Két hónap múlva a karácsonyi készülődések ellenére nagyon kevés embernek volt karácsonyi hangulata. Hiába, hogy két hét múlva volt esedékes az ünnep, még mindig sokan hitetlenkedtek a nem rég történtek miatt. Luna Lovegood. Mindenki tisztában volt vele, hogy Harry Potter barátja és védelmezőjéről van szó, páran arról is tudtak, hogy az apja Xenophilius Lovegood ajnározza Harryt az újságjában, a Hírverőben, de mégis hirtelen ért mindenkit a történés.

Egyszer csak bejött a kastélyba Yaxley és egy Travers nevezetű halálfaló (ezt Draco súgta meg és hozzátette, hogy a hét Potter csatájában is ott volt, amikor Harryt szöktették meg százfűlé-főzet segítségével), váltottak pár szót Perselussal, majd odamentek a Griffendél asztalhoz, ahol ott ült Ginnyvel és Neville-lel, majd megragadták a hónaljánál fogva és kirángatták a teremből. Neville és Ginny természetesen azonnal pálcát rántott, de a segítségre felkért Crak és Monstro örömmel segédkeztek, sőt Neville-t előszeretettel fojtogatták is, miközben hátulról lefogták. Ginny Monstro vaskos kezeitől mozdulni sem bírt, ő a végén már meg sem próbált szabadulni, de szemét elfutotta a könny ahogy látta, hogy elhurcolják a barátnőjét. Draco mellett ülve a Mardekár asztalánál csendben néztünk végig a jelenetet. Draco olyan erősen szorította a kanalat a kezében, hogy ujjai már elfehéredtek. Ginnyvel egy másodperc erejéig találkozott a tekintetünk és könyörgően meredt rám, de én elfordítottam a fejem. Nem tehettem semmit, azzal a saját életemet kockáztattam volna és most már a Horcruxét is. Egy rossz lépés és elveszi tőlem Voldemort. Így viszont én vigyázok rá, hogy a megfelelő időben eltudjam pusztítani.

Luna pedig még csak nem is tiltakozott, hanem emelt fővel távozott.

***

- Phineas Nigellus bármikor szólhat, ha megvan a tartózkodási helyük...nem megyek el a Roxfortból a téli szünetre – mondta Perselus az ágyban fekve és magához húzva átkarolt. A meztelen mellkasát simogatva hallgattam a szívverését és halványan elmosolyodtam.

- Akkor maradok én is. Úgy sincs semmi okom innen elmenni. Maradok veled – mondtam, majd felemelkedve megcsókoltam őt. Perselus lágyan végig simított a hajamon, majd végig a hátamon.

- Egy alkalommal viszont el kell hagynunk a kastélyt – fejezte be az ajkam csókolását, mire kinyitottam a szemem és kérdőn néztem rá. – Merlinre merek fogadni, hogy nincsennek ünnepek egy gyűlés nélkül – mondta unottan, mire felnevettem, bár nem igazán volt vicces az, amit mondott.

- Bizonyára igazad van. De addig élvezzük ki az időt – hajoltam hozzá ismét, Perselus pedig ravasz mosollyal az arcán karolt át.

***

- Valami hír? – léptem be az igazgatóiba köszönés nélkül, miután engedélyt kaptam rá.

- Neked is szép napot, egyelőre semmi, bár legutoljára majdnem elszólta magát Weasley – morogta Perselus. Halványan elmosolyodtam a kijelentésén, bár szomorú voltam, hogy semmi hír sincs róluk.

- Még nem is láttam aludni Dumbledore-t – sétáltam közelebb Perselus asztalához, majd onnan néztem Dumbledore portréját. A többi igazgató nem tartózkodott a képén, bizonyára a kastélyt barangolták be.

- Sosem tudom mikor színleli és mikor alszik ténylegesen – állt fel Perselus mellém sétálva. – Sokan maradtak itt a Griffendélből? – kérdezte rám pillantva, miközben oldalról átkarolta a derekam.

- Csak én maradtam – sóhajtottam. – Még egy szünidő alatt sem volt ilyen üres a klubhelyiség. Ahogy észrevettem viszont most nagyon kevesen maradtak a Roxfortba a többi házból is – mondtam elgondolkozva.

