- Nem vonjuk be Neville-t! – emeltem fel a hangom. – Szigorúan kettőnk között marad, hogy én voltam az ötletgazda, megértetted? – Ginny csak egy morgással felelt. – Hagy ne keljen letetetnem veled a megszeghetetlen esküt – néztem fel a plafonra, mire Ginny megengedett magának egy halk nevetést.

- Jó, megígérem. Nem mondom el se neki, se másnak – adta be végül a derekát.

- Remek! Akkor ismételd el utánam a tervet! – csaptam össze a tenyerem fel alá sétálva a szobába, miközben Ginnyre vártam, hogy elkezdje.

- Összeszedem a maradék DS tagokkal az összes mugliszületésűt és a szükség szobájától kérek egy menekülő útvonalat. Egyszerűnek hangzik...de szerinted sikerül? – kérdezte kissé aggódva.

- Nincs vesztenivalónk...és én bízok a tervben, csak tudni kell hogyan kell kérni a kastélytól. Lehetőleg olyan helyre kérd, ahol biztonságosan kitudod őket vinni Roxmortsból. De gyorsan kell szólni a DS tagoknak ezt megoldhatod a...

- ...a Proteus bűbájjal ellátott galleonokkal – fejezte be a a gondolatomat Ginny. Vajon Hermione gondolta valaha is, hogy ilyen fontos dologra fogjuk használni a varázsgalleonjait? - Nira...

- Mi az? – álltam meg a sétálásban.

- Miért segítesz nekik, ha halálfaló vagy? – kérdezte meg nyíltan. Ó, ha tudná, hogy az ötlet eleve Perselustól származik...

- Én sem követeltem, hogy mond el hol bujkálnak, te se követeld, hogy erre válaszoljak. Mellesleg attól halálfaló vagyok, hogy nekik segítek.

- Ezzel tudnék vitatkozni – állt fel sóhajtva.

- Menj! Mentsd ki őket, kitudja mikor érkeznek a Minisztériumból. Óvatosak legyetek – mondtam. Ginny egy halvány mosollyal az arcán elindult az ajtó felé. – Ginny... - szóltam utána, amikor már nyitotta volna az ajtót, bár a mondandómon még mindig gondolkoztam. Ginny kérdőn hátrafordult. - ...lehetne, hogy ezután tovább utáljuk egymást minden feltűnés nélkül? – Ginny vigyorogva biccentett.

- Talán nem is lesz olyan nehéz – felelte, mire mind a ketten halkan felnevettünk, majd ő lesietett, hogy végre hajtsa a tervet, amit pár perc alatt kieszeltünk.

***

Megkönnyebbülve, hogy segíteni tudtam a mugliszületésűeken kanalaztam az ebédem utolsó falatjait, miközben Pansy-vel ültem szemben, aki még mindig Dracoval való szakítása miatt siránkozott.

- ...de most komolyan, mi rosszat csináltam? – csuklott el a hangja. Felnézve Pansy-re láttam, hogy visszatartja kicsorduló könnyeit. Halkan felsóhajtottam, miután bekaptam az utolsó falatját a tökkrémlevesemnek.

- Te nem csináltál semmi rosszat, csupán... - elharaptam a mondatot, mert nem tudtam, hogy őszintén elmondhatom-e, amit Draco mondott nekem nem rég.

- Mit...mit mondott? – olvasott a fejemben Pansy és könyörgően meredt rám.

- Azt, hogy nem tudta viszonozni az érzéseidet – mondtam szomorú mosollyal, miközben visszaemlékeztem a bájitaltan teremben lefolyt beszélgetésünkre. Pansy lehajtva a fejét kifújta az orrát a tányérja melletti szalvétában. – Ne aggódj, idővel jobb lesz – simítottam meg a jobb oldali kezét, ami az asztalon pihent. Halványan elmosolyodott a bíztató szavaimon és már nyitotta volna a száját, hogy tovább folytassuk a beszélgetést, mielőtt becsengetnek, amikor kitárult a nagyterem ajtaja és a teremben elhalt a beszélgetés, miközben mindenki az ajtó felé fordult.

Legelöl Albert Runcorn felszegezett fejjel, fekete nehéz talárban, alatta öltönykabátban vörösnyakkendővel lépdelt egyenesen a tanári felé, mögötte hat, számomra ismeretlen aurorral. Perselus felállt az igazgatói székből, majd megkerülte az asztalt. Szembe állva Runcornnal megrázta a kezét ismeretségük jeleként és beszélgetésbe kezdtek. Pár pillanattal később Albert dühtől kipiruló arccal fordult a nagyterem felé és elkiáltotta magát. Perselus eközben semleges arccal bámulta a férfi hátát és még a szemöldökét is felvonta a hangszínét halva. 

