Október közepe volt. Az idő gyorsan és egyhangúan telt, mindenki meghúzta magát az iskolában, nem kereste senki sem a bajt, kivéve persze három embert: Neville-t, Lunát és Ginnyt. Ők hárman mindig igyekeztek keresztbe tenni főleg a Carrow testvérpárnak, párszor sikerrel is jártak, amin mindenki jól szórakozott, még a Mardekárosok is. A diákok életkedvét ez a trió és más emberek ökörködése tartotta össze és ez akkor zuhant csupán össze, amikor egy keddi reggelen megérkezett a Reggeli próféta újabb száma.

- Jaj, ne! – sikkantotta valaki a Hugrabug asztalánál. Mindenki értetlenül fordult körbe, hogy ki is sikoltott, de miután jó pár diák elé lekerült a Reggeli próféta az újság köré gyűltek. Dracoval összenézve egyszerre nyúltunk a talárunk zsebébe, hogy kihalásszunk pár knútot és sarlót a mi várakozó baglyunknak, de Draco volt a gyorsabb, aki a bagoly kistarisznyájába süllyesztette a pénzt és szinte kitépte a csőréből az újságot, amire csak egy mérges huhogást kapott és egy szárnycsattogást válaszul.

- Mit írnak? Merlin szerelmére, mi van már? – türelmetlenkedtem. Draco szemei felalá cikáztak a főcímlapon, majd, amikor elolvasta üres tekintettel adta át nekem. Az arckifejezését látva nyeltem egy nagyot, mielőtt rámeredtem volna az újságra. A szalagcím a következő volt: ''Mugliivadék-ellenőrző Bizottság rendelete''.

A bevezetőn gyorsan átfutva végül megakadt a szemem egy soron, amit már nyugodt tempóval kellett elolvasnom, hogy teljesen fel is fogjam: ''Minden mugliszületésű és mugliszületéssel megvádolt személyt vérvizsgálati tárgyalás alá vetjük, továbbá kihallgatás jár annak, aki mugliszületésűekkel fenntartja a kapcsolatot vagy ismer egyet.''

- Uramatyám – suttogtam, miközben a szöveg alatti képet figyeltem, amiről a minisztériumi szobor előtt álló, Imperius átok alatt lévő Pius Thicknesse miniszterünk gőgös arcképe nézett rám vissza. A szobor mögötte egy furcsa trónszerűséget ábrázolt, amit nem tudtam teljesen kivenni, mivel kissé homályos volt a kép.

- Mikortól írják, hogy elkezdődik ez az eljárás? Nem jutottam teljesen a végére – kérdezte Draco. Ismét lenézve az újságra gyorsan megkerestem a dátumot. ''1996. október 17.''

- Holnaptól – nyeltem egyet. Draco arcán pánifélelem uralkodott, miközben realizálta, hogy miféle oldalon is állunk és csupán ennyit mondott válaszul: – Tennünk kell valamit! – suttogta.

- Nem kerülhetsz még nagyobb bajba, amilyenbe már így is benne van a családod! – morogtam kelletlenül. – Tudod, hogy még egy baki és akár meg is ölhet titeket... - Draco arca hullasápadt volt, majd a szavaimat végig gondolva bólintott.

- De te fogsz tenni valamit – jelentette ki egy halvány mosollyal az arcán, miközben szinte olvasott a fejemben. Felnézve rá szomorúan elmosolyodtam, miközben az agyam már vadul zakatolt a gondolatoktól és ötletektől.

- El kell mennem gondolkodni – mondtam.

- Mindjárt kezdődik az első óra!

- Ne félj. Egy jó öreg Weasley varázsvicc termék mindig kihúz az órák alul – kacsintottam, majd felkelve minden gyorsaságomat bevetve elindultam a Griffendél torony felé, hogy a ládám mélyéről előtudjam venni a vésztartalék orrvérző ostyámat.

