Nem törődve a bosszankodó és csodálkozó tekintetekkel fejet előre szegezve haladtam Draco mögött. Nem érdekelt, hogy Griffendéles vagyok, én a Mardekárosokkal fogok ülni. Griffendéles vagonban kivel ültem volna? Potterékkel? Longbottomékkal? Ugyan.

Helyet foglalva Draco, Blaise és Pansy mellett kifelé bámultam az ablakon és néztem az elhaladó tájat. Az út csendesen telt, bár figyelmemet nem kerülte el, hogy Pansy Draco combját simogatta, míg a fiú párszor felé fordult és nem egyszer csillogó szemekkel tekintett rá.

- Merlinre, ti összejöttetek? – kérdeztem gúnyosan felhorkantva. Pansy azonnal elvette Dracorol a kezét és elpirulva pillantott rám.

- És ha igen? – kérdezte bepöccenve a lány. Nem illet neki ez a stílus. Dracora tekintve pillantásából megállapítottam, hogy igen is komoly a dolog.

- Ezesetben gratulálok – feleltem mosolyt erőltetve az arcomra. Zambini hasonlóan tett. Pansy meghökkenve bámult rám, majd kissé hálásan elmosolyodott a válaszomon. Ezután a fülkénk ajtaja kinyílt és Crak és Monstro lépett be, egyik leült Draco és Pansy mellé a másik pedig hozzám és Zambinihoz. Ekkor vettük észre csak a hollóhátas harmadikos lányt, aki kissé dadogva megilletődöttségtől átnyújtott egy levelet Blaise-nek. Bizonyára Crack és Monstro mögött jött, azért nem figyeltünk fel rá. Blaise legyintett egyet jelezve, hogy elmehet a lány, aki örömében szó szerint kirohant a fülkékből. Blaise a borítékot kinyitva értetlen arccal olvasta el a sorokat.

- Ki írt? – kérdezte Draco kíváncsian.

- Lumpsluck – nyújtotta át a levelet Draconak, majd miután ő és Pansy is elolvasták átnyújtották nekem.

Kedves Blaise!

Nagy örömömre szolgálna, ha velem ebédelnél a C fülkében.

Tisztelettel: H.E.F Lumpsluck professzor*

- Lumpsluck beakar fűzni téged – röhögtem fel. Blaise csak mordult egyet és felkelt mellőlem.

- Majd jövök – mondta és ott hagyott minket.

- Biztosan nem tudja, hogy itt vagyunk mi is – nézett rám Draco, majd pökhendin hátradőlt Pansy ölébe, mire Craknak átkellett hozzánk ülnie, de nem szólt semmit sem.

- Én örülök, hogy nem hívott, semmi kedvem még az iskola kezdés előtt nyalizni – mondtam közömbösen Draco a válaszomra jókedvűen felhorkantott.

Fél óra múlva Zambini közömbös arccal belépett a fülkébe és már szólalt volna meg, amikor hiába is zárta volna be a fülke ajtaját nem jött neki össze.

- Mi van ezzel?* – ráncolta a homlokát, amikor második próbálkozásra sem jött össze. Ezután az ajtó hirtelen kicsapódott ő pedig Monstro ölében végezte. Hangosan felnevetve néztem a mutatványt, de azonnal elhalt a nevetésem, amikor megláttam egy poggyász alatt lógó bokát. Potter!

Düh borította el a gondolataimat, de próbáltam jelét sem mutatni. Ezek szerint tényleg sejtenek valamit, ha hallgatódzásra használja a köpenyét. Ezután biztosan már leugrott a poggyász tartóról, mivel már eltűnt a bokája is, de néha, ha NAGYON figyelt az ember, akkor észre lehetett venni a köpeny körvonalait. Bár túl erősen kellett hozzá koncentrálni, amitől még a fejem is megfájdult.

Miután Blaise kikelt Monstro öleléséből és leült Draco mellé, aki éppen felült Pansy öleléséből minden arc felé fordult.

- Na mi volt, Zambini?* – kérdezte Draco. – Mit akart Lumpsluck?*

- Próbálja begyűjteni az olyan embereket, akiknek jó kapcsolataik vannak* – felelte Zambini, még mindig dühös pillantásokat vetve Monstro felé, aki kegyetlenül kilökte elébb az öléből. – De nem talált túl sokat* – tette hozzá.

- Kik voltak még ott?* – kérdezte ingerülten Draco.

- McLaggen, az a griffendéles...*

- Ja igen, a nagybátyja fejes a minisztériumban* – bólintottam én és Draco is jelezve, hogy tudjuk kiről van szó.

