- Bírod még, Cissy? – kérdezte ravasz mosollyal Bellatrix, bár szeme már vöröslött a sok elfogyasztott alkoholtól.

- Perszhee – kuncogott Narcissa, miközben lecsapta az üveg poharát az asztalra, hogy újra töltsék neki, amire mind a ketten egyszerre kezdtek el hangosan vihogni. Lucius a fejét rázva 'utoljára' tele töltötte nekik a poharaikat, majd a biztonságkedvéért magával vitte az üveget. Én csak két-három pohár bort ittam meg, így enyhén jó kedvűen, mégis távol a részegségtől figyeltem az eseményeket.

Egy idő után viszont eszembe jutottak az ikrek. Vajon én eszükbe jutottam? Tudják, hogy ma van a szülinapom? Hülye gondolat, persze, hogy tudják. Ha nem állnánk háborúban biztos vagyok benne, hogy bármit megtettek volna, hogy kirángassanak a családom köréből. Nagyon hiányoznak, bárcsak láthatnám őket...Harryéknek viszont nem biztos, hogy eszükbe jutottam, miért is jutnák? Ha Ron tényleg tartja a száját Harry és Hermione még mindig az ellenségnek hisznek, Ron pedig ahogy ismerem biztos összevan zavarodva, csoda, hogyha titokban tudja tartani.

Hirtelen Perselus felpattanva a kanapéról elindult kifelé a szobából, amit olyan ügyesen hajtott végre, hogy rajtam kívül senkinek sem tűnt fel. Az ajtóból még utoljára rám nézett és intett egyet a fejével. Nem is habozva azonnal felpattantam, majd odaszóltam Draconak, hogy mindjárt jövök, bár ő eléggé elvolt foglalva Pansy-vel, így csak utolsó pillanatban bólintott rá. Az ajtón kisietve a lehető leghalkabban zártam be magam mögött, hogy még csak a hangra se figyeljenek fel, majd forgolódni kezdtem. Hová mehetett Perselus a házunkban?

Először a szobámba mentem és benéztem, de nem volt ott, így a második helyre mentem, ami eszembe ötlött. Lesiettem a lépcsőn, majd egyenesen kifutottam a házból és a fejemet kapkodva kerestem Perselust. A házat megkerülve a hátsó kertbe indultam, majd szélesen elmosolyodtam ahogy megláttam a fának dőlve Perselust, ahová még a múltkori párbajunk előtt a talárunkat dobtuk le.

- Csak nem találtál meg elsőre? – kérdezte kissé gúnyosan.

- Ez a hely volt a második tippem – mosolyodtam el, majd hozzá sétálva egy csókot nyomtam a szájára.

- Még egyszer boldog születésnapot – tűrte a hajamat a fülem mögé.

- Köszönöm – pirultam el megsimítva a hüvelyujjammal a puha arcát. Kezét leengedve a vállamról a talárja zsebébe nyúlt, mire kíváncsian a karja irányába fordultam. Lassú mozdulatokkal előhúzott egy dobozt, mire meglepetten tekintettem fel a sötét szemeibe.

- Az ajándékod – nyújtotta át.

- Jaj, Perselus...tényleg nem kellett volna – néztem rá egyszerre meglepetten és boldogan. A dobozt lassan kinyitva teljesen elámultam azon, ami benne volt. Egy gyönyörű ezüstlánc volt, amin egy szintén ezüst karika volt apró fehér kövekkel díszítve. – Ez nagyon szép...van valami jelentése? – néztem rá mosolyogva, miközben a körben lévő csillogó köveket simogattam.

- Igen, több jelentése is van. A végtelenséget, az örök megújulást, a teljességet, az eredendő tökéletességet és harmóniát jelképezi – magyarázta Perselus a tanár hangján, amitől teljesen nosztalgikus érzés kerített hatalmába. – Amikor megláttam rád gondoltam. Végtelen vagy, sok oldalad van, aminek a nagy részét még mindig nem tudtam kiismerni. Egyszerre vagy megbízható és kedves ezzel egyidőben ravasz és komoly. Egyszerre vagy boldog és humoros, vakmerő és szomorú. Végtelen sok oldalad van, számomra a teljességet és a tökéletességet jelented. Ezért van az, hogy minden egyes percben ahányszor rád nézek azt gondolom, hogy nem érdemellek meg. Túl tökéletes vagy – mondta végig a szemembe nézve. Teljesen elámultam Perselus szavain és csak nagyon nehezen tudtam visszatartani a könnyeimet.