- HOVÁ REJTETTÉTEK A SÁRVÉRŰEKET? – a terem végében is tisztán lehetett a szavait érteni és a kérdésétől a csend a teremben jéggé fagyott. Mcgalagony arcán látni lehetett, hogy a robbanás szélén áll. Perselus is már nyitotta a száját, hogy helyre tegye Runcornt, de a férfi ismét megszólalt. – Menjetek, nézzetek szét a kastélyban...nem mehettek messzire. Smith! – lépett az egyik auror elé. – Hívjon erősítést. Át kell a birtokot és Roxmortsot is fésülnünk.

- Az sok időbe fog telni – mondta enyhe félelemmel a hangjában az említett Smith auror.

- Nem érdekel. Ha kell estig itt leszünk. A törvény az törvény! – zavarta el Smith-t, aki gyors léptekkel kisietett a nagyteremből, hogy bizonyára erősítést hívjon.

- Természetesen mi is segítünk a keresésben – állt fel Amycus Carrow, Alectoval együtt.

– Akár a prefektusokat is bevonhatjuk – fűzte tovább nyájasan mosolyogva Alecto és próbálta magát nőiesen kihúzni, ami nem jött össze neki.

- Kik a prefektusok? – kérdezte Runcorn közelebb lépve a testvérpárhoz, ezzel kimellőzve Perselust, aki eddig szigorúan előtte állt.

- Álljanak fel a prefektusok! – kiáltotta el magát Alecto. Nehézkesen, de felkeltünk a helyünkről és szinte érezni lehetett ahogy Runcorn tekintete végig mér minket.

- Csak azokat vonják be a keresésbe, akik megbízhatóak – mondta végül.

- Minden diák menjen a klubhelyiségébe! – mondta hangosan és érhetően Perselus komoly hangjával. Mindenki egy emberként pattant fel az asztaltól és rohamozták meg az ajtót. Pansy is felállt velem szemben, majd miután megkerülte az asztalt mellém szegült.

- Megkell keresni a többieket, nem tudom hová mentek – rázta a fejét Pansy, miközben lökdösődve haladtunk a nagyterem ajtajához. A 'többiek' alatt csakis Dracot és Blaiset érthette, mivel Crack és Monstro előttünk lökdösődve haladtak kifelé.

- Ms. Malfoy - kapta el a karom Perselus, amikor már kiértük az ajtón. A többiek nagyívben kikerültek minket és az eddig történtekről beszélgetve siettek a klubhelyiségükbe. - Egy szóra, kérem - mondta a diákokkal szembeni mogorva hangsúlyával. Pansy rám nézve biccentett köszönésképp, majd tovább indult bizonyára, hogy megkeresse a fiúkat. Miután Pansy elment a tömegből kiváltunk Perselussal, majd az egyik beugró felé indultunk. Mihelyst kevesebb ember volt körülöttünk és nem figyeltek ránk, Perselus egy hangtalanító védőbűbájt húzott körénk, majd minden felvezetés nélkül feltette a kérdését. - Hová tüntetted a mugliszületésűeket? - kérdezte kíváncsian. Ravaszul elmosolyodtam a kérdést halva és nem is siettem el a válaszadást.

- Nem tudom, Perselus. Ez benne a jó - fontam össze a mellkasom előtt a karom, miközben a falnak dőltem. Perselus felvonta a szemöldökét, így tovább fűztem. - Egy kis segítséggel végrehajtottam az ötleted és kijuttattuk őket a Szükség szobáján keresztül....

- 'Kijuttattuk'? - hangja élesen hangzott.

- Sikerült Ginny Weasley-t úgy bevonnom, hogy egyikünk se keveredett gyanúba... - Perselus hitetlenkedve felhorkantott és az orrnyergét masszírozva elfordult tőlem.

- Fogalmad sincs mibe keverted magad! - emelte fel a hangját, mire az ajkamba haraptam.

- Azt hiszi egy bűntudattal teli halálfaló vagyok. Semmit nem mondtam neki! - próbáltam nyugodt maradni, de Perselus feszült hangulata rám is átterjedt. Ahogy ismét felém fordult és látta a könyörgő tekintetem, fáradtan felsóhajtott és a homlokán lévő ráncok kisimultak.

- Ajánlom, hogy tartsa a száját a Weasley lány és ne keverjen téged bajba!