- ...valami Belby a Hollóhátból...*

- Nehogy már, az a hülye?* – visított fel a nevetésben Pansy. A szememet forgatva vártam, hogy folytassa Blaise.

- ...meg Longbottom, Potter és az a Weasley csaj* – fejezte be a felsorolást Zambini. Draco félrelökte Pansy kezét mérgében.

- Meghívta Longbottomot?*

- Gondolom, igen, mert hogy ott volt* – felelte unottan Zambini, mire vigyorogva pillantottam rá az ironikus választ hallva. Értékelve a pillantásom ravaszul elmosolyodott.

- Mi a fenét akarhat tőle? – Draco nem is foglalkozott Blaise beszólásával. Vállat vonva pillantottam az unokatestvéremre. – Az oké, hogy megakarta nézni magának a drágalátos Pottert, a Kiválasztottat* – Draco megvetően elfintorodott. – De a Weasley csajban mi érdekes van?* – kérdezte.

- Egy csomó srácnak tetszik* – jegyezte meg Pansy, de szeme sarkából leste Draco reakcióját, mire felhorkantam.

- Tényleg szép lány – mondtam eltűnődve.

- Még szerinted is jól néz ki, nem igaz, Blaise? Pedig te eléggé finnyás vagy!* - nézett Blaise-re Pansy.

- Nem érdekel a mocskos kis véráruló, akárhogy néz ki!* – felelt fagyosan Blaise. Az arcizmaim megfeszültek a véráruló szóra, így kifelé kezdtem bámulni az ablakon. Ez az egyik fődolog, amiben nem értek egyet a családommal és a legtöbb Mardekárossal: engem hidegen hagy ki mugliszületésű és ki 'véráruló'. Ezt sehogy sem tudták belém nevelni.

- Mit számít, hogy kit komál Lumpsluck és kit nem? Végül is ki ő? Egy hülye tanár* – Draco színpadiasan ásított, mire ismét csak a szememet tudtam forgatni. – Különben is, lehet, hogy jövőre már nem is fogok a Roxfortba járni – mosolyodott el ravaszul. Megütközve bámultam rá. Szóval ilyen hosszú időbe fog neki telni, hogy teljesítse a Nagyúr feladatát?

- Mi az, hogy jövőre nem fogsz a Roxfortba járni?* – kérdezte Pansy felháborodva.

- Azt sosem lehet tudni...lehet, hogy...lehet, hogy akkor már nagyobb és fontosabb feladataim lesznek* – mondta ki végül.

- Draco! – szóltam rá, bár emiatt az egész társaság hülyének nézhetett, de ők nem tudták azt, hogy Harry Potter is közöttünk van. Zambini gőgös arcára csodálkozás ült ki, akár csak Pansy Parkinsonéra.

- Csak nem...mellette?* – Draco vállat vont, bizonyára már nem mert válaszolni ahogy rászóltam.

- Lassan megérkezünk – mondtam csendesen próbálva terelni a témát.

- És te majd komoly szolgálatokat teszel neki, mi?* – gúnyolódott Zambini. – Tizenhat évesen, úgy, hogy még az iskolát se jártad ki?*

- A Sötét Nagyurat nem érdekli, hogy kijártam-e az iskolát, talán...* - itt sípcsonton rúgtam, mire fájdalmas arccal, de elhallgatott.

- Ezt nem egy olyan vonatfülkében kell megbeszélni, ahol akár ki is hallgathatnak – mondta komolyan.

- Ugyan ki hall...

- Igaza van – szakította félbe barátnője felháborodott kérdését Draco. Pansy becsukta a száját és elfordult a barátjától, aki ezután engesztelés gyanánt végig simított az arcán.

- Most már tényleg ideje lenne átöltöznünk – mondtam. Mindenki kifelé pillantott és igazat kellett adniuk, mivel perceken belül megérkezhetünk Roxmortsba. Mindenki szedelőzködni kezdett keresve az iskolai talárját, amikor Monstro a poggyásztartója felé nyúlt és ahogy lerántotta, mintha valamibe beleütközött volna, ami felnyögött fájdalmába. Nevetésemet visszatartva fordultam el a hangirányából, bár ezúttal már Draconak is feltűnt valami, de pár perc után már nem nagyon foglalkozott vele.

Miután átöltöztünk az iskolai uniformisunkba Pansy fintorogva nézett rám, jobban mondva a címerre, ami a taláromon volt.

- Mi van? – kérdeztem.

- Csak sajnállak, hogy a Griffendélbe kerültél – mondta.

- Túlélem – mosolyodtam el, mire félig átkarolva átölelt engem.

- Köszi, hogy nem borultál ki azon, hogy együtt vagyunk Dracoval – súgta a fülembe.

