- Mocskos sárvérű! – sikoltotta Alecto, majd mihelyst erejét vesztette a fiú védőpajzsa, Deanre támadt.

- Gyerünk! – ragadtam meg Draco könyökét, majd gyors léptekkel kielőztük a párbajozó Deant, Seamust, Alectot és Amycust. A többi halálfaló minket követve masírozott mögöttünk. A szemem sarkából figyeltem az összegyűlteket, de nagyon kevés embert ismertem fel. Egy idő után már csak Greyback és Draco tartott velem, mindenki más kielőzött minket és a folyosókon rohangálva keresték az embereket, akikre támadhatnak. A lépcsőn lerobogva sikolyokra lettem figyelmes, amitől, ha nem zárom le időben az elmémet biztosan megtorpanok.

A földszinten már javában tartott a csata. Fel sem tudtam fogni, hogy hogyan értek le ilyen hamar a halálfalók, de a hálóköntösben viaskodó Mcgalagonyra lettem figyelmes, aki egy maszkos halálfalóval küzdött, mellette pedig Ginny állt nem messze, bátran harcolva.

- Gazemberek! * - harsogta Mcgalagony, majd egy sóbálvány átokkal mellkason találta a halálfalót. Dracoval felgyorsítottunk a lépteinken és próbáltunk olyan részeket keresni a folyosókon, ahol feltűnés nélkül rohanhatunk.

- Megkell találnunk Perselust! – lihegtem. Fel sem tűnt, hogy ismét tegezem. Draco egy másodperc erejéig értetlenül fordult felém, majd elhúzta tőlem a karját.

- Menj és keresd meg. Addig én megkeresem Dumbledore-t – mondta a félelemtől halálra sápadva.

- Mégis hol kezded a keresését? – értetlenkedtem. Draco körbe pillantott a harcmezőn és épp, hogy elugrott egy vörös fénycsóva elől.

- Gibon, megtetted? – kiáltotta el magát valaki a csillagvizsgáló irányába.

- Igen, meg – vigyorgott elégedetten a Gibon nevezetű halálfaló, majd lelépett a csillagvizsgáló torony lépcsőjének utolsó fokáról és beszállt a harcba. Minden irányból vörös, fehéreskék és zöld fénycsóvák repkedtek, valaki lihegett az erőlködéstől, valaki sikoltozott, amikor éppen eltalálta egy repülő átok vagy volt olyan, aki csak csendben küzdött, minden erejét beleadva. 

- Kezdem a csillagvizsgáló toronnyal. Menj! – kiáltotta, majd bólintva elindultam az ellentétes irányba. Még utoljára hátra fordultam és végig néztem ahogy Alecto ismét megjelenik, majd testvérével együtt felfutnak a csillagvizsgálótoronyba, majd még Amycus utoljára visszafordul és egy varázslatot helyez el az ajtófélfa aljánál, amitől egy halvány határvonal jött létre.

Csak akkor realizáltam, hogy rajtam még mindig a halálfaló maszk van és több fénycsóva is felém irányul, így kivédve azokat behúzódtam egy fal mögé, majd a maszkot a talárom zsebébe süllyesztettem. Lobogó fekete talárommal (ami ezúttal nem a Roxfortos talárom volt) elindultam a pince irányába és amilyen gyorsan csak tudtam lefutottam a márványlépcsőn.

- Flitwick professzor összeesett! – hallottam meg egyszer csak Perselus hangját, mire megtántorodtam a lépcsőn, pont az utolsó előtti lépcsőfokon, így rálátást kaptam kikhez is beszélt. Luna és Hermione ijedt arccal meredtek a tanárra. – Menjenek és ápolják őt! Én addig felmegyek harcolni – mondta és a mondat végére elhalt a hangja. Hermione és Luna berohantak a bájitalterembe, majd Piton elindult egyenesen felém, de amikor meglátott megtorpant. – Elkellett kábítanom – mondta halkan magyarázatként.

