Reggel nagyokat pislogva ébredtem fel. Először nagyon erősen kellett gondolkoznom, hogy mi is történt előző este, de amikor eszembe ötlött boldogan elmosolyodtam. A kezemmel azonnal a hátam mögött kezdtem el tapogatni és amikor nem éreztem Perselust magam mellett rémülten fordultam meg.

- Nem mentem el, ne aggódj – hallottam meg a mély hangját az íróasztalom irányából majd, amikor odapillantottam megnyugodva fújtam ki a levegőt. Perselus a székemen ülve olvasta az egyik sötétvarázslatok kivédése könyvemet, amit felismertem a fekete borítójáról.

- Már régóta fel vagy? – kérdeztem, miközben feljebb húztam magamon a takarót. A kezdődő beszélgetésünket az ablakon kopogó szürke színű bagoly szakította meg. Kérdőn fordultam az állat felé, de mielőtt még felkelhettem volna Perselus azonnal az ablakhoz lépett és kitárta azt. A bagoly egy tiszteletkör után ledobta az ölembe a levelet, majd azonnal ki is szállt az ablakon. Kérdőn fordítottam meg a levelet, majd megkönnyebbülten mosolyodtam el. – Csak a szokásos roxforti levél – feleltem a Perselus fejében lévő kérdésére.

- Gondoltam – mondta. A levelet az ágyam mellé téve pillantottam ismét Perselusra. – Szóval régóta fel vagy? – ismételtem el a kérdést a levéllel nem is foglalkozva.

- Csak egy órája. Volt elég időm hazaszaladni ezért – emelte ki a talárja zsebéből egy rózsaszínű folyadékot. Felvont szemöldökkel figyeltem a fiolát, mire Perselus letette a könyvet és felállva elém sétált, majd lassan leereszkedett az ágyamra.

- Fogamzásgátló? – kérdeztem. Perselus csak bólintott egyet. Félmosollyal az arcomon elvettem tőle, majd minden gondolkozás nélkül megittam az enyhén édeskés főzetet.

- Ennyire bízol bennem? Meg sem szagolod, hogy tényleg az-e és nem méreg? – kérdezte gúnyosan.

- Ha megakarnál mérgezni arról már tudnák – forgattam a szemem.

- Ne persze – horkantott fel. Mosolyogva megráztam a fejem.

- Mellesleg jó reggelt – mondtam közelebb hajolva. Perselus válasz helyett csak mámorítóan megcsókolt és a hajamba túrt. Már éppen magamra akartam húzni, hogy ott folytassuk, ahol tegnap abbahagytuk, de Perselus megállította a kezemet, ami már azonnal a talárja alá akart mászni.

- Ne merészeld, mert akkor egésznap ágyban maradok veled – morogta, de a jókedvtől csillogott a szeme, ami melegséggel töltött el.

- Mi abban olyan rossz? – haraptam az ajkamba, miközben hagytam, hogy a takaró lecsússzon a meztelen mellkasomról.

- Merlinre – morogta Perselus vággyal megtelve, majd minden gondolkozás nélkül leterített az ágyra, amitől hangosan felnevettem, ami aztán pár pillanattal később halk nyögésbe ment át.

***

- Már tényleg mennem kell – kelt ki az ágyból. Még az ingét sem vette le rendesen, mielőtt ismét egymásnak estünk volna, csak hagyta, hogy kigomboljam, így most nem volt túl sok dolga vele.

- Hová sietsz ennyire? – kérdeztem kissé még mindig lihegve.

- A másik szeretőmhöz – felelte ravasz mosollyal az arcán.

- Nagyon vicces – forgattam a szemem. Perselus végre begombolta az ingét és felvette az öltönymellényét, majd csak utána válaszolta meg a kérdésem igazából.

- A Sötét Nagyúr bármikor hívathat, beszélni akar velem – mondta. A gyomrom azonnal görcsbe ugrott a válaszát halva.

- Tudod miről akar veled beszélni? – kérdeztem.

- Van pár tippem – sóhajtotta, majd begombolta a nadrágját is. Miután teljesen felöltözött suhogó talárjával az ágyamhoz sétált, majd lehajolva egy hosszú csókot nyomott a számra. – Nira...

- Hm...? - mosolyodtam el a csók közben ahogy meghallottam a nevemet a szájából.