- Nem fog. Szívességet tettem a barátainak, tartani fogja a száját - mosolyodtam el. Perselus kissé nyugodtabban bólintott, majd eltávolította a hangtalanító védőbűbájt.

- Menjen Ms. Malfoy segíteni az auroroknak a keresésben. Pár másik prefektus is magával megy - mondta. Szigorú arccal biccentettem, majd elindultam megkeresni Dracot, aki a Mardekár egyik prefektusa. Szívesebben sétálom vele körbe a kastélyt, mint Jimmy Peakes-el.

***

Mint ahogy várható volt egy mugliszületésűt sem találtak a Roxfortban és környékén. Runcorn tombolt, de mivel nem tudott mit tenni elhagyták az iskolát, mivel nem tudták kire bizonyítani a megszöktetésüket. A szívemben melegséggel sétáltam Perselus lakrésze felé, hogy vele tölthessem az estét, de amikor bekopogtam az ajtaján senki sem nyitott ajtót. Bizonyára még az igazgatóiban tartózkodott, így úgy döntöttem, hogy elmegyek oda, legalább betudok számolni Dumbledore portréjának, hogy mit is tettünk.

- Jó estét, Sir Nicholas! – köszöntem a Griffendél szellemének, amikor szembe jött velem.

- Szép estét, ifjú hölgy! – köszöntött illően. Mivel a szellemeket nem érintik az élők gondjai és bajai, mindenkit ugyanúgy kezelnek ahogy eddig: kedvesek azokkal, akik viszont kedvesek velük.

Megtorpantam az igazgatói irodát őrző kőszörny előtt, amikor odaértem. Amióta Perselus az igazgató sosem jártam itt, így a jelszót sem tudtam. – Lehet mégsem kellett volna idejönnöm – gondoltam magamban, de végül elkezdtem gondolkodni a jelszón. Először összevissza tippelgettem a jelszót, majd végül Perselus szemszögéből kezdtem el gondolkodni.

- Dumbledore – mondtam végül halkan. A szörny bólintott egyet, majd azonnal félre is ugrott. Meglepődve néztem rá, de végül felsóhajtva elindultam felfelé a lépcsőn. Nem is Perselus lenne, ha nem ezt a jelszót adta volna meg. Hangosan bekopogtam a faajtón, majd hallgatóztam. Perselus megköszörülte a torkát, majd egy 'szabad' után benyitottam.

Az igazgatói ugyanolyan maradt, mint amikor Dumbledore-é volt. Perselus semmit sem változtatott rajta, amin meg sem lepődtem.

- Á, Ms. Malfoy! – nézett rám Dumbledore portréja, még mielőtt köszönni tudtam volna Perselusnak.

- Jó estét, Dumbledore professzor! – köszöntöttem egy halvány mosollyal. – Piton professzor – biccentettem Perselus felé. Perselus az asztalán támaszkodott és arca fáradtnak tűnt. Már éppen nyitottam volna a szám, hogy megkérdezzem, hogy minden rendben van-e, amikor ismét Dumbledore szólalt meg.

- Hallottam a mugliszületésű diákok megszöktetéséről, gratulálok Ms. Malfoy! Merem állítani, hogy életeket mentett – mosolygott kedvesen a félhold alakú szemüvege mögött.

- Nos, köszönöm, professzor. Piton professzor ötlete nélkül viszont nem biztos, hogy sikerült volna...se Ginny Weasley segítsége nélkül – mondtam. Ismét Perselus felé fordultam és ekkor vettem észre az asztalon lévő poharát, ami tele volt lángnyelv whiskyvel töltve. Az italról Perselusra néztem, róla pedig Dumbledore-ra.

- Nos, megyek szétnézek a többi festményről is. Örülök, hogy viszont láthattam, Ms. Malfoy! – mondta Dumbledore felkelve a székéről.

- Szintúgy, Dumbledore professzor – mondtam, majd néztem ahogy kisétál a portréjáról. Mihelyst eltűnt ránéztem a többi igazgatói portréra is és megkönnyebbülve láttam, hogy altatóbűbáj van rájuk szórva, így azonnal Perselus mellé siettem. – Jól vagy? – kérdeztem halkan. Perselus csak morgott valamit az orra alatt és elfordította tőlem a fejét. – Mi történt? – kérdeztem. Perselus felemelte az italát, majd nagyot kortyolt belőle.

- Újabb feladatot kaptam Dumbledore-tól, ami szokásához híven nem lesz könnyű – mondta és hangsúlyából kihallható volt a visszatartott dühe.

