Kedves Nira!

Utólag is boldog születésnapot kívánunk neked, mindenképp látogass el az Abszol útra, körbe vezetnénk a boltban, mielőtt visszamész Roxfortba!

Fred és George

Elmosolyodva a rövid és tömör levélen elhatároztam, hogy meglátogatom őket, hisz úgyis bekell vásárolnom a hatodik évemre.

A 'vacsoraparti' nem úgy sikeredett, mint ahogy a szüleim tervezték, de én mindenesetre élveztem, hogy egy kicsit is kiboríthattam a szüleimet. Ezúttal fordult a kocka és már nem én érzem magam kétségbeesve, hanem ők, hogy csatlakozok a halálfalókhoz. Mindenesetre ez elléggé elgondolkoztat azóta is: miért nem akarják a szüleim, hogy csatlakozzak? Ők is megbánták volna? Viszont azóta a nap óta már nem feszegetik nálam a húrt és már a házimunkát is Móki végzi, nem én. Igaz nem beszélgetünk még mindig, ha lehet levegőnek néznek és már csak ritkábban szajkózzák, hogy szégyelnek, mégis jobban érzem magam.

- Jössz akkor? – nyitott be Draco. Vele és az anyjával megyek az abszol útra, de nekem még időbe tellett az elkészülés.

- Kopogni nálad nem szokás? – forgattam a szemem. – Igen, megyek – feleltem begombolva magamon az elegáns fekete talárom és a zsebembe süllyesztettem a kisebb zsáknyi galleont, amit a szüleim nagylelkűen rám sóztak. Nem is értettem, de örültem neki. Leérve a lépcsőn biccentettem Narcissa felé, majd elindultunk kifelé az otthonomból. Az udvaron végig sétálva végül elmosolyodtam. – Lehet nekünk is bekellene egy pávát szerezni, mint amilyen nektek van – vigyorogtam, mire Draco felhorkantott.

- Idegesítő egy lény, rengetegszer a hangjára ébredek reggel – mondta gúnyosan.

- De viszont gyönyörűek az albínó pávák – mosolygott maga elé merengve Narcissa. Külön hoppanálással végül megérkeztünk a Foltozott üsthöz. Ott végig sétáltunk a kocsmán, ahol sokan nagy tisztelettel köszöntöttek minket a 'Malfoyokat', de voltak olyanok is, akik legszívesebben arcon köptek volna. Viszont ez a szám az évek alatt már csökkent ahogy visszatért Voldemort. Most sokkal nagyobb tiszteletnek örvendünk, hisz nyílttitok, hogy az egész családunk halálfaló. Ez alól már csak én vagyok a kivétel. – Draco, először új talárt kell nekünk szerezned! – mondta az anyai parancsoló hangján Narcissa. Draco felsóhajtva követte az anyját én pedig úgy döntöttem, hogy egy ideig maradok velük mielőtt elmennék külön megvásárolni a könyveimet és bemennék a Weasley varázsvicc boltba. Mihelyst Dracora kezdtek el különböző talárokat aggatni és tűkkel szurkálni az anyagot már megbántam, hogy velük mentem. Draco végig nyavalygott és nagyképűsködött, így amikor már először csúnyán kezdett beszélni Madam Malkinnal Narcissa felé fordultam, aki mintha meg se hallotta volna a fia beszédstílusát.

- Addig én elmehetek elintézni az én dolgom? – kérdeztem.

- Persze, odamész ahová akarsz. Nem kell minket megvárni, tudsz hoppanálni. Nekünk még úgyis van más dolgunk is – legyintett. Megkönnyebbülten leeresztettem a feszült vállam és csak akkor rezzentem meg ismét, amikor Draco újból felcsattant a szegény asszonyra.

- Más dolgotok? Hová mentek? – kérdeztem érdeklődve. Narcissa feszülten elfordította rólam a tekintetét, így közelebb hajoltam hozzá. – Ez azzal a feladattal kapcsolatos, amit Draco kapott...tőle? – kérdeztem. Névre nem volt szükség, Narcissa így is riadtan pillantott vissza rám.

-Elmondta? – kérdezte halkan, bár a fia amúgy sem figyelt.

- A feladatot nem – feleltem.

- A Borgin & Burkes-be megyünk...

– Kérlek óvatosak legyetek, oké? – mosolyogtam bíztatóan. Narcissa sóhajtva bólintott.

- Hé, Nira, ha a Weasleyékhez mész, kérlek hozz nekem abból a perui instant sötétségporból!