- Boldog születésnapot – suttogta. A szemem azonnal felpattant és meghatottan pillantottam Perselusra. Még nekem se jutott eszembe, hogy szülinapom van, de ő megjegyezte. Erőteljesen csókoltam meg Perselust és csak nagyon nehezen tudtam tőle elszakadni. Eleve egésznap az ágyamba akartam volna őt tudni, de ezekután örökké.

- Köszönöm – suttogtam válaszul. Miután Perselus kihúzta magát és elindult az ajtó felé, még utána szóltam. – Kérlek légy óvatos és üzenj utána – mondtam. Perselus hátra fordulva még végig nézett rajtam, majd bólintott és csak utána hagyta el a szobám. Sóhajtva visszahuppantam a párnára, majd feljebb húztam a mellemen a takarót. Még mindig képtelenségnek tartottam, hogy mind ez megtörtént, így felemelve a kezem az ujjaimmal a karomba csíptem. Nem. Határozottan nem álmodtam.

***

- Jó reggelt – jelentem meg az étkezőbe, ahol a szüleim már a korai ebédüket fogyasztották.

- Jó reggelt? Inkább napot! – morogta apám. A fülem mellett eleresztve a válaszát helyet foglaltam, majd szedtem magamnak a kikészített salátából és grillezett csirkemellből.

- Jobban vagytok? – kérdeztem. Az apám sápadt arccal felnézett rám és csendesen bólintott, anyám pedig megköszörülte a torkát.

- Igen, hatottak Perselus főzetei – mondta halkan. A válaszát hallva biccentettem és elkezdtem enni. A szobában olyan csend volt, hogy csak az evőeszközök csörömpölését lehetett hallani. Anyám felemelve a tökleves poharát nagyot kortyolt belőle, majd csevegő hangon ismét megszólalt. – Perselus itt töltötte az éjszakát? – a kérdést hallva félrenyeltem az éppen számban lévő csirkét és a tenyerembe kezdtem el hangosan köhögni. Kivörösödő arccal és könnyes szemmel meredtem anyámra, amikor végre alább hagyott a köhögőroham.

- Ezt mégis miből gondolod? – kérdeztem tettetett felháborodással, mintha elébb nem éppen megfulladni készültem volna.

- Láttam nem rég kijönni a szobádból. Éppen a dolgozószobámban voltam – mondta apám beszállva a beszélgetésbe.

- Én pedig az udvaron voltam amikor hoppanálási hangot hallottam – tette hozzá anyám.

- Szóval? – vonta fel a szemöldökét apám.

- Mit szóval? Ha láttad kijönni reggel a szobámból mégis mivel magyarázzam ki? Kölcsönadtam neki egy könyvet a reggelijéhez? – kérdeztem gúnyos mosollyal.

- Ne feleselj apádnak, ifjú hölgy! – csattant fel anyám.

- Ifjú hölgy? Hahh! – csaptam le a villát az asztalra. – Milyen érdekes, hogy ilyenkor bezzeg aggódtok értem! Amióta csak a Roxfortba járok le sem szartátok mi van velem, de amióta beléptem közétek természetesen minden lépésem érdekel! Hát mondok valamit! – álltam fel az asztaltól. – Semmi közötök az életemhez és ahhoz, hogy kitölti nálam az éjszakát! – kiabáltam, mire ők is felpattantak.

- Az én házamba élsz, én parancsolok neked! – kiabálta a képembe apám.

- Akkor elköltözök!

- Nem mész sehova! – szállt be anyám és a vékony hangján ordítva.

- Akkor ne szóljatok bele! Ti semmiről sem tudok! – vettem halkabbra a mondat végén.

- Akkor avass be! – fakadt ki anyám és a kétségbeesett arcát látva teljesen undorodni kezdtem tőle és apámtól is. Majdnem a fél életem során úgy bántak velem, mint egy darab ronggyal, most pedig mihelyst befolyásos személy lettem a halálfalók között és egy nálam is befolyásosabb személlyel fekszek le azonnal beakarnak avatva lenni.