- Mégis...milyen feladat? – kérdeztem. Perselus ismét ivott az italából, mielőtt felelt volna a kérdésemre.

- El kell juttatnom a Griffendél kardját a bujkáló Potternek – mondta. Értetlenkedve pillantottam Perselusra.

- Azt mégis hogyan fogod? – kérdeztem.

- Granger elvitte a táskájába Phineas Nigellus Black portréját a Grimmauld térről. Mivel volt igazgatóról van szó a portré másik fele itt van – biccentett a fal felé, majd az igazgatók képei felé fordultam. A portré üres volt, bizonyára Hermione táskájában hallgatózott. – Most szépen várhatok, hogy mikor ejtenek el egy információ morzsát és csak azután cselekedhetek... - itta meg az itala maradékát, mire a pohár magától újra töltődött. Perselus hangjából kihallható volt, hogy ittas.

- Perselus, ne görcsölj rá erre, te tényleg segíteni akarsz nekik, de most várnod kell – próbáltam nyugtatni.

- Azóta is megfizetek a rossz döntésemért, minden egyes nap! - csapta le a poharát.

- Miről beszélsz, Perselus? – hőköltem a hátra a hirtelen hangszín változástól. Perselus arcán egy érzelmi hullámvasút játszódott le.

- A bűneimről! – kiáltotta. A hirtelen kiabálás hatására önkéntelenül is előhúztam a pálcám, amit szerencsére nem vett észre Perselus, így gyorsan visszatudtam süllyeszteni a talárom zsebébe, amikor nem figyelt.

- Perselus, ha most a jóslatról beszélsz...

- Igen, képzeld arról! – horkantott fel.

- Te magad mondtad, hogy ha végig hallgattad volna biztosan nem mondod el a Nagyúrnak!

-Azt hiszed nem bántam meg, hogy nem hallgattam végig Trelawney jóslatát? Ha két perccel tovább maradtam volna azonnal kiderült volna számomra, hogy Lily fiáról van szó! – mondta hisztérikusan.

- Nem úgy értettem, hanem...

- A Sötét Nagyúr megígérte, hogy nem bántsa Lilyt, de tudtam, hogy nem fogja állni a szavát és Nira...az volt az a pillanat amikor átléptem Dumbledore oldalára. Bár elismerem az is egy felelőtlen lépés volt, hisz így sem tudtam Lilyt megmenteni, csak fiát. Harry Potter ugyanolyan mind az apja...lusta, öntelt, szereti, ha társaság középpontjában lehet!

- Nem is akartad megmenteni, se őt, se az apját Jamest...csakis Lilyt – ráztam a fejem hitetlenkedve. Már egy kicsit sem értettem miért jöttem az igazgatóiba, egyértelműen rossz döntés volt.

- Dumbledore rám sem bírt nézni. Azt mondta akkor, hogy undorodik tőlem. Akkor döntöttem úgy, hogy abban a pillanatban félre kell tennem minden utálatomat és belementem. Belementem, hogy az egész családot mentse meg. Persze nem sikerült - horkantott fel. - Az idióta James megbízott Pettigrew-ban...

- Lily is megbízott benne! – mondtam, bár nem tudom, hogy miért. Furcsán émelyegtem a témától, de tudtam, hogy Perselusnak ki kell magából adnia. Kitudja mikor beszélt erről utoljára.

- Ha Black lett volna az eredeti titokgazda...ha nem változtattak volna rajta az utolsó pillanatban... - nyeltem egyet. Ezt mind Dumbledore javaslatára történt, annak az ember javaslatára, aki pár perccel ezelőtt kedvesen mosolygott rám a portréjáról.

- Már megtörtént. Ez ellen nem lehet változtatni. Jó ember vagy, Perselus. Azóta is védelmezed Harryt...Lily miatt. – a szívem megsajdult a kijelentéstől és ezáltal azt éreztem, hogy engem soha nem fog úgy szeretni, mint ahogy Lilyt szereti. Hisz még csak nem is vallott nekem igazából szerelmet...

- Ez nem változtat a tényen, hogy Potter miattam veszítette el a szüleit. Ezt készségesen a fejemhez is vágta az első adandó alkalommal... - a fejemet rázva közbevágtam.

- Lássuk csak...elsős korunkban Dumbledore megkért, hogy figyeld Mógust. Mógus megpróbálta lerázni Harryt a seprűjéről, te megmentetted őt. Igaz, közben Granger felgyújtotta a talárod, de az már lényegtelen - legyintettem. - Azután te jelentkeztél bírónak, hogy vigyázz Harryre a kviddics meccsen. Kitűnő csel volt, mindenki azt hitte, hogy azért jelentkeztél, hogy a Griffendél vesztére törj...