***

Még épp időben leértem átváltoztatástanra, bár a könyvemet elfelejtettem vinni, így csak egy füzettel érkeztem meg órára. Gyorsan besiettem a terembe és leültem egy középső padba, ahol még volt hely, az egyetlen bökkenő, hogy ez Neville mellett volt. Valamilyen okból kifolyólag majdnem az összes hetedikes Griffendéles felvette a tantárgyat még tavaly, így épp, hogy elfértünk az osztályba. Bár ez amiatt lehetett, mivel Mcgalagony nyilvánosan a halálfalók eszméi ellen van és így mindenki biztonságban érezte magát a Griffendél ház vezetője óráin.

- Ülj máshová! – morogta Neville.

- Itt van hely, te lökött agyú! – vágtam vissza. Neville félig elfordulva tőlem helyezkedett el és próbált levegőnek nézni, amire gúnyosan felhorkantottam. Mcgalagony látva, hogy mindenki megérkezett elkezdte az órát. Szerencsére könyvre nem volt szükségünk, így nem kellett kínosan megkérni Neville-t, hogy osztozzon a sajátján, szóval elkezdtem a feladatokat teljesíteni, amit Mcgalagony kért. Már az óra felénél jártunk, amikor eldöntöttem, hogy beveszem az ostyát, hogy eltudjak menni gondolkodni a mugliszületésű diákok szöktetésén, amikoris felizzott a sötétjegy a karomon. Összerezzenve a fájdalomtól az ajkamba haraptam dühömben, hogy pont az óra közepén szólít a Nagyúr, így bekaptam az orrvérző ostya felét. Másra tartogattam, de erre is jó lesz. Gyorsan elrágtam az ostya felét és másodperceken belül elindult a vér az orromból. Kihúzva magam felnyújtottam a kezem. Mcgalagony egy ideig próbált nem tudomást venni rólam, mire csak dühösen felsóhajtottam, de ezt meghallva végre hajlandó volt felszólítani Mcgalagony is.

- Igen, Ms. Malfoy? – kérdezte hűvösen.

- Vérzik az orrom...

- Igen, látom – mondta, majd folytatta volna a beszédet, de dühösen közbevágtam.

- Leszeretnék menni Madam Pomfrey-hoz! – mondtam élesen. Mcgalagony szikrázó szemekkel ismét rám nézett, majd ahogy látta, hogy tényleg nem akar elállni az orrvérzésem, csak legyintett egyet. Biztosan tudta, hogy egy Weasley varázsvicc tárgy van a dologban, de nem akart velem tovább törődni. Szememet forgatva felkeltem és gyors léptekkel távoztam a teremből. Mihelyst kint tudhattam magam, bekaptam az orrvérző ostya másik részét, mire éreztem, hogy szinte azonnal hatni kezd és eláll a vérzés. Egy gyors suvickusszal eltűntettem a vért az orrom környékéről és az ingemről. Elindulva lefelé az emeletről szorosan a kezemben tartottam a pálcám és csak ekkor jutott eszembe, hogy nem jelenhetek meg az iskolás uniformisomban a Nagyúr előtt. Nem hívott volna óra közben, bizonyára baj van.

- Invito utazótalár! – mondtam, majd megállva vártam, hogy ideérjen hozzám a talárom. Nem is kellett sokat várnom az egyik hosszú utazó talárom meg is jelent, így elkapva azt megkönnyebbülten vettem le magamról a Griffendéles taláromat és nyakkendőmet, majd magamra kaptam az utazótalárom. – Reducio! – céloztam először a Griffendéles nyakkendőmre, majd a taláromra és amikor kellő méretre zsugorodtak össze gyorsan zsebre vágtam őket és ismét elindultam a Roxfort kapuja felé. Már a földszinti folyosón voltam pár méterre az épület ajtaja előtt, amikor megjelent mellettem Perselus és Draco.

- Legalább te nem az iskolás öltözékedbe jössz – morogta Perselus Dracora célozva, akinek menet közben ide-oda himbálódzott a zöld nyakkendője.