- Számomra is te vagy a tökéletes, szóval ne mond azt, hogy nem érdemelsz meg. Nagyon is megérdemelsz – mosolyogtam rá végig simítva a vállán. – Segítesz feltenni? – kérdeztem. Perselus bólintva megvárta amíg megfordulok, majd a dobozból kivéve a nyakláncot felrakta rám az ékszert, én pedig az apró karikát nézegetve fordultam vissza az irányába. – Imádom – mondtam, majd elrejtettem a ruhám takarásába. Felnézve rá a nyaka köré fontam a karom, majd megcsókoltam. – Köszönöm -suttogtam. Perselus elmosolyodva ismét lehajolt hozzám és a derekamat szorosan tartva játszadozott ajkaimmal. Abban a percben teljesen megfeledkeztem az időről. Mindig megfeledkezek róla, ha Perselus közelében vagyok, úgy hat rám, mint egy drog: mámorító érzéssel tölt el, amiből mindig csak többet és többet akarok.

- Ha nem lenne itt ennyi ember és nem lenne szülinapod azonnal felvinnélek a szobádba vagy az én házamba – duruzsolta a fülembe, majd végig csókolta nyakamat, amire egy vágyakozó sóhaj volt a válasz.

- Tudom – suttogtam vágytól elcsukló hangon, amikor megérintette a legérzékenyebb pontot a nyakamon, mire én válaszul végig simítottam a mellkasán, majd lefelé haladtam a hasán egyenesen a...

- Elég lesz, mert tényleg nem állok jót magamért – mondta összehúzott szemekkel ahogy ellépett tőlem, de ezt elrontotta a széles mosolya. Halkan felnevettem a reakcióján, majd megkerülve őt a fatörzsének dőltem. Pár másodpercnyi csend után a kúriánkat bámulva felrémlett bennem a kérdés.

- Hivatott délelőtt a Nagyúr, miután elmentél? – kérdeztem. Perselus látszólagos jó kedve majdnem teljesen eltűnt.

- Igen.

- Mit mondott? – pillantottam rá én is elkomolyodva. Perselus egy nagy levegő vétel közben hátra simította a haját.

- Kinevezett a Roxfort igazgatójának – mondta. Tátott szájjal Perselus elé léptem, majd összefontam a karom a mellkasom előtt.

- Ez most komolyan mondod? – kérdeztem döbbenten.

- Igen – sóhajtotta. – Dumbledore terve ismét beválik. Már a halála előtt megjósolta, hogy engem fog kinevezni. Ígéretet tettem neki, hogy vigyázok a diákokra – mondta. Szomorúan elmosolyodtam a válaszát hallva.

- Biztosan úgy lesz – erősítettem meg.

- Ezen kívül a Carrow testvérpárt is elhelyezte a Roxfortban, így kevésbé lesz olyan könnyű – morogta elfordulva tőlem.

- Micsoda? – döbbentem le. – Rajtad kívül én és Draco is halálfalók vagyunk, mi nem lettünk volna elegek?! – háborodtam fel.

- Draco a Sötét Nagyúr szemében egy gyerek, ránk pedig időnként azt hiszi, hogy összejátszunk ellene, szóval nem.

- Még mindig nem bízik bennünk? – kérdeztem halkan, miközben Perselus visszafordult hozzám.

- Egyidőben bízik és nem bízik bennünk. Én nehezen, de visszanyertem a helyem a Nagyúr mellett, de igyekezz majd te is bizonyítani neki. Szerintem nem hiányzik egyikünknek sem, hogy figyelve legyünk – mondta közömbösen.

- Igen, egyetértek. Dumbledore...

