/ Perselus Piton szemszögéből /

- Lily, ne! Kérlek várj meg!

- Hagyj békén, Perselus.

- Bocsáss meg nekem, könyörgöm! – kiáltottam utána, de Lily belépett a Kövér Dáma potréján és vissza sem nézett. Teljesen üresnek éreztem magam és fájdalmamban térdre rogytam nem törődve azzal, hogy lát-e valaki és a padlót tanulmányoztam. A következő pillanatban amikor felnéztem már Dumbledore irodájában találtam magam. Düh, kétségbeesés és enyhe szomorúság járt át, amihez már úgy hozzá voltam szokva.

- Nem merült még fel ragyogó elméjében a gondolat, hogy esetleg én nem akarom tovább csinálni ezt? **

- Lényegtelen, hogy felmerült-e vagy sem, nem alkudozhatok magával Perselus, a szavát adta. Nincs miről vitatkoznunk. **

- Hát persze – köptem gúnyosan. Dumbledore fáradtan felsóhajtott az íróasztala mögül.

- Tudom, hogy sokat kérek magától, Perselus – mondta, mire Fawkes dalolva odarepült hozzá és letelepedett a széke karfájára. Dumbledore halvány mosollyal az arcán megsimogatta a fejét. – Megkapja majd érte a jutalmat, ha úgy adódik – nézett rám a félhold alakú szemüvege mögül.

- Ezt mégis, hogy érti? – kérdeztem felvont szemöldökkel.

- Ne aggódjon, Perselus. Ha úgy alakul, majd megtudja – simogatta meg ismét a főnixmadarát. Értetlenül megráztam a fejem Dumbledore szavain, mire a Malfoy kúriában találtam magam. Lucius, Narcissa, Draco, Samuel és Elizabeth szinte reszketve a félelemtől álltak mellettem, míg Bellatrix leste a velem szemben álló Sötét Nagyúr minden mozdulatát, aki csakis engem nézett. Majd lepillantott egy szőke alakra, aki csak most tűnt fel nekem.

- Nira – suttogtam. A lány összehúzódott a földön és szorosan lehunyta a szemét, amiből kicsordult egy könnycsepp.

- Öld meg, Perselus – sziszegte Voldemort.

- Tes...tessék, Nagyuram? – néztem fel rá kétségbeesve.

- Öld meg. Csak elvonja a figyelmedet a lány – alig bírtam levegőt venni. Nem, nem akarom őt megölni. Nem veszíthetem el őt is. – Azt mondtam öld meg! – emelte fel a hangját. Bármennyire is nehezemre esett elővettem a pálcámat. Reszkető kezemet a lány felé irányítottam, aki ekkor felpillantott rám ragyogóan kék szemeivel és olyan szomorúságot sugároztak felém, hogy a pálca önkéntelenül is kicsúszott a kezemből. – Szóval így állunk – járt körül Voldemort. – Avada Kedavra!

- Ne! – kiabáltam, de már késő volt. A lány halottan csuklott össze.

- Sajnálom, Perselus...de te ellenálltál az akaratomnak. Avada Kedavra!

Csapzottan, lihegve pattantam fel az ágyamban és egy pillanatra nem tudtam hol vagyok és mi történt. A fejemet kapkodva néztem körül a szobába, majd nagy nehezen feleszméltem, hogy hol is vagyok: A Fonósoron. A tűz, ami már lassan parázzsá lett halkan pattogott a kandallóban, aminek így egy kis nyugtató hatása volt számomra. Idegesen kisimítottam a hajamat az arcomból és sóhajtva visszadőltem az ágyba. Csak egy álom volt. Igaz az álom első két része megtörtént, de a harmadik része nem. Nira él és virul. Távol kell magamtól őt tartanom, nem akarom, hogy baja essen. Nem tudom mikor került hozzám ilyen közel, olyan hirtelen történt, de...de szeretem. Nem veszíthetem el az idióta vágyaim miatt. A háborút, ha túléljük esetleg majd akkor, de addig biztonságban kell őt tudnom. Nem veszíthetem el őt is, mint Lilyt. Őt nem.