- Nem volt időm, óráról kellett eljönnöm! – csattant fel Draco.

- Draco...egy egyszerű invito. Máskülönben nekem se lett volna időm – sóhajtottam. Draco egy 'igaz' motyogással az orra alatt magához varázsolta az utazó talárját, majd az iskolás talárja és nyakkendő zsugorítása már magától is eszébe jutott.

- Csak, hogy jöttök – mondta gúnyosan Amycus, aki már a kapunál állt.

- Miért vártatok meg? Magunktól is kitaláltunk volna – mondta hűvösen Perselus, majd ahogy majdnem a kapuhoz ért mindkét testvér szó nélkül odébb állt, minthogyha ők is félnének tőle. Bizonyára azért vártak meg, mert nekik túl bonyolult volt a védővarázs, ami a Roxfort kapuját őrizte. Ahogy ez a gondolat átsuhant az agyamon csak nagyon nehezen tudtam visszatartani a gúnyos mosolyom. Miután Perselus feloldotta a kapu védelmét mindannyian kiléptünk a hoppanálási zónába és egyszerre tűrtük fel a karunkon a talárt.

- Hát, akkor... - mondtam sóhajtva, majd mielőtt hoppanáltam volna az elmém köré húztam az okklumencia pajzsomat.

Óriási zűrzavar közepébe cseppentünk bele. Mindenfele sikoltozó és menekülő varázslók és boszorkák, akik a pálcájukat szorosan a kezükbe tartva futottak a kijárat felé, ami még nyitva volt. Egy félig kopasz, nálam fél fejjel alacsonyabb varázsló kivörösödve belém futott, majdnem ellökve engem, mire én csak épp, hogy megtartottam egyensúlyom. A varázsló nem is törődve velem tovább futott és még csak hátra sem fordult. Talán észre sem vett.

- Ez a...

- ...a Mágiaügyi Minisztérium – fejezte be helyettem Perselus és szinte éreztem a belőle áradó fagyos okklumenciai pajzsot. Körbe pillantva észrevettem, hogy pontosan a trón előtt állunk, ami előtt Pius Thicknesse is fotózkodott. Ekkor már rájöttem, hogy miért is furcsáltam annyira a képen. A trónt emberek figurái alkották. Férfiak, nők és gyerekek teljesen kicsavarodva, összepréselve, meztelenül szolgáltak ülőhelyként. Muglik és mugliszületésűek.

- Nem hoztunk magunkkal maszkot – lépett mellém Draco a szokásosnál fehérebb arccal. Válasz helyett Perselusra néztem.

- Már nincs rá szükségünk, úgyis mindenki tudja melyik oldalon állunk – mondta a szemével még mindig keresve valakit. – A Nagyúr ideküldött minket, de nem tudjuk mi folyik itt. Keresnünk kell valakit, hogy megtudjuk mi történik -  Ismét körbepillantottam és rájöttem, hogy mindenhová Harry képe van kiplakátolva '1. sz. nemkívánatos személy' felirattal. Ekkor észrevettem valamit, ami megmagyarázta mit is kerestünk ott.

- Nekem van egy tippem – nyeltem egyet, majd a távolba mutattam. A sok kiplakátolt Harry Potter között előszökkent az igazi Harry, aki éppen visszaváltozóban volt egy ismeretlen alakból.

- Ez az idióta átalakult Albert Runcorná – morogta Perselus. Az arckifejezését látva, ha nem egy ilyen szituációban lettem volna biztos elnevetem magam. Mögötte azonnal megjelent a szintén átváltozásban lévő Hermione és Ron is, mögöttük pedig az őrök futottak és különböző átkokkal dobálóztak. Körülöttünk lassan megjelent a többi halálfaló is, ami egy dolgot jelentett: újabb harc következik Harryék ellen, akik most teljesen egyedül vannak.