- Tudom – válaszoltam. – Draco a csillagvizsgáló toronyban van, siessünk! – fordultam meg. Felrohantunk a márványlépcsőn, de ami a földszinten fogadott minket attól mindketten elborzadtunk. Mindenhol emberek feküdtek a piszkos padlón vagy harcoltak. Colin Creevey a földön meredt maga elé és próbálta összeszedni a maradék energiáját, hogy tovább harcoljon, Greyback Bill Weasley felé hajolva húzta végig a fogait az arcán, amíg ő a fájdalomtól felüvöltve végül eszméletét vesztette. Tonks és Lupin egymást fedezve harcoltak a halálfalók ellen és a nem rég megjelenő Gibont leterítették. Perselus megragadta a csuklómat, majd egyszerre kezdtünk el rohanni a tömegben. Mind a ketten egy védővarázslatot húztunk magunk köré, majd áttörve a tömegen átléptük a védővonalat, amit Amycus húzott. A többiek nem tudtak rajta átkelni, mindenkit visszalökött a védővonal.

- Mi, hogy hogy...

- Csak azokat engedi át, akiknek a karján ott van a Sötét jegy – válaszolta meg a kérdésemet anélkül, hogy végig engedte volna mondani. Bólintva egyet dagadó talárral tovább rohantunk a csigalépcső irányába, amikor egy percre elveszítettem a okklumenciám hatását és megtorpantam. Hisz mégis csak Perselus megfogja ölni Dumbledore-t, én pedig végig nézem. Az összes barátomat elfogom veszíteni, mert árulónak fognak tekinteni Pitonnal együtt és átállok a Halálfalók oldalára, még ha titokban a jó oldal javára is fogok cselekedni.. Mindent elfogok magam körül veszíteni. Fredet és George-ot, Harryt, Ront, Hermionét, Ginnyt és a Főnix rendje bizalmát...

- Malfoy... - torpant meg Perselus, majd amikor meglátta a fájdalmat a tekintetembe teljesen visszafordult. – Nem tudlak megnyugtatni, hogy minden rendben lesz, mert nem lesz. Innen már nincs visszaút – mondta. Nyeltem egy hatalmasat.

- Igen tudom – suttogtam magam elé meredve. Perselus közelebb lépett hozzám, majd az ujjait az állam alá helyezte és megemelte a fejem, hogy ránézzek.

- Nira... - mondta halkan ellágyítva a hangját. Ahogy kiejtette a nevemet a száján enyhe borzongás futott rajtam végig és elvarázsolva pillantottam vissza a sötét, mégis magával ragadó szemébe. - Használd az okklumenciai tudásod – mondta komolyan. Kétségbeesve pillantottam rá, de végül lehunytam a szemem. Minden érzelmemet a falaim mögé kell elrejtenem, nem szabad őket a nyilvánosság előtt felfednem. Amikor ismét kinyitottam a szemem az érzelmeim intenzivitása csökkent, mintha csak a háttérből szólnának hozzám. Hűvösen meredtem Pitonra, aki bólintott, majd elégedetten engedte az állam, amit eddig ujjaival rabul ejtett. – Mennünk kell – mondta.

- Képes leszel rá? – kérdeztem.

- Igen. Ez a feladatom – mondta ridegen, majd elindultunk felfelé a lépcsőn, ami ezúttal túlságosan is rövid útnak tűnt.

- Fogytánk az időnk, Draco * – hallottam meg Dumbledore szokásosan nyugodt hangját. Perselusra tekintettem, majd a karját megragadva visszahúztam. Megakartam hallgatni a párbeszédüket, mielőtt felértünk volna. – Ne áltassuk magunkat, kedves fiam. Ha meg akarnál ölni megtetted volna, miután lefegyvereztél, és nem csevegnénk itt a kalandjaidról. *

- Nincs választási lehetőségem! * - mondta Draco kétségbeesett hangján. Az ajkamba haraptam, hogy elrejtsem keserű mosolyom. – Meg kell tennem! Különben megöl! Megöli az egész családomat! *

- Tudom, hogy nehéz helyzetben vagy. Mit gondolsz, mi másért nem avatkoztam közbe? Tudtam, hogy Voldemort nagyúr végezne veled, ha megtudná, hogy gyanúsítalak* – összerezzentem a név hallatán. Éreztem, hogy Perselus már tovább akarna menni, de visszatartottam és hallgattam őket, mire Perselustól csak egy szikrázó pillantást kaptam.