***

Hangos kopogásra ébredtem fel, aminek hatására azonnal felültem az ágyamban és az éjjeli szekrényemen hagyott pálcámat felkaptam.

- Kész van a reggeli, Malfoy úrnőm. Kérem jöjjön le! – hallottam meg Móki hangját, amitől hangosan felsóhajtottam és letettem vissza a pálcámat.

- Jól van, Móki. Mindjárt megyek – feleltem kissé rekedten. A vállamon hátra söpörtem a kissé gubancos hajamat, majd belépve a kis fürdőszobámba ledobtam magamról a tegnapi ruháimat, amiben véletlenül elaludtam, majd gyorsan letusoltam. Az okklumencia pajzsom mögé bújva bele sem gondoltam abba, ami tegnap történt, mivel túl fájdalmas lett volna számomra. Helyette érzelemmentes maradtam.

Kikelve a zuhanyfülkéből kimostam a fogam és kifésültem a hajam. Sötét karikák húzódtak a szemem alatt és kissé még vörös volt a szemem fehérje is a sírástól, de nem néztem ki túl rémesen. A karikákat gyorsan eltűntettem egy kevéske korrektorral, majd kilépve a fürdőből a szekrényemhez sétáltam és kitártam az ajtaját. Rövid válogatás után kihúztam egy majdnem bokáig érő fekete ruhát, aminek a derekamon lévő öve csipkés mintájú volt és a ruhának egy egyszerű, dekoratív V kivágása volt. Hozzá felvettem a félcipőmet és a fekete hosszú taláromat, amit végül nem gomboltam össze a derekamon. Elégedett voltam a tükörképemmel így egy nagy levegőt véve kinyitottam az ajtómat és lementem a lépcsőn egyenesen az étkezőbe.

- Jó reggelt – morogtam, majd ahogy megláttam, hogy nem csak anyám és apám volt ott megtorpantam. – Sziasztok – köszöntöttem Narcissát, Luciust és Dracot. Narcissa egy erőltetett mosollyal biccentett felém, Draco halkan köszönt, Lucius pedig csak maga elé meredve bambult. Szörnyen festett, meglátszott rajta, hogy az Azkabanban járt. Sötét karikák húzódtak a szeme alatt, arca borostás volt az elhanyagoltság miatt és mély ráncok húzódtak a homlokán. Annyira elvolt bambulva, hogy meg sem hallotta amikor bejöttem. Lassan beljebb sétáltam, majd leültem Draco mellé Narcissával szembe.

- Minden jól ment a...nos, a Sötét Nagyúrral? – kérdeztem és öntöttem magamnak egy csészényi teát. Narcissa nyugalmat erőltetett a hangjára, majd úgy válaszolt.

- A Nagyúr elégedett volt a módszerrel, amivel Draco bejuttatta a társainkat, viszont...

- ...viszont nem örült neki, hogy nem a fiam ölte meg Dumbledore-t – fejezte be Narcissa helyett a még mindig maga elé bámuló Lucius. A torkomban gombóc keletkezett és óvatosan nyeltem egyet, majd úgy meredtem Dracora.

- Mit csinált? – kérdeztem halkan.

- Mind a hármunk büntetése a Cruciatus átok volt – fordította felém Draco a fájdalmas arckifejezését. – Ne aggódj, kibírtuk – tette hozzá. Mélyet sóhajtottam és megsimogattam az unokatestvérem vállát. Eddig sem volt túl nagy étvágyam, így viszont a maradék is elment, így csendben iszogattam a kevés tejjel felöntött erős teámat.

- Veled és Perselussal is majd külön-külön beszélni akar – mondta apám, mire felpillantottam.