- Hatan a Mardekárból, négyen a Hollóhátból, ketten Hugrabugból és ezek szerint te egyedül a Griffendélből – mondta Perselus.

- Szóval számon tartod a többi házat is? – kérdeztem mosolyogva.

- Lehetséges – tűrte a hajamat a fülem mögé, majd közelebb hajolt hozzám, hogy megcsókoljon.

- Mi van, ha csak színleli az alvást? – húztam el a fejem Perselustól és Dumbledore portréja felé biccentettem a fejemmel.

- Szerencsére már nem tud mit tenni - mondta gunyoros mosollyal a száján, majd meg sem várva a reakcióm megragadta a tarkómat és erőteljesen megcsókolt, amitől a pillangók azon repkedni kezdtek a gyomromban és a derekán végig simítva elvesztem a karjai között.

- Igazgató....úr – lépett be egyszer csak a keretébe Phineas, mire Perselus azonnal ellépett tőlem és nem foglalkozott a volt igazgató zavarodott arckifejezésével és az én vöröslő arcommal. – A deani erdőben sátoroznak! A sárvérű...*

- Ne használja ezt a szót!*

- Jól van, akkor a Granger lány említette, hol vannak, miközben kinyitotta a táskáját, és meghallottam!*

- Remek! Kitűnő!* – kiáltott fel egyszer csak Dumbledore, mire ijedtemben megugrottam és Perselus is a portréja felé nézett. Hát mégis csak színlelte a ravasz. – Itt az idő, Perselus, a kardot! Ne feledje, hogy nagy szükségben, bátor tett árán kell megszereznie, és nem tudhatja meg, hogy magától kapja! Ha Voldemort olvas a fiú elméjében, és meglátja, hogy maga segített neki...*

- Tudom* - mondta Perselus, miközben a portréjához sietve felemelte a képrámáját, majd kivette alóla Griffendél kardját. Önkéntelenül is közelebb mentem hozzá a tárgyat látva, hogy megtudjam nézni közelebbről.

- Még mindig nem árulja el, miért olyan fontos, hogy Potter megkapja a kardot?* - kérdezte Perselus, majd a kezembe nyomta a kardot, amíg felvette a székéről az utazótalárját. A kezemben forgatva a kardot Dumbeldore-ra pillantottam a válaszát várva.

- Inkább nem* - mondta Dumbledore. – Harry tudja, mire kell használnia...*

- Inkább nem? – rökönyödtem meg Dumbledore szavait hallva. A kardot átnyújtva Perselusnak még egyszer utoljára ránéztem a tárgyra és elgondolkoztam. – Csak nem...? – kerekedett ki a szemem, majd visszanéztem Dumbledore-ra. Dumbledore érdeklődve nézett rám, hogy vajon mire jöttem rá. – Harryék Horcruxokra vadásznak...ezt pedig fontos Harrynek eljuttatni...csak nem ez tudja elpusztítani? – kérdeztem meg. Ezt hallva Perselus is felnézett Dumbledore-ra, aki nyelt egyet.

- Nagyon okos, Ms. Malfoy. Nagyon okos – mondta Dumbledore megadva magát. Perselus megrökönyödve nézett az igazgatóra, ami fokozatosan dühbe változott át.

- Akkor a nyakláncot elpusztíthatjuk! – mondtam izgatottan, mire Perselus dühe eltűnt és helyét a szomorúság vette át ahogy rám emelte a sötét szemeit.

- Rájönne. Biztosan valamilyen módon rájönne. Utolsónak kell hagynunk sajnos a medált – mondta, mire felsóhajtottam. Igaza van.

- Óvatos légy – mondtam halkan.

- Az leszek. Várj meg, nem fog sokáig tartani – mondta halkan elindulva az ajtó felé, de még utoljára hátra nézett Dumbledore portréjára, mintha csak megérezte volna magán Dumbledore tekintetét. – Ne aggódjon, Dumbledore* - nyitotta ki az ajtót. – Már kész a tervem...* - mondta, majd bezárta maga mögött az ajtót és léptei elhaltak a távolban.