- Összeilletek – súgtam vissza, mire ismét átölelt, ezúttal szorosabban. Miután a vonat hangosan fékezve megállt a Roxmorts vonatállomásán mindenki kifelé indult a poggyászával a kezében.

- Én mindjárt utánatok megyek – intettem, mire a társaság bólintva elhagyta a fülkét. Miután a redőnyt lehúztam a fülke ajtajára, hogy senki se lásson meg minket és megbizonyosodtam róla, hogy a többség már elhagyta a vagont Potter felé fordultam és lerántottam róla a köpenyt. A vártnál is könnyebben ment, mivel telibe eltaláltam, hogy hol is áll. – Mit képzeltél, Harry?! – förmedtem rá. – Tisztában vagy vele, hogy most simán megátkozhatnálak és haza küldhetnélek? – kérdeztem gúnyosan.

- Nem tennél olyat! – förmedt rám.

- Nem-e? – húztam gúnyos mosolyra a szám. – Mit akartál egyáltalán hallani? – fontam keresztbe a karom a mellkasom előtt.

- Tudod nagyon jól, hogy mit akartam hallani – mondta dühtől eltorzuló arccal.

- És még te vagy az ideges? Nekem kellene – röhögtem fel. – Nincs semmi közöd Dracohoz!

- Halálfaló lett? – kérdezte. Lenyelve az igaz válaszom végül lehiggadtam és úgy válaszoltam.

- Nem fogok az unokatestvérem nevében beszélni, Po...Harry – javítottam ki magam.

- Na és te? – kérdezte megigazítva a karján pihenő láthatatlanná tévő köpenyt.

- Nem. Még nem – feleltem elmosolyodva.

- Hogy érted, hogy...

- Hát ti meg? – nyitott be egyszer csak Nymphadora Tonks. Mindketten felé fordulva döbbenten néztünk az ezúttal barna hajú boszorkányt. Arca fáradtságot és enyhe szomorúságot tükrözött.

- Harry hallgatódzott én pedig kérdőre vontam – feleltem kihúzva magam és még egy utolsó dühös pillantást váltottam Harryvel.

- Veled még nem találkoztam....

- Nira Malfoy – nyújtottam a kezem. Tonks meghökkenve pillantott hol rám, hol Harryre, de végül megrázta a kezem.

- Én...

- Tonks. Tudom, Fred és George meséltek magáról – bólintottam felé. Ekkor azonban elindult a vonat.

- Ajjaj – mondta Tonks. – Ugranunk kell* – mondta, majd sietve kilépett a fülkéből és a kijárathoz sietett, utána pedig én és Harry rohantunk. – Háromra! Egy... - kezdte volna, de meg sem várva a végét kiugrottam és szerencsésen nem estem el. Ezután már követett Harry és Tonks is, majd a nő egy sóhaj kíséretében behunyta a szemét és patrónust idézett, ami pár másodperccel később meg is jelent és elfutott a kastély irányába.

- Ez egy patrónus volt?* – kérdezte Harry, mire a szememet forgattam.

- Mi más? – kérdeztem unottan.

- Igen, előrement szólni, hogy ne aggódjanak értetek – felelt Tonks Harry kérdésére. – A köpenyt azért terítsétek magatokra! – mondta, mire Harry engedelmeskedve kettőnkre húzta. Soha nem voltam még ilyen közel Potterhez, de igyekeztem nem a szemébe nézni és érezhető volt, hogy ő is feszeng mellettem.

- Honnan tudta, hogy a vonaton maradtam?* – kérdezte Harry.

- Láttam, hogy nem szálltál le és tudtam, hogy a köpeny nálad van, így amikor az elsötétített fülkére találtam gondolom benézek* – vonta meg a vállát.

- De egyáltalán mit keres itt?* – javította ki magát Harry.

- Idevezényeltek az iskola őrzésére* – mondta. Felfelé haladva a domboldalon realizáltam én és Harry is, hogy fiákerrel sokkal könnyebb feljutni a kastélyhoz, mivel gyalog elég hosszú az út. Felérve a kapuhoz végül lehúztam kettőnkről a köpenyt.

