-Hallom te lettél a Griffendél egyik prefektusa – mondta Draco, miután megtörölte a száját reggelizés után. A teámat szürcsölve felpillantottam rá, majd gúnyosan ráböktem a taláromon díszelgő prefektusi jelvényre.

- Na ne mond, de okos vagy – mondtam, de mind a ketten csak mosolyogtunk ahogy visszatartottuk a nevetésünket. – Igen, az lettem. Most jelenthetek majd Carrowéknak, ha bármi hülyeségeket is csinálnak a Griffendélesek – forgattam a szemem. Draco tekintete ezután üressé vált és lehajtotta a fejét.

- Mit értenek ez alatt? – kérdezte halkabban.

- Ha bármivel is segítenek a mugliszületésűeken vagy Potterékkel szövetkeznek például – mondtam én is halkan. Draco felpillantott rám.

- Ugye nem fogsz nekik szólni, ha Potteréknek próbálnak segíteni? – kérdezte. Döbbenten meredtem Dracora a túlságosan is nyílt kérdését halva.

- Draco...

- Kérlek ne kerüld ki a kérdésemet. Ugye nem fogsz nekik szólni? – kérdezte meg ismét. Mélyen felsóhajtottam, miközben Draco arcát tanulmányoztam.

- Nem, Draco. Nem fogok nekik szólni. Bár eléggé csúnya dolog tőled, hogy a mugliszületésűeket leszarod – morogtam. Draco megvonta a vállát.

- Nem hiszem, hogy segítségre lesz szükségük. Mégis mit tudnának csinálni velük Carrowék? – kérdezte költőien.

- Majd meglátjuk – feleltem és egy rossz érzés járta át a mellkasom. A tanári asztal felé fordulva megállapítottam, hogy Perselus megint nem vesz részt az étkezésen és eldöntöttem, hogy az órák után felkeresem őt.

***

Később már megértettem miért járt át egy bizonyos rossz érzés reggelinél. Az első óránk mugliismeret volt, ami még előző este kiderült amikor Mcgalagony szótlanul kiosztotta az órarendet és engem pluszba még egy hűvös tekintettel jutalmazott meg. Ezután gyorsan fel is mentem a szobámba, mert úgy gondoltam biztosan akar pár szót szólni a többi diákhoz, amit előttem, egy 'halálfaló' előtt nem merne.

Minden bevezetés nélkül Alecto nyíltan ostorozta a muglikat és úgy beszélt róluk, minthogyha csak rágcsálókról lenne szó, amiket ki kell írtani. De nem csupán a muglikat ócsárolta, hanem a mugliszületésű varázslókat és boszorkányokat, akiket egy kalap alá vett a muglikkal. Mindenki néma csendben, páran szinte reszketve hallgatták a kissé zömök, de mégis félelmetes nő szavait majd, amikor nevén szólította a mugliszületésűeket akkor egyenesen sokkos állapotba kerültünk. Az említett személyek lassan felálltak, majd Alecto kijelölt pár személyt, akikről tudta, hogy aranyvérű vagy esetleg félvérű és hagyta, hogy megkínozzák őket. Crak úgy szórta a Cruciatus átkot az ártatlan mugliszülöttre, mintha az illető több száz embert ölt volna meg. Crak visított annyira nevetett, az áldozat pedig ordított fájdalmában. Nem, én ezt nem bírtam. Sarkon fordulva futottam ahogy csak bírtam. Nem tudtam nézni ahogy az illető szenved, akit még csak nem is ismertem, pedig egy iskolába jártunk. Futottam, szinte már fuldokoltam annyira nem kaptam levegőt, de futottam ahogy lábam bírta. Végül a szakadó esőben az udvaron omlottam össze térdre rogyva és zokogva néztem fel az égre, minthogyha ott lenne a válasz megírva. Miért kell nekik szenvedni egy ember alattomos gonoszsága miatt, aki csak azért akart bosszút állni, mert soha nem törődött vele senki és árvaházban nőtt fel?!