- Gondolom a feladatomról...ugye? – kérdeztem. Apám és anyám csendben bólintottak. Anyám ahogy észrevette, hogy még mindig nem szedtem a tányéromra ételt elém tolta a tojásrántottás tálat. Megdörzsölve az orrnyergem szedtem belőle kettőt, három darab baconnel és egy kevés paradicsomosbabot. Elvettem egy másik tálról egy darab pirítóst és csendben majszolgatni kezdtem az ételt. Körülöttem mindenki csendben rágott vagy a villájával tologatta az ételt a tányérján. Eléggé kínos vagy éppenséggel szomorú volt az egész.

- Szeretném, ha valaki tanítana sötét varázslatok kivédésére téged – szólalt meg egyszer csak apám, mire az utolsó falatnyi rántotta megállt a számba. Párat pislogtam, majd gyorsan lenyeltem az ételt és hogy lenyugtassam magam, ittam még egy kortynyi teát is, majd csak úgy néztem fel a szigorú arcú apámra, aki sötét szemeivel engem vizslatott.

- Úgy gondolom nincs rá szükségem. Kimerem nyilvánítani, hogy az évfolyamban én voltam belőle a legjobb – mondtam kimérten.

- Ez igaz – erősítette meg Draco, aki szintén felkapta apám szavaira a fejét. Apám egy másodpercre elvörösödött a dühtől amiért feleseltem, de miután lenyugtatta magát ismét megszólalt.

- Engem ez nem érdekel. Szeretném, ha Pitonhoz járnál külön órákra a nyáron...

- Arról szó sem lehet! – csaptam le az evőeszközömet. A hirtelen csattanásra Lucius, Narcissa és Draco is megugrott az asztalnál. – Hamarább tanulnák Bellatrixtól, minthogy Pitonhoz járjak – tettem hozzá gúnyosan.

- Remek, ő is megfelel a célra! – tapsolt egyet anyám. Éreztem ahogy az arcom elfehéredik és lekellett néznem a tányéromra, hogy semmit se olvassanak le az arcomról. Szaggatottan sóhajtottam mielőtt folytattam volna.

- Hajlandó vagyok Piton professzorhoz elmenni egy külön órára, ahol esetleg vállalkozok egy párbajra, hogy felmérje a tudásom – mondtam.

- Mi az, már Bellához mégsem szeretnél menni? – kérdezte gúnyosan anyám. Éreztem ahogy a szám széle megmozdul a dühtől, de mégis sikerült fagyosan, mégis nyugodtan válaszolnom.

- Ha kell mind a kettőjükkel párbajozok, hogy felmérhessék a tudásomat. Viszont Piton egy professzor, Bellatrix nem.

- Szóval hajlandó vagy mind a kettőjükkel kiállni egy párbajra – dőlt hátra apám.

- Bellával nem jó ötlet – szólalt meg halkan Narcissa. Apa és anya felé fordították tekintetüket és láttam rajtuk, hogy ha nem is mondják ki, de egyetértenek a nagynénémmel.

- Már belementem. Egy párbaj Pitonnal és egy párbaj Bellatrixxal – álltam fel az asztaltól. – Utána, ha szükséges akkor Piton taníthat. Mellesleg, ha már eleve ti rángattok ebbe bele szervezzétek meg nekem a hétre mindkettőjüket – mondtam miután felhörpintettem a maradék teámat. – Most pedig, ha megbocsájtotok... - mondtam, majd lobogó talárommal kisétáltam az étkezőből, ahonnan minél hamarább elakartam tűnni.