- Inkább meg sem kérdezem, hogy mire kell – forgattam a szemem Draco kérésére, majd elindultam a kijárat felé, ahol viszont ismerősökbe botlottam.

- Harry – biccentettem az érkező fiú felé. A DS óta még mindig nem volt felhőtlen a viszonyunk, viszont már megtűrtük egymást eléggé, hogy ne a vezetéknevünkkel dobálózzunk.

- Nira – viszonozta a biccentést. Nyomában Granger és Ronald Weasley szegeződött szokásosan, így őket is hasonlóan köszöntöttem, majd elhagytam a szalont, mielőtt az felrobbanna Potter és az unokatestvérem veszekedésétől.

Az Abszol út nagyrésze kivolt halva. Amióta a halálfalók elrabolták Ollivander urat és megölték Florean Fortescue-t a fagylaltszalon tulajdonosát több bolt is bezárt és már most vannak olyanok, akik az utcára kényszerültek és koldulnak. Ebből már jó pár akadt és volt egy olyan érzésem, hogy a szegények száma csak nőlni fog. Pedig a háború még igazán el sem kezdődött...

Ekkor a szemem sarkából egy fekete beforduló alakot véltem felfedezni, aki a Zsebpiszok köz felé veszi az irányt és mintha előtte engem figyelt volna. Már éppen húztam volna elő a pálcám, hogy ha nem is megyek utána, de megnézzem, hogy kifigyelt, amikor a boltajtajában integető Fred Weasleyt véltem felfedezni. A pálcám szegletét mélyebbre süllyesztettem a talárom zsebébe, majd szélesen elmosolyodva indultam el a Weasley varázsvicc vállalat felé, ami talán a legszínesebb bolt volt az egész környéken és szinte rikított az épülete az utcában.

- Nira! – tárta ki az ajtót Fred, miközben elém igyekezett. – Hát csak eljöttél! – kapott a karjai közé egy borda ropogtatós ölelésre.

- Igen, pontosan így képzelem el Hagrid ölelését – leheltem ki a lelkem, majd letett a földre a tőlem jóval magasabb fiú (bár Ronhoz képest George és ő fél fejjel alacsonyabb). – Na és George? – kérdeztem mosolyogva ahogy sétáltunk vissza a bolthoz.

- Pontosan ott jön – mutatott előre, majd egy szempillantás múlva már George Weasley ölelt át szorosan, úgy, hogy szinte körbeforgatott.

- Én is szeretlek titeket, de mi ez a nagy szeretet hirtelen? Nem is emlékszem, hogy az elmúlt években öleltetek-e meg valaha is így – viccelődtem. Talán akkor öleltek meg először, amikor Umbridge-t akarták az őrületbe kergetni a tűzijátékaikkal és már előtte elbúcsúztak mondván: 'ha ezután nem rúgnak ki, akkor soha!'. Flitwick varázsolt mocsaruknak (ami anno az egész folyosót ellepte) egy részét még mindig kiállítva tartja, mivel mesterműként tekint rá. Nem tévedett a törpe tanár, tényleg mesteri egy húzás volt. A zöld trutyis mocsarat még pár nappal a tűzijáték előtt csinálták.

- A Roxfortban hozzászoktunk a jelenlétedhez, láttad volna szegény Lee arcát neki nem örültünk így – vigyorgott Fred.

- Pontosan, szóval értékeld, a szeretetünk sincs ingyen – tette hozzá George, mire felnevettem.

- Nekem is hiányoztatok srácok, ahogy elmentetek suliból talán már nem is volt olyan nap amikor nevettem – mosolyodtam el a szomorúan.

- Ez esetben csalódtunk benned – húzta fel az orrát Fred, mire kérdőn néztem rá. George elnevette magát.

- Nira, átkell venned a helyünket. Már nem maradt a Roxfortban bajkeverő, te pedig a legjobbaktól tanultál – mosolygott George.

- Nélkülünk is ugyanolyan profi leszel ebben a témában – vigyorgott Fred.

- Majd meglátom – adtam nevetve a válaszom, miközben beléptünk a bolt ajtaján. – Nahát! – ámultam. Az emeletes bolt minden egyes négyzetmétere különböző termékekkel vagy emberekkel volt tele. Az emeletről éppen egy megbűvölt vonat száguldott lefelé, majd elhaladt a fejünk fölött. Mosolyogva figyeltem ahogy Fred és George ellép mellőlem, hogy egy tizenéves kissrácot (aki, ha jól tudom harmadikos Hugrabugos) rábeszéljék a rókázó rágcsa megvételére. A fejemet rázva kezdtem nézelődni a földszinten, majd nem sokkal utána utolért Fred és George.