Még jó pár dolog elhangzott köztük. Dumbledore próbálta meggyőzni Dracot, hogy álljon át a jó oldalra, ő megvédi, oltalma alá veszi. Draco pedig betegesen bizonygatta, hogy rajta senki sem tud segíteni. Egy dolog miatt futott el csak a düh. Miért hazudik Dumbledore Draconak? Hisz nem tudná megvédeni, haldoklik a vénember! Miért próbálja átállítani a jó oldalra, ha utána nem tudja megvédeni?!

Elengedtem Perselus kezét és hagytam, hogy felsétáljon a maradék lépcsőfokokon, én pedig utána mentem. Ezzel egyidőben kicsapódott a lenti ajtó és több Halálfaló is feligyekezett a toronyba. Perselus és én megálltunk kicsit messzebb a duótól. Draco a pálcáját az igazgatóra szegezte, bár a keze reszketett. A többi Halálfaló is abban a percben érkezett meg és Amycus azonnal megszólalt a gúnyos hangján.

- Dumbledore védtelenül! * - mondta mohón vigyorogva.

- Jó estét, Amycus. Látom elhozta Alectót is...elragadó* - mintha enyhe gúnyolódást véltem volna felfedezni Dumbledore hangjában, amit csak a kedves, mégis rideg mosolya torzított el. Alecto dühösen fújtatott.

- Gyerünk, Draco, ne késlekedj! * - szólalt meg az egyik számomra idegen halálfaló.

- Majd én! * – recsegte Greyback. Egy másik Halálfaló visszatartotta az undorító vérfarkast.

- Tedd meg, Draco! * – mivel Draco még mindig nem csinált semmit az összes Halálfaló hátrafordult pontosan hozzánk. Eddig bőtakarásban álltunk Dumbledore és Draco elől, de most felfedtek minket, mire Draco kissé megkönnyebbült, hogy lát minket.

- Van egy kis gond, Piton * - szólalt meg Amycus. – Úgy tűnik a gyerek...

- Perselus... * - suttogta Dumbledore. A keserű hangjától gombóc keletkezett a torkomban. – Nira... - Perselus nem szólt semmit, csak megindult előre félrelökve Dracot, majd még szorosabban fogta a pálcáját, miközben utoljára Dumbeldore szemébe nézett és még pár méterről is éreztem az okklumenciája fagyos hatását. Biztos sok energiájába tellett, hogy megőrizze közömbös személyiségét. – Perselus...kérem...* - mások azt hihették, hogy azért könyörög, hogy ne ölje meg, de én és Perselus pontosan tudtuk miért mondja ezt a két szót: hogy tegye meg és vessen véget az életének.

- Avada Kedavra! * - zöld fénycsóva villant, majd az igazgató mellkasát eltalálva Dumbledore átrepült a korláton és lezuhant a mélybe. Szaporán szedtem a levegőt, de nem bírtam megmozdulni. Megtette. Perselus Piton megölte Dumbeldore-t, teljesítette az igazgató utolsó kívánságát. Mire feleszméltem Perselus ismét megszólalt. – El innen, gyorsan! * - mondta, majd Draco gallérját megragadva a csigalépcső felé kormányozta őt, én pedig hűn követtem őket. Igaza volt. Minél gyorsabban elkellett innen tűnnünk.

Lesiettünk a lépcsőn, majd kirohantunk az ajtón, de még utoljára hallottam, hogy valakit hátulról megátkoztak egy sóbálvány átokkal. Nem törődtem vele csak sietve loholtam Draco és Perselus után. Egy idő után amikor Perselus észrevette, hogy Draco már nincs sokkos állapotban elengedte őt és hátra fordulva megfogta a kezemet és velem rohant tovább. Nem értettem, hogy hirtelen miért aggódik értem, de melegség járt át a védelmező érintésétől, így hagytam neki. A szabad kezemmel a pálcámat szorongattam készen állva arra, ha valaki megtámadna, de ez nem történt meg, mivel mind a két oldal azt hitte, hogy az ő oldalán állunk. Szívfacsaró helyzet volt.