- Nem kaptatok még elég Cruciátus átkot? – kérdeztem közömbösen. – Megtanulhatnátok, hogy ne üssétek mások dolgába az orrotokat, mert csak rosszul jártok – tettem még hozzá, majd a fejemet rázva kisétáltam az étkezőből. Csak miután felértem a szobámba magam mögött becsapva az ajtót realizáltam, hogy a saját szüleim megfeledkeztek a születésnapomról, megint. Feszülten felsóhajtva leültem az asztalomhoz és mosolyogva nyitottam ki az asztalomon hagyott könyvemet, amit reggel még Perselus olvasott.

***

Késő délután az ablakomnál álldogálva meredtem a távolba és néztem a zöld tájat, amikor valaki kopogtatott az ajtómnál. Egyet mordulva a hangra az ajtó irányába bámultam, majd úgy gondolva, hogy ha nem válaszolok a szüleim el is mennek, visszafordultam az ablak irányába.

- Meglepetés! – nyitott be Draco. Ijedtemben ugorva egyet pördültem meg és unottan bámultam az unokatestvéremre.

- Nem mondtam, hogy bejöhetsz – morogtam.

- De azt sem, hogy nem – válaszolta gúnyos mosollyal. A fejemet megrázva egy mosolyt erőltettem az arcomra és eléje lépve megöleltem őt. – Boldog 18. születésnapot! – mondta szorosan körbe ölelve a karjaival.

- Köszönöm – suttogtam. Draco ellépve tőlem keresztbe fonta a karját.

- Ha jól tudom most már a mugli világban is felnőttnek számítasz – mondta.

- Igen, jól tudod – sóhajtottam fel. Draco tetőtől talpig végig mérve felvonta a szemöldökét. – Mi van? – kérdeztem meg kissé sértetten.

- Te egésznap ebben a szerelésben gubbasztasz? – kérdezte.

- Nem! – vörösödtem el. – ...csak volt egy kis vitám ebédnél a szüleimmel és aztán beköltöztem teljesen a szobámba és ez sokkal kényelmesebb viselet, mint a flancos ruháim és talárom – vontam meg a vállam. A méregzöld színű hálóingemben voltam és a selyem köpenyemben, ami meglepően felmelegített.

- Nem jöhetsz le ebben a felszerelésben – rázta meg a fejét.

- Le? Miből gondolod, hogy leakartam menni? – horkantottam fel.

- Nos, mivel jöttünk páran felköszönteni – húzta ravasz mosolyra a száját. Elkerekedett szemekkel meredtem Dracora.

- Páran? Kik is pontosan? Mond, hogy csak a szüleid... - sóhajtottam fel.

- Szüleim, Bellatrix, Pansy, Blaise és Piton – mondta. Döbbenetemben az ágyamhoz sétáltam és leülve magam elé meredtem.

- Remélem csak viccelsz...mit keres itt egyáltalán Pansy és Blaise? – pillantottam fel Dracora.

- Tavaly is elakartak jönni, csak a szüleid azt hazudták az ő szüleinek, hogy elutaztatok – mondta unottan. Meg sem lepődve csak a szememet forgattam. – Most pedig semmilyen kifogással nem rukkoltak elő, szóval eljöttek – vonta meg a vállát.

- Tudtommal Blaise szülei halálfaló ellenesek – ráncoltam a homlokam.

- Nincsennek a nézeteink ellen, csupán nem szeretnének halálfalók lenni – magyarázta Draco. – Na és most takarodj valami normálisat felvenni! – tapsolt egyet. Fáradtan felnyögtem, de mégis felkeltem és megdörzsöltem a homlokam.

- Várj meg, kérlek! Nem akarok egyedül lemenni – kérleltem.

- Rendben, csak siess! – mondta sürgetően. Az óriási szekrényemet kinyitva idegesen kezdtem el válogatni a ruháim közül és csak itt-ott szóltam ki a paravánom mögül.

- Mennyire elegánsan vannak felöltözve? – kérdeztem. Dracon már elébb láttam, hogy a fekete talárja alatt öltönyt viselt, így kissé aggódtam a választól.

- Hát, inkább ne valami közönségeset vegyél fel – jött a nem túl bíztató válasz. Dühösen felsóhajtva válogattam a ruhadarabok között, míg nem a kezembe akadt egy csipkés hosszujjú, mély kivágású ruha, ami a térdem alá ért.  A csipkerész csupán az ujjára volt érvényes, a többi része a ruhának díszítés nélküli  volt. Ugyanúgy fekete volt, mint a legtöbb ruhadarab a szekrényemben egy-kettő kivételével.