- Ja amúgy Harry – néztem rá, mire kérdőn felém fordult. Ekkor a karomat meglendítve egy hatalmas pofont adtam Harrynek, akinek akkorát csattant az arca, hogy megkellett a kapu oldalában kapaszkodnia. – Ezt azért, mert hallgatództál és meggyanúsítottad az unokatestvéremet – mondtam. Tonks megrökönyödve bámult ránk, de egy szót sem szólt, csak elégedetten bólintott a hatalmas pofon nyomát meglátva Harry arcán. Harry nem szólt semmit, bizonyára felfogta, hogy megérdemelte, vagy csak nem mert szólni semmit, mert lány vagyok. – Elnézést – fordultam Tonk felé, majd karomat összefonva vártam, hogy beengedjenek. Ekkor pár méterre tőlünk feltűnt egy pálca fénye, majd nem sokkal később megláttuk a tulajdonosát is, aki nem volt más, mint Perselus Piton. Harry mellettem fájdalmasan felnyögött, fájdalmasabban, mint amikor felpofoztam, ettől önkéntlenül is elmosolyodtam.

- Lám, lám lám...* - szólt gúnyosan Piton. Pálcájával rákoppintott a bejárat lakatjára, amitől ezután a láncok kígyó módjára visszahúzódtak és kinyílt a kapu. – Megtisztelő, hogy szerencséltet minket, bár úgy látom, méltóságán alulinak tartotta felvenni az iskolai talárt.*

- Nem tudtam átöltözni, nem volt nálam a...* - kezdte Harry a magyarázkodást, de Piton nem is figyelve rá, Tonks felé fordult.

- Nem szükséges tovább várnod, Nymphadora. Potter tökéletes biztonságban van mellettem.* - furcsáltam, hogy engem nem említ meg, de nem szóltam semmit, csak csendben vártam a fejleményeket.

- Hagridot hívtam* – nézett rá sötéten Tonks. Igen, nem néz ki egy megbízható személynek Piton, de én valamiért megbízok benne, így nem is törődve Tonkssal és Harryvel, Piton mellé szegeződtem és az ő oldalukról bámultam rájuk. Piton félreállt, hogy beengedjen, majd úgy bámult vissza rájuk.

- Csak úgy, mint Potter, Hagrid is késett az évnyitó lakomáról, ezért bátorkodtam átvenni helyette az üzenetet. Amúgy is érdekelt az új patrónusod* – húzta gúnyos mosolyra a száját. Új patrónus? Erre én is Tonksra néztem, mire ő enyhén elpirult, amit még a sötétben kevés fénynél is lehetett látni. Ezután becsukta a kaput Piton és úgy folytatta. – A régi szerintem jobb volt. Ez gyengének tűnik* – mondta rossz májúan. Tonks megsemmisülten fordult meg és iramodott el a kastély közeléből. Piton után lépkedve némán mentünk, miközben Harryvel együtt éreztük a Pitonból áradó gyűlöletet. Csodálkozásomra engem ez nem rémített meg. Harry még mindig értetlen arcát látva közelebb hajoltam hozzá.

- Tonks szerelmes, azért változott meg a patrónusa – súgtam neki, oda mire Harry megrökönyödve fordult felém.

- Ezt mégis honnan tudod? – kérdezte halkra véve ő is a hangját. Pitonra tekintve láttam, hogy nem adja jelét, de tudtam, hogy nagyon is hallgat minket.

- A patrónus akkor változik meg, ha valaki őrült módon szerelmes vagy, ha valamilyen trauma éri az embert – feleltem. – Az ő esetében a szerelemre tippelek.

- Trauma is lehetett, hisz ott volt Sirius halálánál...

- Ne legyél idióta, Harry. Süt róla, hogy szenved a szerelemtől – forgattam a szemem. - Csak azt nem láttam, hogy mi a patrónusa... - Harry válaszul csak megvonta a vállát, így arra következtettem, hogy ő sem látta. Akkor hallgattam csak el, amikor hirtelen Piton felénk fordult ahogy beértünk a folyosóra. Nyelve egyet végül változtattam az előző gondolatomon: nagyon is megtud ez az ember ijeszteni, ha akar. Már nyitotta volna a száját Piton, amikor a fényben meglátta Harry pirosló arcát.

- Mit csinált az arcával, Potter? – kérdezte közömbösen.

- Nira megpofozott – felelte kissé még mindig dühösen. Rátekintve a fejét megfogtam az állánál fogva és magam felé fordítottam. Harry annyira ledöbbent az érintésemtől, hogy nem szólt semmit.

- Kutya bajod – horkantottam fel megvizsgálva az arcát. Piton felé fordulva végül én is ledöbbentem akár csak elébb Harry, hisz Piton arcán egy halvány félmosoly játszadozott.

- Takarodjanak be a terembe – intett végül, mire mind a ketten elindultunk befelé. Utoljára még visszatekintettem és láttam, hogy Piton még mindig engem néz a fürkésző szemeivel és gondolkodó arcot öltött magára. 

-------------------------------------

*Az idézetek a Harry Potter 6.fejezetéből származnak a Félvér Hercegből, szóval ez J.K. Rowling érdeme