionét kínozni merészelted – mondta, majd a következő pillanatban Harry, Ron, Hermione, Ampók és Dobby hoppanálni kezdtek. Bellatrixnak dühöngve felsikoltott és még elég ideje volt arra, hogy talárja zsebéből ismét előhúzza a kését és egy jól irányított mozdulattal feléjük dobja. A kés csak repült és repült a dehoppanálók felé, majd pont, amikor odaért volna eltűnt velük együtt. Valakit eltalált Bellatrix kése és csak reménykedni tudok, hogy ne az Aranytrió egyik tagja legyen az.

---------------------------------------------------------------

A csillagokkal jelölt részek a Harry Potter és a Halál Ereklyéi c. könyv idézetei. Minden érdem J. K. Rowling-é!