***

A következő két napomat nem töltöttem mással csakis olvasással vagy Dracoval, akivel sokat beszélgettem hol nálunk, hol a szobámban vagy csak az udvaron sétáltunk. Örültem, hogy végre nyugodtan telnek a napjaim és semmi érdekfeszítő nem történik velem, egy kevés ideig még a közelmúltban történtekről is megfeledkeztem. Éppen a vacsorámat fogyasztottam, amit Móki szorgosan elkészített (mégis két erős háton ütést kapott érte apám sétapálcájával), amikor a sötétjegy a bal karomon felizzott. Fájdalmasan felnyögve leejtettem a villát és a kést a kezemből, majd a karomhoz kaptam. Észre sem vettem, hogy szaggatottan kezdtem venni a levegőt, csak akkor, amikor hirtelen felpattantam az asztaltól. Anyám és apám is megálltak az evésben, majd hol egymásra, hol rám pillantottak, míg nem ki nem nyögték: Sok szerencsét.

Magamra kanyarítottam az utazótaláromat, majd a pálcámat erősen megmarkolva gyors léptekkel a kapunkhoz sétáltam a hoppanálási ponthoz. Mindig úgy gondoltam, hogy a bejárati ajtónktól a kapu túlságosan messze van a nagy kert miatt, de most viszont rövidnek éreztem az utat. Túl rövidnek. Kiléptem a vasrácsos kapun, majd feltűrtem a taláromat és a lüktető jegyhez érintettem a pálcám végét. Másodperceken belül éreztem az erős rántást a köldökömnél és az erős szédülést, majd amikor kinyitottam a szemem tántorogva megérkeztem Lucius Malfoyék kúriájába. Kihúztam magam, megigazítottam a taláromat és eltettem a pálcámat, majd minden erőmet bevetve felhúztam az elmém köré a falaimat. Felpillantottam és körbe néztem a folyosón. Ezek szerint, amikor hívott még itt tartózkodott, mostanra biztos a nappaliban van. Elindultam felfelé a lépcsőn, amikor fentről lábdobogást hallottam, majd egyszer csak szembe találtam magam Perselussal. Mind a ketten megtorpantunk és amikor egymásra néztünk lesütöttük szemünket. Minden büszkeségemet összeszedve kimellőztem őt és tovább folytattam volna az utamat felfelé, de a karom után kapott. Az okklumenciának hála semmilyen érzelmet nem mutattam ki az arcomon, így közömbösen fordultam felé.

- Maradok – mondta szinte parancsolóan. Tudtam, hogy azért van ő is itt, mert Voldemort az ő szemszögéből is megakarta tudni, hogy mi történt Roxfortban és további információkat akart Dumbledore-ról.

- Nem kell – mondtam kimérten. – Elintézem magam – feleltem a szemébe nézve és Perselus nehezen, de elengedte a karomat és amíg fel nem értem a lépcsőn addig végig a tekintetét éreztem a hátamon. A szívem mélyén azt kívántam, hogy maradjon velem, de így is nehéz nélküle élnem, így csak mindkettőnk életét könnyítem meg. Vettem egy mély levegőt, majd benyitottam a szobába. Voldemort háttal állt nekem és kibámult az ablakon, jobbján pedig a kígyója, Nagini kúszott, aki az érkezésemre elfordult a gazdájától és rám meredt. – Nagyuram – hajtottam lassan fejet, majd felpillantottam. Nagini rám sziszegett, majd Voldemort is lassan felém fordult.

- Örülök, hogy végre itt vagy, Nira.

- Elnézést, Nagyuram. Piton feltartott a lépcsőn felfele jövet – hajtottam le ismét a fejem.

- És mégis mit mondott neked Perselus? – kérdezte tekintetét rám függesztve.

- Csak... - haboztam, hogy megmondjam-e az igazat, de tudtam hogyha hazudnák arra azonnal rájönne főleg, ha ilyen hatásszünetet tartok. - ...felajánlotta, hogy megvár - Voldemort arcára egy gúnyos grimasz ült ki.

- Milyen figyelmes. Csak nem van köztetek valami?

- Nem, Nagyuram. Semmi – válaszoltam végig a szemébe nézve és minden erőmmel okklumentáltam. Nem tudhatja meg. Még ha tényleg nincs is köztünk semmi nem tudhat meg semmit. Voldemort végig mérte az arcom minden egyes pontját, majd megfordulva az asztal felé intett. Nyugodt léptekkel odasétáltam, majd vele egyszerre helyet foglaltam.