- Mellesleg utólag is boldog szülinapot – borzolta össze a hajamat George.

- Jaj, neee – simítottam le a szőke hajamat. – Köszönöm mellesleg – feleltem mosolyogva.

- Válassz bármiből bármennyit, a vendégünk vagy – tette hozzá Fred.

- Nem, ez túl nagy lelkű, nem fogadhatom el – ráztam a fejem.

- Miattunk ne aggódj – vigyorgott George.

- Úszunk a galleonokban – kacsintott Fred. – Harry is bármikor elvihet bármit, hisz neki köszönhetjük a kezdő tőkét és hogy mind ezt létre tudtuk hozni – mondta. – Te neked pedig születésnapod volt, szóval hajrá! Válassz bármit – karolt át, mire felnevettem.

- Szóval Potter egész évben ingyen vásárolhat? – kérdeztem gúnyosan. Lemerem fogadni, hogy a kis szerény segge semmit sem akar elfogadni.

- Bizony – bólintott George.

- Jó, nem bánom. Egy nap ingyen vásárlást elviselek – sóhajtottam drámaian.

- Ez a beszéd – vigyorgott Fred. – Na de nekünk dolgunk van a boltba, felügyelni kell a tolvajokra is – mondta Fred és ezúttal elkomolyodott.

- Persze, menjetek csak. Ha végeztem úgyis megkereslek még titeket felmutatni mit viszek el – mosolyogtam.

- Érezd jól magad! – felelte mosolyogva George, majd elléptek tőlem. Megfordulva még hallottam ahogy George elkiáltja magát: 'Láttam ám, Adonisz! Nagyon gyorsan tedd vissza, ahonnan elvetted!'

Végül invito-val magamhoz hívtam egy kosarat, amibe tudtam a kiválasztott dolgokat pakolni. Legelőször is betettem három orrvérző ostyát a kosaramba, úgy gondoltam, hogy vészhelyzet esetén jól jön. A csalizajgépre tekintve végül abból és kettőt tettem a kosaramba és vagy négy perui instant sötétségport és két trágyagránátot.

Elhaladtam a páncélsüveg mellett is, amit még egy hónappal ezelőtt megírták nekem a fiúk, hogy ötezer darabot rendelt belőle a minisztérium, így elmosolyodtam amikor elhaladtam mellette. Felmenve az emeletre épp, hogy oldalra léptem, mert két elsős nevetve robogott el mellettem. A fejemet rázva tovább folytattam a nézelődést. A szerelmi bájitalok mellett aztán megtorpantam, mivel összetalálkoztam Grangerrel.

- Hát te? Csak nem ezzel akarod meghódítani Ront? – kérdeztem gúnyosan. Hermione megtorpant ahogy meghallotta a hangom és azonnal a helyére süllyesztette a kis bájitalt.

- Én nem...te mégis honnan...?

- A vak is látja – forgattam a szemem.

- Miben sántikál az unokatestvéred? – kérdezte hirtelen elvörösödve. Bizonyára elterelésnek szánta a kérdését, vagyis fején találtam a szöget, szerelmes Ronba.

- Mi közöd hozzá? – vontam fel a szemöldököm. – Mellesleg, ha annyira tudni akarod nekem sem mondta el, de ne is üsd bele az orrod se te, se a barátaid, ha jót akartok magatoknak.

- Ez fenyegetés? – kérdezte kihúzva magát.

- Nem. Csupán figyelmeztetés. Veszélyes időket járunk, jobb, ha mindent kétszer átgondolunk, mielőtt cselekszünk – mondtam komoran, majd ott hagytam az értetlenül álldogáló mugliszületésűt. Végül elindultam lefelé az emeletről, mivel már nem találtam semmi olyat, aminek hasznát venném. Túlságosan felbőszített az a fruska, hogy tovább ott maradjak. Egy napra jön az Abszol útra Draco és máris tudják Potterék, hogy rosszban sántikál? Draco túl óvatlan.

- Hé, Fred! – kiáltottam ahogy megláttam a magas alakot vörös hajjal. Felém fordulva elmosolyodott. – Én jobb lesz, ha megyek. Ezeket választottam – mutattam fel a kosaram.

- Semmi telefül? Szavamra, csalódtam – rázta a fejét vigyorogva. A szememet forgatva leeresztettem a kosarat magam mellé.

- Esetleg valami táskát kérhetek, amibe elvihetem? – kérdeztem.

- George, táskát! – kiáltotta el magát Fred. Pár másodpercen belül megjelent George is két ámuló másodikos társaságába.