Hirtelen színen feltűnő Bellatrix mellém lépett és minden gondolkozás nélkül gyors léptekkel elindult az aranytrió felé és felemelte a pálcáját. Narcissa és Lucius abban a pillanatban tűntek fel nem messze tőlünk és értetlenül forogtak körbe, hogy mi is történik.

- Incarcerandus! – célzott Harry felé. – Stupor! Crucio! – erre már mindenki észhez tért és az őrökhöz becsatlakozva mindenki támadni kezdett Harryékre az élen az éppen feltűnő Yaxley-val, aki dühtől vörös fejjel rohant utánuk. A káosz hatalmas volt. Perselus, én és Draco megkerültük a trónszobrot és onnan gyors sétában törtünk előre a már fogyó tömegben.

- Zárják le kijáratokat! ZÁRJÁK LE AZ ÖSSZES KIJÁRATOT! – Sonorus bűbájjal ellátva a hangját kiáltotta el magát Yaxley és szinte rá másodpercekre elkezdtek lezárulni a menekülő útvonalak és mivel már közelebb értem Harryékhez tisztán láttam a lesápadó arcukat. Már teljesen visszaalakultak eredeti kinézetükbe.

Hirtelen kábé 10-15 minisztériumi munkás lépett elő és egyenesen a közeledő Halálfalók elé álltak. Bellatrix és a többiek mind megtorpantak ahogy szembe néztek velük. Én, Perselus és Draco kicsit távolabb álltunk tőlük és emiatt nem figyeltek fel ránk. Úgy tűnt van még pár varázsló és boszorkány, aki nem hódol be Voldemort hatalmának. Onnan is tudtam, hogy ellenállás történik, amikor megláttam a felszegezett pálcájú minisztériumi munkások között Arthur Weasleyt, aki büszkén védelmezte a fiát és a barátait, akik menekülni próbáltak. Nem tudom milyen erő vezényelt engem, de amíg Perselus és Draco megtorpantak, addig én annál is gyorsabban futni kezdtem. Nem akartam Harryéket megtámadni, de egy rossz érzés kerített hatalmába, ami abban a percben be is következett. Yaxley rátámadott egy ellenállóra és amíg a többi Halálfaló harcba kezdett a maradék ellenállóval, addig Yaxley amilyen gyorsan csak tudta kivégezte az ellenfelét és átverekedte a többi ellenállón magát, hogy Harryék után tudjon szaladni. Egy taroló átkot lőttem ki magam elé, hogy megtisztítsam az emberektől az utat, ami jól is jött, mert már csak pár méterre voltam az aranytriótól. Harry egy másodperc erejéig hátra pillantott, bizonyára, hogy meggyőződjön mennyire van távol tőlük Yaxley, amikor is észrevett engem. Döbbenetében nem nézett maga elé és belefutott egy szintén menekülő alakba és amikor elesett elejtett valamit a kezéből. Mivel én tovább haladtam egyenesen a lábam elé csúszott a tárgy a márványpadlón, ami nem volt más, mint egy medál. Elkerekedett szemekkel néztem vissza Harryre, akinek már nem volt ideje visszafutni érte. Ron és Hermione is megtorpantak és hol Harryre, hol a medálra és hol rám néztek.

- Pusztítsd el! – kiáltotta felém Ron, miközben felszedte a legjobb barátját a padlóról. Harry felpattant, majd mind a hárman újult erővel kezdtek el futni és az éppen lezáródó kijáraton rengeteg szerencsével kijutottak, miközben Yaxley-nak majdnem rácsukódott a kezére a rács. A nyakláncot felemelve értetlenül kezdtem el méregetni a tárgyat. A láncrésze ezüstből volt, amíg a medál rozsdásszínű volt és a közepén egy tekergő zöld kígyó alkotott egy S betűt...és akkor rájöttem miért törtek be a Minisztériumba. Ezért. Ez egy Horcrux, ami már az én kezem sorsában van.

Vacillálva végül felakasztottam a nyakamba, hogy ne hagyjam el a Horcruxot és visszafordultam a harcoló ellenállók és halálfaló felé.