Zokogva hajtottam le a fejem, nem is törődve, hogy sáros lesz az arcom a talajtól. Bármennyire is élvezte Crak a 'sárvérűek' kínzását és én bármennyire is sajnáltam őket én is része vagyok ennek. Én is halálfaló vagyok. A sötét jegy a karomon mutatja, hogy én ezt támogatom. Abban a pillanatban jött ki belőlem minden, amit az elmúlt hónapokban elnyomtam magamban. Az első ölésemet, a kínzásokat, a színészkedésemet a hazudozásokat, a harcokat...minden emlék most pörgött végig az agyamon, mert amikor ezek megtörténtek mindig okklumentáltam. Mit keresek én itt? Nem is akartam halálfaló lenni, főleg nem kém. Inkább megkellett volna halnom, mintsem eláruljam a barátaimat, akik nem azért szerettek, mert aranyvérű vagyok, egy Malfoy, hanem a személyem miatt. Keservesen sírva rázkódtam a sárban nem törődve azzal, hogy bárki megláthat, bár ki figyelné az udvart ilyen időben?

Egy valaki figyelte. Egy valaki látta ahogy könnyeimet és dühömet visszafojtva futok végig a folyosókon, majd a szakadó esőbe kirohanok az udvarra és leroskadok a földre. Perselus kiábrándító bűbáj segítségével végig követett és végig nézte ahogy zokogva lerogyok a földre és felsírok.

Hirtelen egy kar érintette meg a vállam, amitől annyira megijedtem, hogy miközben megfordultam térdepelés közben, majd elestem. Pálcát akartam rántani, de a láthatatlan alak lefogta a kezem, majd pár másodperccel később az illető levette magáról a kiábrándító bűbájt és Perselussal találtam szembe magam, aki aggódva nézett le rám.

- Mi történt? – kérdezte, miközben akaratom ellenére felsegített a sárból, majd tisztító bűbájt szórt rám.

- Kínozzák a mugliszületésűeket...Perselus ezt nem szabadna hagynod – vettem magamon erőt és igyekeztem egy szuszra kimondani. Perselus nyelt egyet.

- Tudom, hogy nem szabadna, de nincs más választásom. Muszáj fenntartanom a látszatott...

- Perselus, hisz ártatlanok! – mondtam kétségbeesve. – Dumbledore nem aka...

- Ne keverd ebbe bele, Dumbledoret! – mondta hűvösebben elengedve a karom. – Igyekszek mindent megtenni a kedvéért, de ha ezt is megállítanám időnap előtt derülne ki a szerepem ebben a háborúban – tette hozzá. Szaggatottan felsóhajtottam és szomorúan meredtem Perselusra.

- Legalább...próbáld meg őket valamivel meggyőzni...hogy csak ritkábban csinálják – néztem rá könyörgően Perselusra, akin lehetett látni, hogy az agya kattog a gondolatoktól. Végül egy perccel később megszólalt.

- Azt mondom majd nekik, hogy csak büntetés gyanánt használják. De ez nem lesz nekik elég – lépett el tőlem és nem zavartatva magát a szakadó esőben fel-le kezdett el járkálni. – Azt mondom nekik... - torpant meg. - ...hogy a többi tanár majd hozzájuk küldi a diákokat büntetőmunkára.

- Ez jó ötlet – könnyebbültem meg kicsit. – Köszönöm!

- Ne köszönd! – nézett rám dühösen. – Igazad van, Dumbledore is megkért arra, hogy vigyázzak a diákokra. Ez most már az én felelősségem! – mondta és látszott rajta, hogy ha nem az udvar közepén lenne biztosan megölelne vagy megcsókolna. Vacilláló arcot vágva végül ismét megszólalt. – Vacsora után lejössz a lakrészembe? – kérdezte óvatosan, mire az arcom felderült.

- Természetesen – mosolyodtam el és a megkönnyebüléstől majdnem ismét elsírtam magam.

***

A következő egy hónapban Perselusnak sikerült a Carrowék büntető módszerét korlátozni, aminek hála még egyetlen mugliszületésű diák sem halt meg. A tanárok nem küldték büntetőmunkára a diákokat, mert tudták, hogy Carrowék nem kegyelmeznének nekik. Neville a folytonos feleselés miatt kék-zöld foltokkal volt borítva, amit a fiú viszont büszkén viselt és villogott vele.