- Tessék, Nira. Semmi telefül? – cincegett belenézve a kosaramba.

- Már te is? – sóhajtottam. – Nem akarok semmit se kihallgatni a Roxfortban, így nincs rá szükségem – mondtam. A táskába átpakolva a dolgokat ismét felnéztem a fiúkra. – Öröm volt titeket látni, fiúk – mosolyodtam el. – Kérlek...

- Írni fogunk, Nira. Attól nem kell aggódni – kacsintott George.

- Bármi lesz is? – kérdeztem.

- Bármi lesz is – felelték egyszerre.

- Fiúk... - nyeltem egyet. – Jobb lenne, ha beszélnénk valamiről – haraptam az ajkamba. Tudniuk kell, hogy lehet halálfaló lesz belőlem. Muszáj tudniuk!

- Baj van? – torpantak meg. George már automatikusan elzavarta a két körülötte álldogáló másodikost.

- Nincs itt egy csendesebb hely? – kérdeztem. A fiúk se szó se beszéd megfordultak és elindultak egy irányba, így követtem őket. Két másodperccel később már a raktárban álldogáltunk.

- Mit szerettél volna, Nira? Megkell valakit verni? – boxolt a vállamba játékosan Fred. Mosolyt erőltetve az arcomra megráztam a fejem.

- Születésnapomkor...nos eljött hozzám Draco és családja – úgy döntöttem Piton professzort nem említem meg, mert még én magam sem tudom, hogy kinek az oldalára játszik, bajba pedig nem sodrom, megteszi azt ő maga. - ...minden a szokásosan kínosan ment, amíg Dracot félre nem hívtam és... - itt nyeltem egyet. Nem, őt nem köpöm be. Mégis csak az unokatestvérem! – Mindegy! A lényeg, hogy felajánlották nekem, hogy legyek én is halálfaló – mondtam ki és lehunytam a szemem. Fred és George még a levegőt is visszatartva bámultak rám, mire nagy nehezen ismét kinyitottam a szemem.

- Ugye nem...

- Nem. Még nem – feleltem.

- Még nem? – hökkent meg George.

- Nyílttitok, hogy az egész családom az – forgattam a szemem. – Mit hittetek? Hogy én megúszom? – hangom elcsuklott.

- Nira, ha tudsz hátrálj ki ebből! – mondta Fred.

- Nem tudok, Fred – ráztam meg a fejem szomorúan mosolyogva. – Csak annyit szerettem volna...ha belőlem is az lesz – nem kellett nevén nevezni ismét a dolgot. – ...akkor kérlek ne ítéljetek el és tudjátok meg, hogy mindent megfogok tenni, hogy a legkevesebbel tudjak nekik szolgálni és a legtöbbel pedig a jó oldalnak.

- Vagyis kémkedni fogsz? – kérdezte George eltátva a száját. – Mint Piton?

- Lehet, még nem tudom – haraptam az ajkamba.

- Tényleg mi van Pitonnal? Kinek az oldalán áll? – kérdezte Fred.

- Olyan jól játssza a szerepét, hogy nem tudom eldönteni. Ő is ott volt a születésnapi vacsorámon – mondtam ki végül.

- Na ne! Előtte ajánlották fel, hogy legyél te is az?!

- Sajnos igen – haraptam az ajkamba. Ezután elcsendesedtünk és a cipőmet kezdtem el bámulni.

- Bármi is lesz, mi tudjuk, hogy jó vagy – érintette meg a vállam George.

- Próbálj azért nem túl seggfej lenni, oké? – kért meg Fred arcán bujdosó mosollyal. Ezúttal már nem tudtam visszatartani és kibuggyant egy könnycsepp a szememből.

- Jaj, fiúk – hálásan átöleltem mind a kettőjüket. Miután elhajoltam tőlük George értetlenül Fred felé fordult.

- Ne legyen seggfej? Hisz most is az – ráncolta a homlokát. Elröhögve magam a vállába boxoltam.

- De csak a Griffendélesekkel – mosolyogtam.

- Meg a Hugrabuggosokkal, a Hollóhátasokkal, az összes elsőssel... – sorolta az ujján George. Végül szakadva a röhögéstől léptünk ki a raktárból és végül véglesen elbúcsúzva a fiúktól kiléptem az utcára. - Egy jó hosszú ideig biztosan nem fogom őket látni – gondoltam magamban és szomorúan elmosolyodtam, majd elővettem a zsebemből a listát, hogy mit is kell megvennem az új tanévre.