Neville futott elénk és megragadta a vállam, miközben maga felé fordított.

- Nira hol voltál? Gyere gyorsan...

- Ne haragudj, Neville – néztem a szemébe. – Petrificus Totalus! – mondtam, majd a pálcámat a mellkasához irányítottam. A fiú elkerekedett szemekkel dőlt hátra a padlón és amíg én őt figyeltem Perselus türelmesen várt rám.

- Gyere – mondta halkan Perselus, miközben megszorította a kezemet és tovább siettünk. Neville-nek fel sem tűnt akkor, hogy éppen kivel is voltam, a nagy hévben ahogy meglátott engem azonnal cselekedett.

- Obstructo! * - kiáltotta valaki a hátam mögött, majd egy tompa puffanást hallottam, de egyikünk sem törődött vele, csak siettünk tovább. Átrohantunk a folyosókon, ahol a barátaim, tanáraim és ismerőseim közel harcot vívtak az ellenséggel, de én csak néma csendbe magam elé figyelve siettem kifelé az épületből. Ahogy kiértünk a hatalmas kastélyajtón a tüdőmbe csapott a késő esti hideg. Ekkor láttam meg a távolban ahogy Hagrid kiront a kunyhójából és kiabálni kezd felénk. Egy tagba szakadt szőke Halálfaló két másikkal együtt előre futott, majd ártásokkal lövöldöztek a félóriásra, aki felkiáltott fájdalmában, de nem történt komolyabb baja. Már közel volt a kapuhoz, amikor ismét akadály gördült elénk.

- Stupor! * - hallottam meg Harry hangját és az ártás, ami bizonyára Pitont célozta meg elsuhant a férfi feje mellett.

- Fussatok! – kiáltotta el magát és amíg Draco a kapu felé kezdett fejt vesztve futni addig én izzadt tenyeremmel még szorosabban fogtam a pálcám és a felénk közeledő Harry irányába fordultam. Szembe találni magamat vele még fájdalmasabb volt, mint csupán a tudat, hogy már biztosan azt gondolta, hogy elárultam őt és a többieket. Perselus és Harry is felemelte egymás irányába a pálcájukat.

- Cruc...* - mielőtt Harry végig mondhatta volna az átkot Perselus egy ártással a földre taszította. Harry, mintha meg se kottyant volna neki a hasára fordult és felpattant. Perselus már ismét emelte a pálcáját, hogy védekezzen, de abban a pillanatban az egyik Halálfaló felgyújtotta Hagrid kunyhóját, aki felkiáltva elkezdett káromkodni és próbálta a kutyáját, Agyart menteni. Az ajkamba haraptam a szomorú látványon, miközben a kunyhón egyre magasabbra csaptak a lángok. – Crucio! * - kiáltotta ismét Harry, mire feléje fordultam. Perselus ismét kivédte.

- Ne próbálkozz főbenjáró átkokkal, Potter! * - kiáltotta túl Hagrid bömbölését. – Nem vagy hozzá se elég bátor, se...*

- Incarcer...* - Perselus egy lusta pálcalegyintéssel belé fojtotta a szót. – Támadjon! Támadjon, maga gyáva...*

- Én vagyok a gyáva, Potter? * - dühöngött Perselus. – Apád csak akkor mert rám támadni, ha négyen voltak egy ellen! Őt minek neveznéd, mi? *

- Stup...*

- Harry, fogd már be! – harsogtam. – Mindent kifog védeni addig, amíg nem tanulod meg befogni a szádat! - a mondat vége már szinte kétségbeesetten kiabáltam. Harry csak ezután tekintett rám és a zöld szemei mindent elmondtak: elárulva érezte magát, dühös volt, szomorú és mérhetetlenül csalódott.

- Miért tetted ezt, Nira? Megbíztam benned! – hangja elcsuklott. Már nyitottam volna a számat, hogy valami baromságot válaszoljak, hogy ismét hazudjak, amikor mellém lépett a szőke Halálfaló, aki Hagrid kunyhóját is felgyújtotta, majd a Cruciatus átokkal mellkason találta Harryt. A fiú iszonyatos kínok között kezdett el vergődni a földön és fájdalmában felordított.