A Griffendél toronyba ahányszor beléptem mindenki elnémult és volt úgy, hogy képesek voltak ott hagyni a szobát is, ha ott tartózkodtam én is. Valahonnan elterjedt a köztem és a Carrowék között való beszélgetés, miszerint köpök, ha bármi olyat említenek, ami tabu. Igyekeztem nem törődeni ezzel és ha lett is volna olyan hír, amit jelentenem kellene Carrowéknak akkor sem tenném meg.

Éppen Lumpsluckhoz mentem le a Griffendélesekkel és Mardekárosokkal a pincébe bájitaltanra. Már izgultam, mert sosem lehetett tudni az öregembertől, hogy mit fog velünk legközelebb főzetni, vagy mit fog nekünk megtanítani, mivel nem a tankönyv szerint haladt. A leghátsó padba foglaltam helyet és csodálkozva néztem ahogy Draco leül mellém.

- Pansy szokott velem ülni – mondtam felvont szemöldökkel. Draco lesütve a szemét egy apró mozdulattal az ajtó felé biccentett. Értetlen arccal bámultam az éppen belépő Pansyt, aki kisírt és karikás szemekkel, akár egy élőhalott sétált be a terembe és mihelyst meglátta, hogy Draco ül mellettem megtorpant és a lehető legmesszebb foglalt tőlük helyet magával rángatva Blaiset. – Mit csináltál? – morogtam az orrom alatt.

- Szakítottunk – suttogta. Szikrázó szemekkel meredtem Dracora.

- Magyarázatot! – parancsoltam dühösen.

- Nem...nem tudtam azt viszonozni, amit ő érez irántam. Nem tarthattam tovább ebben a kapcsolatban – mondta szomorúan. A dühöm azonnal elpárolgott és felváltva néztem Dracora és Pansyre szomorúan.

- Majd beszélek vele – sóhajtottam. Draco megértően bólintott. Hirtelen kicsapódott az ajtó, mire mindenki hátra hőkölve fordult az ajtó felé és a rajta beviharzó személy felé. Döbbenten figyeltük ahogy Perselus Piton lobogó talárjával végig sétál az osztálytermen és a tanári asztal mögé belépve ránehezkedik karjaival az asztalra és komoly, érzelemmentes arccal kezd el beszélni.

- Lumpsluck professzor gyengélkedik így ma én veszem át az óráit – mondta el a rövid magyarázatát minden köszönés nélkül, majd úgy nézett ki ezt a témát le is zárta, így ellökte magát az asztaltól. – A mai órán vérpótló főzetet fognak elkészíteni. A tankönyvben találnak hozzá segítséget, bár már fejből kellene tudniuk – mondta gúnyosan. – Az óra végén mindenki hosszon ki mintát a főzetből. Kérdés? – várt pár másodpercet, hogy van-e olyan bátor diák, aki kérdezni merészel, de nem volt, így megpördülve talárjába leült az asztala mögé. – A hozzávalókat a szertárban megtalálják – morogta még utoljára, majd az asztalra kikészített Reggeli Prófétát fellapozva elhelyezkedett a székén. Lassan mindenki felkászálódott a székéből és egy emberként indultak el a szertár felé. Én szándékosan legutoljára maradtam és érdeklődve meredtem Perselus kezében tartott újságra, amíg sorra nem kerültem. Az újság főcímlapján Pius Thicknesse mosolygott kissé kábán és felette csupán ennyi volt írva: 'A Miniszter változtatásokba kezdett'.

Nyeltem egyet elolvasva a szöveget és inkább nem is mertem belegondolni, hogy ez pontosan mit takar ez pontosan. Még időben eszméltem fel, hogy én vagyok a soron. Könyvet magammal nem vittem, úgy gondoltam hibátlanul tudom fejből a receptet. Nem is tévedtem, rövid gondolkozás után emlékezni kezdtem mik is mennek a vérpótlóba, így minden hozzávalót összeszedve az asztalomhoz sétáltam. Ahogy lepakoltam és begyújtottam az üstöm alatt felpillantottam Perselusra és a tekintetünk összetalálkozott. Azonnal elkaptam a tekintetem, de mosolyomat már nem bírtam elrejteni.