- Dumbledore portréja majd szeptemberben elmondja hogyan tovább. De itt erről inkább ne beszéljünk. Még a falnak is füle van – nézett hűvösen a házunkra.

- Sajnos igazad van – sóhajtottam mellé lépve, majd mielőtt vissza besétáltunk volna a házba utoljára egy halvány csókot loptunk a másiktól.

***

/Elizabeth Malfoy szemszöge/

Azt hitték nem láttam őket, de igen. Láttam ahogy Perselus feláll és ajtóba visszafordulva int Nirának, aki, mint egy bolond szerelmes azonnal felpattan és utána siet. Vártam pár percet, igyekeztem magam lenyugtatni, elvonni a figyelmemet Samuellel és Bellaékkal, de nem sikerült. Dühösen fújtatva felkeltem a kanapéról, majd egy csókot nyomtam Samuel arcára és gyorsan megittam a poharam maradékát, majd kisiettem a nappaliból. Nira szobájához érve hallgatóztam egy kevés ideig a fülemet az ajtófájára nyomva, de nem hallottam semmit bentről és varázslatot sem érzékeltem, hogy esetleg leszigetelték volna a szobát hangtalanító védőbűbájjal. Végig néztem minden egyes szobát, utoljára a férjem dolgozószobáját hagyva, ahol szintén nem tartózkodtak. Már éppen indultam volna, hogy kimenjek az udvarra, amikor az ablak előtt elhaladva megakadt szemem két alakon a hátsó kertben. Azonnal teljes testtel az ablak felé fordultam és elkerekedett szemekkel figyeltem. Nira háttal állt Perselusnak, a férfi pedig éppen egy nyakláncot helyezett a nyakára. Miután ez megtörtént Nira boldogan visszafordult feléje és...megcsókolta. De nem csak olyan gyengéden, első csók gyanánt, hanem vadul, vágyakozóan. Sütött róluk, hogy nem éppen abban a pillanatban jöttek össze, én pedig bármennyire is igyekeztem magamban a tényt, hogy Piton nála töltötte az éjszakát elnyomni, most újult erővel tört a felszínre.

A lányom és Perselus Piton...a tanára...idegesen megdörgöltem a szemem, reménykedve, hogy csak álmodok, de csak annyit értem el, hogy már a látásom is rosszabb lett és kissé megszédültem. A két volt kém egymásra talált. Piton a lányomat mindenhol fogdosta, ahol csak tudta, a fruska pedig élvezte. Úgy döntöttem nem megyek le szétválasztani őket. Egy idő után úgy is ráfognak jönni mekkora hibát követtek el, én pedig akkor előadhatom a saját beszédem. Igen. Ezt fogom tenni.

***

- Biztos megvan mindenetek, megvettetek mindent az Abszol úton? – kérdezte Narcissa ismét végig nézve rajtuk. Draco csak unottan a szemét forgatta, amíg én szélesen elmosolyodtam, bár fejben még mindig az Abszol úton jártam. Szörnyű ahogy kinézett. A szokásostól eltérően alig pár varázsló és boszorkány akadt csak az utcán és azok is fejet lehajtva siettek ahogy csak tudtak pálcájukat végig szorosan a markukban tartva, mert rettegtek. Nem sok, de előfordult pár mugliszületésű hajléktalan is, akik kéregettek, mert már ételre sem volt pénzünk. Bizonyára a munkáltatójuk elbocsájtotta őket, mert féltek, hogy esetleg bajba keverednek.

- Igen, Narcissa, igaz harmadszor mondom, de biztosan megvan mindenünk – tértem vissza a valóságba válaszolva nagynénémnek, mire elmosolyodott.

- Jó, rendben. Te még otthon elbúcsúztál a szüleidtől, Nira? – kérdezte Narcissa, miközben megigazította fián a talárt.