Miután elment realizáltam csak, hogy egyedül maradtam az irodába két volt igazgató portréjával, így feszengeni kezdtem és reménykedni, hogy Perselus hamar elintézi a feladatát.

- Khm... - hintáztam idegesen a talpamon.

- Mi a vérstátusza? – kérdezte meg hirtelen Phineas Nigellus, mire meglepődve pillantottam rá.

- Aranyvérű vagyok, uram – válaszoltam.

- Legalább aranyvérű, ha már diák – morogta az orra alatt, én pedig az ajkamba haraptam, hogy ne nevessem el magam. Még jó, hogy nem kötelező szünetben hordani Griffendéles uniformist, biztos nem tetszett volna neki a tény, hogy nem Mardekáros vagyok. Igyekeztem kerülni Dumbledore tekintetét, bár a szemem sarkából, mintha úgy láttam volna, hogy mosolyog.

- Örülök, hogy végre egymásra találtak, Ms. Malfoy – szólalt meg, mire döbbenten fordultam Dumbledore felé.

- Hogy érti, hogy...végre? – kérdeztem. Phineas Nigellus felhorkantott jelezve, hogy tiszteletlen voltam Dumbledore-al szemben.

- Már akkor is láttam, hogy van maguk között valami, amikor még éltem – kuncogott, majd előhalászott a zsebéből egy citromporos zacskót.

- Ó, hát...ne aggódjon, akkor még tényleg nem voltunk...együtt – mondtam keresve a megfelelő szavakat. – Tudjuk, hogy szabálytalan, professzor, de mentségemre szóljon, már felnőtt vagyok és...

- Nekem nem kell magyarázkodnia, Ms. Malfoy – mosolygott rám.

- Kérem, szólítson Nirának. A halála előtt párszor már így szólított – mondtam már én is mosolyogva. Jól eső érzéssel töltött el, hogy Dumbledore nem volt ellenünk.

- Igazad van, Nira. Elnézésedet kérem. Nos, mint mondtam nekem nem kell magyarázkodnod...hisz háború van. Még a holnapban sem lehetünk biztosak, ezért is örülök, hogy egymásra találtatok ebben a szomorú időkben – mondta. Szomorúan mosolyogtam az igazgatóra, majd sóhajtva összefontam a karomat a mellkasom előtt.

- Sajnos egyetértek, professzor – mondtam.

- De ettől függetlenül óva intelek titeket...senkinek sem tenne jót, ha kiderülne a nyilvánosság előtt. Sem az iskolában, sem Voldemort előtt.

- A Sötét Nagyúr tudja, hogy van közöttünk valami, csak azt nem tudja, hogy...komoly – feleltem kissé feszengve. – De óvatosak vagyunk és leszünk is, természetesen – tettem hozzá. Pár perc néma csend után ismét megszólalt Dumbledore.

- Perselus említette, hogy Voldemort neked adta az egyik horcruxát.

- Igen, így van – mondtam sóhajtva. – Elvárja tőlem, hogy a nap minden pillanatában hordjam, de csak akkor veszem fel, ha tudom, hogy találkozok vele. Addig biztonságos helyen tartom – mondtam.

- Igen, remélem is, hogy biztonságos helyen tartod. Nagyon fontos dolgot adott át neked Tom. Ahogy Perselus is mondta az utolsó horcruxok között kell lennie, ami elpusztul. Addig Voldemortnak azt kell hinnie, hogy biztonságban van nálad a tárgy és hogy az ő oldalán állsz. Menni fog ez neked, Nira? – kérdezte komoly arccal, mire nyeltem egyet.

- Igen, professzor. Menni fog – feleltem. Rá pár másodpercre az ajtó kivágódott és Perselus lobogó talárja tűnt fel a színen vele együtt.

- Sikerült – mondta még mielőtt én vagy Dumbledore is megkérdezhettük volna. – Megszerezte a kardot és nem tudta, hogy én voltam... - meg sem várva a mondat végét boldogan a nyakába ugortam, mire meglepődve, de megtartott a karjai között.

- Láttad mindnyájukat? Vagy csak Harryt? – léptem el tőle.