A főzetre koncentrálva azonnal elkezdtem előkészíteni a hozzávalókat. Hámoztam, aprítottam, őröltem és eközben végig gondolkoztam a következő lépésen és folyamatosan adagoltam, kevergettem a főzetet az üstben. Annyira elbambultam főzés közben, hogy csak akkor eszméltem fel és rezzentem össze amikor a bal vállam felett megéreztem ahogy Perselus kifújja a levegőt. Már csak egy utolsó könnyű lépés hiányzott ahhoz, hogy elkészüljön a főzet, ezért nem aggódtam attól, hogy esetleg tönkre menne. Átadtam magamat az érzésnek, ami átjárt Perselus közelségétől. Éreztem ahogy a nyakamhoz közel hajolva átnéz a vállamon és megszemléli a főzetet.

- Majdnem kész, Ms. Malfoy – mondta mély hangján szinte suttogva, amitől teljesen kirázott a hideg. Perselus ezt látva egy félmosoly jelent meg a szája szélén, majd tovább haladt, hogy mások bájitalát is megnézze. Draco összezavarodott tekintetével, ami felém irányult nem foglalkozva amilyen gyorsan csak lehetett befejeztem a bájitalt, majd kivittem belőle a mintát és vissza leültem a helyemre. A szívem vészesen gyorsan dobogott, majd kiugrott a helyéről és a vágy, ami hatalmába kerített azt követelte, hogy abban a pillanatban ugorjak rá Perselusra nem törődve másokkal. Visszafogva magam türelmetlenül doboltam az ujjaimmal a padon és alig vártam, hogy kicsengessenek, mivel úgy döntöttem maradok még egy kicsit, mert a következő órám gyógynövénytan lesz Bimba professzorral és a Hugrabugossokkal, így nem kell majd emeleteket rohannom, ha késnék. Ráadásul szerintem észre se venné.

Miközben Draco is kivitte a mintáját a csengő is megszólalt, így mindenki egy emberként igyekezett gyorsan leadni a mintáját és kirohanni a teremből. Draco a padunkhoz lépve felkapta a táskáját, majd, amikor látta, hogy én nem mozdulok kérdőn nézett rám.

- Még beszélni akarok a professzorral. Ebédkor találkozunk – mondtam. Draco homlok ráncolva méregetett engem, de mivel tekintetemmel sürgettem őt, csak megforgatta a szemét, majd ő is kisietett a teremből. Perselus felé fordulva már nyitottam volna a szám, hogy valami gyenge flörttel eláruljam neki mit is szeretnék, de a férfi értve a szóból azonnal felpattant, bezárta az ajtót, hangtalanító védőbűbájt szórt a teremre és gyorsléptekkel elindult felém. Ajkunk azonnal találkozott egymással és olyan vággyal teli, durva csókokkal jutalmaztuk a másikat, hogy szinte már levegőt is alig kaptunk. Perselus a padfelé kezdett el tolni majd, amikor beleütköztem meg pördített és hátulról kezdte el a nyakamat csókolgatni. A finom, izgató érzéstől azonnal felnyögtem, aminek az lett a jutalma, hogy Perselus keményedő férfiasságát megéreztem a derekamnál. A keze a nyakamról lassan végig csúszott a mellkasomon, miközben mellemen végig simított és belemarkolt, majd megállapodott a szoknyám szélénél, amit lassú mozdulattal, úgy, hogy érintse a combomat feljebb húzta. A pálcáját előhúzva egy gyors mozdulattal eltűntette rólam a harisnyámat és a fehérneműmet. Ezt érzékelve halkan felkuncogtam, ami aztán sóhajjá és nyögéssé alakult ahogy Perselus ujjait levezette a csiklómhoz.

Az előjáték nem tartott sokáig, de pont elég ideig, hogy még jobban feltüzeljen. Perselus a nyakamat csókolgatva kezeivel a nadrágja gombjával kezdett el matatni, majd a vállamat megragadva bíztatott, hogy hajoljak előre és minden figyelmeztetés nélkül már belém is hatolt. Hangosan felnyögve az érzéstől a padon kellett megtámaszkodnom, Perselus pedig egyik kézzel a derekamat szorítva tartott másik kezével pedig tovább folytatta a csiklóm izgatását. A terem megtelt a folyamatos kélyes nyögéseinktől és sóhajainktól. Úgy éreztük magunkat, mint a tilosban járó kamaszok, igaz tilosban is jártunk, bár abban a pillanatban egy kicsit sem érdekelte egyikünket sem.