- Fogjuk rá – morogtam. Reggel csupán felkeltem és kínos öleléseket váltva felkaptam a cuccaimat és elsiettem a kúria és a szüleim közeléből. Minden évben kicsattanó boldogsággal vártam a Roxfortot, de most, hogy a saját társaim halálfalónak hisznek és egy igazi barátom se maradt (Harry, Ron és Hermione biztosan nem térnek vissza, Fred és George már végzett, Ginny bizonyára utál) nem lesz kellemes év és ismét csak a Mardekáros barátaimmal fogok lógni, ami Draco, Pansy és Blaise-ből áll, meg a néha hozzánk, jobban mondva Dracohoz csatlakozó két gorillából, Crak és Monstróból. Szeretem őket, bár előttük nem lehetek teljesen önmagam. Előttük mugligyűlölő halálfalónak kell lennem. Talán Draco az, aki mellett annyira nem kell magam megjátszani.

- Nem kell anya elkísérni minket a vonatig, ne aggódj értünk – mondta Draco az anyjához lépve, majd megölelte őt.

- Vigyázz magadra, kisfiam – mondta halkan, majd egy puszit nyomott az arcára. - ...és te is, Nira – lépett hozzám közelebb, majd egy rövid ideig megölelt engem is. Intve neki megfogtuk a cuccainkat, majd gondolkodás nélkül neki futottunk a 9 és ¾. vágány falának, majd felbukkantunk a füstölgő Roxfort Expressznél. Sok ember állt körülötte, viszont nem annyian, mint előző években, amiből arra mertem következtetni, hogy kevés mugliszületésűt engedtek vissza az iskolába, amit teljesen meg is tudok érteni. Ha a gyerekem mugliszületésű lenne én sem engedtem volna vissza, semennyi galleonért.

Amikor pár ember meglátott engem és Dracot elkerekedett szemekkel bámultak ránk, majd amikor észbe kaptak gyorsan elfordították a fejüket, de voltak olyanok akik egyenesen távolabb mentek félelmükben. Legszívesebben elbújtam volna szégyenemben, de játszanom kellett a szerepem. A pletykák gyorsan terjedhetnek, ha mindenki ennyire tudja, hogy halálfalók vagyunk. Kihúzva magam felvettem a leggőgösebb arckifejezésemet és elindultam a Roxfort Expressz irányába, miközben halkan odamotyogtam valamit Draconak.

- Húzd ki magad és ne mutass semmilyen érzelmet – mondtam, mire Draco nehézkesen, de engedelmeskedett, így másodperceken belül az a kis érzelem is eltűnt az arcáról, ami általánosságban ott szokott lenni. Szerencsére nem kellett sokáig feltartanunk a látszatunkat, mert szinte rá pár másodpercre megviharoztak minket Pansyék, így nehezen, de eltudtunk vegyülni a tömegben, bár még így is éreztem magamon pár tekintetet. A csomagjainkat leadva azonnal elindultunk az egyik vagon irányába, amit kinéztünk magunknak.  Ahogy haladtunk a diákok között hirtelen a távolba egy meglibbenő vörös fürtöt véltem felfedezni. A döbbenetemben azonnal lefékeztem, amit Draco azonnal észre sem vett, csak akkor, amikor már jóval távolabb volt tőlem. Értetlenül fordult vissza engem keresve majd, amikor meglátott abba az irányba fordult ahová sápadtan meredtem. Ginny Weasley komoly arckifejezéssel, kihúzva magát adta le a csomagját, majd Neville és Luna karját megragadva elindult a Griffendéleseknek szánt vagonba. Draco azonnal visszarántotta a többieket és nem is magyarázkodva egy teljesen másik irányba indult, majd ahogy elhaladt mellettem magával rántott. Végül Ginnyéket teljesen elkerülve kettővel lejjebbi vagonba szálltunk fel a Hugrabugosokhoz és az ő vagonukon keresztül mentünk a többi Mardekároshoz. Régebben még előfordult, igaz ritkán, de megesett, hogy megszólított valaki azért, mert a Mardekárosok közé ülök le Griffendéles létemre. Ezúttal nem történt ez meg, és aki csak tudott elkerült vagy pár Halálfaló szimpatizáns Mardekáros esetében tisztelegve engedett előre, hogy fülkét tudjunk magunkat választani. Még észbe se kaptam és a vonat már robogva elindult és kikanyarodott a pályaudvarról, majd jó pár perccel később már csak a zöld tájat láttuk magunk előtt.