- Pottert láttam főleg, de a végén Weasley is feltűnt. Ronaldot annyira nem figyeltem meg, mert már éppen indultam, de Pottert volt elég időm végig mérnem. Igazán levan...fogyva – mondta. Az ajkamba haraptam a hír hallatán és a jó kedvem olyan gyorsan elszállt ahogy jött.

- Kitudja miket esznek télen egy erdőben... - mondtam szomorúan.

- Mind hárman erősek...átfogják vészelni, ebben biztos vagyok – szólt közbe Dumbledore.

***

- Apádék szilveszteri bulit rendeznek, elkellene mennünk – mondta Perselus lapozva a kezében tartott könyvében. A könyvem fejezetében megállva, ami eddig teljesen izgalmasnak tűnt felnéztem. Ennyit a meghitt nyugalomról.

- Meg a fenét! Nincs az az élet, hogy betegyem abba a házba a lábam, ha nem muszáj! – mondtam durcásan félretéve a könyvem, majd a puha szőnyegen elterülve néztem a kandallóban égő tűz lángjait. Perselus egy perc erejéig rám nézett, majd a fejét rázva ismét lenézett a könyve lapjaira.

- Már pedig muszáj lesz. Várnak minket – mondta. Morgolódva felültem a szőnyegről és Perselusra néztem. Nyugodt arccal olvasta a könyvét, amin most egy ránc sem volt a stressztől és a szemöldöke sem emelkedett meg ahogy szokott. Olyan vonzó volt. Ismét felnézett rám egy rövid ideig és egy apró mosolyt küldött felém, majd ismét a sorok között kezdett járni a szeme. Felkelve a könyvemmel Perselus felé sétáltam, majd lassú mozdulatokkal letettem a mellette lévő kisasztalra, szándékosan közelebb hajolva hozzá. Perselus felnézett a könyvéből és felvonta a szemöldökét a közelségemre, de nem úgy tűnt, hogy nem tetszene neki.

- Mit olvasol? – kérdeztem lassan az ölébe kúszva, mire letette a kezéből a könyvet és egyik kezével megfogta a csípőmet, míg másik kezével a nyakamban lévő nyaklánccal kezdett játszani, amit még tőle kaptam szülinapomra.

- Nos, utólag így belegondolva nem olyan fontos dologról – mondta, miközben játékosan gondolkodó fejet vágott. Kuncogva az arckifejezésén közelebb hajoltam hozzá és finom csókot hintettem az ajkaira.

- Teszek róla, hogy te se tartsd olyan fontosnak azt a szilveszteri találkozót a szüleimnél – suttogtam a fülébe, miközben finoman bele haraptam, majd a nyakát kezdtem el csókolgatni. Perselus jólesően felsóhajtott és a keze a csípőmről a fenekemre siklott át, majd belemarkolt abba. Miközben nyakán egyre lejjebb haladtam erőteljesen hozzádörgölőztem és azonnal éreztem is a keményedő férfiasságát. Lassan lejjebb csúsztam az öléből, míg nem a lábánál térdepeltem és Perselus vággyal teli tekintettel pillantott le rám. Fél kézzel végig simítottam a combján, majd mindkét kezemet használva kioldottam a nadrágszíjját és elővettem az ágaskodó férfiasságát. Közelebb hajolva hozzá finoman megnyaltam a makkját, aminek hatására Perselus szinte felhördült. Ravasz mosollyal néztem fel rá, majd lassan húzogatni kezdtem a bőrt rajta, utána pedig a számba vettem. Perselus felnyögött élvezetében, majd a kezét lassan a hajamba vezette, hogy annál fogva tudjon irányítani. Itt-ott felnéztem közben csak, hogy meglássam Perselus elégedett vagy éppenséggel hátradöntött fejét.

- Te őrült boszorkány – nyögte erősebben markolva a hajamba, én pedig felgyorsítottam. Pár másodperccel később pedig egy reszketeg sóhaj kíséretében a számba élvezett és az ujjai a hajamba megreszkettek, majd elernyedtek.

- Ugye, hogy már nem is olyan fontos az a meghívás? – simítottam hátra a hajam. Perselus még kissé pihegve rendbe rakta magát, majd gúnyosan rám meredt.