- Sikerült már választanod? – nézett be a paraván mögé Draco. – Jézusom, neked mégis mennyi ruhád van? – rökönyödött meg benézve a szekrényembe.

- Te barom, már öltözni készültem! – löktem vállon, mire nevetve visszasétált a helyére. – Igen, mindjárt felveszem – feleltem a kérdésére, majd pikkpakk levettem magamról a pizsamám és gyorsan magamra kaptam a ruhát. – Nos? – léptem ki a paraván mögül. Draco rám pillantva az íróasztalomtól elégedetten bólintott.

- Megfelel – mondta, miközben figyelte ahogy a félcipőmmel bajlódom. – Talár? – kérdezte.

- A francba! – sétáltam vissza dühösen a szekrényemhez, majd kikaptam az első dísztalárom, ami a kezem ügyébe került. Egy szintén fekete darab volt, aminek a szegélye és gombjai aranyszínűek voltak. Nem gomboltam be magamon, csak gyorsan felvettem, majd azonnal az ajtómhoz sétáltam és feltéptem azt. Dracoval közösen a nappali irányába siettünk, majd az ajtó előtt megtorpantam, ahogy felfigyeltem a kiszűrődő hangokra.

- Ne merészelj okklumentálni! Most semmi veszélyes nem vár rád – érintette meg a vállam. Szaggatottan felsóhajtottam és egy félmosolyt erőltettem az arcomra. Igaza van. Ahányszor kissé aggódok azonnal az okklumencia védelmébe menekülök.

- Oké. De kérlek menj előre – mondtam. Draco bólintva kitárta az ajtót, majd megvárta amíg besétálok és csak aztán zárta be mögöttem. Nappaliban álldogáló vagy éppen üldögélők egy emberként fordultak felém.

- Nira! – sikkantotta Pansy, majd minden gondolkozás nélkül felpattant a kanapéról, Blaise-el együtt, majd libegő zöld ruhájában a karjaim közé vetette magát.

- Szia! – nevettem, miközben finoman átölteltem.

- Boldog szülinapot! Te áruló, egész nyáron még csak nem is írtál! – játszotta el a sértődöttet.

- Köszönöm – vigyorogtam. – Te is írhattál volna!

- Nem akartalak zavarni...sosem tudtam éppen mi dolgod van, csak egy-két infót tudok Dracotól – húzta el a száját. A mosolyom amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt.

- Boldog születésnapot! – köszöntött Blaise is két puszival az arcomon.

- Köszönöm, Blaise és mindkettőtöknek köszönöm, hogy eljöttetek – erőltettem vissza az arcomra a mosolyt, majd közösen odasétáltunk a többiekhez, akik egyenként köszöntöttek fel és halmoztak el különböző ajándékokkal.

- Boldog születésnapot, Nira. Én a húgommal közösen vettem ajándékot neked – erőltetett egy vicsort az arcára Bellatrix, miután már félretettem Narcissa ajándékát.

- Örülök, hogy nem egy amulett volt az – feleltem gúnyosan, mire csak felhorkantott. – ...és a drága férjed hol van? – kérdeztem tettetett ártatlansággal.

- Miért? Szeretnéd, hogy itt legyen? Idehívjam? – kérdezte utánozva a hangsúlyom. Páran a beszélgetést abban hagyták ahogy meghallották a párbeszédünket és közben éreztem magamon Perselus tekintetét is.

- Nem, nem kell, csak ha te is ragaszkodsz hozzá – feleltem és már nyitottam volna az újabb burkolt sértésre a szám, de Pansy oldalba vágott a könyökével, hogy fejezzem be. Morogva valamit még az orrom alatt elfogadtam a felém nyújtott boros poharat Pansy-től, majd koccintottunk. Körülöttem az emberek folytatták az ivászatot és a beszélgetést. Miközben Blaise, Pansy és Draco dumáltak észre sem vették, hogy nem szálltam be a beszélgetésbe, azt pedig még annyira sem, hogy a tekintetem jó párszor összeakadt Perseluséval és csak nagyon nehezen tudtam visszatartani a mosolyom.