- Ne! * - kiáltottunk Perselussal egyszerre.

- Elfelejtetted, mi a parancs? Potter a Sötét Nagyúré! * - mennydörögte Perselus, majd az átok hatása alább hagyott Harryn. – Nem bánthatjuk! * - Harry a fájdalmaival nem is törődve ismét egy óvatlan pillanatban felkelt és támadni próbált Perselusra, de már látszott rajta, hogy gyenge.

- Sectum...* - ezúttal én némítottam el egy pálcamozdulattal.

- Nem, Harry. Ezt még egyszer nem teszed meg – suttogtam rámeredve, szavaim mégis tisztán érthetőek voltak. Láttam, hogy erősen koncentrál, hogy nonverbális varázslatot tudjon létrehozni, de mégsem néztem bele a fejében, hogy mégis mit próbál összehozni, ellenben Perselussal, aki megtette.

- Azt már nem, Potter! * - ordította torka szakadtából, mire megtorpantam. Perselus olyan mérhetetlen haraggal a tekintetében emelte fel a pálcáját, hogy egy másodperc erejéig azt hittem megöli Harryt, de csak egy hátráltató átokkal célozta meg, Harry pedig egy hatalmas csattanással érkezett meg a talajon. A fiú pálcája elgurult a markából, Perselus pedig közelebb lépett hozzá. – A saját varázslataimat mered használni ellenem, Potter? Én találtam fel ezeket – én, a Félvér Herceg! És te rám szórnád őket, mint ahogy a mocskos apád tette? Hát nem fogod...nem fogod! * – arca eltorzul a tömény gyűlölettől és szinte már kétségbeesve mondta az utolsó szavakat.

- Te találtad fel ezeket? – meredtem rá döbbenten. Perselus lassan fordult felém és kemény tekintetét alig bírtam állni. – Miért nem mondtad el? – kérdeztem halkan. Harry a pálcája után nyúlt, mire Perselus ismét felé fordult és egy mozdulattal ellökte a közeléből.

- Akkor öljetek meg! – zihálta Harry felváltva rám és Pitonra tekintve, majd ismét megállapodott a tekintete Perseluson. – Öljön meg, ahogy őt is megölte, maga nyomorult, gyáva...*

- Ne merj gyávának nevezni! * - ordította a földön fekvő Harry irányába. Perselus arca ezúttal egy sokkal fájdalmasabb ábrázatot öltött, aminek hatására önkéntelenül is közelebb léptem és megragadtam a vállát. – Ne merészelj * - vette halkabbra.

- Perselus, menjünk! – vettem könyörgőre. Harry megrökönyödve pillantott rám.

- Perselus? PERSELUS?! – kiabálta és ismét felpattant, bár a lába reszketett. – Te összeszűrted a levet a pince denevérével? EGY GYILKOSSAL?

- ÉN IS GYILKOS VAGYOK, HARRY! – ordítottam vissza. – Mit gondolsz, hogy én annyival ártatlanabb vagyok? – nevettem fel hangosan és egy külső szemlélő akár őrültnek is nézett volna. – Megöltem egy mugli származásút! Halálra kínoztam! – Harry elnémult a szavaim hallatán.

- Ugyanolyan szörnyeteg vagy, mint Piton! – köpte a szavakat. Engem nevezhet úgy ahogy akar, de őt nem. Egy hiba miatt az egész életét Harrynek szentelte, azt már nem. Dühösen meredtem Harryre, aki igyekezett állni a tekintetemet.

- NE NEVEZD ŐT SZÖRNYETEGNEK! – kiabáltam a képébe és a pálcámmal suhintottam egy akkorát, amitől Harry jajveszékelve csattant a földön. Piton megragadta a csuklómat és maga felé fordított.

- Gyerünk! – mondta, majd meg sem várva a válaszom a kapu felé vonszolt, majd csak annyira eszméltem fel, hogy hoppanálunk. 

___________________

*Az idézet a Harry Potter és a Félvér Herceg c. kötetből származik, ami J.K. Rowling érdeme.