- Nem rossz taktika, bevallom – morogta az orra alatt, mire felnevettem. – Gyere ide te ravasz boszorkányom – nyújtotta felém a karját, majd felhúzott a földről és az ölébe ültetett.

- Biztos jó ötlet így megcsókolnod? – kérdeztem amikor közelebb hajolt hozzám.

- Magadra vess! – mondta, majd erőteljesen megcsókolt ujjaival végig simítva a gerincemen, amitől kirázott a hideg.

Mind ketten megálltunk a mozdulatban és összerezzentünk. Ilyen nincs. ILYEN NINCS! Elszakadva egymástól nyugtalanul néztünk a másikra, majd mind a ketten felpattantunk. Felizzott a sötét jegy.

- A medál! – csaptam a számra. Perselus az utazó talárjáért nyúlt, de megállt a mozdulatban.

- Hol van? – kérdezte.

- A ládámban. De nem tudom idehívni, rátettem jó pár védővarázslatot...

- Szerintem egy horcruxot amúgy sem tudnál csak úgy 'idehívni', akkor Potteréknek túl könnyű dolguk lenne – mondta unottan, mire válaszul tőlem csak egy feszült morgást kapott. – Siess amilyen gyorsan csak tudsz! A bejárat előtt megvárlak – mondta magára véve az utazó talárját, én pedig kirohantam az ajtón.

***

/Mcgalagony szemszögéből/

Szívesen töltöttem volna a téli szünetet ezúttal távol a roxforti kastélytól, de maradt pár diák az iskolában, akiket féltettem egyedül hagyni a Carrow testvérekkel, hiába is maradt itt rajtam kívül jó pár kollégám is. Az én házamból sajnálatos módon Nira Malfoy volt az egyedüli, aki maradt. Reménykedtem benne, hogy legalább szemmel tudom őt tartani, hogy miben mesterkedik, de szinte sohasem láttam őt. Egyszer láttam a könyvtárban olvasni és egy-két ebédnél vagy vacsoránál. Reggelinél soha. Bár nem mintha annyira sokszor vett volna részt ebéden és vacsorán is...

Butaság lenne eljárnia valahová a kastélyon kívül, hisz akkor egyenesen haza is mehetett volna és ott aztán tényleg oda megy ahová csak szeretne, így viszont le van kötve. Kivéve persze, ha igazgatói engedéllyel rendelkezik, mert tőlem a házvezetőjétől semmit sem kért...nem mintha adtam volna neki bármit is. Elárulta a barátait és a rendet is, ez megbocsájthatatlan. Ugyan ez vonatkozik Perselusra is...még mindig nem bírom felfogni, hogy ő Albus gyilkosa, pedig már több, mint féléve történt.

A folyosón sétáltam éppen vacsora előtt, amikor egy elsuhanó talárra lettem figyelmes a távolban. Értetlenül pislogtam párat, hogy felfogjam mit is láttam, majd előhúztam a pálcámat és gyors léptekkel a személy után siettem. Szerencsére jól ismertem a titkos járatokat a kastélyban, így nagyjából kitippeltem, hogy merre is tarthat a személy és lerövidítettem az utat. Nem is tévedtem nagyot az illető a Griffendél tornya felé tartott, vagyis csak egy személy jöhetett számításba: Nira Malfoy.

Kiléptem a szűkfolyosó takarásából és néztem ahogy a szőke hajú lány lobogó hajjal és vékony talárjával a lépcső felé siet, majd türelmetlenül dobogó lábbal várja, hogy a lépcső megálljon és feltudjon rá szállni. Nem is kellett rá sokat várnia, mintha maga a lépcső is érezné, hogy fontos dologról van szó megállt, ő pedig felrohant rajta.

- Draco...hhhh...Dormiens...hhhh...Nunquam...hhh...Titillandus...hhh – nyögte ki nagy nehezen a jelszót a Kövér Dámának, miközben az oldalát fogta.

- Te aztán sokat futhattál...ideje lenne lecserélni ezt a hosszú jelszót – magyarázta a Kövér Dáma a Roxfort mottójára célozva.

- Majd gondoskodom róla később – legyintette le Ms. Malfoy.