- Mond el mit tudtál meg Harry Potteről! – mondta nyugodtan, de mégis parancsolóan. Egy pillanatig elgondolkoztam, hogy mégis mit mondjak, de aztán a szavak maguktól jöttek a nyelvemre.

- Harry említette futólag, hogy Dumbledore megtanította okklumentálni. Bizonyára, hogy Nagyuram ne tudjon beférkőzni ismét a fejébe, tanultak a minisztériumi esetből. Továbbá megnézték Dumbledore emlékeit merengőben...magáról, Nagyuram. Nem tudom pontosan mit kerestek vagy miért tették, nem avatott be engem, talán még a legjobb barátait sem – az utolsó mondatot végig a szemébe nézve hazudtam. Pontosan tudtam, hogy a Horcruxok miatt nézték és azt is tudtam, hogy Ron és Hermione biztosan bevoltak avatva. Voldemort várakozóan pillantott rám, így tovább folytattam. – Évközben Potter Felix Felicist nyert Lumpsluck professzortól, aminek a felét egyszer felhasználta ő maga is, bizonyára valamilyen feladatot teljesített Dumbledore-nak, nem hiszem, hogy csak szórakozásból itta volna meg...

- Ezt miből gondolod? – kérdezte sziszegve.

- Abból, hogy annyira azért kiismertem – feleltem. – A maradék szerencselét a támadás napján itatta meg a többi barátaival, azért történt meg az, hogy senki sem halt meg aznap, Dumbledore-on kívül – Voldemort bólintott.

- Ez megmagyarázza, igen. Perselus említette, hogy mielőtt megölte volna Dumbledore-t feltűnt neki, hogy gyenge volt. Igaz ez?

- Alig állt a lábán, Nagyúr. Ráadásul Harryvel együtt ment el a birtokról – tettem hozzá. Voldemort ismét biccentett.

- Látnom kell pár emlékedet, hogy tudjam nem hazudsz – mondta. Ezúttal adott pár másodpercet, hogy az emlékfoszlányokat előre hozzam a gondolataim közül majd, amikor felnéztem rá azonnal éreztem, hogy a fejemben van. Megmutattam neki azt amikor Harry annyira elakarta nyerni a bocsánatomat, hogy cserébe elárult egy kis részletet, hogy mit is csinálnak Dumbledore-ral. Megmutattam neki azt amikor elmondta, hogy megitta a szerencselé egy részét, de nem mondhatja el miért, majd azt is ahogy Hermione kezébe nyomja a maradékot, hogy itassa meg mindenkivel és menjenek Draco után. Ezután a biztonság kedvéért egy képet is mutattam, ahol Dumbledore lába reszket a kimerültségtől ahogy Dracot próbálja feltartani.

Éreztem ahogy a fejemből kihúzódik és közömbös arccal hátra dől a székén.

- Köszönöm, Nira. Most elmehetsz – mondta. Megkönnyebbülten felsóhajtva felkeltem, majd mielőtt az ajtóhoz értem volna még utoljára megszólalt. – Dumbledore-t tegnap eltemették. Szerinted Potter visszatér a Roxfortba szeptemberben? – kérdezte. Visszafordulva válaszoltam.

- Nem hiszem. Dumbledore biztosan szánt neki feladatot – feleltem.

- Igen. Én is úgy gondolom, hogy folyik valami a háttérben, amiről nem tudok...de kifogom deríteni és Potter még az évvégére halott lesz – mondta. Lehajtottam a fejem Voldemort előtt.

- Úgy lesz, Nagyuram!

_____________________

** A Harry Potter és a Félvér Herceg c. film idézetei. A filmidézeteket 2 csillaggal-, amíg a könyvidézeteket 1 csillaggal jelölöm.