- Többek között azért is - húzta gúnyos mosolyra a száját és belekortyolt az italába kihúzva magát.

- Ne fárassz - forgattam a szemem. - aztán másodikban tőled tanulta meg a lefegyverző bűbájt párbajszakkörön, amit azóta is többször alkalmazott, sőt biztosan most is. Harmadikban megláttad, hogy Sirius Blackkel tartózkodik egy légtérbe és azonnal rohantál, hogy megmentsd...

- ...és hogy bosszút álljak Blacken!

- ...és, hogy megmentsd Harryt, Ront és Hermionét. Bár akkor ez nem sikerült – haraptam az ajkamba, miután hozzátettem.

- Az idióták hárman támadtak rám – morgolódott, mire elmosolyodtam a mondatán. Perselustól csak egy dühös nézést kaptam válaszul.

- Negyedikben kiálltál Harry és Dumbledore mellett, hogy a Sötét Nagyúr visszatért, holott hazudhattál volna és átpártolhattál volna a Nagyúr oldalára – ekkor már nem szólt közbe ahogy beszéltem, csak csendesen a falat bámulva hallgatott. - Ötödikben elvállaltad, hogy okklumenciát tanítasz Harrynek, annak ellenére, hogy nehezen viseled el őt. Amikor elkapta őt és a DS többi tagját Umbridge, szó nélkül utána jártál Sirius holléte után és szóltál a rendnek. 1 évvel ezelőtt felvállaltad ismét a gonosz szerepét anélkül, hogy felfetted volna miért is ölöd meg igazából Dumbledore-t. Nem szóltál, csak megtetted amit megkellett, pedig ő kért meg rá, hogy öld meg. Megvédted Dracot a gyilkolástól és megmentetted Dumbledore-t a fájdalmasabb haláltól. Ezután ismét hallgattál Dumbledore tanácsára és Mundungus Fletchert konfúziós bűbáj alá helyezted és ezért a főnix rendje Harryvé alakult át és hála neked, csak egy ember sérült meg és egy halt meg a támadáskor. Ha ezt nem tetted volna lehet senki sem éli túl a Rendből. Ja és ne hagyjuk ki, hogy most tervezed átadni Harrynek Griffendél Godrik kardját, ráadásul elakarod majd mondani valamikor neki, hogy ő is Horcrux. Perselus, a hűséged Lily és Dumbledore iránt töretlen, egyszerűbben mondva: rájöttél, hogy a rossz oldalon álltál és azóta is a jó oldalnak törlesztesz. Jó ember vagy, ne legyen bűntudatod és várj türelmesen Phineas Nigellus Blackre. Biztos megtudja majd hol vannak - fejeztem be mosolyogva. Perselus szótlanul meredt másfelé, kerülte a tekintetemet. Sóhajtva lassan közelebb sétáltam hozzá megkerülve az asztalt és magam felé fordítottam az arcát, hogy a szemébe tudjak nézni. Az érintésemtől kissé megfeszült, és az alkohol miatt megtántorodott kicsit. Perselus tekintete enyhén könnyes volt, tudtam, hogy most gyenge pillanatában van, így további szó nélkül egy apró csókot leheltem az ajkára. Éreztem a lángnyelv whisky bódító ízét, de nem törődtem vele.

- Te is jó ember vagy, Nira – suttogta, mintha csak megérezte volna, hogy erre nekem is szükségem van. Halványan elmosolyodtam. – Weasleyt Potterékhez terelted, amikor betörtünk az esküvő közepére. Megőrzöd nekik a Horcruxot, hogy a megfelelő időben eltudják pusztítani. Megszöktetted a mugliszületésű diákokat...

- Ártatlan minisztériumi embereket öltem meg, Perselus – mondtam elcsukló hangon.

- A Horcrux hatására. A Nagyúr horcruxa csinálta ezt veled, nem te magaddal – simogatta meg az arcom. – Én is ezelőtt öltem embereket a kedvéért és én nem voltam semmilyen Horcrux hatása alatt.

- De most már nem ölsz a kedvéért!

- ...csak végig nézem a halálukat, mert nem tudom őket megmenteni – hunyta le a szemét. A homlokomat az övének támasztottam és átkaroltam a nyakát. Ittasan, de megnyílott előttem Perselus. Ez azt jelentette, hogy bízik bennem és ez az érzés sok mindent felül múlt és csak remélni tudom, hogy egyszer úgy fog engem szeretni, mint ahogy Lilyt szereti.