- Igaz, te vagy a prefektus! Mindig elfelejtem – kapott a fejéhez a Kövér Dáma, majd beengedte őt. Már fordultam volna el, hogy biztosan nem jön vissza kifelé, amikor rá szinte két percre már ki is csapódott a Kövér Dáma portréja.

- Hékás! – kiáltott utána dühösen a Kövér Dáma.

- Elnézést kérek! – kiabálta Nira vissza fordulva egy másodperc erejéig, amíg intett neki. A lépcső ismét azonnal megállt előtte, ő pedig a futással nem bajlódva három lépcsőfokokat ugrált át. Feltűnt, hogy már nem a vékony talárja volt rajta, hanem egy sokkal vastagabb, hosszú talár, amit olyan sietve kapott fel, hogy elfelejtette a karja belső oldalán begombolni. Futás közben a nyakában pedig két nyaklánc csapódott a mellkasán jobbra-balra. Egy nagyobb medál féleség és egy sokkal kisebb ezüst darab.

Ezúttal nem tudtam, hogy merre fele tart, így az utamat se tudtam lerövidíteni, csak siettem utána a nagy folyosón, hogy láthassam. Amikor már rájöttem, hogy kifelé tart az épületből, csak akkor tudtam gyorsan rövidíteni és még épp volt időm magamra szórni egy kiábrándító bűbájt, hogy ne vegyen észre amikor elhalad mellettem. Egy másodperc erejéig így is hátra pillantott, mintha csak megérezte volna a varázslatot. Nagyon erős boszorkány lehet, ha megérezte a varázserőm. Felettébb erős.

- Itt vagyok – lihegte. Jobbra pillantva láttam ahogy egy beugró takarásából előlép Perselus és a szemöldököm azonnal az égbe szaladt. Te jó ég! Hát az ő lakrésze felől futott a lány a Griffendél toronyba is! Csak nem nála volt?!

- Mondanám, hogy siethettél volna jobban, de így is csapzott vagy – gúnyolódott Perselus és mosolyát alig bírta eltakarni. Szóval tegezi is...

- Nagyon vicces! – morogta a lány kihúzva magát, majd a pálcáját előhúzva egy tisztítóbűbájt lőtt magára, majd a haját is hátra simította. – Megfelel, uram? – kérdezte gúnyosan.

- Valamivel jobb – vigyorgott Perselus, mire a lány meglökte a vállával őt menet közben. Ezek ennyire...jóban vannak? Hogy nem tűnt fel eddig? – Megvan a medál? – kérdezte, mire a lány kiemelte a talárja takarásából. Perselus megkönnyebbülten felsóhajtott. – Miféle védővarázslatokkal védted le a ládád? – kérdezte homlok ráncolva.

- Csakis olyanokkal, amiket a te könyveidből tanultam meg – horkantott fel, mire Perselus félmosollyal az arcán a fejét rázta. Mielőtt ismét szóra nyitotta volna a száját Perselus elkomolyodott.

- Nem tudom mit akarhat, de még csak ha nem is olyan fontos akkor is sokáig húztuk az időt – mondta, mire a lány az ajkába harapott. – Innen kell hoppanálnunk, hogy időt nyerjünk – tette hozzá, mire Nira megtorpant.

- Innen? – nézett meglepetten Perselusra.

- Én vagyok az igazgató. Az igazgató hoppanálhat a kastély bármely területéről – mondta gúnyosan.

- Ó, hát persze. Elfelejtettem – mondta Nira, majd látva, hogy Perselus kigombolja a talárja ujját ő is felhúzta a sajátját a karján, amit ezek szerint szándékosan nem gombolt be. Láttam mind kettejük kezén a sötét jegyet, amitől levert a víz. Olyan förtelmes egy látvány volt, ők pedig bizonyára rettentően büszkék rá. Voldemort belső emberei, micsoda nagy rang lehet ez nekik. - Hát, akkor... - érintette hozzá a pálcáját Perselussal egy időben, majd azonnal köddé is váltak mind a ketten. Mentek az urukhoz. Én pedig fintorogva néztem utánuk és legszívesebben köptem volna egyet. 

---------------------------------------------------------------

A csillagokkal jelölt területek a Harry Potter és a Halál Ereklyéi c. könyv idézetei. Minden érdem J. K. Rowlingot illeti!